A ménösgazda.

No aggyonIsten. Jó megvagyunk. A tisztölendőnek meg új ruházattya van.

No, kopottas vót a tisztölendő öltözettye, osztán ez mán a falu szégyene. A mi plebánosunk, járjon mán szépen.
Össze is gyugta az asszonynép a fejit, osztán elkezték a gyüjtögetést. Kinek mije vót, asztat hozta. Arasznyitul a rőfnyi anyagig hoztak mindönfélét. Ki pöttyöset, ki kockásat, másfélét, kéket, ződet, bugyogó színűt.
Mári meg előszedte az elhúnyt Dénes ruhájit. No, szélességre jó vót mind, de a tisztölendő ojjan magas, hogy be köllött tódani. Méricskéni nem illendőséges egy papot, osztán így láttomra tódogatták az ingöket, meg a nadrágokat. Az ing nem vót gond, bé lehet tűrni a gatyába, a nadrág mán inkább. A bótos Piri sündörgött a tisztölendő körül, osztán a háta mögött suttyomba illesztegette a nadrágot. Meg is vót a méret, osztán tódozgatták serényen az asszonyok a hiányt. Térgyitül lefelé egy anyagbul kerűt a tódás, mindkét szárán más. Az egyik szoknyábul kerűhetett, mer babos vót, a másik meg úri anyag, csíkos pizsamábul. Ez így nem lett vón jó, de nem láccik a szoknya végű fölső ruházat alatt úccse.
No, asztat meg varrták rendületlen az asszonyok.
Gyónt a bakter napszámba, hogy addig se gyüjjék a tisztölendő meglesni a meglepetést a kocsmába. Nagy áldozat vót ez a baktertul, estvére még a kosz alatt is látszott nyaka pirossága a sok áldástul. Sajnátuk őtet, de nem annyira, mint a légy. Ottan zümmögött a bakternak vígasztalót a feje körül, osztán letelepedett a szája szélire, hogy együtt igyanak pájinkát.
No, szóval illesztgették az asszonyok az anyagokat, osztán hol tenyérnyi, hol rőfnyi anyagot varrtak egymáshó. Végül készen vót, osztán mikó estve bégyütt a tisztölendő, a bótos Piri átal is adta néki. Hümmögött a tisztölendő, osztán bément a háccsó szobába. Kis idő mútán kigyütt, osztán nekünk még a szavunk is elakadott. Valami csoda vót a plebánosunk. Pöttyök, csíkok, kockák össze vissza, jó bő szoknya, a fölső rész meg egyik oldalon szűkös kicsinyég, a másikon meg bővebb a kelletinél. De amin meglepődöttünk nagyon, az a tisztölendő vót maga. Hálálkodott feszt, osztán még könnyek is barázdálták az orcáját. Asztat monta, hogy jó helyre hozta a sorsa, jó az Isten. Mi meg belébújtunk a poharunkba, osztán szipogtunk jó nagyokat.

No, de mostan mán kitértem, helyire kén hozni a szót.

Van ez a falunkbéli embör. Néki is kalapja vagyon, ebben se különbözik. Hanem beszélgetni, asztat nem lehet véle, csak nagy türelemmel.
Bajusza van néki. Másnak is vagyon, de ez mán egészen más. Előre indul az orra alól, osztán lefelé kunkorodik, pontosan a szája nyílásába. Ez nem lenne baj, de ojjan a bajusza szőre, mint a drót. Elkezd mondani valamit, osztán pár szó múltán a bajusza betüremkedik a szájába néki. Itten mán nem hallani, hogy miket is mond, osztán huzigájja kifelé a szájábul a bajuszát, hogy folytathassa a mondókáját. Pár szóig megin eljut, osztán megin huzigál. Sok pájinka köll, hogy meghallgassuk őtet. Penig vóna mit mondanija, osztán eltervezte, hogy engem is lepipál, osztán meséni fog. No, attul mencse meg az isten az óvasókat, meg éngem. Mivel írni csak én tudok a faluba, sok üres rész leszen a papíroson. Ottan fogom jelezni a bajusz huzigálást. Nékem meg adjék türelmet az Isten, hogy meghallgassam őtet.
A kicsi Sára nagy segíccségünkre vagyon, mikor beszélhetnékje támad. Mondaná, de a bajusza hátráltattya, osztán inkább mutogat, hadonászik. Esztet a kicsi Sára nagyon érti, osztán mongya is amit lát.
A bajuszát nem köll nyírni. Mikó alszik, akkó horkol, osztán a bajusza bétüremkedik a szájába. Csikorgatni is szokja a fogát álmába, ilyenkó lerágja a bajusza hosszát. Mikó prüszköl, minden csupa sörte körülötte. Takarjuk is a poharakat, ha elalszik.

No, eccer gyütt ez az embör a kocsmába, osztán újságóta, hogy melléje szegődött egy ló, el se tutta zavarni. Ez így hosszú vót, a kicsi Sára monta inkább, mer a koma mán csak mutogatott. No, ő mán lovas embör, osztán szaporítani fogja asztat a lovat. Esztet nem monta a kicsi Sára, értettük a mutogatást. Mikó mán nem pirult a kicsi Sára, meg a koma is átvészelte a tisztölendő áldását, bé is fejeződött a mondóka. Ménöse lesz néki, osztán szokjunk hozzája, hogy ő ménösgazda.
Mentünk is megnézni a lovat. Búsan állott a ménösgazda portáján, osztán igen koszos vót. Kötőfékje egy karóhó vót csomózva, a hátán körösztbe meg kötél, két végin meg karhossznyi zsák. Hümmögtünk, osztán mentünk vissza a kocsmába.

Idő múltán érkezett egy idegen. Köszönt, osztán monta, hogy a lovát keresi. Valaki asztat monta néki, hogy erre látta erőltetni a lovát egy bajuszos embertül. A rendőr azonnal kikérdezgette az idegent, hogy miként néz ki az a ló, osztán mentünk a ménösgazda portájára. No, a ló, meg az idegen éppenhogy meg nem csókóták egymást, úgy örűtek egymásnak. Ráncóta a homlokát a rendőr, igen gorombán nézett a ménösgazdára, aki bizonygatta feszt, hogy az ő lova ijjen baráccságos. Osztán a rendőr az idegenhő fordút, és rája förmedett, mer barna lórul beszélt, ez meg szürke. Kötőfék, meg zsák se bizonyíték, az van minden lovon. Becsületes ez a falu, osztán jó gondójja meg, ha gyanusítgatni akar lopás ügyben.
Vissza kergetett mindenkit a rendőr a kocsmába, de a ménösgazdát, meg a patkoló kovácsot ottan fogta. Az idegennek meg monta, hogy el ne szökjék, mer a végire jár a dolognak, osztán elmongya a végzést.

No, űtünk a kocsmába. Az idegen elé étek kerűt, osztán asztat falatozta. Végzett véle, osztán kapott pájinkát is, de csak nem lett vidám. Közbe meggyütt a rendőr is, osztán faggatta az idegent, hogy mire tartya a lovat. Az embör el is mondotta, hogy a ló segedelmével kereste meg a család kenyerét. Hogy ezután hogyan fog fuvarozni, ekével szántani, asztat mán nem tuggya. Van két dógos keze, osztán valahogy csak megélnek ezután is. A bökkenő csak ottan van, hogy mán nem fogja bírni oskoláztatni a pulyákat. Menne mán, ha nincsen több kérdés, mer messzi van még hazáig. A rendőr monta néki, hogy bírja mán még egy kicsit, osztán félre vonta a bótos Pirit. Pusmogott véle egy sort, osztán a Piri el is viharozott.

Vagy fertály óra telhetett el, mikó patkók csattogtak, osztán bégyütt a ménösgazda, osztán monta, vagyishogy mutogatta az idegennek, hogy nézné meg esztet a lovat, hátha ez az övé. Mire kiértem, az idegen mán a ló nyakát ölelgette, a ló meg bólogatott néki, meg prüszkőt. Érdekes vót a dolog. Ez a ló nagyon hajazott a ménösgazdájéra, csak ez szép fényesre suvickót barna, nem szürke, mintha poros vóna. A lábajin meg csillogó új patkók vótak. A zsák az ódalán is teltebb vót, mint a másik lovon. Látta esztet az idegen is, osztán örömmel mondotta, hogy övé a ló, de a zsákba bizton van valami, ami nem az övé. Belé is túrt, osztán egy halom papír pénzet húzott ki belüle. No, erre mán ordétott a rendőr, hogy ne hozza rossz hírbe a falut, méghogy elloptuk a lovát, mostan meg beléloptuk a pénzet a zsákjába, mi se vagyunk gazdag népség, úgyhogy üljön föl a lovára, osztán menjen dógára, de azonnal. A patkoló kovács kiszedte az embör kezibül a pénzet, visszagyugta a zsákba, osztán csak megfogta az idegen derekát, és könnyedén fölrakta a lóra. Az idegen ránk nézett, osztán asztat monta, hogy jó embörök vagyunk, álgyon meg minket az Isten. A tisztölendő áment mondott rája, osztán meglegyintette a ló farát. Indút is az, az embör meg hátra fordút, oszt megemelte a kalapját, úgy köszönt el tőlünk. Mi is emelgettük a kalapunkat, köszöntünk is. Mire eltünt az idegen a távolságba, addigra a ménösgazda is túl vót a köszönésen.

Hát csak ücsörögtünk szótalan, amikó elkezdette mondani, asztán meg mutogatni a ménösgazda, hogy az idegen lova mán megvóna, de mostan meg az övé tünt el.
Erre felugrott a rendőr, odament a kicsi Sárához, bétapasztotta a füleit néki a tenyerével, osztán ojjan cifrán káromkodott, hogy tanítani lehetne. A tisztölendő se vót rest, nyakon is áldotta ezér őtet.
Két pohár bornyi idő után mán éledezett a rendőr, osztán mán káromkodás nékű mondotta, hogy valami gané ellopta a falu pénzit, amit a bótos Piri őrizgetett. A Piri szipogott, nem szót egy szót se. A rendőr láthatójan megint káromkodni készűt, de a tisztölendő láttán elállt istentelen szándékátul. Tekintettye viszont vadul kalandozott a ménösgazda felé, aki mán nagyon meghúzta magát.

Ivott a rendőr egy pohár pájinkát, osztán fölállott, hogy indul. Tuttuk a dógunkat, indútunk mi is. A bótos Piri, aki számóni, a tisztölendő, aki óvasni tud, meg én, aki írni tudok. Gyűtt még a patkoló kovács is, aki nagyon erős.
Szóval indútunk is, osztán csak megtorpant a rendőr, hátra fordút, osztán ráförmedett a ménösgazdára, hogy álltó héten át ganajozzon minden portán. Az megszeppenve mán indút is, csak vett magáhó egy üveg pájinkát. Mi meg mentünk dógunkra.
Eccer asztat is elmesélem, hogy ilyenkó hova megyünk.

Isten tarcson meg jó egésségbe, kedves óvasó.