Felhasználói élmény
Ez a motívum, ami leginkább meghatározza a Mac rendszereket. Így, egy hét használat után már azt mondom kell a fenének a Windows. Most, hogy beleharaptam az Almába (verbális képzavar?) már el nem engedem. Ha azt nem is számoljuk, hogy olyan gyors a rendszer egy Mezozoikum korából származó gépen, mintha most bemennék egy boltba és leakasztanám a fogasról az első Core i5-ös csodát, akkor is ott van még a használhatósági faktor. Szórakozás? Munka? Mindent egy kattintással!
Pár dolgot kiemelnék abból a kavalkádból, amivel a felhasználót kényeztetik, legyen az Pista bácsi a nyugdíjas asztalos, vagy Jancsika a hiperaktív alsó-tagozatos, esetleg egy irodista “Power Point mérgezéssel” a meetingre készülve, mindenki könnyen megtalálja a számítását. Jelen esetemben 0 azaz 0 Mac ismerettel álltam neki és bár az elvárásaim nem túl nagyok, hamar kiismertem magam ebben a világban.
Spaces, vagy több asztal használata . Erről ejtenék szót elsőnek, mert ez az ami miatt a számítógép nagyobbnak hat, mint ami valójában. Képesek vagyunk szinte végtelen számú alternatív asztalt létrehozni, így ahelyett, hogy az ablakok között matatnánk, állítanánk kis és nagy méretre, egyszerűen bizonyos funkciókat áthúzhatunk egy másik területre, hogy aztán gombnyomással ott is teremjünk.
Vegyük ennek a cikknek a példáját. Van egy teljes képernyős Pages nyitva, amiben megírom a vázlatot, van egy böngészőablak, amiben adatokat és képeket keresek, nézem a fórumokat, van egy levelező kliens, egy naptár, egy másik böngésző ablak a munka miatt, meg egy csevegő program. Ezek szépen össze vannak fésülve, el vannak osztva összesen négy asztal között. Amit a CTRL+fel billentyűkkel bármikor áttekinthetek és váltogathatok. Ennél a Mac-nél egy fokkal újabbakon már az egérpad gesztusokkal is irányítja a gépet, így elég lenne három ujjal felfele legyinteni a Mission Controll-hoz, vagy éppen oldalra az asztalok váltásához.
Ennek hiánya nálam fájó pont *sad panda face*
Finder. Ezt a beépített fájlkezelőt leginkább a Windows Explorerhez lehet hasonlítani. Annyi különbséggel, hogy szerintem jobban használható. Pl. az oszlopos nézet kiválóan alkalmas fájlműveletek végrehajtásához, a Cover Flow pedig fényképek, videók böngészését segíti nem kis mértékben.
LaunchPad. Szépen és áttekinthető formában sorolja elénk az összes Applications mappába rakott alkalmazást. Ha már itt tartunk tetszik hogy nem kell telepíteni, nem sűrűn fogunk találkozni a Windowsnál klisévé vállt “next-next-next-accept-next” rendszerű varázslókkal. Egyszerűen csak áthúzzuk a kívánt alkalmazást az Applications-be, de ha nem akarjuk, akkor akár az asztalra is ki lehet tenni, vagy akárhova. Törléshez pedig csak kukázzuk.
A MagSafe töltő egy olyan elmés találmány, ami csodálatot ébreszt bennem és a kérdést hogy "
ezt miért nem láttam még sehol máshol?".
A működési elve roppant egyszerű: Van egy mágnes, meg egy fém, amik vonzzák egymást. Így a töltőfej mágnesesen cuppan a helyére és marad ott. Most jön a nagy varázslat! Ha sietségünkben nem húzzuk ki, de magunkkal ragadjuk a gépet, akkor nem következik be az amit szerintem minden laptop tulaj legalább egyszer eljátszott, viszi magával a berendezést, eltöri a töltő csatlakozót, vagy kirántja a falból a konnektort. Itt egyszerűen a mágnes enged az erőnek és kiesik a gépből mindenféle sérülést, vagy bajt megelőzve. Hát pompás, nem?
A hűtési rendszer is megér egy misét. Mint közismert szinte minden piacon lévő laptop hűtését egy ventilátor szolgáltatja, ami alulról szívja és oldalra, lefele köpi ki a hőmérsékletet, amit keltenek az alkatrészek. Ezzel előkészítve annak a lehetőségét, szellőzést, akkor túlmelegszik és kezdődnek a gondok. Ez persze egész piac kialakulását eredményezte, ami különböző laptop tartó/hűtő berendezések kánaánját kínálja nekünk.
A Macbook Pro 3.1 szembe megy a még mai is dívó trendekkel, nem alulról szívja és oldalra köpi, hanem mindent hátulról old meg, egy kis résen át. Így lényegében olyan felületre helyezzük amilyenre akarjuk. Például a paplanon tartva, este is képes elvégezni a feladatát. Ráadásul nem csak egy, hanem rögtön két ventilátor is teljesít szolgálatot, így ha az egyik oldalát letakarjuk a járatnak, akkor még a másik szabadon köpi a meleget.
Háttér-világításos billentyűzet. Ezt nagyon hiányoltam az eddigi gépeimről. Ha sötétben akartam válaszolni egy levélre, akkor mindig lámpát kellett kapcsolnom, vagy a kijelzőt visszahajtanom annyira hogy a fényében megtaláljam a gombokat. Itt nincs probléma. Ha kevés a fény, akkor a készülék automatikusan rákapcsolja a megvilágítást. Ilyenkor a gombokon lévő feliratok is fénylenek, biztos utat mutatva önmagukhoz.
Kijelző+felbontás. Még életemben nem láttam ilyen szép színeket és jó kontrasztot, mint ezen a laptopon, pedig megfordult nem egy 300-400 ezer forintos HP, Dell, Lenovo is a kezeim között. A felbontás pedig még a mai viszonylatokban is átlag feletti a maga 1440x900 értékével. Ugyan a méretarány 16:10 de ez kimondottan kellemesség teszi a netezést és még a filmnézésnél sem zavaró.
Time Machine, menjünk vissza az időbe a módosított, elveszett, törölt fájlokért. Hallhatjuk a szlogent a fejünkben az első kipróbálást követően. Az OSX 10.5 től beépített funkció képes egy külső merevlemezre biztonsági mentést készíteni az egész rendszerről, majd óránként megismételni Inkrementális (csak a változást elmentő) módon. Aztán ha eszünkbe jut, hogy véletlen töröltük pár napja azt a fájlt, amire most szükség lenne, nem kell pánikba esnünk, hiszen az Időgépbe belépve visszautazhatunk akkora, amikor még megvolt, majd onnan áthúzzuk a jelenbe. Ezt persze elképesztően jó animációk és átlátható felhasználói felület mellett. Mindenképpen egy piros-pont.
Amiről most nem tudok nyilatkozni az üzemidő. Pedig a Mac gépek egyik erőssége, hogy 5-9 órát is elmennek átlag használat közben. Az akkumulátort már megrendeltem, de még nem érkezett meg a cikk megírásakor. Jelenleg a gyárival üzemel, ami maximum 1 óra kellemes netezést tesz lehetővé.
Ez a pár felsorolt, meg még sok más apróság az, ami szerethetővé teszi a rendszert.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
