Hirdetés

2023. február 5., vasárnap

Gyorskeresés

Modding: Oázis ROG monitor

Egy Sony Trinitron síkképcsöves monitor került átszabásra csúcshardverekkel megspékelve és vízhűtéssel kiegészítve.

[ ÚJ TESZT ]

Az új monitor

Az eredeti tervekhez képest a monitor késve érkezett hozzám, de mint már elején is írtam, volt addig is mit csinálni. Az alany természetesen egy Asus monitor, egészen pontosan PB248 típusú, ami nem véletlenül lett kiválasztva. Egyrészről a márkahűség a megrendelő részéről elsődleges, valamint egy ROG géphez nem is illik más, másrészről a méretválasztás is fontos volt, hiszen be is kell hogy férjen a házba. Nos ez gyakorlatilag millimétereken múlott.

Elsőként megszabadítottam a gyári ruhájától, majd a szükséges méretezéseket követően az új kávában kialakítottam a szükséges méreteket.

A belsejében lévő korábbi rögzítő fülek egy részét el is kellett távolítani, de még így is passzosan fért be.

Következett a kerethez való rögzítése, amihez ismét egy korábbi módomhoz készült SSD tartó kereteket használtam fel. Ezeknek a rögzítésére az eredeti keretben lévő távtartó műanyagokat használtam fel. Menetet vágtam bele, majd ide csavaroztam a méretre vágott lemezeket. A monitor leszorító részhez szilikon élvédő gumikat raktam a sérülés elkerülése végett.

Következhetett az első próba, hogy az alany túlélte-e a transzplantációt.

Minden a legnagyobb rendben. Itt még bejelöltem a szükséges minimális kivágások helyeit, ugyanis hogy tökéletes legyen a káva kialakítása, szükség volt egy belső perem elkészítésére, ami egyben kimerevíti az előlapot, illetve szépen körbefogja a monitort, egyenlő távolságot biztosítva ezáltal az illesztéshez. Ami nagyon fontos volt, hogy a monitor belátható részét ne csökkentsem, de ne is legyen feleslegesen kilátszó rész.

Hogy teljes legyen a kép, az eredeti monitor hátfalát is átalakítottam. Kivágtam a rögzítő füleknél a hátlapot, illetve körben a káva részt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2023 PROHARDVER Informatikai Kft.