Személyes indíttatás

Sose szerettem a memoárokat. Siratni meg végképp nem. Sem embert, sem tárgyat. De amikor anno megtudtam, hogy ezt a vonalat bezárják - bár nem a kedvencem, tényleg éreztem, hogy egy-egy könnycseppet el kell morzsolnom. Ez volt a szilvásváradi vonal után a második, amin teljes egészében végigutaztam - én legalábbis így emlékszem - nagymamámmal és gyerekkori jópajtásommal.

Amikor elkezdtem ezt a sorozatot, ami a hazai kisvasutakról szól, ezt a cikket nem terveztem. Hiszen csak arra gondoltam, hogy azok kerülnek be a sorba, amik élnek és mennek is rendületlenül. De végülis azon a részen születtem, ahol ez a vonal is élt - most meg már csak vegetál. Aztán a Kötött pálya fórumban felmerült egy kérdés, hogy ki mit tud a megszűnt vonalakról a környékén, ahol lakik. Nekem nagyvasúti nem nagyon ugrott be, maximum ez a keskenynyomközű vicinális - mert anno sem volt egy sprinter a szerelvény, amikor 6 éves koromban végigmentünk a vonalán.

Akkor sem volt egy sebesség oltára, inkább éreztük, hogy lassulunk,mint gyorsulunk. De az élmény megfizethetetlen volt.

Az alábbi térkép szemlélteti igazán jól, hogy merre is futott, döcögött ez a vicinális.

Kattintásra nagyobb lesz / Forrás: wikipédia

A vonalról elmondható volt, hogy olyan helyekre is eljutott, ahová busz se mindig. A kiszámíthatósága jó volt, lassan jött, de akkor biztosan. A menetidő volt az igazán sarkalatos pontja, mert azzal mindig voltak gondok a vége felé. A fenti távokat (52 km, Kecskemét - Kiskőrös és 54 km, Kecskemét - Kiskunmajsa) majd másfél-két óra alatt tette meg. Nem egy versenyképes tempó, meg kell hagyni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!