Hirdetés

2019. május 27., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Kultúra rovat

Kisfiú, aki megváltoztatta a világot

1945. augusztus 6. A nap, ami után a világ már sohasem lesz olyan, mint régen.

[ ÚJ TESZT ]

Ivo Dzsima

Ivo Dzsima

1945 elején az amerikai katonai vezetők megállapodtak, hogy a Japán elleni következő lépés Ivo Dzsima szigete lesz. A japán fő szigetekhez relatív közel fekvő sziget megfelelő támaszpontot jelentett a Japán elleni légitámadásokhoz. A csendes-óceáni flotta parancsnoka Nimitz admirális a Csendes-óceáni háborúban bevetett legnagyobb partraszálló flottát vonta össze és felkészült a sziget megszállására.
A csata nem véletlenül vált hírhedté. A korábbi tapasztalatokból és a sziget kis méretéből (mindössze egy 6x7 km-es szigetről van szó) következtetve a megszállást 5 napra tervezték. Ezzel szemben 36 nap kellett a megszálláshoz, és a japán ellenállás az addigi legvéresebb összecsapást eredményezte a csendes-óceáni hadszíntéren.

Első körben repülőgépek bombázták a szigetet, előkészítve a terepet a megszálláshoz. Aztán 1945. február 19-én a felvonultatott hadihajók az addigi legnagyobb ágyútüzet zúdították a szigetre, majd megindult a partraszállás, ahol eleinte az előrenyomulás nem ütközött ellenállásba. Úgy tűnt az ágyútűz megtette a hatását. Nem sokkal később azonban hatalmas, erőteljes géppuskatűz zúdult rájuk. A japánok, eddigi taktikáitól eltérően, földalatti járatokban és bunkerekben vészelték át az ágyúzást és bombázást, ezzel hatalmas meglepetést okozva az amerikai erőknek. De ha csak méterről méterre is, az amerikaiak haladtak előre. Hatalmas volt a túlerő: az amerikai sereg mintegy 110 ezer tengerészgyalogosból állt, miközben a szigetet mindössze 22 ezer japán gyalogos katona védte.

Elsődleges cél a parányi sziget stratégiailag fontos területeinek elfoglalása volt. Ezek közé tartozott a sziget 170 méter magas vulkanikus hegysége. Hatalmas mészárlás vette kezdetét. Az amerikai erők három napon át küzdöttek a meredek sziklafalak között. A hadihajók folyamatos ágyútűz támogatást nyújtottak. Végül négy nappal a partraszállás után egy kis amerikai csapatnak sikerült elfoglalni a hegyet, ahol kitűzték az amerikai zászlót. Az erről készült fotó lett a háború egyik leghíresebb fényképe.

Ez ugyan pozitív irányba növelte a katonai morált, de a csata még közel sem ért véget, a neheze még hátra volt. A hegyre felért csapat és a zászlóállítók közül csak hárman élték túl a csatát. A sziget nagy része még mindig japán kézen volt; másnap ugyan elfoglalták a szintén stratégiai fontosságú repterek egyikét, de a japánok nem adták fel. Parancsba kapták, hogy az életük árán is védjék meg a szigetet. A japán vezetés tisztában volt azzal, hogy nincs esélyük, és a sziget előbb-utóbb elesik a csatában, de nyerhetnek egy kis időt és legalább addig sem bombázzák Tokiót és a környező nagyobb városokat.

További két hétbe telt, mire a sziget maradék két repülőtere is az amerikaiak kezére került, amelyeket rögtön használatba is vettek. Több bombázásból visszatérő repülőnek sikerült itt kényszerleszállást végrehajtania, ami sok pilóta és legénység életét mentette meg. Végül a hat hetet is meghaladó véres harcok után az utolsó japán állást is sikerült felszámolni. A mindössze kb. 40 km2-es sziget megszerzése hatalmas árat követelt: a 22.000 fős japán seregből mindössze 200 ember maradt életben. Az amerikaiak közel 7.000 embert vesztettek és a sérültek száma meghaladta a 18.000 főt. Ugyanakkor világossá vált, hogy a Japán nem fogják feladni a harcot, még az egyértelmű túlerő esetén sem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.