2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Microsoft Comfort Mouse 6000 bemutató

Magas ára miatt inkább olyan munkahelyi egérnek való, ahol néha becsusszan egy-egy gyors multiplayer is.

[ ÚJ TESZT ]

Előszó, csomagolás, anyagminőség

Előszó és előzmények:

Mindenek előtt szeretnék röviden írni arról, hogy miért is kellett egeret váltanom, és miért ezt az egeret választottam. 2001-ben kezdtem el Counter Strike-kal játszani, és akkoriban ragadt rám az egér mánia.
Mindig a legjobb egereket próbáltam megvenni annak hitében, hogy ettől majd jobb leszek, mert a profik is ilyennek játszanak.

Aztán ez átment szép lassan márkahűségbe, az egereim rendre Razer gyártmányúak voltak. Nagyon szerettem a cég termékeit, és ha lehetőségem volt rá mindig azt vásároltam.
Az utóbbi időkben aztán elég nagy csalódás ért. Utolsó két egerem a Deathadder, és annak V2-es verziója elkezdte produkálni a dupla klikkes problémát. Miután a sima verziót lecseréltem, gondoltam, hogy a V2-es verzióban kiküszöbölték ezt a nevetséges, és gondolom filléres hibát (egy 15 - 20 ezer forintos egértől az ember szerintem ezt joggal várja el). De sajnos pár hete ismét elő jött ez a hiba.

Mivel mostanra sokkal kevesebb időm van játékra, és az évek alatt bebizonyosodott számomra, hogy felesleges is ennyi pénzt kiadni egy egérre, elkezdtem olcsóbb egerek után keresgélni.
Viszont az embernek nincs könnyű dolga, ha 6 - 7 ezer forintos ár magasságban keresgél megbízható, kényelmes egeret. Míg a drága egerekről tele van az internet tesztekkel, addig ezek az olcsó szegmensbe eső rágcsálókról szinte alig találni, ezért is fogtam bele az egér kézbevételekor eme bemutató megírásába.

Választási szempontok:

A legfontosabb természetesen a forma volt, a Deathadder-hez hasonló formájút kerestem. Továbbá, hogy öt gombos legyen és lehetőleg optikai. Leginkább internetezésre és alkalmanként játékra használnám.

Rövid keresgélés után a Microsoft Comfort Mouse 6000 és a Gigabyte Force M7 Thor lett a két kiszemelt. A kettő közül azért választottam a Microsoft egerét, mert letisztultabb és ez a cég letett az asztalra már egy 1.1a-t és 3.0-t. (Igaz, azóta semmi kiemelkedőt)

A csomagolás:

A csomagolása szörnyen puritán, de mit is vártam? Ennyi pénzért nem elvárható a prémium egerek elegáns csomagolása.

A dobozban található két kis füzetecske, egyik a garanciára vonatkozólag, másik egy használati útmutató. Első benyomásra instant kuka mindkettő. CD nincs, drivert interneten keresztül kell letölteni hozzá.

Forma és anyagminőség:

Kipróbálás előtt rendesen szemügyre vettem az egeret: az USB csatlakozó nem aranyozott és a kábel sem harisnyázott.

Kézbe véve a forma tökéletes, hosszú ujjaim vannak, de nem lógnak le az egérről, kivéve a kisujjam de az is csak minimálisan, ami engem nem zavar.

Tenyeres fogással használom, kialakításából adódóan erre tökéletes. Kicsit hosszabbnak érzem mint a Deathadder-t, jobban túl lóg a tenyeremben a karom felé.

Összeszerelésben nem találtam kivetnivalót: erősen nyomogatva sem tapasztaltam recsegést vagy deformálódást, nagyon masszív az egész.

Az anyagminőség nagyon meglepett: ugyan nem a Deathaddereimnél megszokott gumis csúszásmentes borítás, hanem műanyag, de meglepően jól tapad.
Az egér oldalát pedig valamilyen kemény gumi borítás öleli körbe. Ez volt talán a legmeglepőbb, nagyon jó érzetű anyag, sajnos pontosan nem tudom megmondani mi lehet, de ezzel nem lesz problémám azt már most látom.
A görgő gumírozott, kellemes használni. Ez nem mondható el az oldalsó gombokról: az ujjamtól távolabb esőt nehézkes elérnem még az én hosszú ujjaimmal is és magasan is vannak. Gondolom idővel megszokható, de elsőre nekem kényelmetlen.

Gombok nyomkodáskor hangosak ez kicsit zavaró lehet, és lenyomáskor nagyobb utat járnak be mint a korábbi egereim.

Súlya 114 gramm, véleményem szerint ennek megítélése (is) szubjektív, nekem megfelelő, de súlyozhatóság nincs természetesen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.