2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Akármi rovat

Párapara – Tiszta vizet a fejekbe!

Egy korábbi, erről szóló cikk elméleti kiegészítése, kicsit tudományosabb oldalról megközelítve.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető

Dany007 korábbi cikkén felbuzdulva, a fórumtársak kérésének is eleget téve, szeretnék nektek egy ezzel a témával foglalkozó, de szakmai szempontokat előtérbe helyező cikket bemutatni. Úgy gondolom, a mérnöki szakma ezen területét fontos megértenie az átlagembernek is, hiszen nap mint nap találkozunk a problémával, de szinte senki sem fordul szakemberhez. Emiatt sokan élnek párás, nedves, penészes lakásokban, pedig van megoldás!

Úgy építettem fel a cikket, hogy annak is érthető legyen, aki nem túl jártas a fizikában. Ennek ellenére, valamelyest szükség lesz a megértésében a középiskolában tanult alapfogalmakra. Ezeket ellátom wikipédiás linkekkel, de ha valamit kihagynék, és nem érthető, jelezzétek!

Hogy pontosan miről is szól a cikk?
Nézzük sorban:
– A penész kialakulásának közvetlen okai
– Hőtechnika
– Hőhíd
– Páratartalom
– Penészképződés és megoldási javaslatok
– Összegzés

A szakmám szerint gépészmérnök vagyok, azon belül is épületgépész. Pár éve dolgozom a szakmában, a tapasztalatokat még csak most sajátítom el. A nagy öregek tapasztalatainak csak egy részét birtoklom, ezért kérlek benneteket, ennek fényében olvassátok ezt a cikket. Ha szakmai tévedést véltek felfedezni, írjátok meg hozzászólásban!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Penészedik a házad?

    Nincs csodaszer: hiába harcolunk a penész ellen, ha nem figyelünk oda a penész megjelenésének okára.

Előzmények

  • Párapara - A megoldás

    Az évek óta fennálló erős párásodás végső megoldása: egyelőre működik a páramentesítés 15000 forintból.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.