Alszom, mélyen az előző esti söradagtól. Megszólal az első ébresztő a telón, felriadok, lenyomom, mormogva visszafekszek. Tudat alatt bízom benne hogy az elkövetkező 25 perc hosszabb lesz, mint szokott. De nem, ugyanolyan rövid és már csipog is. Mint minden reggel, megint beállítok 5 perc szundit, de mintha nem is történt volna semmi, ismét csipog az a szar. Tudom hogy nem húzhatom tovább, így fájó végtagokkal, ropogó csontokkal felülök az ágyon, megdörzsölöm a szemem és megpróbálom nyitva tartani. Visszafordulok, adok egy puszit a Kedvesem arcára, aki fel sem ébredve átfordul a másik oldalra. Ismét nyugtázom, hogy milyen jó neki, de aztán felállok mert indulnom kell.
Ez megteszi hatását, 10 hónap alatt még nem sikerült megszoknom hogy galérián alszunk, brutálisat koppan a fejem a plafonon. Elkerülhetetlen hogy csúnyát anyázzak, erre viszont már a Kedves is felébred, furcsán rám pislogva fordul ismét egyet, s csak annyit mond:
- Szívem...
Lekászálódok a lépcsőn, ismét konstatálván hogy ezeket a fokokat nem 46-os lábméretre találták ki, lábfejeimet 45 fokban elfordítva tudok csak lelépdelni azon a pár fadarabon. Műtött bokám nehezen tűri az ilyesmit, de mire leérek már el is felejtem. Ráfordulok a fürdőre, kieresztem a fáradt olajat, kezet- és fogat mosok, berakom a kontaktlencsémet. Leülök a lenti ágyra, ahol szembenézek a ruhásszekrénnyel és a ténnyel, hogy minden ruhám gyűrött, mert lusta vagyok őket rendesen a helyükre rakni...
Kiveszem a legkevésbé gáz darabokat, magamra öltöm, s megpróbálom megkeresni, hova tettem az elindulásomhoz nélkülözhetetlen kellékeket: ezüstgyűrű, acélkarkötő, karóra (szigorúan a jobbkézen, mert így mindenki megkérdezheti hogy buzi vagyok-e), a két telefon (saját és céges) és a céges beléptetőkártya. Sok hosszú perc árán mindet összegyűjtöm, cipő fel, órára ránéz: a kutyamindenit, ma sem érek be időben.
Zárom az ajtót, fogad a folyosón terjengő elviselhetetlen bűz, mely a szomszédtól jön, akinél igénytelenebb teremtményt még soha életemben nem láttam, de a szagtól kicsit kinyílik a szemem, most már mintha látnék valamit. Hatalmasat köszönök a portásnénire, hisz mennyiszer megkaptam már hogy bunkó vagyok, pedig nem is, csak nem tudtam hogy nagyot hall. Olyat visszaköszön hogy majd beszakad a dobhártyám, de én megyek rendületlenül előre. Kint ezer ágra süt a nap, ez vonja maga után a felismerést: semmit nem látok, a napszemüvegem pedig ismét a konyhaaszatalon maradt. 180 fok, sietős léptek a bűz és a lakásajtó irányába, a portásnéni megint megmosolyog ("Ez a szerencsétlen már megint otthonhagyott valamit").
Megint kilépek az utcára, immáron látom a Bajcsy iszonyatos reggeli forgalmát a Deák felé, de jó hogy nem arra kell mennem. De tényleg, merre is hagytam a kocsit? Dolgoznak a fogaskerekek szinte füstölnek, hisz nincsenek még üzemi hőmérsékleten. Végül megadom magamnak az 50% esélyt és elindulok a jó irányba. Útközben már eszembe jut hogy hova tettem a gépet, így egyre sietősebb léptekkel vonulok. Meg is van, messziről nem látszik semmi extra sérülés, ez fél siker. Odaérek, kihajtom a tükröket, konstatálom hogy csak az utasoldali ablakot köpték le az éjszaka, egyre jobb. Behuppanok, előlap fel, dübörögjön a mélynyomó, azért vettem, el is kezdi masszírozni a hátamat, előkaparva az első mosolyt az arcomra. Indulandusz, Nagymezőn át az Andrássyra. A zene által okozott mosoly gyorsan lefagy az arcomról, hisz a benzinmutató már megint elég szomorú, a kontroll lámpa pedig fel-felvillan, jelezvén: már megint elhanyagolsz, bunkó!
Már megint sok a cikázó, értelmetlenül sávot váltogató egyén, aki sok benzint, sok ideget elfogyaszt mire rájön, semmivel sem jutott előrébb mint én. Dózsára rá, buszsávban kell bunkóznom egy pár másodpercet, hisz nem engednek be a sajátomba. Egy pirosnál kilövök, megtehetem, már felmelegedett a motor. Végre a jól megérdemelt sávomban, irányulhatok a Thököly felé, na ott biztos felébredek rendesen, hisz a vesekövemet is kiköpném ha lenne, annyira ráz (pedig nincs trendi porigültetőrugó a gépsárkány alatt). Úgy is lesz, elkanyargok normál tempóban a Szugló utcáig, hogy 10 perc késés,sel leparkolhassak a cég előtt, ahol egész nap fogja sütni a nap az autót, hogy délután 3 perc szellőztetés után tudjak csak beleülni.
Irány a bolt, éhesen dolgozni nem lehet. Szinte már futok, hogy beléphessek az agyonlégkondizott sarki reálba, ahol képesek 310 forintért adni egy liter tejet. Inkább veszek fél liter kakaós italt (nem kakós tejet, az régen volt...) 160ért, mellé két kifli, kösziviszlát, rohanok.
Felloholok a lépcsőn, kártyaolvasó elé a kártya, nyomom az ajtót, majd beesek, de zárva. Még nem ért ide senki. 8:14 van, a munkaidő 8-kor kezdődik...
