A mobiltelefon előtt
Idén 10 éve, 2000 áprilisában vásároltam első mobiltelefonomat. Ebből az alkalomból végiggondoltam, mit is jelentett és hogyan fejlődött számomra a mobilkommunikáció, kissé hangsúlyosabban a mobiltelefon előtti 10 évre koncentrálva.
Az elődöt a szememben úgy hívták, hogy menedzserkalkulátor, ami a bárhol, bármikor rendelkezésemre álló információ lehetőségét jelentette számomra. És itt egy kis nyelvtan: abban nem vagyok biztos, hogy a menedzserkalkulátor a helyes írásmód, de kiver a veríték amikor "manager calculator, managger calkulátor" és egyéb kombinációkba futok. Annak idején a cégek szórólapjain és árlistáin legfeljebb az egybeírjuk-különírjuk verziók voltak jelen, én azt hiszem az egybeírttal találkoztam többet, tehát nálam a kategória elnevezése: menedzserkalkulátor.
Az első ilyen motyómat csak jóindulattal lehet ide sorolni, egy Sharp EL-6190 típusú készülékről ("telefonregiszter" kategória) van szó, agyszaggató 8KB memóriával, 2x12 karakteres kijelzővel, aminek az alsó sora ráadásul csak számok megjelenítésére volt képes. De az alapdefiníciót már úgy-ahogy teljesítette, és ez volt a lényeg. Ezt a jószágot nem vettem hanem kaptam, úgy emlékszem hogy 1991 nyarán. Az unokáimnak úgyis azt hazudom majd hogy 1990-ben, így kerek lehet a 10+10 éves történet.
Eléggé sokáig nem volt előrelépés, csak nyálcsorgatás kirakatok és prospektusok előtt, majd 1993 tavaszán lecsaptam egy Casio SF-4300-ra - 32KB, 4x16 karakteres LCD. Egy műszaki bizományiban akadtam rá, és ekkor tudatosult bennem a bizományi üzletek létezése és többnyire előnyös árszínvonala. Nekem. Az eladóknak nyilván nem annyira... Ha megkérdezik, mikor volt először hasznom a mobil számítástechnikából, ezt a készüléket emlegetem fel: egy nyári délelőttön megcsörren a telefon (igen, a drótos), és a kedvenc diákmunka-szervezetem helyi főnöke hív, hogy (Szolnokról) Budapesten kellene lenni valakinek délután egyre, átvenni valami új projektet közel a Nyugatihoz, menni fog-e? Órára nézek, 10:25. Casio SF-4300 elő, bumm a megfelelő vonatmenetrendhez, az azt mondja hogy van megfelelő járat. Kell negyedóra míg beérek a céghez, onnan 12 perc a vasútállomás, plusz a vonatút - nagyjából 15 másodperc alatt benyöghettem, hogy részemről oké. Megnyertem egy kellemesen fizető, kétnapos tingli-tangli melót.
Nyár végén hűtlen lettem, elcseréltem aranybányámat egy kerékpárra, az inkább vitte a pénzt.
Következő masinám memória szempontjából nem volt előrelépés: egy Casio SF-7000 a kiválasztott, jó öreg volt akkor is, 1990 körüli találmány lehetett. LCD-je viszont nagyobb, 32 karaktert képes 6 sorban megjeleníteni (az akkori Casio-k nagyobbik jellemző képernyőkapacitása), ráadásul notebook-elrendezésben, azaz felül a kijelző (+ rendszerint egyéb gombok), alul a billentyűzet. Tiszta kánaán, nem gondoltam hogy valaha is kevésnek fogom találni. Fóliabillentyűzete volt, akkoriban "érintőbillentyűzetnek" is hívtam-hívták. Ez az a megoldás, amikor a gombok síkban vannak, nem emelkednek ki a készülék vonalából apró dombokként, többnyire jól néz ki de nem túl jól használható. A 64KB-os SF-7500 kistesója, és a megvásárlás pillanatáig nem is tudtam a létezéséről, a prospektusaim mind csak a nagytesót tolták az arcomba.
Casio SF-7500 egy korabeli prospektusból
1994 nyarán vízimentősködtem egy hónapot Balatonfüreden a szabadstrandon (de klassz, hogy éppen akkor senki nem akart fulladozni, mondhatom nagy segítség lettem volna), ezért pedig elég pénzt kaptam ahhoz, hogy egy levezetésképpen tartott győri kirándulás alkalmával beszerezzek egy Casio SF-9600 típusú menedzserkalkulátort, meglátni-és-megszeretni stílusban (megint műszaki bizományiból, már eltűnt az üzlet, azt kerestem először nosztalgikusan amikor ideköltöztem). Nem a készülék fogott meg, hanem a melléje adott ES-720 jelzésű bővítőkártya, mely 3 játékkal bővítette a monstrum (255g, 168x85x20 mm csukva, 64KB, 32x6 karakteres LCD, és persze kártyával bővíthető funkciók v. memória) tudását. Ez a gép tudatosította bennem hogy LCD és LCD között akkor is lehet különbség, ha méretük egyébként közel megegyezik, mégpedig az olvashatóság miatt. Az SF-9600 képe jóval szebb, persze ma ha látja valaki simán leszólja miután alaposan kinevette magát. (Hasonló technológiával készült érzésem szerint akkoriban az SF-9300, az SF-R10/R20, majd picit később az SF-9350 megjelenítője is)
Casio ES-105 memóriakártya az SF-9xxx és SF-R10/R20/M10 sorozathoz. Figyeljük meg jobboldalt a házon a hosszúkás mélyedést - az az elemtartó, bizony külön elem kellett bele hogy gépen kívül is őrizze adatainkat.
Több mint egy évig használtam, eléggé tégla jellege ellenére megszerettem, talán a relatíve kényelmes billentyűzet tehetett róla.
Ezután egyéves szünet következett honvédelmi okok miatt, majd alaposan belecsaptam a lecsóba: a non plus ultra, álmaim álma, a Casio SF-R20 következett. Ha az előző tégla volt akkor ez egy családi ház, cserébe tudása lenyűgöző: 256KB memória, kártyával bővíthető, beépített táblázatkezelő, kényelmes billentyűzet (naná, 18 cm széles helyen illik is), hatalmas kijelző mely 10 sorban 40 karaktert képes megjeleníteni. Olyan érzés volt, mintha a komplett memória elférne a képernyőn görgetés nélkül.
Casio SF-R20. Forrás: Wikipedia
Kissé megkésve futott be hozzám ez a zseni, 1996-ot írunk ugye, ő pedig 1993 körül jelent meg, bármit is használtam éppen mindig csak ez a gép járt a fejemben, de ez már csak szimpla birtoklási vágy volt természetesen, hiszen az üzletben és az információhurcolásban épp eléggé hatékonyak voltak a kisebb tudású eszközök is.
Miután lecsillapodott bennem a csúcsmodell okozta eufória és anyagilag is sokkal jobban álltam mint pár évvel azelőtt, sok más modellt is kipróbáltam. Észrevehetted, hogy az első Sharp készülékem után évekig csak a Casio szerepelt nálam - nos, valóban úgy tartottam hogy a Casio készülékek picit jobbak mint a Sharp kategóriatársai. Így utólag ez csak érzelmi ítélet volt, tény hogy néhány kérdést másképp közelített meg a két gyártó, de alapvetően minden egyes készüléküket ugyanolyan jól használhatónak tartottam akkoriban. Sharp menedzserkalkulátort ugyanannyira akartam, de valahogy a megfelelő pillanatban sosem botlottam kedvező ajánlatba, egyszerűen a véletlen vezérelt az utamba Casio cuccokat amikor pénz is lapult a zsebemben.
A hobbikorszakom egyik első tapasztalata volt a Casio SF-8000. Első generációs modell, kb. 1990-es, tudásra megegyezik az SF-7500-al, de normál nyomógombokat kapott - egy szerintem fölöslegesen batár házban. 300 gramm, nehezebb korának okosabb képviselőinél (SF-9000, SF-9500, vagy akár Sharp vonalon az IQ-8000 széria) - csak tudnám mit akart ezzel a Casio. Ugyanakkor aránylag sikeres gépnek számított, hát én utáltam, gyorsan eladtam, rá sem néztem többet. Mostanáig. Nem tetszik semmivel sem jobban, de mégiscsak a kor emléke, erősen szemezek egy (szerintem) kissé túlárazott példánnyal a vaterán, ha találok olcsóbban biztosan beszerzem.
A Casio SF-5780 esetében nem tudtam eldönteni, merre is tart a menedzserkalkulátor. Fejlődik még, vagy csak érzik a véget és kapkodnak még egy picit levegőért? Az illuminátoros háttérvilágítás remek, végre sötétben is használható ez a még mindig elég hasznos szerkezet. Olcsó AAA elemmel működik, sirály. 256KB memória elég mindenre, a két közvetlen tesóba sem lehet nagyon belekötni (SF-5580: 128KB, SF-5980: 512KB), de a kijelző méretváltozása kissé összezavart. 8 sorban 26 karakter, a 8 sor rendben, előrelépés az előző generáció középkategóriájához képest, de 26 karakter egy sorban? Nem fér el egymás mellett egy hosszabb név és a hozzá tartozó telefonszám, botrány. Ráadásul érzésre lassult is a gép, mintha minden billentyűleütésnél gondolkozna pár tized másodpercet. Nem szerettem.
Megkóstolhattam végre pár nagyobb Sharp jószágot is. IQ-8300M, akár az SF-R10/R20 közvetlen konkurense is lehetne, de annál korábbi fejlesztés, és nem tettek bele táblázatkezelőt, igaz bővítőkártyával ez még orvosolható. Valamint az SF-R10/R20 AAA ceruzaelemmel megy (remélem nemsoká kipróbálhatom hogy akksiról is megy-e), míg az IQ-8000 sorozat 4 darabot kíván a drága CR2032 gombelemből, amiből a kisebb gépeknek 2 is elég volt (az opcionális külső táplálás nem nyerte el a tetszésemet).
Sharp IQ-8300M: M, azaz multilingual - itt éppen német nyelvre állítva. Forrás: www.ralf-beckmann.de
Aztán ZQ-650, igazi "mai" igényekre tervezve, ami szerintem kimerült a kissé egyszerűbb PC-szinkronizáció lehetőségében. Ezzel az újgenerációs, de klasszikus tervezésű darabbal tudtam a leginkább együtt élni: 1 MB memória (kissé túlzásnak éreztem, de ott a ZQ-630 256KB és a ZQ-640 512KB memóriával), elegendő méretű, ha jól emlékszem 10x40 karakteres és remek kontrasztú illuminátoros LCD, kellemesen kompakt méret párosítva a kényelmes billentyűzettel, és persze olcsó AAA elemek az üzemeltetéshez. Tökéletes lett volna egy táblázatkezelővel 1997-ben.
És ami szerintem a Sharp csúcsa, a ZR-5800. ZR, azaz Zaurus - több mint 40 dekát és 18x10 centis alapterületet én sem tudtam volna találóbban elnevezni, talán Mastodon vagy Mammoth jöhetett még elő a keresztelő-meetingen.
De ez megint egy olyan eszköz volt, aminél egyáltalán nem zavart a durva méret. 320x240 pixeles érintőképernyő illuminátoros háttérvilágítással, hatalmas billentyűzet, PCMCIA-aljzat, infraport, új programok telepítésének lehetősége (itt fejeződött be számomra a menedzserkalkulátor), és egy rakás hasznos program beépítve. Köztük a vesszőparipám táblázatkezelő, és a graffiti, mely a képernyőre rajzolt ábrákat tárolja el, ezért itt a 2MB memóriát éppen arányosnak találtam.
Kisebb tudású szerkentyűk is dolgoztak közben alattam: Sharp ZQ-M203T és ZQ-M403T - 128KB memória, 3 kelet-európai nyelv a magyarral együtt beépítve, 4x20 karakter megjelenítésére képes LCD. Ami kevesebb, mint a fekete bárány Casio SF-5x80 sorozaté, és mégsem hőbörgök? Nos, ha ennyivel kisebb LCD-t kap egy menedzserkalkulátor, ott eleve nem cél hogy az összes lényeges információ egymás MELLETT jelenjen meg, míg a jóval nagyobbaknál igen. Ezért nem tudtam magamban hova tenni a köztes méretet. Igaz drága gombelemmel megy ez a két modell is, de azzal aránylag takarékosan bánnak, így egészen használható társnak ítéltem őket a nagytestvérek árnyékában is.
Nézzünk csak egy kategóriával odébb:
HP 200LX - fogalmam sincs hogyan jött elő hogy kell nekem egy ilyen. Valószínűleg böngésztem az aproneten ahogy addig is, jéé, miezilyetmégnemláttam, csak 22 ropi (1998!), dos megy rajta - na nehogy kihagyjam már. Megvettem, ezzel párhuzamosan infókat gyűjtöttem róla, és kiderült hogy a HP egész rutinos palmtop ügyben, a 95LX és a 100LX is nagyszerű darab volt, az utódig bezárólag 512KB-tól 4MB ramig összevissza kombinált memóriamérettel. Tény, különleges érzés volt akkoriban egy 640 pixel széles kijelzővel megáldott hordozható (és nem pedig cipelhető) számítógépet a kézben tartani. Hiányoltam belőle sok klasszikus menedzserkalkulátor-funkciót (olyanokat, amiket amúgy sem használtam), melyek persze nyilván pótolhatók lettek volna a felhasználók által írt programocskákkal, de akkor még a "töltsük le valahonnan, tegyük rá" szubrutin nekem nem ment annyira. Érdemei felismerése mellett sajnos hamar ráuntam, vigaszképpen 25 ezerért ment el, és olcsón adtam. Azóta sem volt a kezemben még csak HP termék sem, a 300LX-el kezdődött Windows-korszak sok volt az én érzékeny lelkemnek, talán egy Jornada 720 még becsúszhat a jövőben ha elkap a nosztalgia.
HP 200LX, 1994. Forrás: Wikipedia
Amikor 1993-ban először találkoztam a Psion névvel, addigra már jópár eszköz kifejlesztésén túlesett a cég. Akkor debütált a Series 3a (az előd sima 3-as emiatt semmit sem mozgatott meg bennem), szerelem volt az első látásra anélkül hogy fogalmam lett volna a képességeiről. Azokat persze hamar kinyomoztam, az új információk mélyítették a szerelmet, de sajnos 2-3 havi fizetést egyszerűen nem engedhettem volna meg érte, pláne úgy, hogy diákként a töredéke sem állt rendelkezésemre. Így az első, 1997-es találkozásig nekem csak "buta" menedzserkalkulátorok maradtak. Használtan szereztem be az egyik bizományiból Budapesten a Király utcában (az az üzlet még mindig megvan, istenem, vajon hány eltűnt műszaki cikk kezdett ebben az utcában új életet? Talán még Váncsa István 5-öse is...), a kisebbik, 256KB-os verziót, angol nyelvvel, zéró egyéb tartozékokkal. Akik korán kezdték a mobil számítástechnikát azok már akár ismerhetik is, de azért súgok: 256 vagy 512KB RAM, 480x160 pixeles LCD 4 (valójában 3) szürkeárnyalattal és remek kontraszttal, NEC V30H processzor egészen döbbenetes 7.68 MHz-el, multitaszkos EPOC oprendszer (iiiigen, ebből lett a Symbian) kényelmes billentyűzet, soros csatlakozási lehetőség a PC és egyéb baromságok felé, 2 (!) bővítőhely a háziszabvány kártyáknak (SSD, erre még visszatérünk), basic-szerű nyelven való programozhatóság (OPL) akár a gépen magán is, diktafon képesség, 2 darab AA elemmel 10-50 órás üzemidő, és végül remek irodai alkalmazások, vagyis menedzserkalkulátorként is állja a sarat, ami gondolom fontos szempont volt a tervezéskor. Az adatbáziskezelő ugyan elég béna lett, nem képes önállóan ABC-rendbe tenni a tételeket, ami egy névjegyzék esetében csúnya hátrány. Derék brit fejlesztők nem estek pánikba, a felhasználói kézikönyv végén szereplő példaprogramok közé elhelyeztek egy néhány soros remekművet, azt a kezdetben boldog majd kissé szomorkás de reménykedő tulaj bepötyöghette, és elindítva pillanatok alatt ABC-rendbe szedhette adatbázisát, immár ismét fültől-fülig vigyorban. Privát összeesküvés-elméletem szerint ez tudatos belső marketing lehetett, programírásra serkentve ezzel a kevésbé magabiztos felhasználókat is, igazolva a csináld magad létjogosultságát. Így vagy úgy, de működött a recept, programok százai (nem viccelek, nem túlzok) kerültek ki az egyre népszerűbb netre; hogy hány remekmű készülhetett csak úgy, szórakozásból hogy aztán más ne is láthassa vagy akár cégen belüli használatra - értelmetlen és lehetetlen megbecsülni is.
A multitaszkos képességben azért van egy kis csalás: az egyes programok egyidőben nem futnak, csak meg vannak nyitva. Maximum egyikük az aktív futó program mégpedig amelyik a képernyőn is van éppen, a többi hibernálva várakozik, de ugyanúgy memóriahelyet foglalva mint az aktív program. Ezt a hibernálósdit úgy igazoltam annak idején, hogy elindítottam a táblázatkezelőben egy nagyobb munkalap garantáltan félperces újraszámítását, majd átváltottam valami játékra, játszottam kb. negyed órát, ezután a táblázatkezelőbe visszatérve láttam hogy az még sehol nem tart, de a szokásos fél perc kivárása után ő is végzett.
A Series 3a képes volt kijelezni pillanatnyi és az utolsó elemcsere óta eltelt összesített áramfogyasztását, mA-ben kifejezve. Ennek segítségével állapítottam meg, hogy a kor legtökösebb ceruzaelemeinek kapacitása nagyjából megegyezett, mindegyikük 1650mAh környékén adta meg magát (Duracell, Energizer, Varta, Panasonic). Akkumulátorokat akkor még nem használtam, ha újra lesz ilyen gépem, megkapják az akksik is a magukét. Mivel a 256K-s Series 3a nyugalmi állapotban (kijelző megy, semmi egyéb) emlékeim szerint 27-28mA körül diétázott, a mai akksikkal elméletileg 100 üzemóra is kisajtolható lenne belőle. A nyugalmi fogyasztás függött a beépített memória méretétől is, azaz a 256K-512K és a később bejelentett 1M-2M változatok energiaigénye szép lassan negyvenegynéhány mA-ig kúszott fel, hasonlóan a Series 3c 1M-2M változataihoz.
Psion Series 3a. Forrás: Wikipedia
Egyébként valami fantasztikus rendszer épült a Series 3 köré.
SSD-n rengeteg program született, egytől egyig remekül használható, átgondolt termék munkára vagy szórakozásra melyeket ontotta magából például a Purple Software. Memóriabővítést 128KB-8MB között adtak ki Psionék, kétféle működési elvvel: a RAM SSD-kben gombelem őrizte az adatokat, 128KB-512KB-1MB kapacitással. A Flash SSD-kben erre nem volt szükség valódi flashmemória mivoltuk miatt, cserébe viszont a törölt adatok helye nem szabadult fel fizikailag is. Ezért nem volt érdemes gyakran változó adatokat tárolni rajtuk, mivel a tárhely valódi felszabadításához formázni kellett a kártyát, törölve minden rajta tárolt adatot. Kissé alacsonyabb fajlagos áruk adott létjogosultságot nekik, nomeg 128KB-8MB közötti kapacitásuk, és ne feledjük, egy Series 3 készülék 2db SSD-t képes kezelni egyszerre. Az SSD memóriák használhatók voltak PC-n is, egyszerűen kiadott a Psion egy SSD-olvasót a PC-hez mely szintén 2 kártyát kezelt egyszerre, mindezt a floppynál gyorsabb és megbízhatóbb működéssel reklámozva, ami szép rózsaszín is amíg nem gondolunk az árra. Ha Psionod akartad olcsón bővíteni jó sok memóriával, semmi baj, egy külső cég dobott össze egy hordozható floppymeghajtót, kábellel kötve palmtopodhoz és megtömve 5 ceruzaelemmel orrvérzésig tölthetted adatokkal a filléres floppylemezeket (gondoljatok csak bele, milyen előremutató megoldás ez a mai USB-s DVD-írókkal és a netbookokkal párhuzamot vonva!). Lehetett kapni továbbá faxot hozzá, úgy nézett ki mint egy hosszában félbevágott Series 3 annak minden stílusjegyével együtt, egyik drótja a Series 3-ba csatlakozva, másik a falba a telefoncsatlakozóba, együtt valami döbbenetesen elegáns megoldást alkotva. Azt hiszem szintén külső cég által készült hozzá jó nagydarab dokkoló is, szerintem tök fölöslegesen, hiszen a PC-kapcsolatot nem egyszerűsítette számottevően, az általa biztosított enyhe szögű megdöntés is nélkülözhető tekintve a Series 3 eleve kiváló ergonómiáját, az íróasztal eleganciáját meg egyenesen tönkretette. Íróasztalra való 3-4 gyufásdoboznyi befoglaló méretű újabb tartozék az SSD-rack, 5 darab SSD-t állítgathat bele az ember, pusztán a rendezett tárolásra szolgáló egyszerű műanyagdarab, mint egy CD- vagy kazettatartó. Igaz, szerintem a legelvetemültebb psioneer (sajnos nem én alkottam ezt a szót) sem vett drága készüléke mellé 5 darab szintén méregdrága SSD-t. Kábelből olyat is kaphattál hozzá, mellyel Nokia 2110 telefonhoz csatlakoztathattad a Psiont - netezni nem tudott még a páros, de mutatta az utat ezirányba.
A Series 3c egy frissített 3a, mint utaltam rá 1MB vagy 2MB memóriával, infraporttal, megváltozott (a 3a-val nem kompatibilis) PC-csatlakozóval, egy-két plusz programmal, és úgy általában, jobban felkészülve a szárnyait bontogató mobil kommunikációra.
Befutott a Siena is, egy timsózott 3c: elmaradtak a bővítőhelyek, fele szélességű kijelzőt kapott, az elemtartó is AAA elemeket igényelt, de legalább az infraport megmaradt, és sokkal kevésbé húzta a retikült. Összességében azonban nem volt igazán szimpatikus.
Az igazi nagyágyú is ekkoriban bukkant fel, a Psion Series 5. Az egyre erősödő Windows CE kollégák leverése volt a cél, a Psionosok szerint ez sikerült, a HP/Casio/Sharp fanok szerint nyilván nem annyira. Mindenesetre ütős jelenség lett 640x240 pixeles, 16 szürkeárnyalatos érintésérzékeny kijelzőjével, 4-8MB RAM-mal, 18MHz-es ARM processzorral, és igazán profi notebook stílusú billentyűzetével. Infraport hogyne került volna rá, bővítőhely már csak egy maradt, de az legalább CompactFlash. Természetesen ismét EPOC rendszerrel kaptuk, persze alaposan frissítve, valamint továbbfejlesztett OPL programozhatósággal, ami ha lehet még a 3a-nál is több hobbiprogramot szült. És ha nem akarták hogy bukjon a projekt, akkor nem maradhatott ki a kor trendje, az internet/email támogatás sem, tulajdonképpen csak egy infraporttal rendelkező mobiltelefon kellett hozzá, és hasíthattunk is, akár 14.4 kb/s (Nokia 7110), később 43.2kb/s (Nokia 6210) sebességgel, persze szigorúan időalapon számlázva.
Frissítés érkezett hamarosan, a Psion Series 5mx személyében, melyet Ericsson MC218 jelzéssel is árultak (az Ericsson korábban MC16 jelzéssel a Windows CE platformon is próbálkozott), tulajdonképpen a 16MB RAM és a processzor órajelének duplázása ki is merítette a frissítés fogalmát, az Ericsson modell megfejelte ezt egy dedikált "Internet" gyorsbillentyűvel. Egyúttal méltóképpen lezárták a 3-as sorozatot is a Series 3mx-el, melynél triplázták az addig 7.68MHz-es sebességet (a normál és az emelt sebesség között billentyűkombinációval lehetett váltani), belepakoltak mindent amit addig tudtak produkálni figyelembe véve az EPOC ER1 korlátait, és a könnyes búcsú után jöhetett is a Psion Revo.
Próbálták minden addigi találmányukból a leghasznosabbat elénk tárni: Siena-közeli kompakt méret végtelenül elegáns házban, 480x160 pixeles érintőképernyő 16 szürkeárnyalattal és ismét fantasztikus kontraszttal, 8MB RAM, infraport, internettámogatás. Azonban sok lett a kompromisszum is, kimaradt a bővítés lehetősége, az akksi fix lett (2db AAA akksi alaposan beépítve, csak komoly barkácsolás árán cserélhető), a képernyő pedig nem kapott háttérvilágítást. Elődeihez hasonlóan sikeres lett, figyelmesebbek kiszúrhatták például Váncsa István ingzsebében a korai Heti Hetes adásokban, de a rohamosan fejlődő mobiltelefónia és meggyőző Windows CE alapú konkurencia betett a Psionnak. A Revo ugyan megkapta kötelező frissítését, Revo Plus néven (16MB RAM), a Series 7/NetBook eleve vállalati felhasználásra készült (256 színű VGA kijelző, 1kg körüli tömeg, 133/190MHz-es processzor, 16/32MB RAM, CF és PCMCIA bővítés), és az 5-ös vonal utoljára bepróbálkozott a Series 5mx Pro-val (24 vagy 32MB RAM-mal), de egyikük sem volt képes lényegeset domborítani a piacon. A cég amint megérezte hogy egyszerűen nem az ő évtizede következik, időben feladta a lakossági frontot, úgymond a csúcson hagyva abba.
Két név ismerős lehet bárkinek: a NetBook és az SSD (Solid State Disk). A NetBook név okozta feszültségről esetleg hallhattatok, nemrég lemondott róla a Psion, arról viszont még nem olvastam hogy az SSD miatt is kikeltek volna magukból, pedig ugye annak idején a Series 3 bővítését így nevezték el - igaz, a teljes kifejezést, a Solid State Disk-et védték le. De nyilván abból sem lenne olyan nagy pofozkodás.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
