Haza méltóztatott jönni a nagyságos úrnak

Nem sokkal ebédidő múltával értek Répásra. Sanyi kissé fantáziált, amint a meredek úton kaptatott hazafelé, immár gyalogszerrel, miután elköszönt Petőfitől. „Megjöttél édes fiam? Biztosan éhes lehetsz. Üljél gyorsan asztalhoz, még meleg az étel. Talán nem is ettél még ma semmit.” Valahol hallott effélét korábban, de egész biztos nem odahaza, és az is biztos, hogy nem neki mondták. Titkon remélte, hogy most mégis efféle fogadtatásban lesz része. Nem is volt egészen esélytelen a dolog, hiszen az anyja éppen kinn állt a kapuban, s a szemközti szomszédasszonnyal beszéltek valamit fennhangon.

- Na, haza méltóztatott jönni a nagyságos úrnak? Hol a csudában csavarogtál ilyenkor a legnagyobb dologidőben napokig? – emelte ütésre a kezét, de Sanyi megfogta a karját.
- Ejnye Matild! - szólt rá a szomszédasszony – Csak nem emelsz kezet egy ekkora legényre?
- Te ebbe ne szólj bele! – vetette oda dühösen, miközben karját rángatta, hogy kiszabaduljon az erős szorításból.

Aztán végül Sanyi engedett, s így mégis kapott egyet a fejére, ami nem volt ugyan fájdalmas, de a lelkét ugyancsak összetörte. Nem volt szokatlan a verés, de igaza volt a szomszédnak, hogy ekkora legényt mégse kellene már verni. El is határozta, hogy ha az anyja ebéddel kínálja, nem fogadja el. Na, de arra ugyan hiába várt. Duzzogva elvonult az udvar legtávolabbik sarkába a fészer mögé, és ott üldögélt. Hamarosan előkerültek a testvérei mind a hárman, s köré ültek, hogy meséljen nekik, merre járt.
- Hagyjatok engem most békén! – förmedt rájuk, de azok nem tágítottak. Legalábbis a két kisebb. Klári elfutott, majd hamarosan visszatért, köténye alatt egy szelet kenyeret rejtegetve.
- Elloptad! – állapította meg Ferike - Meg is mondalak. Majd jól kikapsz édesanyámtól.
- Elhallgass te! – szólt rá Piroska – Ha nem árulkodsz, mesél neked Sanyi. Ugye?
- De biztos, hogy mesél?

Nem volt mit tenni, mesélni kellett, ha nem akarta, hogy Klári kikapjon a kenyérlopásért. Hálás volt a húgának ezért a kockázatvállalásért. Ugyancsak jólesett a kenyér, bár eléggé száraznak találta.
- Jól esne még egy pohár tej is – mondta, miután elfogyott a kenyér.
- Az nincsen – válaszolt Klári, de ez a megállapítás egyáltalán nem volt meglepő.
- Gondoltam. Na mindegy, majd hozzágondolom.
- Gondolhatnál hozzá kolbászt is – mosolygott a képzeletbeli tejen Piroska.
- Meg sült szalonnát, meg krumplit, meg…meg tojást is – sorolta az ismert ételeket Ferike – De most már meséljél, mert megmondalak benneteket.

Sanyi mesélni kezdett. Egészen onnét, hogy meszet akart égetni. Már a holnapi tervét is elmondta, amikor az anyjuk kiáltása zökkentette ki a mesélésből.
- Hol a csudában vagytok mindnyájan? – kiabált, amikor egyiküket sem lelte.
- Édesanyám, édesanyám! . szaladt hozzá Ferike – A Sanyi meg volt a Tiszánál. Tudja, az olyan mint egy patak, csak sokkal, de sokkal nagyobb. Holnap meg megyen követ fejni.
- Fejteni te! Nem fejni. – nevettek rajta a lányok.
- Megyen ám a csudába. Inkább szaladjon el Annus ángyához, mert eltörött a kapanyele, oszt nincs otthon senki ember, aki megcsinálja neki. Biztosan ad érte valami kis élelmet. Holnap pedig mehet az apátokkal járomnak való fáért.

Jobb szeretett volna inkább most magában lenni, de a kicsik miatt ez eleve esélytelen volt, így felkerekedett, hogy megcsinálja azt a kapanyelet, bár nem sok kedve volt hozzá. Talált hozzávaló rudat az ángya portáján, amit befogott a „Jancsiba” hogy a kétnyelű késsel lehántolja, meg a végét a kapához igazítsa. Fizetségnek kapott egy jó nagydarab hájat, ami egy kissé meg volt már sárgulva, de nagyon jó vacsora lett belőle az egész családnak. A holnapi munka nem is került szóba, mindenki azt hitt amit akart. A szülei azt, hogy megy majd fáért. Ő pedig úgy döntött, hogy inkább Bogácsra indul jó korán, mielőtt bárki más felébredne a háznál. Ezért nem is a házban aludt, hanem kinn az udvaron, amiben nem volt semmi meglepő, hiszen nyáron gyakran megesett ilyesmi.

Reggel kakasszóra ébredt. Felhúzta viseltes cipőjét, s már csukta is maga után a kaput. Mire bárki más felébredt volna, ő már rég a Hór-völgyön szaporázott lefelé, hogy Lajosékat még otthon találja. Egyedül aligha talál oda a bányába, hiszen nem volt arrafelé ismerős.
Aztán mégis elkésett, de Rozi néni - a Lajos anyja – útbaigazította.
- Menjél fiam az egri úton, oszt amikor a harmadik parthoz érsz, ott van egy út az erdő szélén a szőlők felé. Ott aztán fel kell menni a …várjál csak! Lehet, hogy még eléred őket, mert a réten megforgatják előbb a szénát, hiszen útba esik. Kocsival mentek, meglátod messziről.

Így is lett. A harmadik partnál ott állt a fogat az út mentén. Lajosék pedig vasvillával borogatták a lekaszált rendet a másik oldalára, hogy az is hagy száradjon, mielőtt boglyába raknák.
- No, hát nincs még egy harmadik villám – mondta az idősebbik Lajos – de ha már itt vagy, odaadom az enyémet. Én majd előre megyek, oszt ha végeztetek, majd gyertek utánam!

Nem tartott sokáig a munka. Talán még el se érte a Lajos bácsi a hegytetőt - ahol a követ fejtették - máris vállukra vették a fiúk a villát, s indultak is utána. Nem arra amerre a Rozi néni mondta volna, hanem a második úton indultak neki a szőlőhegynek. A köves út mellett volt egy vizenyős, lápos rész, ezért errefelé csak szárazság idején mertek szekérrel átvágni. Az erdővel borított meredek hegyoldalba mélyen be volt vágva az út, amit sokszor elmosott az eső, de gyalogszerrel ez nem jelentett gondot.

Sanyinak feltűnt, hogy a kő milyen sok helyen kilátszik a termőföld alól. Szinte csak fel kell szedni, nem is nagyon kell bányászni. Igaz, így van ez sok helyen Répás környékén is. Némelyik hegyet akár puszta kézzel is el lehetne bontani. A meredeken felérve gondosan művelt szőlősorokat láthattak, a délre lejtő lankán. Az út mentén sok gödör volt kiásva, amelyeket gallyakkal kerítettek, ahol éppen nem nőtt ki mellette a csipkebokor.
- Mik ezek a gödrök? – kérdezte Sanyi
- Sangödrök.
- Az meg mi a csuda?
- Ebbe gyűjtik az esővizet. Idefenn nincs kút, és azt a vizet használják permetezésre, ami ezekben összegyűlik.
- De ezekből nem lehet inni ugye?
- Miért kérded? Szomjas vagy?
- Hát megszomjaztam.
- Ott lenn – mutatott a völgy felé – van egy kút, de nem szívesen mennék most le, amikor már ennyire felmásztunk. Édesapám hozott magával ivóvizet. Ott leszünk már hamar.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!