Hirdetés
Kilencedik nap
A reggeli után nekivágtunk a napnak. Előző este ugyanis lefoglaltunk egy túrát egy vadásszal, aki azt ígérte, hogy medvéket fogunk látni.
Időre kellett érnünk a Kuusamo közeli parkolóba, de csak késő délutánra, így volt még időnk.
Ennek ellenére korábban indultunk, mint máskor.
Kemijärvi közelében egy érdekes jelenségnek voltunk tanúi: a felhők félig-meddig eltakarták a települést, a másik oldalon viszont már sütött a nap.
Út közben leértünk a sarkkörhöz, és mellette egy csöndes patak is megmutatta magát.
A Pieni Karhunkierros-nél (Oulanka Nemzeti Park) megálltunk egy túrára.
Az információs táblán jelezték, hogy itt bizony medvék vannak. A térképen pirossal jelzett terület a medvék tipikus téli pihenőhelye. Még jó, hogy a túraútvonal pont mellette haladt 
Mi a körtúrát választottuk, ami kb. 3 órás volt, mert sokszor megálltunk fotózni.
A túra a sűrű erdőben kezdődik, és érdemes a kijelölt utakat követni.
Ahol nem volt egyértelmű, ott a fákon elhelyezett jelzéseket kellett figyelni.
A nedvesebb szakaszokon fa pallók vezettek át, így nem kellett a sárban járni.
Nagyon tetszett, hogy a túrautak jól jelöltek, tényleg el kell veszíteni a józan eszét annak, aki eltéved itt.
A túra felénél volt egy kis faházikó, természetesen lehetőség grillezésre is.
A házikó egy vad folyó mellett fekszik, festőien szép környezetben.
A patakon át kellett menni a túra folytatásához, de erre a célra építettek egy hidat.
A túra további része is gyönyörű volt, minden irányban más színek és fények.
A túra után az autóban ebédeltünk, majd elindultunk a parkolóba, ahonnan indult a medve-les.
Az út odáig elég rossz minőségű volt: tele lyukakkal, így kb. 20 km/h-val tudtunk csak haladni.
A parkolóban már ott volt egy nő az autójában, aki szintén nem mert kiszállni, mert a vadász azt mondta, a les mindössze 400 méterre van, és ott már medvék vannak.
Közben jöttek még néhányan, végül a vadász is megérkezett.
Egy 5–10 perces eligazítás után (mit nem szabad, mit igen) nekiindultunk az erdőnek.
Megkérdeztem, miért nincs nála puska vagy medvespray, ha baj lenne.
A válasza: „Nem bántanak a medvék.”
Megnyugtató volt ezt hallani. Ja, nem
Tíz perc alatt értünk oda a leshez, amihez sűrű bozótoson kellett átjutni. Mindenfelé lezabált málnabokrok és friss "medvenyomok" voltak.
A les fotósoknak készült, a falon kis nyílások az objektíveknek.
Ahogy beléptünk, ott állt előttünk egy közel 400 kilós barna medve, tőlünk alig 15 méterre.
A vadász nyugodtan mondta: „Nem lát minket, de pontosan tudja, hogy itt vagyunk.”
A lélegzet is megállt bennem, amikor a medve egyenesen a kamerába nézett.
A vadász sokat mesélt róluk: az ember nem préda, a medvék inkább elkerülik az embert. Ezért is nehéz őket vadon látni.
A terület, ahol voltunk, hatalmas – kb. 8 focipályányi –, és az orosz határtól mindössze 1,5 km-re. A medvéknek ételt is kiraknak, másképp esély sem lenne megpillantani őket.
A vadász mesélte, hogy 40 év alatt mindössze egyszer találkozott medvével az erdőben.
A medvék kilométerekről megérzik az embert. A balesetek szinte kizárólag anya–bocs helyzetekben történnek, amikor a nőstény nem tudja, fenyegetés vagy sem, amit lát.
Mi már csak hímeket láttunk, ők később mennek téli álomra.
A bocsok január–április között születnek, ekkor a legveszélyesebb az erdőben járni.
A fiatalok 1–2 hónapos korukra már megtanulják, hogy az embereket kerülni kell.
Összesen öt medvét láttunk, és majdnem három órán át ott maradtak, mielőtt mind elindult az orosz határ felé.
A medvék mellett sok madarat is láttunk, nekik is ízlett a kirakott étel.
A túra után már sötét volt, egy gyors vacsora után mentünk aludni, de az adrenalin miatt alig tudtunk elaludni.
Fun fact, a finnországi medvék:
Finnországban kb. 2300–2400 barna medve él (2024-es becslés). A legnagyobb populáció Kelet-Finnországban, az orosz határ mentén található.
A medvék május és szeptember között a legaktívabbak, október-november körül kezdik a téli álmot.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
