Kívül rend van, belül sincsen…

Csak a macskának van kilenc élete, s még is megkotlik. Tévedés a három élet, meg a bonusz és az extra health. Egy ismerősöm, aki kerékpárszerelő és mui importante a XIV. Cserei utcában, azt mondja, negyven felett gyorsabban telnek az évek.

Igaza van.

Mikor gyermek voltam nem csak az élet volt lassabb, én is, most hogy átléptem, észrevétlenül gördülnek le a homokszemek. Vártam a január végét és csak február végén eszméltem fel, hogy elszaladt s most május van, szeretnék élni.
Most jó élni, most van mit bepótolni, két marokkal merni.

Közel egy éve költöztünk Bánkra, többre számítottam, mármint időben, azt gondoltam, hogy egy bánki eltelt egy év az több, mint amennyi valójában eltelt. Vagy túl sok élményünk volt és még nem fásultunk bele az itt létbe, bár elnézve a helyieket nem fásulnak, sőt. Tudnak élni.

Mondtam már, hogy tanyán nőttem fel? A dobozi úton, Nagyfenék 9. Az ottani lélekszám nem haladta meg a bambán nézek egy iránybát, mindenki ismert mindenkit arcról, hangról, autóról, néha szagról. Ha a földútról befordult a kövesútra és valaki jött vele szemben, magasba lendítette a jobb karját és egy Istenes hőőőjjj-el köszöntötte, majd meglebbent az indigókék munkáskabát, a gumicsizma gyűrődéseiben megszáradt a sár, mire hazaért, szél járta át.

Sale sebesen.

Bánkon lehet tudni, hogy ki a bánki és ki nem. A világ eleve két részre van osztva, vannak a bánkiak és a nem bánkiak. Mikor ideköltöztem, egy idő múlva kétségbe estem és eluralkodott rajtam a pánik. Atya ég, mit keresek én itt?
Nem találtam a helyem, nem tartoztam senkihez, nem keresett senki és nem akartak tőlem semmit. Víkendesnek néztek, nem vótak szokva az arcomhoz, hangomhoz, szagomhoz.
Gyüttment.
Még a Gizella 34-ben tettem egy sikertelen próbálkozást, hogy össze röffentsem a társasházat egy bográcsolásra. Vettem volna sertéshúst, vörösbort, sört és menjünk le mindannyian a kertbe, rakjunk tüzet, rotyogjon, üljük körbe, beszélgessünk. Hát elég hülyén jött ki. Csináltam szórólapot, bedobtam postaládákba és, akit ismertem egy kicsit jobban, ahhoz be is csengettem. Izé, mint ha szart ettek volna előtte, vagy epét hánytak. Nem is értették, mit is akarsz? Hogy, mi? Hja, ááá neeem köszi, éppen valami dolgom van, mindegy mi, nem rád tartozik, de nem, azért aranyos vagy. Csukott ajtó mögött meg elmondta, amit valójában gondolt.

Nejem mondja, hogy a bánki sportpályán lesz a gyereknap, menjünk le.
Gigantikus, orbitális szalonnasütés, a kedvencem. Gyerekeknek ingyen programok, bábszínház, ugráló vár, akadályverseny, az óvónőkkel virágkészítés színes papírokból.
Nagy tömeggel megrendezve nem lett volna ilyen hangulatos, de így, hogy csak a falu gyermekei és a szülők voltak ott, családiasra sikeredett.
Indulni készültünk és a Zsuzsi óvó szólt, hogy várjatok egy pár percet…titokzatosság lengte körül a hangját, nem árult el semmit, de vibrált a levegő, mindenki izgatottá vált és egy irányba figyelt.
Az egyik autóból két ember takarásában, észrevét titkosan az asztalra került egy torta (40).
Kislány verset mondott, az ünnepelt meghatódott, mert nem számított rá, mondta is, hogy még sosem ünnepelte a falu a szülinapját. A férje kocsiba vágódott, pezsgő, sör, házi bor, vilmos, metaxa. Nem terveztem inni semmit, mert a két gyerekemmel voltam lent, de aztán a nejem a kisebbiket elvitte aludni, mert kipirult, kifáradt az ugrálásban. A nagyobbikat meg én kísértem el a faluba később a barátjával. Miután tiszta lett a kezem, sikerült bambára innom magam, no nem annyira, hogy tántorogjak, és ne tudjak beszélni. Kívülálló nem tudta volna megmondani.

Annyira gyüttment vagyok a faluban, hogy még nem ismerem a neveket. Arcokat is csak elvétve. A Gabóc férjével például összepacsiztam, igazi hőőőjjj emberke. Először beszólt, de aztán hátba vert, hogy jól van, csak hülyéskedek, ne vedd komolyan.
Nézte a hegyet, felemelte a kezét, hogy nézd meg, viráglik bazdmeg, nyílik az akác, megyek, oszt jön bele a tüdőmbe, fehér tőle az egész hegy. Sok hülye pesti meg, mit sem tud az egészről.
Később megtudta, hogy húsz évet éltem Budapesten, erre odavágta, hogy te is hülye pesti vagy bazdmeg, nem tudsz élni. Mikor közöltem vele, hogy tanyán nőttem fel és csak 17 éves koromban költöztem Budapestre, megenyhült irányomban.
A program végeztével segítettem összepakolni a sátrat és a berendezéseket, de még akkor is szemet villantott rám, mert nem hitt benne, hogy képes vagyok megmozdítani bármit, lelke mélyén még hülye pesti voltam. Vigyorogva pakoltuk fel a padokat, asztalokat és közben egy üveg szódával locsolkodtunk. Miután végeztünk, még hátbavert, hogy jól van öcsém, mondtam az asszonynak, hogy nézd már a nagy melákot, énekel a kórusban, mint Piedone, hogy bölömbölömbömmm. De bírlak öcsém, tetszik, hogy felvállalod mindenki előtt, aztán csapott egy embereset a bordáim közé.
Lementünk a tópartra lepakolni azt, ami az ottani raktárba való és a tó partján meglátott egy fiatal párt, akik vadászgörényt sétáltattak pórázon. Megvallom tényleg hülyén festettek, mert ez egy falu, kapához és kemény munkához szokott emberekkel, akik nem jönnek zavarba egy kis kukoricatöréstől, krumpli felszedéstől és az udvarban tyúk kárál.
Nahhh, most a kerítésen belül dobják a tyúknak a szemet, az ólban malac dörög, libagágogás és a kerítésen kívül egy olyan állatot sétáltatnak atyai, anyai szeretettel, amit itt méreggel irtanak. Képzeld el, persze, hogy beszóltak nekik. Tényleg hülye dolog megmutatni egy falusinak, hogy merről kel a nap. Nahhh, szóval beszóltak a fiatal párnak, hogy szaré kell ilyen állatott tartani bazmeg? Mindjárt berúgom a tóba.
Nejemnek meséltem és Ő is azt mondta, hogy persze, most képzeld el, hogy nagyanyám bemenne pestre pórázon tyúkot, vagy tömött libát sétáltatni. Amilyen hülye és igénytelen világ van, másnap celeb lenne.
Nem kell félre érteni és mindjárt szaladni az ombuccmanhó, hogy micsoda sérelem, ezt hagyjuk a kibukókra, akik sikeresen lenullázták magukat, majd a szárnyaik alá veszik a picsogó fiatal párt, aztán ha nem sikerül helyrebillenteni a lelki egyensúlyukat, még mindig elmehetnek tüntetni az árvízek, vagy a földrengések ellen.

Kicsit visszakanyarodva a közös, űbermens, gigamega szalonnasütéshez és a születésnaposhoz. A nejem felszólalt, nem tudta megállni, hogy ne tegye szóvá.
Tíz évig laktunk a Gizella 34. számú házba és soha egy kávét nem ittunk meg közösen, vagy egy pohár bort a lakókkal. Ha kimerészkedtünk az udvarra reggelizni a gyerekekkel, vagy a vendégeinkkel, akkor csikket, kavicsot dobáltak le, vagy simán kiköptek az ablakon és a csula a leveses tál mellett landolt.
Bánkon lehet tudni ki bánki és ki nem. Az úgy zajlik, hogy mész az utcán és, aki bánki az csillogó szemmel, már messziről figyel, előre köszön és mosolyog, mert bánkinak lenni jó dolog, mondhatni fasza. Aki, meg nem bánki, hanem mondjuk pesti, az …
Ma is például elfordultak. Egy házaspár jött velem szemben a lejtőn, én a templomból hazafelé menet, néztem, hogy ki lehet az, nekem mindenképpen muszáj előre köszönnöm, mert többen ismernek engem, mint én őket. Mivel a templomi kórusban éneklek, így az arcomat, hangomat ismerik. A szagomhoz több év kell, de a lényeg, hogy többször ért az a szégyen, hogy nem vettem észre, aki velem szembe jött. Elnéztem mellette, felette, alatta és Ő vidáman rám köszönt. Megismert a boltból, harcsa kocsmából, templomi kórusból, hogy kiálltam eléjük és kieresztettem a hangomat.
Miután rájöttem, hogy a helyiek megismertek engem, de én még nem tudom ki kicsoda, így hozzászoktam, hogy mosolygósan előre köszönök mindenkinek.
Nahhh, innen lehet megismerni, hogy ki a bánki. Mert, aki bánki az mosolyog és köszön.
Aki nem bánki, az meg elfordul, mert hozzá van szokva, Őt ne zavarja senki, hadd maradjon bent a saját agyában egyedül, csak nézni kifelé. Tisztelet a kivételnek

Este jöttem hazafelé és a teniszpályán bajnokság volt. Szarvaspörkölt, sztrapacska, rétes és csapolt sör, gyerekeknek üdítő, jégkrém.
A polgármester már messziről látott és a jobbját meglendítve meginvitált egy sörre.
Előbb hazamentem, átöltöztem, kisebbik fiamat elvittem sétálni és arra vetődtünk.
Befutott a bánki lelkész is s próbált insert.
Összességében?
Kesztyűt nem húzunk lábra. Mindig gondban voltam a nevemmel, ha bemutatkoztam, akkor csak az értetlenkedés, hogy mi? Mi? Hogy mondta?
Ha nem mondtam el lebetűzve, akkor leírva, hivatalos papírokon így láttam viszont a nevem: Rhvalenszki, Bulönszki, Zsovlenczki, Zólendki, Vahencki, Zudönczki. Ez egyáltalán nem vicces, mert a Kovács, Szabó, Molnár, Rézműves az egyértelmű, de ha kiejtem, hogy Zvolenszki?
Mi a gond vele?
Nejem befeküdt megszülni a kisebbik fiunkat, Benjamint és a kórházi papíron vezetéknévként a Rhvalenszki szerepelt. Majdnem azzal anyakönyvezték Benjamint, kis sikításba került, mire korrigálták. Egyébként olyan név, hogy Rhvalenszki, nem is létezik.
Sokan javasolták már, hogy magyarosítsam Zólyomira. De magyarosítsa a bánat, ha apámnak sikerül vele élnie az életét, akkor az iránta való tiszteletből, szeretetből nem fogom hülye emberek miatt megváltoztatni, hogy jobban érezzék magukat.
Hegyezzék csak a fülüket, van mire. Zvolenszki az, OK? Kesztyűt kézre, kéz a kézben, ez itt Bánk, Ön haza érkezett!
Nahhh, most itt Bánkon nincs gond, azt mondom, megtanítanak kesztyűbe gugálni, mert itt mindenki valamiszki, vagy csics, meg ics. De inkább a szki a jellemző, bemutatkozom, és nem jönnek zavarba, értik, amit mondok. Van szlovák kisebbségi önkormányzat, maxi köszönjük a gigamega szalonna partit, hogy megadták a módját. Meg a gyereknapot.
Itt nem is merném elszólni magam, hogy rendeznék bográcsolást kis sörrel egybetolva, mert mint acélos hátú bögöly legyek, úgy kellene elüldözni őket, a bográcstól, tudnak élni.
Nem jönnek zavarba, ha valakinek a szemébe kell nézni, kemény kézfogás, egyenes tartás és csillogó szem, mosoly.
Tudd, hogy kivel állsz szemben.

A Bánkiaknak minden ingyen van, he-he. Mikor ideköltöztem, egy idő múlva kétségbe estem és eluralkodott rajtam a pánik. Atya ég, mit keresek én itt?
Napokban mentem a postára aprópénzért. Sietve, kapkodva, éhesen, dekoncentráltan. Igyekeztem észnél lenni, mert a kassza az a postán is kassza és a boltban is.
Nézem a papírt és a kezemben lévő pénzt. Felírták, hogy melyik pénznemből mennyit hozzak, de annál többet nem adtak, pedig biztos van kezelési költség.
Nahhh, nem aggódtam rajta, gondoltam rákérdezek majd a postán, s utána visszasétálok.
Mondom a hölgynek, pénz, az kéne nékem, sok és apró.
Visszamosolygott, értette a tompa élcelődést, majd hátra küldött a főpénztárba.
Az ajtón belépve felragyogott a hölgy, ni csak egy bánki he-he.
Kérdeztem tőle elvörösödve, hogy van itt ez a tétel, de nem tukmáltak rám külön kezelési költséget, hogy megy ez?
Áhhh, ne is törődjön vele, a Bánkiaknak minden ingyen van és hosszasan, gurgulázva nevetett, sale sebesen.

Kis helyzetjelentés:

Ez már vasárnap, lezajlott a gyereknap, nálunk még tart. Apósom, anyósom bőrfocit hozott nekik ajándékba. Fagyasztóból jó kis vadkerti epret és az udvaron ülve majszolták, fülig ért a szájuk.
Nagyobbik meg is jegyezte: …lenyírt fű, kopasz gyerekek, macska, eper, foci, Bánk, mi hiányzik még?
Egy konyharuha…, vetette oda a kisebbik, mert epermaszatos lett az arca.
Én a kitárt ablak mögül hallottam, éppen elrontottam egy legyet. Nyitott ablakon s ajtón keresztül böhöm nagy döglegyek szállnak be a lakásba, és ha egy betalál, akkor onnantól nem tudok figyelni a dolgomra, félbe hajtott Nők Lapja a vége. Légy delete.

Csörög a telefon: a Matávtól keresnek, marketinges hölgy és kérdezi zavarhat e?
Észbe kaptam és gépies hangon válaszoltam: készüléke nyomógombjai segítségével válasszon a következő menüből. A ház urával kíván beszélni egyes gomb, a feleségével kíván beszélni kettes gomb, a nagyobbik fiúval, Leventével kíván beszélni hármas gomb, a kisebbik fiúval, Benjaminnal szeretne beszélni négyes gomb.
Háló? Háló-háló? A hölgy maxi értetlenkedett, én meg nem tágítottam, nem változtattam a robothangon, visszalépés az előző menübe nullás gomb.
Tudom, hogy alkalmazott, nem büntethetem a Matáv miatt Őt magát egy személyben, s változni sem fog semmi. De a vonal végén Ő személyesítette meg a céget, amit többször hívtam s perceken keresztül egy magnót szidalmaztam. Egyébként sem érdekel, hogy a Matáv, mit akar tőlem.

Hja, Benjamin nézte a nejemet, ahogy rúzsozta magát. Jaj, milyen gyönyörű rózsás a szád, ha én is anya leszek, kirózsázom a szám. A nagyobbik fiam próbálta helyre tenni az értékrendjét, mielőtt átcsúszna kibukókba és szárnyalna a semmibe, hogy Benjamin! Te nem leszel anya, csak apa. Jó, akkor, ha apa leszek, iszok sört, meg bort.
Erre mondják azt, hogy biztos taj paraszt vagyok, aki elszív egy karton cigit, napi négy liter kávé, és tipikus átlag ember, akin lemérhető az évi tömény szeszfogyasztás.
Ellene van a drognak, buziknak, veri a feleségét és iszik, mint a kefekötő.
Helyre kell, hogy igazítsam a hitüket kérem, nem igaz ebből semmi. Egyrészt nem vagyok tömött liba, vagy celeb, aki az utcán sétálva teregeti közszemlére a szilikonnal kitömött mellét s, hogy én vagyok a Bódult Szilvi, vagy az Étvágy Éva, akinek már három napja van egy Intel (hazugeek), dehogy, entellektüel, hatvannégy nyelven s vármegyén kívül, belül kommunikáló csődöre, aki álruhában jár, és ott hagyja a kézjegyét minden farönkön, hogy iszív Kiszel Bünte. Faszom, inkább rúgjanak a tóba, nehéz bemutatni egy iszív falusinak, hogy honnét kél a nap.

Jó szomszédi iszonyok, fűnyíró elv. Vibrálj szomszéd, vibrálj!

Nahhh, ezt még muszáj, mert alaposan a bögyömben van. Lakik itt egy ügyvéd-s valami vezérigazgató házaspár. Beszóltak az Anikó tanár néninek, hogy ha még egyszer átmegy a macskája a telkükön, akkor megfőzik és átdobják neki a kerítésen.
Nahhh, most van az, hogy a macska nem is Anikóé, kóbor volt, de befogadta, orvoshoz vitte, etette, kikupálta. De mivel ritkán van kint, így átszokott hozzánk, mert mi itt vagyunk, emberek vagyunk és kap ételt a kezemből, szeretet a szívből, gyerekektől, s Anikó is hagy itt bespájzolva a cicának éteket.
Akkor kié a macska? Csak gondoskodunk róla, de nem tudjuk kié, mié volt. Most ez van.
A cica sok vizet nem zavar. Ügyvédné és mifaszom vezérigazgató ritkán jön ki, havonta egyszer. Macska nincs hozzájuk szokva, ellenben szeret szaglászni a kertjükben, lehet üríteni is szokott, még nem ellenőriztem.
Mondtam Anikónak, nehogy már behúzd előttük füled s farkad, csak bátran.
Kiküldtem a két gyereket focizni a házuk elé, beszálltam én is és adtam nekik a rigmust rendesen, ment a sivalkodás. Képzelheted, mint akik szart ettek ebédre, úgy ültek a teraszon.
Nahhh, mondom hülye pesti. Hajnalban meg extra meglepetéssel szolgáltam nekik.
Láttam, hogy betegesen kínosan nyírják a füvet a ház előtt. Centire egyenesen, fűgyűjtővel és precízen bezsákolva.
Reggel hatkor álltam neki berzengetni a gépet. Se nem egyenesen, se nem akármilyen rendszeren alapulva, össze-vissza rángatva, kisebb csomókat szabadon hagyva, és a fűgyűjtőt sem raktam fel.
Áhhh, be sem tudtam fejezni, megjelent a faház ajtajában, mint akit megvertek, legyalázva, elsápadva, hogy mit teszek?
Szélesen, csillogósan mosolyogva mondtam neki, hogy rühellem, mikor a hétvégisek nyírják a füvet és pont a kerítésig elvágólag. Én szívesen lenyírom másét is, nekem nem teher, örömmel segítek, s még szélesebben mosolyogtam, épp, hogy nem repedt.
Pár perc múlva megjelent a saját fűnyírójával és nekiállt helyreállítani a káoszt, közben kínosan mosolygott és hárította a segítségemet, mikor ajánlottam, hogy azt a kis részt majd én. Kénytelen voltam visszahúzódni a saját területünkre.
A fűnyírásban az a jó, hogy elnyomja a recsegős fing hangját. Vigyoroghatsz bambán s már csak széljártával, figyel fel, hogy mirőőő is van szó. FOS SALE, SEBESEN.
Hjaj, ezt is (még) muszáj. Nyitott ablaknál keringettem egy félkörös, féllábast, recsegősre sikeredett. Automatikusan magam mögé néztem s láttam, hogy kint az úton megállt egy idősebb hölgy a fejét csóválva. Bennem is felment a pumpa hirtelen, itthon vagyok vagy mi, csak nem kell átadnom a helyem?
Vagy babcsolat?
Beszélgettem egy sarki szomszéddal, aranyos ember, tud köszönni, igazi hőőőjjjös, emeli a karját, ha meglát. Mondja, hogy pénteken jönnek, aztán elillan a hétvége, cuccolnak az autó rakterébe vasárnap délután.
Mondom neki, hogy nekem pont ebből lett elegem, azért költöztünk ide, hogy soha többet ne kelljen haza menni. Kulcson van/volt telkünk. Pénteken megérkeztünk, sziszeg a sörösüveg, szalonnasütés nyárson, alvás, másnap fűnyírás egész nap, majd vasárnap jól érzed magad, de a görcs ott van a gyomrodban, hogy délután menni kell. Forgalomtorlódás, dugó, karlendítés.

Hjaj, ezt muszáj elmondanom, a nejem lassan ugyanolyan dinka lesz, mint én ( a szó jó értelmében). Lelkészünk szokta mondani, hogy ha Zoltán egy Apostollal jár, akkor Isten szívéhez kerül közel, ha Zoltán egy alkoholistával jár, akkor a kocsmáros szívéhez kerül közel. Nos, a nejem velem jár, így előbb, vagy utóbb asszimilálódik (bár tudnám mit jelent).
Egyszer csak mondja nekem, hogy: PICI RELÉS TÜKÖCS.

Mi? Mit akarsz?

Tücsökciripelés. De van ennél súlyosabb. Beindult a fantáziája az instant állatságok olvasatán, és kérte, hogy fotózzam le neki a következő dolgokat. Kakaós csiga, érted, éti csigát kakaóporral vonjak be. Ízes levél, mittomén levél a Matávtól és kenjem be lekvárral, másra úgysem jó. Mákos patkó. Kitalálod, vagy mondjam? Van neki egy szürke színű válltáskája, kenjem be túróval, mert túrós táska. S mindezekről fotó.
Egyik reggel meg azzal állt elém, hogy: Piroska és a farka, aztán vihog.
Komolyan gondolkodóba estem.

Fishkhiú

Úgy repültem, mint a madár
Pedig szárnyam sincsen
Virágot is hoztam neked
Pedig kertem sincsen
A szeretet az én szárnyam
Szívem az én kertem
Anyák napján köszöntelek
Édesanyám-lelkem.

Nemrég anyák napja volt az óvodában, bevallom, igazi hím soviniszta vagyok. Sosem tudom, mikor született anyám, apám, mikor van névnapjuk, vagy anyák napja. Ha lehet magamat köszöntöm fel még anyák napján is, egészségemre.
De hallgatva az óvodásokat és a fiamat eszembe jutott, hogy Benjaminnak is van lelke. Ez csak egy vers, de csillogó szemmel és egyenes derékkal, magát kihúzva szavalta. Höhhh, hát beszaladt egy könnycsepp, de igyekeztem elrejteni, befordulni a saját agyamba és félrenéztem, mint ha nem is az apja lennék.

Hjaj még ezt is muszáj, hiába van a macskának kilenc énje, valami elrabolta, felfalta a az ex fekete macskánk kicsinyeit. Éppen hirdettem volna az iwiwen, hogy lehet befoglalózni a négy macskát és kb. két hónapos korukban magukhoz venni a faluban. Nem jött össze, lehetett kígyó, vagy vadászgörény, vérnyom nélkül tűntek el a kéthetes cicák, az anyjuk sírt utánuk napokig, nem volt vigasz számára, hiába az extra health, bónusz talpra esés.

Nahhh, még ezt is muszáj, mert ez nyilvános respect. Szeretnék bocsánatot kérni nyilvánosan Takács Miklóstól. Ha már nyilvánosan bocsánatot kérek, akkor engedélye nélkül közzé teszem az okát is, amit küldött:

„Szervusz, Üdvözlöm, Tisztelt Guga!
Nem tudok rendes megszólítást írni. Én fiatal vagyok, nem ismerjük egymást, de sokat olvastam abból, amit írt. Legutóbb a Beparipát, 55 oldalt. Hihetetlen sok problémát felvet a serdülők, tinik életéből. Nagyon magaménak éreztem a gondolatokat, és ez valahol megnyugtatja az embereket, hogy mások is ugyanezeket a borzalmakat látják és élik át nap mint nap. A hajléktalan tanár, a gusztustalan rokonok és a förtelmes szomszédok mind-mind életünk részei a valóságban is. Egy ismerősöm szerint a füvezős részek is túl reálisak, mint tudjuk ez az izgága fiatalkorból megszerzett ismereteken alapul. Nagyon tetszettek a logouton a sztorik, kedves feleségénél pl. az esküvői képről egyből a szakadt nadrág sztorija ugrott be.
Magam is tanyán nevelkedtem 8 éves koromig, csak bámultam az arató kombájnokat. Most sem élek messze onnan, szeretnék visszaköltözni, de ott egyszerűen nincs munkalehetőség.
Kb egy éve találkoztam először az írásaival. Azóta csak emiatt térek be a logoutra.
Hű, hát szóval elnézést így a lerohanásért, épp ettől akartam megkímélni.
Tulajdonképpen, amiért rákattintottam az üzenet küldése gombra: csak annyit akartam, hogy minden tiszteletem az Öné, nehéz utat járt...
Hehh valljuk be, nem ismerhetem..
Vigyázzon a családjára, elnézést a zaklatásért.”„

Erre ezt válaszoltam:

„Üdv! Köszönöm a visszajelzést, jól esett.
Legalább tudom, hogy érdemes megírni azt az 50 részt :) „

Később a nejem az orromra koppintott, hogy ez eléggé sekélyes volt, ha már megtisztelt valaki azzal, hogy kiöntötte neked a szívét, illene megtisztelni egy személyre szabott válasszal.

„A nejem megintett, hogy legalább egy hangyányival írhatnék személyesebb választ. Sajnos az a helyzet, hogy ilyenkor zavarban vagyok, amit nem tudok megfelelő hozzáállással kezelni. Utólag is elnézést.
Minden jót.”

Kutyaugatást szőrével.

Napokban jártam egy színésznél, jó híres. Számítógépet vittem neki házhoz, volt vele munkám s menet közben kussoltam, mint a fűbe szart kutyaszar. Meg sem mertem szólalni. Nem árultam el neki, hogy ismerem, és láttam már színpadon. A gondolatai közel álltak hozzám, a viselkedése meg egyenesen taszított. Megértem Takács Miklóst, hogy felháborodik a válaszomon.

Hja, ezt meg egyenesen, muszáj. Az itteni emberek tisztelik a cigányságot. Nem azt mondják, hogy cigány, mert azt nem lehet, lenne ombucmann a vége. Ha szóba hozzák, akkor csak úgy, hogy faluvégi, rozsdás kurva. Hát ennyi lenne mára, zárul miki móka tára, s valahány név a naptárban: Akiszki, Akicski, Akics, Apics, de így beszélni jobb körökben nem illik. Viszont én bánki vagyok, igazi gyüttment, szarok a jobb körökre, de ugyanúgy a balokra is.