A Sega cég története
Egyes források szerint a céget 1940-ben alapította Martin Bromley, Irving Bromberg és James Humpert.
Eredetileg Service Games volt a neve, az amerikai katonáknak gyártottak pénzérmével működő játékgépeket.
Mivel a nyerőgépek 1951-ben illegálissá váltak az Egyesült államokban, a cég Japánba költözött.
Hirdetés
1960. június 3-án kapta meg jelenlegi SEGA nevet ami a Service Games rövidítése volt.
Öt évvel később a vállalat Sega Enterprises, Ltd. néven vált ismertté, miután megvásárolta az érmével működő játékok importőrét, a Rosen Enterprises céget.
A Sega az 1960-as évek végén fejlesztette ki az első érmével működő játékát a Periscope-ot.
A Sega-t 1969-ben adták el a Gulf and Western Industries cégnek.
A játékterem üzletágban az 1980-as évek elején bekövetkezett visszaesést követően a Sega elkezdett videojáték-konzolokat fejleszteni, előszőr az SG-1000-et majd a Master System-et, miközben olyan versenytársakkal küzdött, mint a Nintendo Entertainment System.
A Sega 1988-ban adta ki következő konzolját, amit észak Amerikában és Japánban Sega Genesis, máshol, (így Magyarországon is) Sega Megadrive néven ismernek.
1998.03.31-én a cég 35,6 milliárd Jen veszteséggel bírt, amit a cég szerint a gyengülő japán gazdaság és a Saturn gyenge nyugati fogadtatása okozott, ám a következő öt évben továbbra is nettó veszteségeket könyveltek el, egészen 2003-ig, amikor végre plusszal zártak.
A Sonic the Hedgehog 1991-es megjelenése után sikerült egy időre lekörözniük a nagy vetélytársukat a Nintendo-t.
A 90-es évek elején Megjelent az Atari Jaguar, ami lépésre kényszerítette a Segát.
1990-től már elkezdtek dolgozni az új 32 bites játékgépen, de sajnos időközben management váltás történt, ami nem előre vitte a céget. 1994 novemberében kiadták a Sega Saturnt és ennek az olcsósított verzióját a 32x add-on gépet, ami a Genesis-hez csatlakoztatva adott egy olcsó megoldást a 32 bites játékgépek világába. A 32x-nek nem volt jó a szoftver ellátottsága és nem is használták ki a gép képességeit. Mindössze két évig forgalmazták.
A Saturn pedig a bonyolult architektúrájával nem igazán tudta elcsábítani a programozókat.
Ráadásul egymás közt is inkompatibilitási problémák voltak, amit nem is kívántak megoldani. Így hát mind a két gép bukásra volt ítélve. Kiadtak közben néhány kézi konzolt is, amik szintén megosztott sikert hoztak.
1998-ban adták ki a 64 bites Dreamcastet, ami sikeres gépként indult. Már-már úgy tűnt, hogy helyrehozhatják a céget, de ekkor indult el a Sony Playstation is, ami miatt végül ez a projekt is veszteségessé vált.
2001 májusában Isao Okawa vette át a Sega elnöki székét és annak ellenére, hogy Okawa saját zsebből fizetett be 695 millió USD-t a cégbe és ebből 40 millió kizárólag a Dreamcast finanszírozására volt elkülönítve, elsőként kezdte azt hangoztatni, hogy a Dreamcast lesz a Sega utolsó konzolja.
Mindezek miatt 2002-ben a Sega abbahagyta a konzolok gyártását, hogy fejlesztő és kiadó legyen, és a Sammy Corporation megvásárolta.
Mindezek után szerencsére a Sega nem ment tönkre (mint több más kedvencünk), éppen hogy jót tett a vérfrissítés neki.
A felvásárlás óta eltelt években a Sega nyereségesebb volt. A Sega Holdings Co. Ltd.-t 2015-ben hozták létre, a Sega Corporation-t átnevezték Sega Games Co., Ltd.-re, árkád-, szórakoztató- és játékrészlegeit más vállalatokra osztva. A Sega Games és a Sega Interactive 2020-ban egyesült, ekkor átnevezték Sega Corporation névre.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



