Két ember hétköznapi (?) története, avagy: az élet írta mesék vége nem mindig happy end.

Szereplők: egy fiú és egy lány.
Napjaink.

1. szakasz: A mérhetetlen boldogság. Helyszín: Fiú lakása, hálószoba, franciaágy.

Lány: - Annyira jó itt veled. Sosem voltam még ilyen boldog. Nem akarok elmenni innen. Szoríts magadhoz még erősebben és mondd újra, hogy Szeretsz. Sosem tudnék betelni vele.
Fiú: - Szeretlek! És hidd el nem is foglak elengedni soha. Ezt most megígérhetem. Örökké melletted leszek. Veled akarom eltölteni minden egyes napomat ebben az életben. Mióta ismerlek, úgy érzem megtaláltam a másik felem. Bújj ide.
Lány: - Milyen gyorsan ver a szíved. Ez miattam van? Szinte majd kiugrik. Remélem bírni fogja a megterhelést, mert még hosszú éveken át kell elviselned engem ugye tudod?
Fiú: - Ez azt jelenti, hogy te is ugyanazt gondolod, mint én? Nem ijedsz meg, ha azt mondom, hogy veled akarom eltölteni életem hátralévő napjait? Úgy érzem révbe értem. Az állandó keresés véget ért, mert megtaláltalak. Megígérem neked, hogy örökké szeretni foglak.
Lány: - Ha bárki más mondta volna korábban biztosan megijedtem volna, de most nem. Veled nem. Boldog vagyok. Miattad. Ha rajtam múlik, így lesz, ezt megígérhetem. Most pedig add a kezed és hallgasd meg, hogyan kalimpál érted az én kicsi szívem.

2. szakasz: A kételkedés. Helyszín: Kis utca a város szélén, nem messze a lány lakásától.

Lány: - Este elmegyek a csajokkal egy kicsit kikapcsolódni, ugye nem baj?
Fiú: - Persze, hogy nem, akkor addig én is kitalálok majd valami programot. Na és mit fogtok csinálni?
Lány: - Hát valószínű beülünk valahova, jönnek páran a volt osztálytársak közül is, megiszunk valamit, beszélgetünk, utána talán bulizunk egyet, de még nem tudom.
Fiú: - Volt osztálytársak? Ugye az a srác nem lesz ott, aki mindig bámul, mikor meglát téged? Apropó srácok, kik lesznek még ott? Én még csak képről ismerem őket, elmehetnék, úgysincs programom estére és a többiek se érnek rá, úgyhogy szabad vagyok. Na, mit szólsz?
Lány: - Jajj szívem, ez most főleg ilyen csajos este, meg tudod megbeszéltük, hogy kell néha egy kis kikapcsolódás külön-külön is mindkettőnknek. Ne aggódj nem lesz baj. Ott lesz a Peti meg néhány barátja, és ha akar, bámuljon csak nyugodtan, engem nem érdekel.
Fiú: - De engem igen! Ő csak ne nézegessen, legutóbb is majd kiesett a szeme mikor elmentünk mellette az utcán. És a többi pasi? Féltelek… Had menjek el veled! Ugyanúgy bulizhatsz a csajokkal, csak legalább ezek az éhenkórászok nem csorgatják rád a nyálukat.
Lány: - Nem! Ne félts már ennyire. Tudok magamra vigyázni. Vagy nem bízol bennem? És ha tetszem nekik, akkor mi van? Tudom, hogy kezeljem őket.
Fiú: - Várj már meg, na. Ne siess, beszéljük meg. Féltelek persze, de csak mert Szeretlek. És jó lenne, ha elmehetnék veled. Végtére is egy pár vagyunk…
Lány: - Na szia, majd hívlak ha hazaértem és nem leszek túl fáradt.

3. szakasz: A békülés. Helyszín: Fiú lakása, nappali, kanapé.

Lány: - Nagy semmi volt a tegnap este. A csajok fele el sem jött, a fiúk pedig hamar kiütötték magukat. Nem nagyon tudtam senkivel beszélgetni, unalmas volt és kiábrándító. Pedig olyan jól elterveztük és annyira beleéltem magam, erre tessék.
Fiú: - Ahan.
Lány: - Most mi a baj? Még mindig a tegnapi miatt duzzogsz? Látod, itt vagyok, élek, nem történt semmi bajom és semmi más sem történt. Szó szerint semmi. Tudom, hogy csak óvni akarsz, de ennyire nem kell. Szeretlek te kis buta, ne légy már morcos. Itt vagyok veled, na nézz már rám.
Fiú: - Mért nem tudok én haragudni rád? Talán mert túlságosan Szeretlek. Na jó, beismerem, talán kicsit túlreagáltam, de akkor sem szeretem, ha idegen pasik társaságában vagy nélkülem, főleg olyanokéban, akikről tudom, hogy szeretnének tőled valamit.
Lány: - Jajj te. Tudod, hogy csak te létezel számomra és ez így is marad, míg világ a világ. Felesleges aggódnod emiatt, mert ha a szőke herceg jönne értem fehér lovon, akkor is hazaküldeném, mert nekem már van egy hercegem. Még ha néha kicsit duzzogi is.
Fiú: - Imádlak!

4. szakasz: A titok. Helyszín: Lány lakása. Lépcsősor a bejárati ajtó előtt.

Lány: - Hát te? Ha tudtam volna, hogy ma is jössz, akkor itthon hagyom a kulcsot a lábtörlő alatt és be tudtál volna menni, nem kellett volna itt fagyoskodnod a lépcsőn.
Fiú: - Nálam hagytad a telefonod. Tegnap. Kaptál egy üzenetet.
Lány: - Oké, köszi, hogy áthoztad, de gyerünk már be, mert megfagyok!
Fiú: - Nem, még nem. Azt akarom, hogy olvasd fel az sms-t.
Lány: - Micsoda? Miért? Te elolvastad?? Azért ez már túlzás, nem gondolod?
Fiú: - Azért olvasd csak fel nekem. Gyerünk…
Lány: - „Szia, csak azt akarom, hogy nagyon jó volt a…”
Fiú: - Gyerünk, folytasd, hallani akarom! Tovább!
Lány: - Nem, én ezt nem akarom, úgyis olvastad, akkor meg minek?
Fiú: - Mert hallani szeretném, érted? Folytasd, addig nem megyek el innen, míg végig nem olvasod.
Lány: - „Szia, csak azt akarom, hogy nagyon jó volt veled szombat éjjel, megérte lelépni abból az unalmas társaságból, remélem máskor is feljössz, meg egyébként is… itt maradt valamid, ami nélkül elég hideg lehetett hazafelé ez az őszi éjszaka. Peti„ Figyelj, ez nem az, aminek gondolod, csak…
Fiú: - Nincs csak, ez épp elég konkrét, nincs is több kérdésem, tessék itt a telefonod, menj be, mert megfázol. Szia.
Lány: - Kérlek ne, ne hagyj így itt, megmagyarázom, nem volt semmi, tényleg, higgy nekem…Szeretlek.
Fiú: - Legalább annyira, mint ezt a srácot aznap éjjel, mi? Na jó, én megyek. Szia…

5. szakasz: A szakítás. Helyszín: Fiú lakása, konyha.

Fiú: - Örülök, hogy eljöttél, gondolom tudod mit szeretnék mondani, ne is nagyon húzzuk tovább, nem akarom megnehezíteni egyikünk dolgát se, ne tegyük még ennél is fájdalmasabbá ezt az egészet. És kérlek, ne magyarázkodj itt nekem, ennél kiábrándítóbb dolog nincs is.
Lány: - Én nem tudom mit mondjak. Szeretlek, ezt úgyis tudod. Az csak…megtörtént. Sokat ittunk, táncoltunk és…
Fiú: - Nem, nem akarom hallani, hagyd abba! Így is úgy érzem, majd kiszakad a szívem, nem akarom, hogy még meg is forgasd benne a tőrt. Megtetted, ezzel egy időben pedig eldőlt, hogy mi lesz kettőnkkel. Ha ennyit jelentettem neked, akkor itt nincs miről beszélni többet. Bár nem tudom fogok-e még bízni valakiben valaha. Én tényleg azt hittem te vagy az. Én tényleg azt hittem veled maradok örökké. Erre tessék. Azt mondod, féltékeny vagyok, azt mondod, eltúlzom és mégis minden egyes félelmem igaz volt. Mit várhatnék ezután? Hogy bízhatnék újra benned?
Lány: - Én…sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Az elmúlt napokban csak kettőnkre gondoltam és nem akarom, hogy vége legyen, nem bírnám elviselni. Kérlek, adj még egy esélyt. Minden igaz volt. Tényleg veled akarok lenni.
Fiú: - Gyere ide. Közelebb. Még közelebb. Hunyd le a szemed. Most pedig csókolj meg. Igen, jól hallottad. Ez volt az utolsó csókunk. Ezek a könnycseppek itt a szememben pedig a szép emlékeink. Lassacskán mind a padlóra hull. Sajnálom…
Lány: - Én is… Sosem akartam, hogy így legyen. Remélem, tudod. Emlékezz majd néha rám…

6. szakasz: 2 év múlva, véletlen találkozás. Helyszín: Park.

Lány: - Szia! Te vagy az? Te jó ég!
Fiú: - Hűha, szia. De rég nem láttalak, sokat változtál. Mi újság veled?
Lány: - Éppen errefelé volt dolgom, de köszi, jól vagyok. Fél éve együtt élek valakivel, új munkahelyem van, nincs sok szabadidőm, de legalább jobban keresek, mint az előző cégnél. Na és veled mi a helyzet? Csak itt ücsörögsz egyedül? Vársz valakit?
Fiú: - Nem, nem várok senkire, egyszerűen csak szeretem a tavaszi levegőt és jó az idő. Én még mindig ugyanott dolgozom, szeretem azt a helyet. Még mindig nem fizet jól, de legalább van időm kikapcsolódni.
Lány: - Mindig mondtam, hogy hagyd ott, ki tudja, mi lenne, ha kiléptél volna, lehet, hogy már valami világhírű tudós vagy felfedező lennél. Na és a nőkkel hogy állsz? Van valakid?
Fiú: - Nincs, jó ez így egyedül.
Lány: - Na és mióta nincs? Ó bocsi, semmi közöm hozzá és egyébként is minek faggatlak itt, amúgy is rohanok, de örülök, hogy láttalak, tényleg jó volt újra látni téged.
Fiú: - Én is örülök, hogy összefutottunk, további sok sikert a munkádhoz. Ja és egyébként a kérdésedre a válasz: két éve.

7. szakasz: A váratlan telefonhívás. Éjjel, három hónappal a parkban történt találkozás után.

Fiú: - Igen, tessék!
Lány: - Szia…te vagy az? Én…én nem tudtam kit hívjak, nem akarlak zavarni, csak beszélnem kell valakivel és az ujjaim automatikusan a te számod pötyögték be.
Fiú: - Most eléggé meglepődtem, de semmi gond. Mesélj, ugye nincs semmi komoly baj?
Lány: - Nem tudom, kihez fordulhatnék. Végignéztem az eddigi életem és úgy éreztem csak benned bíztam igazán valaha is. Fogalmam sincs, mit tegyek, romokban minden. A barátom lelépett, itt ülök egy bútorok nélküli üres lakásban egyedül és azt kérdezem magamtól hol rontottam el? A munkahelyemet otthagytam, nincs állásom, nincs pénzem, nincs életem. Nyelem a könnyeimet, és annyira hülyén érzem magam most.
Fiú: - Te jó ég. Nagyon sajnálom, nem is tudom, mit mondhatnék. Hidd el, minden rendbe jön hamarosan. Tudom. Én is átestem már ezen és bármilyen nehéz is menni kell tovább. Fel kell állni, leporolni magad és csak azért is kitartani és küzdeni. Erős lány vagy, tudom, hogy menni fog.
Lány: - Köszönöm. Te mindig annyira jó voltál hozzám. Az utóbbi időben újra meg újra csak az jár a fejemben, hogy miért hagytalak elmenni, hogy miért engedtelek el… Ha visszapörgethetném az időt, minden más lenne. Nem akarlak megijeszteni, de azt hiszem én még mindig…Szeretlek… Csak nemrég eszméltem rá, hogy mit is mondtál utoljára, mikor összefutottunk a parkban. Két éve. Két éve voltál egyedül. Nem volt senkid mióta szakítottunk. Istenem, te tényleg komolyan gondoltad. Megígérted, hogy nekem adod a szíved egy életen át és ezt be is tartod. Csodállak. Életem legbutább lépése volt elhagyni téged és bár nem kérhetem, hogy bocsáss meg, mégis minden porcikám erre vágyik. Tudom, hogy semmi jogom most az éjszaka közepén egyszer csak felhívni téged és ilyeneket mondani, de meg kellett tennem. Kérlek, mondd, hogy van esély…
Fiú: - Hát nekem…

Hirtelen a háttérből egy érzéki női hang hallatszik: - Na, kivel beszélsz ennyit? Gyere már! Bújj ide mellém. Kezdek fázni.