San Francisco – Mammoth Lakes
Egy kiadós breakfast burrito és tea után nekivágtunk a Yosemite Nemzeti Park felé vezető útnak. Amerikában szinte minden autó automata váltóval rendelkezik, így én is kénytelen voltam behódolni és megszokni ezt a fajta vezetést. A kint töltött két hét alatt folyamatosan érlelődött bennem egy gondolat, miszerint az amerikai embereket/életérzést remekül körülírja az automata váltó metaforája. “Mi marad a vezetési élményből? Biztos hamar gallyra megy. Mennyivel is fogyaszt többet?” Rengeteg kérdés, de láthatóan kint senki sem ezzel foglalkozik.
Mindenki halad a maga tempójában. Ha előzősáv van, akkor esetleg megelőznek, de nincs motorbőgetés, villogás, rátapadás, így szinte fölösleges a sebességekkel való játék. A nagyvárosokban mindennapos a közlekedési dugó, és mióta ültem kétszer öt sávos úton ilyenben, sokkal megengedőbb vagyok az itthoni kis torlódásokkal. Nem jellemző a beférkőzés, pár méterért hirtelen sávváltás, egyszerűen mindenki csak vár a maga sorára. Birkák vagy sem, olyan rendőri jelenlét mellett itthon sem érné meg viháncolni.
Vissza az útra. Egy-két megálló, illetve kilátó után elérkeztünk a Mono Lake-hez és a nemzeti park mellett haladva elértük a Mammoth Lakes-ben foglalt motelünket. A környék láthatóan télen van felkapva, gondolom rengetegen jönnek ide síelni/boardozni.
Az erdő peremére érkeztünk, és a motel recepcióján figyelmeztettek is, hogy élelmet ne hagyjunk a csomagtartóban. Ezeken a területeken mindenhol speciális fedelű tárolók vannak egyébként a medvék miatt. Egy kiadós alvás után a helyi pékségben kezdtünk. Legnagyobb meglepetésünkre egyedi szendvicset készítettek helyben sütött kenyérből, és addig tömik a választott hússal, salátával és csírával, amíg még belefér az elviteles dobozba. A Yosemite innen eső bejárata jó másfél órára volt, de cseppet sem bántuk az utazással töltött időt. A park bejáratához vezető szerpentinen végig gyönyörű látvány kísért minket.
10 $-os autós belépő után (ami egyébként 7 napig érvényes!) behajtottunk a parkba. Bár van helyi járat, véleményem szerint autó nélkül nem szerencsés nekiindulni a parknak. Mindenhova kiépített út vezet és kilátóknál, látványosságoknál, valamint turistautaknál is elegendő férőhelyes parkoló található. Egy teljes napot szántunk a parkra, de még így is legtöbbször versenyeztünk az idővel. Az egyik pillanatban a sziklamászókat figyeltük, ahogy haladnak a gigantikus gránitfalon, majd egy kilátóról szemléltük az elterülő katlant, végül a tűző nap elől az El Capitan lábánál lévő erdőben kiépített sétaúton haladtunk a magasból lezúduló vízesés felé.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
