2019. július 21., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Sades A70 virtuális 7.1 gamer fejhallgató

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Vitatható, hogy jól néz-e ki, de az ár/érték arányban ez egy remek termék, bárkinek bátran ajánlom!

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető

Van, ami az, aminek látszik. Ritkán hallani ilyesmit, nem? Általában azt mondják, hogy „ez egyáltalán nem az, mint aminek látszik! Meg tudom magyarázni!”. Én majdnem ugyanezt mondom, mert én is meg tudom magyarázni nagyjából, és meg is fogom, de ez pontosan az, mint aminek látszik. Ez, kérem, egy virtuális 7.1 hangzással rendelkező gamernek titulált fejhallgató, ami talán inkább való multimédiához.

Szokásos kezdés: akik régebb óta olvassák a cikkeim, azok találkozhattak már két Sades-fejessel is, az első az SA-904, a második pedig az A30 XPower volt (a blogomon megtaláljátok, amelyet az aláírásomban elértek). Az elsővel nem voltam elégedett, de a második kategóriákkal más hangzást adott. Ott az egyetlen problémám az volt, hogy nem kaptam hozzá driver CD-t, utólag sem küldött az eladó, így nem tudtam hangszínt szabályozni, s a többi, de nagyon tetszett a hangzása még a Windows alapdriverével is.

Arról is irkáltam több mindent, hogy mekkora a kavarodás a gyártó körül, és ez most csak még bonyolultabb lett. Rájöttem, hogy a sades.us és a sades.cn oldalak mellett létezik még egy sades.cc is, amit gyorsan behoz a böngésző, nem trógerkedik, és még win10 driver is van fent a fejesekhez. Arról nem beszélve, hogy feltöltöttek egy doksit, amiben leírják, hogy ők márpedig tök eredeti cuccot árulnak, és jogosultak is erre.

A cikkírók gyakran megfeszülnek (nekem legalábbis sok energiámat fel szokta emészteni), hogy az olvasóközönségnek a lehető legbiztosabb információkat szolgáltassák a gyártókról, ami annyira nem szokott bonyolult lenni az átlagos termékek, átlagos gyártók esetében, de valljuk be, hogy jelen esetben egyik sem átlagos. Én most adtam fel a dolgot, hogy információt szolgáltassak a gyártóról, mert már fogalmam sincs, hogy mi lehet az igazság.

Röviden, hogy értsétek: az USA oldala azt állítja, hogy amit nem ők árulnak Wolfgang meg ilyesmi fantázianevekkel, hanem SA-val kezdődő termékkódúak, azok mind hamisítványok. Ez hihető lenne, ha működne az oldaluk, de olvastam panaszt, hogy nemcsak a levelekre nem érkezik válasz, hanem már terméket sem küldenek. Lehet nekik fizetni kártyával, de senki sem nézi már, nem kapsz semmit sem.

Akkor van a .cn oldal, ami nagyrészt kínai, és az oldal dizájnja miatt le sem tudtam fordítani angolra az egészet, mert a Translate nem lát bele a mindenféle mozgó, animált oldalelemekbe. Innen anno lehúztam mindenféle drivert, de nem voltak jók a fejhallgatómhoz, így fogalmam sem volt, hogy mire jó ez az oldal, és ki gyártotta az én fejesem. Most megtaláltam a .cc oldalt, ami tök angol, gyors, használható, teljes a terméklista a nem USA-termékkódokkal, és korrekt infókat is adnak, valamint pecsétes papírjuk van a legális terjesztésről. Döntsetek ti!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.