Ahogy befejeződött az utolsó tanévem, világossá vált az, hogy nemsokára dolgoznom kell. Ez ellen nincsen mit tenni. Nem lehetünk mindig gyerekek, akik mindig otthon lesznek és suliba járnak. Egyszer vége szakad ennek.

Nekem is megszakadt ez a kör. Most éppen az első állandó munkahelyemre készülök fel Pestre. A Nyugati pályaudvar melletti Westend-ben lévő McDonald’s-ba, ahol konyhai dolgozó leszek szeptember 5-től kezdve. Egészen kíváncsian várom, mégis rettegek, hogy vajon milyen lesz. Milyen lesz albérletben élni, milyen lesz Pest, milyen lesz az önálló élet. Eddig nem éltem a szüleimtől külön, de ezek majd megválaszolásra kerülnek.
Eleinte eléggé kevés lesz a fizetés, mivel a felét elviszi a lakbér, de valahol el kell kezdeni. Nem lehetek otthon, és várom, hogy majd lesz valami. Ezen túl kell lépni, mivel otthon és a környéjen nem sok munka akad, ami megfelelt volna. Remélem sikerülni fog beilleszkedni a csapatba, bár nem vagyok egy nagy társasági ember.

Azért egy kicsit elszorul a szívem, hogy itt kell hagynom mindent és fel kell menni az ismeretlenbe. Ebben a házban éltem le életem jelentős részét. Itt ért az első szerelem, itt kaptam meg az első PC-met és kezdődött le a „kockulásom” is. Itt kaptam taslit mikor rossz jegyet hoztam, és itt láttam azt, hogy Michael Schumacher hetedjére is világbajnok lett. Itt játszottam a kertben még nem is oly rég, még megvannak a régi barkácsolt játékaim is. Szinte könnybe lábad a szemem, meg minden, szal nehéz ezeket leírni, de ha mindenki belegondol abba, hogy valaha ő is volt gyerek és otthon lakott, akkor világos. Oly sok emlék köt ide, nehéz az elválás.

Remélem sok szerencsém lesz. Majd elválik. Addig is további Jó Napot nektek is!