Monterey – Palo Alto – San Francisco
Elhagyva a gyönyörű partvidéket a Szilícium-völgy felé vettük az irányt. Elsőként az Apple főhadiszállásához mentünk, a zsúfolt parkolóban már csak kulcsátadással működött a helyezkedés. Turistáknak lehet fotózkodni a táblájuk előtt, de a látogatóközpontba már badge kell. Voltam már pár Apple Store-ban, de az irodájuk melletti kis boltocska egyáltalán nem hordozza magán a megszokott stílusjegyeket. Pici, zsúfolt, kissé átláthatatlan, látszik, hogy csak azért nyitottak ott egyet, mert sok turista megfordul arrafelé.
Hamar megtaláltuk a Google központot – köszönhetően a rengeteg színes kerékpáros dolgozónak. Épp ebédszünet volt, a belső udvarukon egy zenekar szolgáltatta a fesztiválhangulatot. Limonádés stand és hotdogosok szolgálták ki a nagy hőségben lazító alkalmazottakat. Az egész hely nyitottságot sugallt, több babakocsis anyukát, illetve fűben ülő családot láttunk. Szerintem még badge híján is megebédelhettünk volna a helyi kantinban, de inkább mentünk tovább.
A közeli Hacker Street kereszteződésében láttuk meg a nagy “Like” táblát. Bár a parkolóba simán behajtottunk, kiszállás után nem sokkal egy biztonsági őr figyelmeztetett minket, hogy ez egy zárt terület, fotót nem készíthetünk, és nekünk, turistáknak, egyedül a Like tábla előtti fényképezkedést tudja itt javasolni. Elég nagy kontrasztban áll ez a mentalitás az Apple és a Google központban látottakkal szemben.
Délutánra visszaértünk San Franciscóba, és mivel aznapi szállásadónk csak este tudta átadni a kulcsot, a Golden Gate híd felé vettük az irányt. A pár éve még fizetős hídon most híddíj nélkül átautóztunk, és kisebb várakozás után sikerült leparkolni a turistafotók mekkájaként elhíresült kilátónál. Hűvös szél és köd fogadott minket, mindössze a hídpillérekig láttunk miközben egyensúlyoztunk a széllel szemben. Pár száz métert láthattunk a ~2700 méter hosszú hídból, de még így is lenyűgöző volt a látvány.
Visszaérve a városba sétáltunk egyet a Palace of Fine Arts római/görög beütésű oszlopai mellett. Estére ismét Potrero Hill volt a cél. Szállásadónk, Peter, természetesen időben várt minket. Megmutatta a szobánkat, ahol frissítők sorakoztak a hűtőben és még grillezővel, mikrósütővel is fel volt szerelve. Peter lengyel származású angol karmester, aki már régen disszidált Amerikába és itt oktat, illetve karmesterkedik; szabadidejében pedig Uber-sofőrködik.
Csak azért tértem ki erre olyan részletesen, mert ebből is látszik, hogy kint egyáltalán nem ciki, ha valaki több lábon áll. Látszik, hogy nem kenyérre kell neki a pénz, mégis hasznosan tölti a szabadidejét. Rengeteg tanáccsal látott minket el, melyek segítettek minket az azt követő napokon.
Miután megreggeliztünk a Golden Gate Park egyik bejáratánál, a de Young múzeumhoz mentünk. Itt lehetőség volt egy lifttel a torony tetejére feljutni, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a városra. A hatalmas park napokra képes lefoglalni az idelátogatókat. Elsétáltunk a Conservatory of Flowers-ig, majd a Japanese Tea Garden felé kanyarodtunk vissza és elhaladtunk a Botanical Garden mellett is.
Kocsiba ülve elhajtottunk a part irányába, közben megálltunk egy elkerített résznél, ahol legelő bölényeket lehetett látni. A homokos part itt már közel sem a strandolókért van, mint Santa Monicában. Tábla figyelmeztet az erős áramlatokra, és parti őrség sincs, aki kisegítse a meggondolatlanokat. Ez persze csak nekünk volt furcsa, a helyiek láthatóan sokszor jönnek ide lazítani.
Vállunkra vettük a cipőnket és a tűzrakóhelynyomokban gazdag homoksávon elsétáltunk a partig, csodálni a hatalmas hullámokat. Visszatérve a valóságba rájöttünk, hogy még el vagyunk maradva az ajándékokkal, ezért visszafelé mindenképp meg kell állnunk a Union Square-nél. Útközben megálltunk a San Franciscó-i fotókról unalomig ismert Painted Ladies sorházaknál. Szándékosan használtam az “unalomig” szót, ugyanis azt leszámítva, hogy egy szép park mellett vannak, a környéken, illetve Haight Ashbury-ben sokkal szebb viktoriánus házakat látni.
Másnap Haight Ashbury-ben kezdtünk, vagyis a San Franciscó-i hippinegyedben. Fő célpontunk a kultikus Amoeba Music lemezbolt volt, ahol az eddigi legnagyobb bakelitkínálatot láttam életemben. A könnyűzenétől a klasszikusig mindent találtunk, sok esetben csak ámultunk a limitált, fóliás kiadásokon. A környéken színes jelképek emlékeztették a turistákat a hetvenes évekre és a rengeteg póló-, plakát- valamint vintage ruhabolt adott hozzá a hangulathoz.
Délután visszatértünk a kikötői városrészbe, ahol befizettünk az Exploratoriumba. Először még kétkedtünk az útikönyvek által is előszerettel ajánlott helyi “Csodák Palotájában”, de az első fél óra után azt vettük észre, hogy kisgyermek módjára rohangálunk a változatosabbnál változatosabb kísérletek között. Fizika, akusztika, szociológia, biológia, elektronika és még sorolhatnám mennyi tudománnyal kapcsolatos játékos kísérletet láttunk/próbáltunk. Egy fél délutánt szántunk erre, mely édeskevésnek bizonyult a hatalmas komplexumban, de sajnos nem tudtunk tovább maradni a július 4-ei nyitva tartás miatt.
Hazafelé bevásároltunk és egy amerikai hagyományos vacsorát (rántott csirkedarabok, amerikai káposztasaláta és “mac and cheese”, ami tulajdonképpen sajtos makaróni) terveztünk utolsó, ott töltött esténkre. Peter megengedte, hogy használjuk a teraszát, így még a környező tűzijátékokat is nézhettük egy-egy bőrönd pakolása közben. Reggel még beszereztük egy-két szuvenírt a kikötőből, majd könnyes búcsú után elindultunk a reptér felé.
A terjedelmesre sikerült beszámolóból szerintem lehet érezni, hogy még mindig a két hónappal ezelőtti út hatása alatt állok. Így leírva talán még lassabban halványulnak el az élmények.
Végezetül pedig álljon itt egy pár perces videó, amibe próbáltam belesűríteni a két hét eseményeit:
Köszönöm a figyelmet!
