Öt óra múlt, aludnom kéne. Nem megy. Valaki, vagy valami ide parancsolt a székbe, én pedig szolga módon kopácsolom a billentyűket.
Érzékeim cserben hagytak. Nem fázom, holott hűvös van. Nem hallok, pedig kopognak a billentyűk ujjaim alatt. Nem érzem a füstölő illatát.
Meghaltam volna?
Ezernyi gondolat tusakodik a fejemben, mindegyik azt követeli, hogy neki adjak nyilvánosságot. Igazságot a gondolatoknak! De hogyan? Tessék szépen sorba állni, és jelentkezni. Majd én kiválasztom az arra méltót.
Nem megy.
Nem látok már semmi mást, mint a monitoron szaporodó betűket. Nincs kezem, fizikai valóm feloldódott a nagy semmiben. Látok még egyáltalán, vagy csak képzelem, hogy látok?
Lebegek egy közegben, mely hol tiszta, mint a forrásvíz, hol pedig sürü ködbe von. Nem fázom, nincs melegem, nem vagyok éhes, sem szomjas, cigi után sem áhítozom. Egyszerűen létezem.
Vagy már nem létezem?
Ha nem, akkor ki írja a mondatokká összeálló szavakat, amelyeket inkább érzékelek, mint látok?
Volt egy kutyám, Gyöngyi volt a neve. Fejét ölembe hajtva halt meg. Keresem a ködben, de nincs itt senki, és semmi.
Kiáltanék, de hangom sincs. Ha tükör lenne előttem, talán én sem látszanék benne.
Na gyere te gondolat, megírlak.
Nem is olyan régen még el sem tudtam volna képzelni, hogy házas legyek. Még hogy én? Életem nagy szerelme kiebrudalt, tehát úgy gondoltam, hogy remeteként élem le az életem.
Aztán jött Ő, vagyis mentem én a Csepel teherautó kormányát fogva, és rádudáltam. Kérőn integettem, odajött.
Tudja az Úr, hogy mit csinál.
Szerető feleségemmé vált Ő, két gyermekkel ajándékozott meg.
Filmszakadás...
Meghalt. Talán Ő vonz ebbe a különös közegbe, talán ő kopácsol helyettem. De miért? Én talán nem tudok írni? Nem elég a fülembe suttogni, hogy mit írjak?
Meghalt.
Tudja az Úr, hogy mit csinál?
Ellensége nem volt. Mindenki szerette. Akkor miért?
Talán engem akart büntetni a Mindenható. Másként is tehette volna. Kétszáz atmoszférával rám zárathatta volna a présgép szerszámját, aztán nekem annyi.
Ja, hogy szenvedés? Akkor célszerű egy baleset, amelyben elvesztem valamely végtagom. Netán egy halálos betegség, amelyben fájdalomban élem le kimért időmet.
Ha most elgondolkodom, akkor egyik ötlet sem jó. Feleségem itta volna a levét úgy halálomnak, mint betegségemnek.
Tudja az Úr, hogy mit csinál.
Élek egyáltalán?
Jelenleg valami extrém állapot uralkodik rajtam. Ordítanék, de nincs hozzá hangom, törnék-zúznék, csak épp a test az, amely hiányzik.
Tényleg nem vagyok ura önmagamnak, és ha ez a halálom előszele, akkor megnyugodva fogadom ezt az állapotot.
Megyek pá, anyucim fogad, és kéz a kézben nézünk le gyerekeinkre odafentről.
Állj! És ha a pokolra kerülök? Az nem lehet, hogy halálunkban nem egyesülhetünk...
Remélem tudja az Úr, hogy mit csinál.
Még élek.
