5. fejezet

Szerencsére másnapra kialudtam magamból ezt a nyavalyát és mehettem dolgozni. Említettem már a Bandit ugye? Tőle kapom a törkölyt védőitalként. Van neki mindene. Ő itt minálunk a valaki, de azért normális (Itt lakik lassan 15 éve, már nem is kezeli senki gyüttmentként.).
Én jobbára a halneveldében vagyok, ami jó, mert szeretek horgászni is. De van neki sertéstelepe (Tudnám, hogy miért így hívják, mikor disznókat tartanak ott?), vágóhídja, meg szőlője, meg a hegy lábánál földjei és gyümölcsösei. Időnként megyek máshová is, mert mindig azt mondja, hogy én olyan mindenes vagyok, aki nem ért semmihez, de mindent megcsinál (Vagy valami ilyesmi).
A neveldében vannak akkora pisztrángok is, mint egy bálna oszt úgy ugrálnak is, mint az a pöttyös fajta, ami úgy néz ki, mint a 101 kiskutya.
Mondtam is a Bandinak, hogy ezek olyanok, mint a nindzsák, csak épp nuncsaku nincs náluk.

Na, de eljött a hétvége is és elmentünk Marcsával abba a múzeumba. Tetszett neki. Végül is nekem is, mert olyan szép színesek voltak, csak mindenki dagadt volt a képeken.
Utána még sétálgattunk a városban és megnéztünk egy csomó helyet (Ámbár kicsit hideg volt sétálgatni.) és utána beültünk egy olyan sörözőbe, ami úgy nézett ki, mint egy kalózhajó! Meg még a bárpult is úgy nézett ki! Mondjuk drága volt, de már kicsit befagyott a hátsónk, be kellett ülni valahová.

Szerencsére villamossal mentünk vissza a pályaudvarra, ami jó volt, de az már kevésbé, hogy amikor le akartunk szállni, az összes tahó az ajtóban állt meg. Gondoltam, ha én nem szállok le, ti sem szálltok fel, de aztán úgy voltam vele, hogy lekéssük a vonatot, ha megyünk még egy kört a villamossal, úgyhogy megindultam, mint egy tank. Csak úgy pattogtak le rólam a népek, mint a teniszlabda! Marcsa nagyon nevetett!

Utána már gond nélkül hazaértünk. Marcsa jól érezte magát és hát tulajdonképpen én is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!