Elég régen írtam utoljára, már nem is emlékszem, mikor. Tervben volt, hogy az idei Balaton-körről is írjak egy szösszenetet, de ezer egyéb dolgom volt, így hát, kimaradt.

A mostani írásom a május 29-edikei túránkról fog szólni, ahova apummal, anyummal és egy kedves barátommal, Barnabással mentem el.

Édesapám jó 10-15 évvel ezelőtt nagy túrázó volt. Sokat járt a Magas-Tátrába, egy jól összeszokott társasággal. Minden évben tervezzük, hogy elvisz minket oda, de valami állandóan közbeszólt. Most, igaz nem a Tátrába, de sikerült eljutnunk túrázni.

Az uticél a Mixnitz melletti Medveölő-szurdok volt. Reggel hétkor találkoztunk a túra többi résztvevőjével, a Mosonmagyaróvár melletti benzinkútnál. Több csapat is jött volna, de mindenkinek más, halaszthatatlan programja volt, így összesen 3 autóval vágtunk neki a közel 250km-es, csaknem 2,5 órás útnak.Reggel 9 óra körül érhettünk a hegy lábánál lévő parkolóba, majd miután mindenki reggelizett és összekészülődött, elindultunk felfelé.

Az első 45 perc séta szép, de még közel sem gyönyörű tájakon vezetett, néhány vízesés és sziklafal mellett, egy murvás úton. A 20%-os emelkedő a csapat gyengébb tagjait kicsit kifárasztotta, de mindenki épen elért a jegyváltó házhoz.

A belépő 3,50€ lett volna egyenként, nekünk ez csak 3,00€-ba került, a csoportos kedvezmény miatt. Az idő nagyon kellemes volt, se nem hideg, se nem meleg, pont jó túrázóidő. A jegyszedő embert elhagyva, gyönyörű táj fogadott minket. Kopár, fehér sziklafalak, és egy keskeny rés, abban kicsiny fakorlátos út kígyózott. A patak, amely végigfolyt az egész szurdokon, az elmúlt időszak következményeként bő vízű volt. Nem kis csodálkozásunkra, 2 családnál is láttunk kutyákat. Nehézkesen oldották meg a patakon történő átkeléseket, a csúszós, nedves, emberi cipőnek kitalált „fektetett és korlátos létrán” az átjutást, de a hegy tetején is találkoztunk velük, szóval ügyesen megoldották.

Kis bíztatásul: jól kiépített út vezetett fel a tetőig, két hütte is volt útközben, ahol akár sört, akár élelmet is lehetett venni. A keskenyebb/meredekebb részeknél figyeltek arra, ha esetleg van egy lassabb személy, félreállhasson, elengedve így a gyorsabban haladókat. Nagyon korrekt volt az egész út kialakítása.

A látványról eddig méltatlanul keveset írtam. Igazából nem is nagyon lehet róla mit mondani, hihetetlenül szép volt. Minden. Nem is beszélek tovább, ezek a képek javarészt tükrözik, ami a szemünk elé tárult:

A szurdokban vezető szakasz 1400 méter hosszú volt, ez 2900 lépcsőfokot, 115 hidat és 350 méter szintkülönbséget jelentett. A csodás tájat, a környezetbe illő hütték szakították meg pár helyen. Elég fárasztó volt állandóan a lábunk elé nézni, hiszen csúszott a fenyőből készült létra. Bajjóslóan vettük észre a néhány helyen a frissen kicserélt fokokat alattunk. Ez vagy azt jelentette, hogy eltörött valaki alatt vagy egyszerűen elővigyázatosságból kicserélték az elkorhadt darabokat.

Az egész túra ideje alatt egy-két szeméttől eltekintve, teljesen rendezett volt a természetvédelmi terület egésze. Szinte sehol sem találtunk eldobott csikket, papírzsebkendőt vagy akár egy műanyag flakont. A hegyen felfelé tartva több száz kisebb-nagyobb vízeséssel találkoztunk, mint említettem feljebb, a patak bővízű volt, tehát ha a következő hetekben valószínűleg lesz még benne jócskán víz, ha esetleg valaki kedvet kap egy kiruccanáshoz.

A szurdok-út végén egy újabb hütte várt ránk. Kis ebédelés és pihenés után nekivágtunk a hegy hátralévő részének. Cirka 500 méteres magasságtöbblettel kellett megbirkóznunk. A csúcs a tengerszint felett 1,7 kilométer magasan volt. Többször megálltunk, fotózkodtunk, élveztük a mesés kilátást az egyre magasabb pontokról. Mikor csak 300 méter választott el a csúcstól, Barnával úgy gondoltuk, elszakadunk a többiektől - vagyis a kijelölt úttól, és rövidebb útvonalat keresünk. Az elején nagyon jó ötletnek tűnt, élvezetesebb volt, mint csak az egyenletes, murvás turistaúton haladni, amit már több ezren megtettek előttünk. Fogtuk magunkat, és elindultunk toronyiránt arra, amerre a csúcsot hittük. Több élményben volt részünk, mint a többieknek, az biztos. Láttunk, ahogy utóbb kiderült, két nagy muflont, hegymászókat és kopár sziklafalakat. Itt kezdődött csak a móka.

Mikor egy hegyoldal széléhez értünk, és otthagytuk a hegymászókat egy másik bátor (merész?) férfit láttunk, aki egy keskeny ösvényen, magabiztosan gyalogolt. Gondoltuk, utánamegyünk - ez volt az első hiba -, nem szeretnénk teljesen eltévedni. 20 méter után eltűnt a szemünk elől. Nem tudtuk merre ment, vagy hogyan.

Egy, az előzőnél lehetőleg még szűkebb ösvényt találtunk a törpefenyő erdőben. Elindultunk azon felfelé a hegyen (hiba nr.2). Mentünk már jó 5 perce -nem jó kifejezés ide a mentünk, inkább kúsztunk-bújtunk-bukdácsoltunk- és azon kaptuk magunkat, hogy a pasit még csak meg sem pillantottuk azóta, az utat is elvesztettük és nem láttunk semmit. Csak törpefenyőket. Mindenhol.

'Már nem adhatjuk fel! Előre!' felkiáltás után, már csak röhögtünk saját bénaságunkon, mikor tovább ugráltunk és másztunk keresztül a végeláthatatlan fenyőerdőn. Alattomosan csúszott a gyökerük és a száruk a cipőnk alatt, főleg, hogy barátom egy utcai, sima talpú cipőben jött el :). Úgy nagyjából 20 perccel később kiáltásunkat közelről viszonzott hangot hallva, új erőre kaptunk és sikeresen átküzdöttük magunkat a vicces, fárasztó és néhol fájdalmas részeken. Az utolsó 100méter szinte vízszintes szakasz már pite volt nekünk, kik megjárták a hegy legveszélyesebb pontjait is. Persze a többiek, miután elmeséltük kalandunkat, nem érezték át fájdalmunkat és megpróbáltatásainkat. Csak nevettek. Még ilyet! :)

Ha jól emlékszem 1720 méteren volt a kereszt, ami a legtetejét jelentette a hegynek. Írtunk pár sort a könyvbe, ami ott volt egy vas ládikóban, ettünk - bár szendvicstartalékunk jelentős részét feléltük már jóval ezelőtt- és készülődtünk az induláshoz, mert a tájban való gyönyörködést megzavarta pár sötétszürke felhő.

Nem kell mondanom, lefelé körülbelül 3-szor olyan gyorsan haladtunk. A törpefenyős részt elhagyva, szokásunkhoz híven, újra letértünk az útról, és szabályszerűen lefutottunk a hegyről. Itt meg kellett birkóznunk 2 szögesdróttal, ami a semmiből előtűnt, majd Barna el is csúszott egyszer, szerencsére, semmi baj nem történt.

A hegyi út elejénél lévő hüttéhez, pontosan 23 perccel hamarabb értünk mint az első ember a többiek közül. Feltöltöttük egy kicsit energiakészleteinket, majd ketten, a többiek előtt elindultunk a parkoló felé. Az 1óra 40perces utat nagyjából 75perc alatt teljesítettük. Az utolsó fél órában el kezdett esni az eső, bár, nekünk szerencsénk volt, amikor a kocsihoz értünk, akkor kezdett el zuhogni. A csapat többi tagja, enyhén fogalmazva bőrig ázott. Miután befaltuk a maradék szendvicseket útnak indultunk vissza, Győrbe.

Ez és a két évvel ezelőtti (kis)Tátra túra segített megfogalmazni, hogy én nagyon szeretek hegyekbe mászkálni, főleg hegyet/sziklát mászni.

Annak, aki hasonló véleményen van, ajánlom ezt a szurdokot, biztosan tetszeni fog.

szerk.: Az összes kép nagy felontásban ITT található.