2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Játékok rovat

LEGO 9397 - egy újrakezdés története

Be is mutatkoznék: Feri vagyok, 28 éves és a gyerekkorom rég elteltével újrakezdő legós.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető, történelem

Sziasztok!

Előre bocsátanám, hogy ez az első címlapos írásom, így még ebben újonc vagyok. Kezdjük is el egy rövid Lego történelemmel, amit a Wikipédiáról szedtem le:

1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapította vállalkozását Billund községben (Dánia). A cég fajátékokat gyártott és két évvel később vette fel a „LEGO” nevet. 1947 után kezdett a ma is ismert műanyagból játékokat készíteni pénzügyi okokból. A játék legfőbb újdonsága az volt, hogy a többnyire négyszögletes építőelemek tetején „bütykök” helyezkedtek el, aljuk pedig lyukas volt. Ezzel az eljárással az egészen kis gyermekek is könnyen össze tudták őket nyomni, épp annyira, hogy ne essenek szét, de könnyen szét lehessen őket szedni.

A korai időkben a szállítmányok legtöbbje visszatért, a helyi gyártósorok bezártak; az emberek úgy gondolták, hogy a műanyag játékok sohasem tudják felváltani a fából készülteket. 1954-ben az alapító fia, Godtfred Kirk Christiansen lett a LEGO Group igazgatóhelyettese. Az ő javaslatára vizsgálták felül az akkor még problémás, gyakran nehezen kapcsolódó rendszert. 1958-ban született meg az igazi LEGO, aminek a minőségével már elégedett lehetett mind a vásárló, mind a gyártó. Sikerességét bizonyítja, hogy 50 év után az akkori elemekkel a ma gyártottak is kompatibilisek.

Közben nyílt egy csomagoló és összeszerelő üzem Svájcban, és egy üzem Jutlandban, ahol a LEGO gumiabroncsokat gyártják. A „Light & Sound” („fény és hang”) készletek 1986-ban jelentek meg, ezekhez elemtartó, lámpák, szirénák és egyéb hangkeltők tartoztak, melyek segítségével újabb részletekkel bővíthettük LEGO alkotásainkat. Manausban, Brazíliában is ebben az évben nyílt meg egy LEGO gyár. 1970-re a billundi (Dánia) székhelyű cégnél több mint 900 alkalmazott dolgozott. A következő évtizedek jelentős bővülést és új kihívásokat hoztak mind a játékgyártás, mint a marketing területén. A lányokat először 1971-ben, a babaházak megjelenésekor célozták meg. 1972-ban a közlekedési lehetőségek is kibővültek a vízen úszó hajótestek megjelenésével. Két évvel később az Amerikai Egyesült Államokban nyílt gyáregység, Entfieldben.

1990-ben a LEGO cég bekerült a tíz legnagyobb játékgyártó közé, egyetlen európai cégként. Magyarországon Nyíregyházán van egy LEGO-gyártó üzem, melyet a tulajdonos 2012-ben bővíteni kezd, tervei szerint 2015-re érik el a teljes kiépítettséget. Ekkor 1550 dolgozóval és 80 ezer négyzetméter alapterülettel számolnak.

A történelmi áttekintés után be is mutatkoznék: Feri vagyok, 28 éves és újrakezdő legós.

Gyerekkoromban szüleimnek hála egész sok készletem volt Legóból, így akkoriban ez volt a kedvenc otthoni játékom. Talán úgy 1988-tól 2000-ig halmozódtak a szettek, aztán 2000-ben vége lett ennek. Elsősorban City, majd később pedig a Technic lett a fő irány. Utóbbi mindig is érdekelt, mert szeretem a működő dolgokat. Jómagam régen rengeteg MOC-ot készítettem, leginkább jármű témában.

Aztán következett a törés, szüleimtől már nem kaptam Legót mikor nagyobb lettem, majd elkerültem a főiskolára. Fizetésem nem lévén én se vettem magamnak. Ez így volt egészen tavaly október, november magasságáig. Talán egy hirdetés okán elkezdtem újra Legók után nézelődni, olvasgatni róluk. Nézegettem a jelenlegi szetteket. Meglepve tapasztaltam, hogy sok 30 körüli ember kezd újra Legózni. Egyre jobban rám tört, hogy de jó lenne megint otthon építgetni gyerekkorom kedvenc játékát. Hamar eljutottam odáig, hogy vegyek egy Legót magamnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.