Felmerült a kérdés, egy bizonyos közösségi oldal csetszobájában, hogy minek blogot írni.

Ott a napló.

"kedves naplóm...", bármit leírhatok, bármit, a legbelső bűnös gondolataimat, gyengeségeimet.

És mégis én, és még egy csomó más ember a legbelső bűnös gondolatait, gyengeségeit az internetre írja. Bárki, bárki elolvashatja. Az anyja, a leendő munkáltatójának HR-esei, a legjobb barátja, nem beszélve egy csomó ismeretlenről, akik Isten tudja, milyen emberek, és mit akarnak.

Az anyja kitagadhatja, a munkahelyre nem veszik fel, a barátai másként néznek rá, ismeretlenek fenyegethetik meg.

Egyetlen megadott név, kép, születési dátum lenyomozhatóvá teszi, akárcsak a blogban elejtett személyes információk.

Ez az egész nyomorult, perverziótól gőzölgő, exhibicionista-fetisiszta bagázs azt élvezi, ha mások elolvassák a legbelső bűnös gondolatait, és megalázóan együtt éreznek vele, nap mint nap meglátogatva a legfrissebb mocskot amit szennyezett elméje kitermel magából.

Közben mások lelkének bugyraiba merül le, úgy megismerve őt, ahogy az utcán azt sosem tehetné meg, olyan dolgokat tudva meg róla, amit talán a saját legjobb barátairól sem tud.

Hát ezért van ez az egész felhajtás, ez a blogmánia, amiért embereket rúgnak ki munkahelyekről, mert ezt olvassák egész nap. A gyerekpornó után a második legbűnösebb, legperverzebb dolog, a karaktersorozatokban megtestesült elektronikus "önkifejezési forma", ami sehol máshol nem létezhet, csak a XXI. század erkölcsileg leromlott, globalizációval terhes, elszemélytelenedett társadalmában, ahol az arc nélküli ember, bár senki, egyben mindenki is.

Névtelen tömegek szálló gondolatfoszlányai alkotnak egy olyan közösséget, amelyben a mély lelki megismerés perverzióit élhetik ki, a sajátjukét megosztva, másokét megfosztva, nap mint nap.

Bárhol, bármikor, behálózva, megbéklyózva, szabadon szállva a világ sávszélességein.

Ezért írunk hát blogot.