2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Összeomlásom 1.

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Három év elteltével újra összeomlottam lelkileg. Ugyanazon okból és ugyanazon mélységbe.

[ ÚJ TESZT ]

...Három év elteltével újra összeomlottam lelkileg. Ugyanazon okból, és ugyanazon mélységbe. Minden amit visszaépítettem önmagamban az elmúlt három évben, az összetört. Az elmém elleni harcról fog szólni ez a blog, és annak minden fontosabb lépéséről, eredményéről. Hátha valakinek segít a jövőben, ha visszaolvassa a bejegyzéseket. Illetve valamelyest könnyít a szorongásomon, ameddig pötyögöm.


Forrás/ source: [link]

Szerintem mindannyian mástól omlunk össze a legjobban. Van amikor egy nagyon komoly tragédiát egészségesen letudunk kezelni, egy sokkal apróbbnak hangzót pedig nem. Én az utóbbi kategóriával küzdök. Például szeretett apám halálát erősen és férfiasan feldolgoztam, de egy -a társadalom megítélése szerint egyszerűbb- problémába harmadjára törik bele a bicskám, a nem túl sok 29 évem alatt. Célom kinyomozni a probléma forrását, és helyreállítani azt. Természetesen szakemberi segítséggel.

Röviden és felszínesen leírom a történetet, hogy értse az olvasó. Hogy mi az én, sokak szemében teljesen nevetséges problémám? A szakítás. Igen, ha elhagy egy nő, akit szeretek. Tizenhét évesen volt az első barátnőm, három hónapig tartott. Három évvel ezelőtt egy nyolc éves kapcsolatom ért véget. Sok év Anglia után nagy reményekkel költöztünk haza, hogy megpróbáljunk normális életet élni a saját hazánkban. Épültünk és szépültünk. Na jó, az utóbbi nem igaz, leginkább csak híztunk. Tíz egész hónapig húztuk is Magyarországon, mielőtt lelépett az egyik legjobb gyerekkori barátommal.

Szünet jött, alkalmi kapcsolatok, és önvédelemből lepattintott komoly jelentkezők. Egészen idén márciusig, amikor egy külföldi kiküldetés során megtalált a szerelem, egy kint élő magyar hölgy személyében. Ő még szerelmesebbnek is látszott mint én, így kikapcsolva az önvédelmi mechanizmusomat, megadtam magam. Repülgettünk egymáshoz, csodás volt minden. Azt mondta költözzek ki hozzá.
Mivel nekem a boldogság mindennél fontosabb, ezért belementem. Felmondtam az eddigi legjobb munkámat és az albérletemet, és hátrahagytam a szerető családot és barátokat. Július elején végleg kiköltöztem hozzá. Nos, ezt a bejegyzést már anyámtól írom, mint munkanélküli. Fél évig tartott, ebből összesen talán három hónapot voltunk fizikálisan egymás mellett. Nem történt semmi, a szakítás előtt 3 nappal még szerelmesen ölelkeztünk egy hegy tetején. Azt hitte, hogy az asperges mellékhatásait majd jól tudja kezelni mellettem. Nem tudta. Szeretjük egymást, de nem megy neki.

A három történetben ugyanaz a közös: nem tudom kezelni mentálisan. És hogy egy kis poént is vigyek bele, életemben először tudok azonosulni Lewis Hamilton-nal. Csak engem nem Nicole tett tönkre.
Mélydepresszió, 0-24 elviselhetetlen szorongás, két-három óra alvás több darabban, pánikrohamok, étvágytalanság, és a koncentráció teljes hiánya. Az agyam egy végtelen spirálba került, amiben minden gondolat Ő, vagy a jelenlegi helyzet.
Ami a legjobban megijeszt, azok az öngyilkos gondolatok. Azt hittem ezúttal elkerül, de pár napja megint bevillannak, mint ahogyan három éve is. Nem akarok én meghalni, sőt egyenesen rettegek a haláltól. Viszont néha azt érzem, hogy én ezt a szintű szorongást nem akarom tovább érezni. A legutóbbi esetből kiindulva, ez nagyon sokáig fog tartani...

Azt hiszem kiegyezhetünk abban, hogy ez valóban nem normális. Oké, az autómon kívül mindent elveszítettem, de ez mégiscsak egy sima szakítás. De egyszerűen nem tudom kezelni. Segítségre lesz szükségem. Jelenleg munka és pénz nélkül csak a TB-támogatott kezeléseket tudom igénybe venni. Még kilenc nap a pszichiátriai időpontig, ahol majd időpontot kapok a pszichológushoz.
Szóval ez lassan megy így, a szorongásom pedig egyre erősebb. Addig próbálom normális emberként élni az életem. Nem lerágni a körmöm, odafigyelni a higiéniámra, és valami elfogadhatót előadni a pénteki állásinterjúmon. Ja, meg kajálni. Valahol olvastam, hogy az éhezés már önmagában is depressziót okoz az agyban. Enni és inni fontos! Pár napja elkezdtem újra edzeni is itthon. Azt mondják sokat segít. Én sajnos nem érzem jelenleg a pozitív hatását, de mindent meg kell próbálni. Megpróbáltam a csajozást is, nyeregben is voltam nála, de sajnos passzolnom kellett a témát. Négy óra séta után is csak annyi érzelmet váltott ki belőlem a lány, mint máskor egy férfi.

Egyelőre ennyi, igyekszem majd itt dokumentálni a fejlődéseket, és azoknak módjait. Ahhoz olvastad most a bevezetőt. Szeretet mindenkinek!

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.