2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

Athlon X4 740 vs Ryzen 3 2200G

Rövid kis tesztnek indult, de hetekig tartó szívás és szenvedés lett az "új gépet vettem" esetből.

[ ÚJ TESZT ]

Végszó, végre...

Elérkeztem hát a cikk végére, amin kb. öt hete "dolgozom" teszteléssel együtt. Nem kevés idő ez, de munka és egyéb elfoglaltságok mellett nem lehet minden nap és rendesen haladni. Na meg ráadásul tesztelés közben mindig eszembe jutott valami, hogy na még ezt is meg kellene próbálni, vagy máshogy csinálni, a grafikonon kicsit szépíteni stb.
Aztán meg, amikor elkészültem nagyjából, akkor még egyszer végigolvastam — ellenőriztem a szöveget, helyenként javítottam fogalmazási, helyesírási hibákat. Továbbá a grafikonokat is újra átnéztem egyesével, hogy a procikhoz a jó eredményeket vittem-e fel. Ugyanis minden mérésről csináltam screenshotot egyesével. Na de száz szónak is egy a vége: sokáig tartott… :)

Az eredeti célt – hogy kiderüljön, vajon mire képes a 2200G önmagában dedikált VGA nélkül – úgy gondolom, sikerült elérni. Jól látszik az eredményekből, hogy az új rendszer hozza a régi teljesítményét a játékokban is, egy picit túl is "szárnyalja" azt (+2-10%), bár a szárnyalás szó talán kicsit erős néhány esetben… :D Viszont az is látszik, hogy a modernebb programok, játékok jobban kiaknázzák a VEGA 8 tudását, és ezekben a programokban jobban elhúz a HD 7750-től.

Ha csak a processzor teljesítményét nézzük, akkor pedig sokkal feltűnőbb a sebességnövekedés az X4 740-hez képest, itt már tényleg lehet szárnyalásról beszélni, hiszen ugyanazon az órajelen ugyanúgy négy maggal átlagban kétszer gyorsabb a Ryzen 3 2200G, mint a régi X4 740. Mindezek mellett pedig lényegesen kevesebb áramot fogyaszt az új CPU-val a teljes rendszer, mint a régi gépem. Tehát nem csak erősebb az új processzor, de még takarékosabb is, jobb a hatékonysága. Talán az Intel processzorokhoz képest (amiktől megszoktuk már, hogy jól szerepelnek) ez nem tűnik nagy eredménynek. Azonban az AMD saját eddigi processzoraihoz képest most tényleg nagyot lépett előre.

Azt pedig, hogy ez a gépcsere áramfogyasztás terén forintban mit jelent, egy példában bemutatom.
Tegyük fel, hogy az otthoni gép filmezésre, fájlszervernek, netezére, játékra stb. vegyesen használjuk.
A négy fogyasztási grafikonból (üresjárat, SuperPI, wPrime, SupCom) számoltam egy fogyasztási átlagot:
X4 740 – HD7750: 88 watt.
Ryzen 3 2200G – VEGA 8 IGP: 60 watt.
A különbség tehát 28 watt a Ryzen javára óránként. Tegyük fel továbbá, hogy átlag napi 10 órát megy a gép, és mondjuk 350 napot egy évben. Akkor tehát 98000 watt azaz 98 kW az éves különbség, ez pedig a jelenlegi áramárakkal (36 Ft/kW) számolva 3550 Ft megtakarítás egy év alatt.
Persze ha valakinek sokkal többet megy a gépe, netán állandóan, mert fut rajta a torrent (amivel természetesen csak Linux ISO image-eket oszt meg :U), akkor még többet spórol a Ryzen 3 2200G-vel.
A fogyasztás csak egy szempont a sok közül, tehát ezt csak érdekességképpen írtam le.

Én személy szerint nem bántam meg, hogy lecseréltem a hardware-t, bár a magas DDR4 árak jelentősen megdrágították a fejlesztést. Azonban ez nem Ryzen-specifikus dolog, ezt mindenki beszívja, ha új gép vásárlására adja a fejét.
Aki ilyen kocajátékos, mint én és nem játszik új játékokkal, vagy játszik, de nem fontos számára, hogy a grafikai beállítások mind high-ra legyenek feltolva, annak szerintem elég egy Ryzen 3 2200G vagy a nagy testvér Ryzen 5 2400G, ami mind CPU, mind IGP szempontból erősebb.
A Tom’s Hardware [link] cikkje alapján a 2400G körülbelül 9-10%-kal jobban teljesít a játékokban, mint a 2200G. Igaz a 2400G mellé már tényleg erősen ajánlott a nagyon gyors memóriák beszerzése.

A gyárilag hozzá adott Wraith Stealth hűtő nem a legizmosabb megoldás. Ha a VEGA 8 IGP-t nem használjuk, akkor elég a gyári hűtés, azonban, ha bekapcsoljuk a VEGA 8-at és játszunk is, akkor érdemes lehet egy jobb hűtőbordát beszerezni. Én az olcsó 3000 forintos Arctic Alpine 64 PLUS hűtővel is 2-6 fokkal kevesebbet mértem, mint a gyárival. 5-6 ezer Ft körül már még jobb hűtőket kapni, tehát nem kell nagy költségekbe vernünk magunkat.

Aki pedig gyakrabban játszik és újabb játékokkal, illetve szeretne nagyobb felbontáson és nagy részletességgel játszani, annak természetesen nem az IGP-vel rendelkező Ryzen (vagy bármely más IGP-s proci) a megfelelő megoldás. Oda bizony kell egy középkategóriás dedikált VGA, aminek viszont elég magas az ára mostanában, hiszen egy sima nVidia GTX 1050 is 45 ezer forint körül mozog, tehát annyi, amennyiből az erősebbik Raven Ridge APU-t (Ryzen 5 2400G) meg lehet venni.

Kiemelném még a driverek fontosságát. Ugyanis a nem megfelelően vagy nem megfelelő sorrendben feltett AMD driverekkel sokat ronthatunk a gépünk energiafogyasztásán, pedig amúgy szoftveresen minden tökéletesen működik. Erről a második oldalon a "szívás" fejezetben, az oldal alja felé írtam részletesen.
Erre a dologra én sem jöttem volna rá, ha nincs otthon a fogyasztásmérőm. Szóval érdemes lehet beszerezni vagy kölcsönkérni egy ilyen kütyüt, és megmérni az energiafogyasztást.
Az a +10 watt, amit a drivermizéria okoz, hosszú távon "sok" pénzünkbe kerülhet.

Nagyjából azt hiszem, leírtam mindent, amit szerettem volna. Remélem sokan hasznát veszik a tesztnek, és a kapott eredmények segítenek majd a döntések meghozatalában. Főleg azoknak, akik szintén egy elég koros konfigurációt újítanának fel, úgy, mint én.

Végre itt a vége, el sem hiszem!!! Na most megyek, és legurítok a haverokkal 1-2 sört… :)
Béke!

ui.: Kérdéseket, észrevételeket kommentben írjátok meg nyugodtan.

Azóta történt

Előzmények

  • Szkájlék most már Ryzsen élnek!

    Egy hosszabb PC nélküli időszak után az új gépet raktam össze. Vigyázat, szókimondó szövegek!

  • Egy Ryzen gép építése

    A korábbi cikkemben bemutatott, gondosan kiválogatott alkatrészekből immár összeállt az új gépem.

  • Egy Ryzen gép kezdete

    Egy jó játékgép-konfigurációt szerettem volna összeállítani és ehhez kerestem a megfelelő hardvereket.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.