2019. szeptember 22., vasárnap

Gyorskeresés

Moduláris cockpit építése PC-hez (1. rész)

Saját cockpit építésre adtam a fejem, ami egy soha véget nem érő folyamat...

[ ÚJ TESZT ]

Kormányegység

Időközben kétszer váltottam kormányegységet. Először a MOMO-t G25-re, majd a G25-öt G27-re. A G25-27 széria volt az, amit még megfizethetőnek találtam, és játékélményben is hozták az áruknak megfelelőt. Ezeknek is vannak azonban gyerekbetegségei, ami hosszútávon igen zavaró tud lenni. Az első, amit megemlítenék a zaj. Mivel ezek fogaskerék-meghajtásúak (két motor fogaskerekeken keresztül viszi át a hajtást a kormánytengelyre), elég zajos tud lenni egy pár órás raliverseny alkalmával. A másik kellemetlen dolog, amit megemlítenék, az maga a kormány. A kormány ugyan fogásra kényelmes és már valamivel barátságosabb, mint a Logitech MOMO, de még mindig kisebb az átmérője, mint egy normál kormánynak. Ugyan vannak rajta gombok, amik tetszés szerint konfigurálhatók (G27-nél 6 db), de ezek egyrészt nagyon bénán néznek ki, másrészt nem igazán strapabíróak. Ez mind annak a rovására írható, hogy nem egy prémium kategóriás kormányokról beszélünk, hanem belépőszintűről.

Hirdetés

Mint korábban említettem, a kormánytengely meg lett toldva, emiatt sajnos a kormányegység is vesztett némileg az erejéből és gyorsaságából. Ezt próbáltam kompenzálni egy ipari tápegységgel. A G27 hálózati adaptere 24V -on 1,75 Ampert tud leadni a kormánykeréknek, az új tápegységgel kicsit emeltem a feszültségen (26V) és ennek már 6,5 Amper van a dobozára írva.

Ezzel elvileg még nem ölöm meg az elektronikát, viszont nyerek vele némi plusz erőt és gyorsaságot. Találni az interneten olyan módosításokat is, amivel a feszültséget 36-40 Voltra is felemelték, nos ezeknél már komolyan bele kell nyúlni az elektronikába. Nekem nem volt kedvem szétfaragni a G27-et a plusz hűtés beszerelése végett, alkatrészeket cserélgetni és legkevésbé sem szerettem volna leégetni...

Régi álmom egy szíj vagy direkt meghajtású szervó egység, amit szintén szeretnék magam építeni, de egyelőre ez még a távlati tervek között szerepel.

Akit esetleg érdekel a téma itt olvashat róla bővebben:

Szimulátor kormány és pedálok építése PC-hez
MMosFFB (Angol nyelvű)
OSW-Mige (Angol nyelvű)

Ezek az otthon is elkészíthető (illetve KIT-ben megvásárolható) kormányegységek már a legnevesebb gyártókkal is felveszik a harcot, bár igaz itt már mélyen a pénztárcába kell nyúlni és az sem árt, ha van némi tapasztalata az embernek fémmegmunkálás, forrasztás, programozás terén.


Sajnos ezekre még nincs pénzem egyelőre. :)
Na sebaj, abból kell főzni, ami van. Később majd le lesz cserélve…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.