Ötödik nap
Eljött az idő, hogy meglátogassuk az Északi-fokot, Európa legészakibb pontját.
Nem sokkal Alta után egy tónál álltunk meg: innen láttuk meg először a fjordokat.
Bár Svájcban rengeteg hegyet látok, ez teljesen más világ és én amúgy is hegybolond vagyok.
Hirdetés
Továbbhaladva időnként kisütött a nap, egészen különleges fények születtek.
A gyorsan váltakozó időjárás miatt sok szivárványt is láttunk; az egyiknél pont egy völgyben álló kis templom fölé feszült az ív.
Ahogy közeledtünk az Északi-fok felé, a táj egyre kopárabb lett, ennek ellenére szórványosan mindenhol akadtak falvak.
Következett az Északi-foki alagút: különlegessége, hogy a tenger alatt vezet, a legmélyebb pontja valamivel 200 méter alatt van a vízfelszínhez képest.
Maga az alagút közel 7 km hosszú, és elég sötét, néhol vizes foltokkal, de persze biztonságos.
Az alagút után még kb. 45 perc autózás várt ránk. Egy félreeső helyen gyönyörű vízesést találtunk: csak azért vettük észre, mert megálltunk fotózni, és meghallottuk a robajt.
Közeledve az Északi-fokhoz szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb látnivalók voltak. A tipikus Norvégia, amit a médiából ismer az ember.
Az egyik legjobb hely a sarki fények követésére, feltéve ha nincs beborulva.
Végül megérkeztünk a földgömböt mintázó szoborhoz, aki valami grandiózus látványosságra számít, csalódhat: a hely szeles, esős, hideg az év nagy részében. Mégis különleges érzés Európa peremén állni.
Megnéztük a II. Oszkár svéd király-emlékművet és az 1988-as „hét nemzet gyermekeinek” emlékművét is.
Estére Honningsvåg-ban szálltunk meg; útközben- és odaérve is belefutottunk egy-egy vízesésbe.
Vacsorára ismét jó helyet találtunk.
Fun fact, Északi-fok:
A turisták által „Északi-fokként” emlegetett pontnál valójában pár kilométerrel délebbre fekszik egy másik, természetesebb csúcs (Knivskjellodden), ami kicsit északabbra nyúlik, de autóval nem közelíthető meg (egy 8 órás gyalog túrával viszont igen), ezért maradt a „hivatalos” élmény a gömbszobor.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
