Abban mindenki egyetért hogy vannak a társadalom számára értékes, és kevésbé értékes emberek. A saját családja és barátai számára remélhetőleg mindenki értékes, de ha az összképet nézzük, akkor elismerhetjük, hogy én mint átlagember, nem vagyok olyan értékes, mint egy biológus, aki a rák ellenszerét kutatja, vagy egy alapítvány vezetője, aki éhező gyerekek megsegítésén fáradozik. A celebeket most nem írom, mert őket sokszor csak a média értékeli fel vagy túl. De értem én, hogy nem vagyok fontos ember, ami engem nem zavar, mert akik számomra fontosak, azoknak én is az vagyok, és ez épp elég nekem mint átlagembernek. Nem vágyok többre.
Az értékelés az életben nem csak a személyiségre szól, hanem főleg a személy tevékenységére. És innen jön hogy nem vagyunk mind egyformán fizetve. Ha nem dolgozunk, akkor marad az állam által nyújtott támogatás (nem akarok ebbe belemenni, de a szociális rendszerünk nagyon hézagos, és nem mellesleg olyan jóindulatú, hogy nálunk komolyabb pénzmaggal rendelkező országokat is csődbe vinne, de ezt majd máskor kifejtem ha valakit érdekel) amit kiegészíthetünk némi félbecsületes maszek munkával, teljes munkaidős feketemunkával, vagy legegyszerűbben és leghatékonyabban lopással és csalással, ha megfelelő vastagságú bőrt növesztettünk az arcunkra (erdőnk lassan nem marad, de lehet hogy vasúti sínünk sem) Ha dolgozunk, akkor keresünk. Általában nem sokat. Egy 8 órás, egy 4 órás, és egy kötetlen munkaidős munkával szedek össze nettó százezer körül, és én nem panaszkodom. Vannak akiknek csak 50000.- és 60000.- között jön össze, lélekölő szalagmunka mellett. Másrészről nem kell BMW vagy Audi, nem kell platinavibrátor (másfajta sem), nem kell arany vécéülőke, nem kell szauna és medence, és más egyéb "létfontosságú" dologra sem vágyom, tehát "csak" élni akarok.
Alsó munkásosztályban tengődve megszoktuk, hogy akik otthon ülnek, vagy közmunkán támasztják a lapátot míg el nem mennek táppénzre kétoldali munkaundorral, azok ugyanazon az életszínvonalon élnek mint mi, és néha többet kaparnak össze egy hónapban, mint aki dolgozik. Rendelkezésre állási támogatás, lakásfenntartási támogatás, családi pótlék, krízis-segély, átmeneti segély, rokkantnyugdíj egészségeseknek, ápolási díj egészséges rokkantakat "ápoló" személyeknek, kamatmentes előleg, ingyen tanszerek, ingyen étkeztetés, celebek által fizetett közüzemi számlák stb. - mind olyan dolgok, amiből mi épp kiesünk, viszont aki megkapja őket, az bőven utolér, és ha van még kis mellékes, akkor a műszakos buszról leszállva hazafelé bandukolva azon jár az agyunk, hogy "nézd már, ennek miből van kocsija, motorja, DIGI-tévéje, és honnan telik 500 wattos hangfalakra és erősítőre, hogy a falu másik végén is hallják a Coco Jumbót, vagy az Aranyesőt. Még egyszer hangsúlyozom, megszoktuk! Nem, nem vagyunk vakok, és elég jól átlátjuk a helyzetet.
Ami teljesen elmúlt ebben az országban, az a munka, és a munkás megbecsülése. Gyakorlatilag az egész rendszer azokon tipor, akik dolgoznak, akikből él. Ezért forgott sokaknak vérben a szeme, mikor újgazdag szülők költségtérítéses rendszerben edukált hiperintelligens gyermeke vadul kommunistázott az utcán, felemlegetve egy olyan rendszert, amelyben sosem élt. Nahát az sem volt tökéletes, de ha dolgoztál megbecsültek, ha meg nem akkor leültettek. Mellesleg azokban a házakban élünk mai napig, amiket apáink és nagyapáink építettek akkor. Ami jó mert sokunknak nemigen lenne pénze építkezni vagy lakást vásárolni. Ma egy bejárati ajtó majd három havi fizetésembe kerül, amitől a teljes házikó azért messze áll még...
Rátérek a lényegre lassan, mert elkalandozok. Tehát leírtam azt amit az ember akarva akaratlan lát és kénytelen megszokni. Most jön az, ami viszont hidegzuhany. Korábban is gondolkodtam hogy miért hagynak bődületes összegeket egy ember, vagy egy család kezében csoportosulni, amikor annyi emberen segítene annak a pénznek akár a tizede is. Itt van pl. a Szerencsejáték Zrt. Ahelyett, hogy maximálná a lottónyereményt mondjuk 300 millióban, és ha nincs 5-ös találat, akkor a fennmaradó részt szétosztaná a 4-es találatosok között (ha valaki kérdezi, hát nem, még csak hármasom sem volt soha) inkább hagyja milliárd fölé kúszni az összeget. Így egyvalaki kőgazdag lesz, a többiek meg osztoznak a koncon. Ha valaki most azt mondja, hogy 300 millióért, és nagyobb nyerési esélyekért kevesebben játszanának, azt kiröhögöm. Egymillió forintot sem láttam soha egyben, valószínűleg soha nem is fogok, tehát szerintem a 300 is sok... ehhez képest rengetegen 1-2 milliós problémákba fulladnak bele.
És amint a médiából kiderül, van akiknek lottózni sem kell ahhoz hogy a nagy számokkal kapcsolatba kerüljenek...
Igen, én kis ember vagyok... nincs diplomám, csak egy felsőfokúm, nem tudok 3 nyelvet, csak egyet, és csak egy kis körjegyzőségen dolgozom. Egyértelmű hogy nem várom el, hogy a fizetésem megegyezzen a "nagy" emberekével. Látom a jegyzőt, aki tanultabb, több a felelőssége, és kétszer annyit keres mint én, és reálisnak tartom... látom a polgármestert, aki bejön ha van kedve, nem csinál semmit, és háromszor annyit keres mint én, és bár kevésbé tartom reálisnak, azért elfogadom. De még mindig csak "aprópénzről" 200-250 rongyról beszélünk havonta. Az igazi játékosok, milliókat keresnek havonta. És ilyenkor jön az önértékelési probléma, de csak nálam, és nem náluk:
Tényleg ennyivel értékesebb nálam az az ember?
Tényleg ennyivel okosabb és tanultabb nálam az az ember?
Tényleg ennyivel többet ér az ő munkája?
Tényleg megérdemel egy olyan fizetést minden hónapban, amiért nekem akár !2 évet! is dolgoznom kell?
Tényleg megérdemel egy állami cég tönkretétele után egy olyan végkielégítést, amiért nekem 100 évig kellene dolgoznom?
Van egy olyan érzésem, hogy ők tudják a választ.... TÉNYLEG...
Valami nagyon el van itt fuserálva. Olyasvalami, ami a jövőben egymást váltó rendszerek és kormányok ideje alatt sem fog változni. Olyan helyzet, amelynek fenntartása közös érdeke az egyébként egymást gyilkoló pártoknak. Komoly értékelési és önértékelési válság, talán komolyabb mint a média által felturbózott gazdasági féle...
Nincs is jobb mint munkából hazaérve, rápillantva a televízióra azon gondolkodni hogy honnan szednek össze újabb öt degeneráltat a háromféle beszélgetőshow minden egyes epizódjába, majd az ezt követő híradóban hallgatni hogy ki hány milliós fizetést és végkielégítést visz haza. A Beatrice által kirótt napi 8 óra szórakozásnak megadja az alaphangulatát...
