Lehalkítom a tévét, kell egy kis alapzaj az alváshoz, berakom a két párna közé a távirgát, s szólok a nejemnek, aki szintén befordult. Nem zavarja a tévé, máskor igen, de most neki is csak arra van szüksége, hogy beszéljen.
Forgolódom, hol a lábam lóg ki, sehogy sem jó.
A bal oldalamon ill. hason nem szeretek. A szívem miatt, mindig azt képzelem, hogy ha úgy alszom elnyomom, megáll. Vagy hanyatt, de akkor horkolok, vagy a jobb oldalamon, az a legjobb, azt szeretem. De most sehogy sem megy.
A tévét is kikapcsolom, jó éjszakát és én jobbra, te balra.
Hallom a szuszogását, egyre egyenletesebb…
Néha horkant egyet, elaludt.
Nekem nem megy, most jól esne egy pohár víz, de nem akarok megmozdulni, félálomban vagyok. Jár az agyam, de már összefüggéstelen gondolataim vannak, szeretem ezt az állapotot, mert néha magamhoz térek egy-egy gondolatmenet után és szürreális képek vannak mögöttem.
A szemem résnyire, épp csak. Az ágy az ablakkal szemben, hatalmas ablak, a nejem emiatt is szereti a házat, végre mindenhonnan fény.
Az ablak előtt hatalmas fenyő, szélvihar, de épp csak a szempillám alól.
Az óra tik-tak, tik-tak, tik-tak, megnyugtató a ritmus, most veszem észre, hogy a jobb lábfejem ugyanazt a ritmust játssza a takaró alatt, épp csak piciket, akaratlanul.
Hanyatt fekszem újra és az óra ketyegése elvisz, azaz vinne, de a monitor készenléti zöld ledje megzavar. Nem is a fény, kicsit az is, mert így sötétben elég látványos.
A ritmusa, nem egyezik az óra másodperc mutatójával.
Az óra másodpercenként tik-tak, és ez jó, nagyon megnyugtató, valami rendszert alkot az ember kusza gondolatai között és a lábfejem is jótékonyan ritmusra jár, épp csak emelgeti a takaró végét.
De a villogó led, több, mint egy másodperc, kevesebb, mint két másodperc.
Néha harmonikussá válik és pont akkor villan, amikor az óra üt, olyankor a megrebbenő szempillám alatt megnyugszom, jól esett, de rögtön szétesik a ritmusa.
Óra jobbra, led balra. Másfél másodperc, ennyi lehet a zöld led, ahogy villan egyet.
Egy fényesebb csillag is ritmusra jár az ablak mögött, ahogy a fenyő ágai meghajolnak a szélvihar előtt. Érdekes kompozició, óra kettyen, led villan, csillag porzik, fenyő eltakarja, óra kettyen, led villan, de még mindig nincs meg az összhatás.
Még vagy három csillagot kérnék, hogy beillesszem a sorba. Van önként jelentkező?
Felállok, közelebb megyek az ablakhoz, hogy lássam őket közelebbről.
Több is van, mint gondoltam, na ez így egész jó lesz. Óra kettyen, zöld led villan, csillag dobban, fenyő hosszan meghajol, óra tik-tak, kit-kat…így már jó, így már érthető és pontosan illeszkedik minden a ritmusba…
Csak én nem, a hűtő motorjára félig felébredtem, ennek is most kell beindulnia, pont elaludtam volna, a szám kiszáradt, ahogy hanyatt fekve vettem levegőt.
Innom kéne, de félálomban, szempilla alól inkább a jobb oldalamra fordulok és próbálok nyálat termelni.
Próbálok visszaemlékezni, hogy mit álmodtam, mire gondoltam…
S eszembe jut az óra, kezdődik előröl. Rájöttem, hogy zavart a led, de most nem látom. Most csak hallok.
Az óra ketyeg és a hűtő alattomosan morajlik. Nem hangosan, épp ez a bosszantó, hogy alig hallhatóan, de még pont azon a küszöbön innen. A málnaszörpös üveg és a boros üveg finoman összekoccanva rezeg, tűhegynyi hang.
Tik-tak, tik-tak, mmmmrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr, ccccrrrrrrrrrrrrrrr.
Mint a hajszál, olyan vékony hang. Magamra húzom a takarót, de rögtön le is veszem a fejemről, mert aludtam már el így és légszomjam lett a takaró alatt, egyből azt álmodtam, hogy víz alatt vagyok, és nem kapok levegőt.
Tik-tak…
Mint ha a nagyobbik fiam, Levente hangját hallottam volna, kicsit felnyögött.
Megint és aztán egy mélyet és egy igazán földöntúli hangot adott ki.
Na mondom, kezdődik a tánc.
Pedig nincs is telihold.
Volt, hogy arra ébredtem nem tudok mozdulni, a tüdőmből kiment a levegő, a szemem nyitva vagy csukva de látok. Nem tudom mi áll felettem, de hatalmas ereje van. Csak áll és néz, fogva tart. Karinthy Márton ördöggörcse?
Végre elengedett és rögtön a nejem nyögött fel, nagyon mélyről. Ilyen hangot akkor adott ki, mikor megszülte Benjamint és szülés után az orvos elaltatta egy kis időre, hogy megvizsgálja.
A függöny mögött láttam, hogy a nejem széttett lábakkal az ágyon, az orvos odaállt és benyúlt. Határozott mozdulattal tette és a nejem vonaglott az ágyon és mély, hörgő hangot adott ki.
Nem tudtam neki segíteni, később nem is emlékezett semmire.
A lény elhagyott és a nejemet vette kezelésbe. A nejem megfeszült a takaró alatt és felnyögött rémisztő hangon.
Még annyira kábult voltam a hatástól, hogy csak a hangja jutott el a tudatomig és erőltettem, hogy felébredjek, kiszabaduljak a nem létező kötésből.
Sikerült, a szemem kinyitottam és odacsaptam a takaróra, a nejem derekára.
Nem történt semmi. Nem tudtam megfordulni, de a jobb kezemmel mozgatni kezdtem az oldalát, hogy ébredjen fel.
Félig sikerült és elnyúló hangon kérdezte mi vaaaaaaaaaaaaan? De már aludt is vissza.
Levente, először csak halkan nyögött fel, majd egyre mélyebben és kétségbeesetten.
Egyenként meglátogat bennünket.
Most Leventénél kezdte? Félálomban nehéz magamat rávenni, hogy felkeljek, de Levente egyre rosszabb hangokat ad ki, muszáj. Közben a nejem is felébredt és átment a szobába.
Szempilla alól kérdeztem, hogy mi van vele?
Lázas… s már ment is a hűtőhöz a szirupért.
Szerencsére gondoltam, akkor nem a lény.
Levente vizet kér, majd jön a wécére hányni, öklendezik, és közben elalszom.
Arra ébredek, hogy lehúzza a wécét és becsukja az ajtaját, majd elköszön, jó éjszakát.
A nejem balra, én jobbra, óra tik-tak…lesz ebből az éjszakából valami?
Kint a fák földig hajolnak, néha úgy érzem megemelkedik a házunk teteje, ágak csapódnak vészjóslóan a ház falához.
Megint nem tudok elaludni, hanyatt fekszem ismét és a két tenyerem a fejem alá, közben meghúzom a saját hajamat és felszisszenek, a picsába, még jobban felébredtem a fájdalomtól.
Mennyi lehet az idő? Nem mindegy? Kit érdekel? Aludj! Ha alszol tök mindegy mennyi az idő. Az óra a tévé tetején tik-tak, de ebben a sötétben nem lehet látni a számlapot.
A szemem teljesen nyitva és próbálom kifürkészni, hogy hány óra lehet.
A csillagok hogy állnak? Nahh, hülye gyerek, mi vagy te csillagász, hogy megállapítod a pontos időt a Göncölből?
Aludj! Számolj birkákat, imádkozz vagy valami.
Érdekes, hogy az imádkozást utolsó helyre tettem, ha valamire való hívő lennék, akkor mindig imádkoznék automatikusan.
Mert? A valamire való hívők, akik mindig imádkoznak, azok?
Azok biztos viszik valamire az életben, nem olyan elvetemültek, mint te.
Te műhívő vagy. Még csak az sem, mert nem szereted hívőnek se hívni magad. Se kereszténynek, se vallásosnak…
Akkor mi vagy?
Paff, francnak vitatkozok itt magammal?
Aludj és kész!
Nem megy, egyre gyorsabban ver a szívem is.
Nem merek megmozdulni, mert felébred a nejem, épp elkezdett szuszogni ütemesen.
Szerencsére pont az óra hangjára szuszog, ez jó. Végre valami, ami tetszik.
A nejem zenész. Kéne neki fellépést szervezni órára és alvásra. Semmi más dolga nem lenne, mint ritmusra szuszogni és horpasztani egy nagyot.
Megspékelni azzal, hogy a színpad minimal színpad lenne, csak egy ágy és mellette szekrény, rajta egy óra, jó nagy csörgős. Menne vagy hatvan percig és utána bekapcsolna az ébresztő, függöny. Bámulatos, elképesztő milyen ötleteim vannak.
Jó nagy marha vagy, nem ötleteid vannak.
Miért? Az mekkora ötlet, hogy a függöny mindkét oldalára közönséget ültetni?
A függöny elhúzódik lassan, sejtelmesen, s gyér megvilágítás mellett a függöny mindkét oldalán nézőtér, tele emberekkel. Egymást bámulnák várva, hogy kezdődjék az előadás.
Az első pillanatban mindenki azt hinné, hogy a másik oldal színészekből áll.
Mondom, hogy jó nagy marha vagy, aludj.
S az utolsó felvonás?
Ami egy ember utolsó pár másodpercéről szólna, a film alatt végig a szöveg menne, a szerep osztás. A születése pillanatában a szülész, aki kézbe fogja s kiírnák a nevét, bemutatkozna.
Ápolónők, majd a taxis, ahogy viszik haza a pólyába csomagolva, minden ember neve ott lenne, az egész film csak arról szólna, hogy életében kivel találkozott.
Mindenkire jutna idő, egy rövidke másodperc. S a háttérben a halott ember, csak a sziluettje.
Na ennyi, nem vagy komplett, aludj már!
Kéne walkman, rádiót hallgatni. De ha felkelek a nejem is felébred, pedig már a húgyhólyagom is hajt. Bár ezzel még elvagyok hajnalig, mert ha elalszom, max. merevedésem lesz a tele húgyhólyagtól. De a walkman tényleg jól jönne. Kár, hogy hajnalban nincs beszélgetős műsor. Egyáltalán mennyi az idő? Már megint itt tartunk.
Halkan felkelek és kimegyek wécére, közben a fiam megszólít.
Apaaaaaaaaaaa! Nagyon halkan, alig értem.
Mi van fiam? Kérek vizet.
A sötétben nem találok poharat, bizonytalanul matatok, közben a nejem is felébredt.
A szobájában van a pohár, mondja.
Nem megyek be érte, mert az kétszeres út, s most könyékig vagyok a szekrényben, csak kimatatok egyet és megtalálom a csapot is.
Az ujjamat a pohárba dugom, hogy érezzem a vízsugár a pohárba megy nem mellé.
Persze abból is megtudom, hogy a pohár nem lesz nehezebb, a víz meg folyik.
Bebillegek a szobába, mint egy trottyos öregember, az izületeim merevek, alig bírok járni.
Lehuppanok az ágyra, tik-tak, szempillám elcsitul, már nem zavar semmi.
Annyit voltam éber, hogy elnyom az álom gondolatok nélkül.
Arra ébredek, hogy az ágyunk mellett áll valaki.
Benjamin, a kisebbik. Felébredt, mert bepisilt.
Ilyen nincs, cicceg az asszony. Leveszi a gyerekről a pizsamát és átmegy a gyerekek szobájába tiszta pólóért meg alsóért. Maga mellé fekteti, így nekem kb. 25cm hely jut, pont elég ha a jobb oldalamra fordulok.
Elalszunk, francokat se érdekli mennyi az idő.
Pityipityipityipity- Pityipityipityipity- Pityipityipityipity
Reggel hat óra…
Zmegmá, a Nokia 3310 ébreszt, ragad a szemem, lenyomom.
Nézek a nejem irányába, a gyereket maga mellé húzva hortyog.
Leint, hogy Levente nem megy sehová, lázas, de Ő felkel kávét főzni.
Csak előtte még huny egy kicsit, én is visszadőlök.
A takaró alól mormogja, hogy nincs is itthon kávé, tegnap elfogyott.
Nem baj, tea is jó lesz. Jó mindjárt…
Alszunk, arra ébredek, hogy Levente áll az ajtóban reszketve, fázik…
Hét óra van, észre sem vettem, hogy aludtunk egy órát, alig egy perce mondta a nejem, hogy teát fog főzni, de alszik Ő is a kisebbikkel.
Menj még vissza a szobátokba, súgom oda Leventének, de csak áll egy helyben, Ő sem tudja mit csinál, félig még alszik s reszket, mint a nyárfalevél.
Intek neki, hogy menj már!
Hessss a szobádba, anyád alszik még.
Közben felébredt a zajra és nyöszörögve kérdezi mi vaaaaaannn fiammmm?
Levente továbbra is csak áll, nem tudja miért jött ki a szobából.
A távirga a két párna közt, még megy a hírek, a nap is megcsillan az ablak üvegen, fák még mindig hódolnak és az a fránya zöld led.
Sehogy sem illik az életünk ritmusába.
