2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Isten lájkolja a lelkem

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Egyszer volt egy tiszta pillanatom, még Pesten laktunk az alagsori lakásban.

[ ÚJ TESZT ]

Isten lájkolja a lelkem

Vajon a Bibliát is lájkolná? Vagy azt emberek írták, s Istennek semmi köze hozzá, undorodva fordulna el tőle, hogy hülyék vagytok? Ennyi marhaságot összehordani, hogy voltatok képesek? Isten szerető Isten, miért tenné próbára az embert? Hja, fa a kert közepén, hogy ne egyél róla. Mekkora hülyeség, alap, hogy azonnal belekóstolok, nekem ne mondja meg senki, hogy mit csinálhatok. Csak azért is, fúúú de finom, Éva nyalogatta a száját, hogy ez nagyon ízletes, beleharapott még egyet, s utána megkérdezte, hogy Ádám kérsz? Már, hogy a fenébe ne? Nincs is annál szebb pillanat, amikor két ember közösen nyakig elmerülnek a bűnben. Csak egy alma, semmi más. De nem tűnt fel, hogy a Bibliában nem alma szerepel? A tudás fája mit terem? Jó és gonosz dolgokat, mert a tudás fája abból eredt. Jó dolgok, rossz dolgok.
Ez alapján szelektálsz. A jó dolgokat szereted, a rossz dolgokat nem. Ki dönti el, hogy mi jó, és mi rossz? Te Isten vagy, gratulálok, menj és ülj le a többiek közé
Vagy nem így van? Nem egész nap ezen jár az eszed? Felkelsz, és azt mondod felkelni rossz, inkább aludnál még. Mész melózni, melózni rossz, mert nem szereted, és a főnököd egy globális faszkalap. Legszívesebben leüvöltenéd a haját, de nem teheted, mert vannak tényezők, ezért inkább csöndben maradsz. Elveszted az állásodat, s az rossz, egyszer csak azon kapod magad, hogy két hete otthon ülsz, a facebookot frissíted, de már unod, mert tényleg unalmas, nem történik ott semmi. Mindenki saját magát hirdeti, nem a másikra kíváncsi XDDDDDD.
Nagyon szeretnél visszamenni, dolgozni valahová, de azt is tudod, hogy ott is lesz főnök, s mi lesz, ha rosszabb az előzőnél. Van annál rosszabb? Elképzeled, és már inkább nem is mész állást keresni. Dolgozni jó, otthon lenni állás nélkül jó. Mindkettőt élvezed, de akkor most tulajdonképpen mit akarsz? Csak egy életed van. Mész vissza dolgozni, vagy rábízod magad a majd lesz valahogy? A majd lesz valahogyot tudod, hogy hívják? Ő maga Isten, mert az Ő akarata mindig beteljesül, erről híres.

Istent azért szeretem, mert még én is beleférek a képbe. Tisztában vagyok a saját, hogy is mondjam, valómmal? Elég nehéz természetű ember vagyok. És elég durván nyomom, nem kímélek senkit, és semmit. Szeretem az őszinteséget, és mindenkiből kisajtolom, ha nem megy, mert látom, hogy túlpozícionált ember, telve korrupcióval, befolyással, akkor elnézést kérek, és megyek tovább. Hallgatok róla.
S mi az, amiről beszélek? Na hát az tényleg én vagyok, az egészben azt szeretem a legjobban, hogy teljesen önmagam lehetek, bármit leírhatok következmények nélkül. Csupa olyan dolog, amit mások azonnal elhallgatnak, és azt hiszik perverz vagy, mert te meg két pofára hirdeted.
Ugyan mit, mi az, amitől annyira rettegtek? Csak simán képmutatóak vagytok, valakinek erőlködtök látszani. A tudás fájának okos termése van, valamit tudsz, és arra támaszkodsz, talpon maradni, tájékozódni, oszt mennyire csődölt be az életed? Na őszintén?
Izé, hányadik feleség? Hányadik férj? Gyerekek a 16 nagyi közül hol töltik a karácsonyt?
Biztos van rá egy elfogadható, és okos magyarázatod, csak, hogy Isten színe előtt örök hűséget esküdtél. Nem emlékszel? Vagy már olyan sokszor mondtad ki a szádon, hogy semmi jelentősége? Önérzeted az van, az meg kinek nincsen. Egyedül fogsz így maradni. Aki a saját önérzetét nézi a tükörben, az nem látja, hogy van ott más is. A gyermekded kíváncsiság. Ha szeretnél magadnak egy életre szóló társat, akkor minimum annyit meg kell tenned, hogy másokra is kíváncsi legyél.
Nem csak úgy egy adott pillanatra, amíg meg nem szerzed magadnak, hanem végig, és megint, és csak ő, és megint ő jön szembe, és az ő arcát látod magad előtt, mindegy mi történik közben. Default kíváncsiság, semmi különös. Ásó, kapa, nagyharang, csak is Isten veheti el tőlem, de ha, elveszi, sem vagyok békétlen, mert én is Istené vagyok.

Egyszer volt egy tiszta pillanatom, még Pesten laktunk az alagsori lakásban. Egy teljes napon át ültem a sarokban, néha sírtam, teljesen megüresedtem, azt mondtam, ha Isten van, és létezik, akkor jogom van tudni róla, kötelessége jelezni. Olyan égető sóvárgás volt bennem Isten után, hogy nem maradt megválaszolatlanul. Pedig előtte megjártam néhány egyházat és gyülekezetet. Nem is tudnám fejből felsorolni, a lényeg, hogy én tényleg, és valójában Istent kerestem, nem egy embercsoport által kreált önálló szabályrendszerhez csatlakozni. Isten az nem teremtene felesleges, és megterhelő szabályzatokat, mert ettől Isten, szabad, tehermentes. Pont nekem való, hát kerestem tovább. Mondom ilyen nincs, vagy három napja nem ettem semmit, a baj közben csőstül érkezik, a csekkek egymásra sárgulnak, mint az őszi lombhullás. Azonnali megoldást szerettem volna, de inkább a faszom, akartam, most, de most, de hirtelen.
Semmi sem várhat tovább, minden terhet vegyél le a vállamról sürge, reggel nem akarok így ébredni. Oszt meglett. A saját bűneim nyomasztottak, a megfelelési kényszer, hogy nem lehetek önmagam. Mindig beleugat valaki, hogy: viselkedjél már! Én meg viselkedtem, már amikor lehetett, mert külön titkos randira hívtam magamat, amikor tényleg önmagam lehetek, oszt 10 évig kábítószereztem. Közben család, meg még gyerek, meg karrier, oszt valamit haladtam is, meg egyszer csak vége. Pedig előtte a hűtő full szalámi, sonka meg felvágott, nem volt hiányunk semmiben, a legjobb, legfinomabb sajtokat ettük, csak úgy kétpofára. Kinyitottam a hűtő ajtaját és beleharaptam, utána a szalámiba is, meg még egyszer, s harmadjára is, és még egy kis másik sajtot, meg egy kis felvágott. De a sonka is olyan hívogatóan didergett a hűtőben, hogy beleharaptam a hátcsójába, nem győztem betelni. Az ember vagy megálljt parancsol magának, s uralkodik a lelke felett, vagy elveszett ember. Az én lelkemnek nem volt ura, nem is létezett. Mert, aki senkié sem, az senki és semmi.
Csak én ezt addig nem tudtam. Akkor döbbentem rá, amikor kirúgtak a munkahelyemről.

Valahol az elején kezdem, hogy értsétek. Mikor odakerültem, a haverom mellé mentem segédmunkásnak, aki gyermekkori barátom, tényleg nagyon értjük egymást. Ő volt nyomdász, gépmester, én kavargattam neki a festéket, meg tisztítottam a gépet. Szép napok voltak, rengeteget vihogtunk és sokat kábítószereztünk. Melónak vége lett éjfélkor, úgy belehúztunk, hogy reggel hatig nem volt semmi dolgunk. Bebélyegeztünk, vagy csak sima marihuána pipából, jobb napokon hasis, de a szomszéd tejeseknél, akik egész éjjel targoncáznak, mindig van eki és szpíd, mert azok vegyiben nyomják. Gombát csak nagyon ritkán tudtunk szerezni, de akkor két műszakot vállaltunk, mert az 24 órás hadművelet, és amit mi nyomtunk ott, azt látni kellett volna. Szóval semmi különös, ilyen egyszerű drogos hétköznapok, nagyon szerettük, jó volt látni a sok béna törtetőt, hogy mit össze szenvednek, hogy valakinek végre kinyalhassák a seggét, hogy az ő életük egy kicsit jobb legyen, meg valami mást is elérjenek, ami nem mindenkinek jut ki.
Oszt egyszer csak kirúgtak onnan.

Tudod, hogy tekertem haza a kerékpáromon? Mint, aki nem is létezik, totálisan megsemmisültem. Pedig nem is én voltam az oka, hanem a tulajdonos legjobb barátja, akit régről ismert, és maga mellé vett sofőrnek, áruszállítónak, összekötő figurának. Ez egyszer csak megkeresett, hogy figyelj guga! Volna itt egy megrendelő, elvinnem raffolt belet 8 millióért, oszt eloszthatnánk ketté. Nagyon megy neki a húsbolt, falják a népek, gondolom, neked sem jönne rosszul hirtelen négymillió forint?!
Hja, érvek.

Figyelj! 4 millió Forint nagyon sok pénz, vagy ki hogy látja, bárki utána nyúlna. Lehet volna olyan élethelyzet, hogy én is, de most nincs olyan helyzet. Nekem mindenem megvan, nem fogok kockáztatni szaros 4 millió Forintért, amim van az ennél sokkal többet ér. Család, gyerek, szerető feleség, aki úgy visel el, ahogy vagyok, és nem pörlekedik velem, s ha nagyon hülye vagyok, akkor is csak kedvesen mosolyog, mert nem vagyok vele terhére, és reggel elmúlik. Szóval kösz, de nem.
Reggelre eltűnt minden. Tudta a fickó, hogy hol a kulcs, hol a gyurmához a pecsét, hol van elraktározva, a főnök legjobb haverja. Mind megette. Az egészet a fene. Reggel megyek be, és nagy szigorú nézések felém, mondom mi a faszom van veletek? Valami rosszat ettetek? Oszt nem mosolyog senki, csak megnémultak. Mi van? Mit bámultok rám így? Azt hitték azért beszélek velük így, mert én voltam a műszakvezető. Pedig nem, vagy is igen, a végére, már mint, amikor kirúgtak, én lettem az egyik helybéli Isten. Mindenért én feleltem, ami éjszaka történt. Hogy mi megy ki a raktárból, és hova, ki milyen tételt nyom ki a gépen, milyen cégtől jönnek reggel, s mit visznek el. De éjfélkor is jön egy kamion, s arra mit kell pakolni fel, meg ilyenek. Elég rázós volt, de megmérettem magam. Olyannyira, hogy ellazáskodtam a dolgot. Együtt szívtam a melósokkal, mint előtte. Gyere guga! Öltöző párásan csend, épp lelépett a délutános műszak, a törölközők még nedvesek, meg ezek a szürke 3 ajtós szekrények, tipikus melós hely. Mit keresek én itt?
Hhhhnaaa, nesze, szívjad! S bent tartotta a levegőt, úgy nézett rám, mint egy megtermett hörcsög. Én is letüdőztem, majdnem elröhögtem magam, hogy mekkora hülye vagyok. Családom van, meg munkám, sőt, az egész kóceráj rám van bízva, a legközelebbi segítség reggel hatkor, a műszakváltás, én meg totálisan be vagyok szívva. Olyankor nem volt határ, egyik cucc jött a másik után. Ha már be voltunk szívva, akkor szpídeztünk, csak is azért, hogy gyorsabban menjen a munka, jobban fogjon az agyunk. Éjfélre meg is voltunk mindennel, én azt sem tudtam, hogy melyik bolygón vagyok, mindenen röhögtem, csapkodtam a térdem, nem tudtam uralkodni magamon, kétszer is elmentem maszturbálni a budiba, és egyenként eltartott egy óráig, annyira nehezen tudtam koncentrálni. Máskor meg, ha nagyon ráizgultam egy csajra, és már mentemben állt, akkor nem volt egy perc se, de ígérem, nagyon szégyellni fogom magam egész életemben. Így oké?
Hol is tartottam?

Szóval ezek a jótétemény lelkek, akik régebben a főnökeim voltak, mert én újonc voltam, s később a munkatársaim lettek, olyan egyenrangú, majd rám bízták mindet egytől egyig, egyszer csak elkezdenek panaszkodni nekem. Érdekes addig nem tették, hanem osztották az észt, hogy tudjam hol a helyem. Miután megtudtam, hogy kineveztek, és nem derült ki, hogy nincs hozzá végzettségem, de rátermett vagyok, nagy kő esett le a szívemről. Bizonyítani akartam, hogy én is tudok. Érek annyit, mint ti.
Jöttek panaszkodni, hogy az irodában a titkárnő állandóan ugat velük, de ezt így csoportosan adták elő, egyszerre mondta mind. Mondom, csitt, egyszerre csak egy beszéljen, pontosan mi a gond? Hát, hogy oda járunk kávézni, mindenki behúz a neve mellé egy strigulát, aztán hó végén elosztják, hogy kinek mennyit kell fizetni.
De mindig sokkal kevesebb jön össze, és a titkárnő a többit a saját zsebéből fizeti. Mert vannak, akik nem a saját nevük mellé húznak, hanem behúzzák annak, aki végig táppénzen volt, mert az úgy is hülye. Aztán megjön, és néz, mint a légy, hogy közben mennyi kávét ivott. Dehogy fizetem ki! Egész hónapban otthon voltam, az ágyból is alig bírtam kikelni.
Oszt mindenki ilyen hülye volt, gátlástalan, lazán behúzták a gyengébbeknek.

Miért nem ezzel kezdtétek? Nincs itt semmi probléma, adjatok egyetlen napot, és véget vetek ennek. Észrevettem, hogy minden papír és fémhulladékot kidobnak a szemetesbe. Volt ott vagy negyven konténer, havonta szállították. Vastag kartonok, alumínium dobozok, festékes hobokok, és minden más, amiért nagy mennyiségben pénzt adnak. Dolgoztam vele vagy négy órát, nagyon igyekeztem. Targoncával raklapra raktam külön a vasat, külön a kartont. Rendeltem a telepről egy teherautót, azt megpakoltam és irány a Maglódi út. Kaptam érte 150.000 Forintot. A sofőrnek adtam 5000-et, hogy érezze jól magát, a többiből vettem drága kávékat, kávéfőzőt, tejszínt, tejszínhabot, kockacukrot egy szekrénnyel, és természetesen kábítószert, mert, hogy mindenki kedvében szerettem volna járni. Onnantól minden hónapban elláttam őket földi jóval. Rengeteg szalámit bizniszeztem, meg különböző sajtokat, basszus olyan durva sonkákat, hogy targoncával vittem be, és mindenki pakolta a szatyrába. És miből? A hulladékból, amit eddig kidobtak. Most meg mindenki vihetett haza every day sonkát, kolbászt, sajtokat, húsokat, és csorog a nyál. Az étkezde hűtője is tele volt folyamatosan, és a kávéért már nem kellett fizetni egy fillért sem, de behúzni sem a másik neve mellé a strigulát. Ehettek, ihattak, amennyi beléjük fért, s én is örültem, mert sikernek könyveltem el.
Oszt a faszom. Mind ott álltak sorban, a szemeikkel szigorúan elítéltek, tudták, hogy tolvaj vagyok. Tolvaj emberként kezeltek. Csak még nem tudtam, hogy az egész mögött Isten áll.

Nem tudtam róla, de úgy éltem az életem, hogy addig megyek, amíg Isten meg nem büntet, akkor legalább tudom hol a határ, meddig mehetek el. Túl jól éltünk, túlságosan nagyra tartottam magam az elért sikereimmel, nehéz volt nem elhinni, hogy Isten vagyok, mikor alig várták, hogy beérjek, és harminc ember ostromolt a kérdéseivel, hogy: mi legyen? Elvileg azért vették fel őket, hogy önállóan dolgozzanak, s tudják a dolgukat. E helyett úgy kellett terelni őket, mint a csirkét, nem mertek önálló döntéseket hozni, én meg kértem egy kis türelmet, hogy nyugi, meg lesz oldva minden, csak átöltözök. Bementem, a többiek már ott kuncogtak az öltözőben, úgy be voltak szívva, mint a kisbéka, alig tudták visszatartani a röhögést. Mondom veletek meg mi a kurva anyátok van? Rátok hívjam a rendőröket? Nem szerettem őket sokáig paráztatni, inkább azt adtam nekik, hogy engem ugyanabból a fából faragtak. Add csak ide azt a cigit! Addig szívtam, amíg egyszer csak néztem. Úgy néztem mindenre, mint egy gyerek. Minden olyan egyszerű lett, mások meg túlbonyolítják. Állandóan csak a hiszti, hogy miért nem, meg teher? Mi van? Miről beszélsz? Hát, hogy a raffoló gép, nincs levegő! Most mit csináljak? Hát mi az anyádat csinálnál? Fújjál bele, vagy járd végig, hátha elzárták valahol az útját! De akkor már meg tudtam volna ölni és a körmeim a tenyerembe mélyedve, hogy hogy lehet ilyen hülye kézi vezérelt? Ezért megzavarni engem. Na, azt végül csak megtalálta, a gép végén az előző műszak elzárta a főcsapot, hogy ne menjen feleslegbe a levegő, ne járjon a kompresszor, mert, hogy az egész terem sziszegett alapjáraton.

Ezek az emberek nem védtek meg, akikért kitettem a lelkemet. Úgy néztek rám, mint egy leprásra, büntet nagyon. Ez van. Benne a Bibliában, ezt Isten megírta előre.
Nem maguktól ilyenek, én sem. Karácsony napja volt, megígértem nekik, hogy pár embert kikészítek. Fekete karácsony lesz bazdmeg! Nem kíméltem a részlegvezetőket, simán nekik mentem, majdnem elsírtam magam, hogy mekkora gecik, és szenvtelenül végig nézik, hogy kirúgnak. Ők is pontosan tudták, hogy nem én voltam, ismerték a sofőr mocskos dolgait, néha bizalmasan megosztották velem, csak úgy hogy tudjak róla milyen ember, a fülembe súgták.

Megüresedve mentem haza, mint akit eltapostak, megerőszakoltak, alig kaptam levegőt.
El sem mertem mondani a nejemnek, elaludni sem tudtam, zakatolt az agyam, az egész világot vádoltam a saját hülyeségemért, hisz tudhattam volna. Az emberek ilyenek, a Biblia nem vádol semmivel, nem a pokolra akar küldeni, csak tükröt tart eléd, hogy még időben felébredj. Én kicsúsztam az időből, velem micsoda ilyen dolog, hogy megtörténhet.
Másnap titokban visszamentem egy kamerával, lebújtam a szekrények mögé, hogy majd a sofőrt lefilmezem. Abban bíztam, hogy ahogy kinyitja a szekrényt, lesz benne bizonyíték, mit tudom én, sok pénz, el voltam keseredve. Semmi sem számított, mindenképpen érvényt akartam szerezni az akaratomnak, mert Ő a bűnös, nem én. Erre csak a haverok voltak, jól beszívtak, és utána én is előjöttem röhögve, hogy mekkora állat vagyok, de ők nem röhögtek, meg sem kínáltak, idegen voltam nekik, és nagyon sajnáltak, meg szánakoztak rajtam.

Én még akkor nem tudtam, hogy életem legjobb dolga történik velem, ha felfogtam volna, akkor extázisként élem meg, de így tudattalanul majdnem öngyilkos lettem, amit egyébként sohasem tennék meg. Főleg most, hogy már tudom, jó kezekben vagyok, pedig az óta is csupa ilyen dolgok történnek velem. Vagy, mint a viccben? Hogy doktor úr! Még mindig bepisilek, de már nem érdekel. Mert felírt neki egy erős nyugtatót. Muhahahhhh
Isten pontosan ilyen.
Nahhh, mindegy, az egész nem számít, azóta eltelt sok év, meg sok víz, csak úgy ömlött rám.
Rájöttem, hogy aki megtért, az valójában nem ért semmit. Istenről hadovál, meg ő győzköd engem, hogy meg kell, térjek, de ilyen dolgokon nem ment keresztül. Neki csak hobbi, amit nem kell komolyan venni, az Istennel való hogy is hívják, neki csak kikapcsolódás. Én meg arcba kaptam.

Hogy is mondja a Biblia, nem szeretném most kikeresni, de mindenkit, akit szeret, s fiává fogad, megostoroz. Hja, volt ilyenben részem kivédhetetlen. De egy apa is csak akkor veri meg a fiát, ha hülyeséget csinál. Okos, és bölcs dolgokért nem fogja ütlegelni. Na én egyik sem voltam. Haverok ettől a cégtől, ahonnan kirúgtak, lejöttek hozzám sörözni, pecázni. Haver vagy, hangoztatták, és vállon veregettek, nem szerettek volna emlékezni arra a pillanatra, amikor szégyenfal volta. Nekem is jól esett, hogy végre rendeződött a dolog, nem haragudtam rájuk, végül is a haverjaim. Mentünk inni a Dunapartra, elaludtam, ők meg elmentek közben, ott hagytak, a lábam belelógott a vízbe. Arra ébredtem, hogy nagyon fázom. Dideregtem, azt sem tudtam hol vagyok hirtelen, napok óta ittam, reszkettem, és féltem. Eszembe jutott, hogy ki vagyok, és mi történt velem. Semmi különös, csak a haverjaim, akik megint magamra hagytak, valamelyiknek eszébe juthatott volna, hogy megkeressen. De nem, én nem mehettem velük nevetgélve haza, és nem feküdhettünk le együtt. Ők elmentek, én itt maradsz, a házamban hortyognak édesded módjára. Nagyon mérges lettem.

Mentem ott a nagy ködös hajnalban, s nézem nyitva a kocsma, a kerékpártárazó meg fullra, elkötöttem egy ilyen paraszt Csepelt, aminek akkora hátsó csomagtartója volt, hogy csirkét lehetett volna vele vinni piacra. Húztam, tekertem, lihegtem, nagyon nagy volt a vétkem, menekültem. Egyszer csak hazaértem, biztos, mert nem emlékszem rá, arra sem, hogy lefeküdtem a nejem mellé, biztos ügyes voltam, mert még én nyugtattam meg, ahogy másnap mondta. Szóval minden rendben volt, reggel meg nézem, hogy mi a péló? Mi ez a bicikli, ki jött ezzel? A többiek mind hévvel jöttek, meg áll itt egy Trabant, de biciklivel ki az anyja?
Hja, én, sikerült összerakni, oszt annyira szégyelltem magam, hogy el sem mondtam senkinek. Eltoltam a biciklit arrébb, és azzal mentem dolgozni be, 30km, utána eladtam a főnökömnek 500 Forintért, csak vigye innen. Mert, hogy már dolgoztam, volt megint munkám. De akkor már megvolt a Pesti lakás, mert hogy azt is vettünk, nem csak vidéken laktunk.

Minden műszak után mentem a Pesti lakásba felújítani, hetekig jártam oda. Szerettem nagyon, csiszoltam a falat defibrillátorral, egyszer csak jön a szomszéd este, hogy most már menj a kurva anyádba! S inkább igyál! Hozott néhány sört, beültünk beszélgetni a szobánkba, ami egy kupleráj volt. Mindenhol szerszámok, cement, gipsz, tapéták, diszperzit, de sokat nevettünk. Egyik este elfogyott a cigim, a söröm, amúgy is belaktam Bácskai hurkával, meg friss kenyérrel és savanyú uborkával. Egy sör jól esne, és hozok cigit is. A kerékpárom a lakáson belül, mint másnál a házi kedvenc. Macska vagy kutya, ilyen házak sarkait feketére hugyozós, és utcára, járdára szarós. Meg ahogy nyávog, nagyanyámnak azért nincs macskája, mert nem hoz hasznot. Keményen dolgozott egész életében, szigorú asszony volt, sokat éhezett és nélkülözött. Nem nézte jó szemmel, hogy mások annyit költenek a macskájukra, amennyi az egész havi nyugdíja, szóval nem kell vádolni őt. Tényleg cudar élete volt, a nagyapám, amikor lerészegedett, akkor rendszeresen megverte. Pedig rendes ember volt, engem mindig elvitt magával a sertéstelepre, ahol dolgozott. Félig belefogott, hogy valami látsszon, aztán rám parancsolt, hogy fiam te itt maradsz! Hallod? Figyelsz rám? Figyelj rám jól gyerek! Ha valaki keresne, nehogy azt mondd, hogy a kocsmában vagyok! Hallod? Aztán nyomott egy barackot a fejemre.

Megyek a kocsmába cigiért, meg sörért. Kerékpárt úgy támasztom le, hogy be se lehessen lépni a kerekétől. Jól betoltam az ajtóba, vissza is néztem rá. Megvolt, minden rendben. Kérek egy szofit, meg elvinnék 8 sört. Üveget visszahozod? Mert, akkor nem számolok betétet! Persze, itt lakom, vagy is nem, de hamarosan ide költözünk, egy utcával lejjebb. Lényegtelen, az üvegeket reggel hozom, be akartam vágódni valahogy, még is csak egy gyüttment vagyok a környéken. S akkor jött a saller Istentől, a biciklim sehol. Semmi vész, még látnom kell az embert, ahogy tolja az utcán. Az ülés is olyan magasan van, hogy kevés ember tudna rá felülni. 192cm magas vagyok, csak is valami apró kis sötétbőrű lehet, tele van velük a környék. Beszaladtam kapualjakba, mert mondom ilyen nincs, ennyi idő alatt nem tűnhetett el. Pedig de, se nyoma, hamva. A picsába, csapkodtam, szitkozódtam, hogy ilyen nincs. Egy halom pénzembe került, mire megépítették nekem a kerékpárt. Egyedileg összeválogatott, és a világ minden tájáról megrendelt alkatrészek. Én nem szarral gurítottam, ráköltöttem vagy 200.000 Forintot. Tudom, hogy mások többet, de nekem csak erre futotta, szerettem lassan tekerni vele, mert aki tudta, hogy min ülök, értett hozzá, annak tátva maradt a szája. Nahhh! Mit bámultok, mint borjú az új kapura? Mi rosszat tettem?
Valamit biztos, mert elvették tőlem, ami a legdrágább, ellopták a biciklimet.

A nejemet meséltem már? Stramm csajszi, nem jön zavarba semmitől. Régebben csak óvatosan mertem lányokat megkérdezni dolgokról, hogy izé, ha lehetne ilyet. Hja, hát nem is tudom, na jó legyen, bevállalom. De a lényeg, hogy érezzem, neki teher, és különben is kegyelmet gyakorol. Na ez megszűnt, a nejem ugyanazt akarja mindig, amit én. 16 év alatt sikerült ezt összehoznunk. Volt, hogy úgy mentem haza, beszartam a biciklin ülve. Összeszartam magam, és hiába igyekeztem hazatekerni, feltépni az ajtót, s kérdőn nézni, hogy ugye nincs a vécén senki? Nem jött össze, pedig ez volt minden vágyam. A lakásunktól egy kilométerre összefostam magam, végig folyt a lábamon, bele a cipőmbe. Legalább jó meleg volt, és megnyugtató, hogy énnen már nincs lejjebb. Kint a Hungária körúton, tök jó kocsik, szőke dudás a volánnál, kicsipkézve, drága autó, és kihajol az ablakon, néz végig rajtam, látja, hogy szaros a lábam deréktól bokáig. Oké, köszi, ez bejött, sikerült megalázni, megadom magam. Te vagy az Isten! A nejem, amikor meglátott, nem neheztelt rám, azonnal a segítségemre sietett. Gyere! Vedd le, majd kimosom, addig fürödj le! Az ilyesmihez 16 év kell. Amikor megismertem, nem mertem volna így nyitni. Hülye vagy? Tudod, hogy elkápráztattam? Szerelmes leveleket írtam neki, meg másoltam a saját kazettáimat, és üzeneteket írtam a fekete-fehér fénymásolt borítókba, hogy milyen lelkülettel hallgassa, s mire figyeljen. Mindennek az volt a lényege, hogy csak rám, engem, én és velem, meg el ne engedjen, és nőjünk össze, mint a lián a lugasban. Megtörtént, és egyszer csak berakja a mosógépbe a szaros gatyámat, a térdnadrágból kirázza a szart a vécébe, de csak a nagyját, és utána azt is be a gépbe. Én meg ültem a forró szargőzben, akár egy ázott veréb, nagyon kiszolgáltatott helyzetben voltam. Hiába ültem be a forró vízbe, egyből okkersárga lett tőlem.
Le kellett engedni, és újat, mert hogy mindenkinek újjá kell születni.

Szóval kemény csajszi, volt neki 5000 Forintja, a fizetés még messze, és állandóan rágta a fülemet, hogy a konyhában nincsen szék, amire leüljünk. Hja, mert minden másra elment a pénzünk, mire beköltöztünk. Már tényleg nem számított semmi, csak hogy beköltözzünk, lemondtunk ilyen apróságról, hogy a konyhában nincs szék, és nem tudunk leülni, bejárunk a szobába reggelizni az ágyra, meg, akinek nem jut hely, az beül a vécére, mert, hogy ülni ott is lehet. De nem a nejem, Ő nem tudott beletörődni, elhatározta, hogy szék lesz és kész. Elment a Corvin áruházba az emeletre, bútorosztály, hogy veszen két széket vala, ő nagy kegyelmében, vagy mi a bánat, oszt dehogy vett semmit. Fogta és ellopta, sajnálta rá a pénzt, látott két szép piros hokedlit, amire pont le is ülhetnénk, váltva meg a gyerek. De 2500 Ft. Volt darabja, nála meg pont annyi volt, ki tudja mi másra szánta az ő szívében azt a pénzt? A pénztár felé menet észrevette a tűzlépcsőt, lesétált azon, s ki az áruház bejáratán, haza a két székkel buszra szállt. Otthon meg csillogott a szeme, hogy apa, nézd! A pénz is megmaradt.

Oszt napok elteltek, meg már így könnyebb is volt, nem rágta a fülem, hanem egyszer csak hív, hogy te jártál itthon? Úgy néz ki a lakás, mint, ha nagyon gyorsan kerestél volna valamit. Mondom én aztán nem, melózom, nem jártam otthon. Akkor betörtek.
S tudod mit? Hazamentem, s csak lestem, a főnök még fel is hívott, hogy minden rendben van? Semmi sem volt rendben, az egész nem stimmelt. Kifosztották a lakásunkat, az összes szekrény nyitva, minden holmink a földre kiborítva, s nekem nem hiányzik semmim. Az összes cucc, amit elloptak, mind az övé volt. Még összeismerkedésünk előtt vásárolt részletre egy tévét, és egy videomagnót, mindkettőt elvitték. Én az ékszereit, ami családi örökség, egy alsó fiók alá rejtettem, ahová lehetetlen belátni, még ha a fiókot ki is húzod. Észre vettem, hogy az egy remek rejtekhely. Fiókot húzzák ki úgy is, belenéznek és nem kíváncsiak a mosott alsóneműre. De, megtörtént, kijjebb húzták, ki is vették, és benéztek arra a helyre, amit én jónak véltem, s megbíztam benne. Kiszúrták, megtalálták, mondom ilyen nincs, hogy lehettem ilyen hülye, hogy megbíztam magamban?

Az összes cuccom érintetlen, drágán összevásárolt hifi. Marantz erősítő, orsós magnó, pultos Aiwa R450, Radiotechnika S90 falbontó, Sony tuner, Sansui equvalaser, és Tesla bakelit.
Nem tűnt el semmi, sőt a tetején a toronynak ott volt a walkmanom, piros Aiwa, fémházas, oda-vissza játszó, csak zsebre kellett volna tenni. Hja a cd gyűjteményem, tele volt vele a fal, én még a kazettákat is boltban vettem, másolatot csak a nejemnek adtam, hogy magamhoz csalogassam vele, mint egy húsevő növény. Nyilván nem értettek hozzá a betörők, mert ahhoz sem nyúltak, pedig volt olyan cd lemezem, amit már akkor 10.000 Forintért vettem. Volt is pénzem, meg nem sajnáltam ilyesmire. Most meg tudod ki a kurva anyja, mindent letöltök a torrent boltból.
Furcsa volt az egész, a rendőrök kijöttek, és megállapították, hogy 50.000 Forint a kár, pont a tízszerese, és csak a nejem cuccai tűntek el. Na nem már, ne hülyéskedjetek, hol a kandi kamera? Fárasztó mi? Valami kegyetlen koncentrálnod kell, hogy értsed miről beszélek.
Akkor képzeld magad a helyembe, hogy ez nekem lazán megy, így szoktam írni, s képzeld el milyen lehet az, amikor én koncentrálok, és ugyanabba a helyzetbe kerülök, mint most te. Beszarás mi?

Csodálod, hogy ezek után elkezdtem keresni Istent? Mint, ha valami játszópajtásod kaviccsal megdobná az ablakod, és utána elbújna a bokorban. Te meg odalépsz az ablakhoz, pontosan tudod, hogy nem a véletlen műve, s közben mosolyogsz, mert hiszel benne, hogy valaki mindjárt elő fog jönni, csak még vár. Igazad van, Isten ilyen, megdobja az ablakot kaviccsal, és könnyezik a szemed, irritál, jajveszékelsz, tombolsz, a hajadat téped. De ad mellé bölcsességet is, és a következő hullámot már csendesebben viseled, minél több hullám, megtanulsz néma. A tűréshatárod húrjain játszik, vagy el vagy hangolva, hogy nem érted?
Behangoljalak? Van nálam gitárhangoló, a normál zenei Á hang megfelel?
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ bruhahhhaaaa

S most akkor jöjjön a kockacukor, ami minden lónak kell, hogy nem hiába húzta a terhet. Tudom, hogy nehéz volt végigolvasni. Bármit írok, mindig úgy érzem magam, mint akin átment a gyorsvonat, én is szeretnék pihenni, nekem is jól fognak esni a következő szavak.
Én, mint guga, és nem több, így kis betűvel, ha hallgatsz rám, azt javaslom, hogy ne add fel!
Van ennél lejjebb! Oszt Isten azokat is megtalálja, neki nincs lehetetlen, bárkit megaláz.
Ugye nem akarsz a helyemben lenni? Akkor miért játszol istent?

Azt hiszem, rám fér egy jutigörl, muhahhhaaaa alig tudtam befejezni.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.