Ismét itt ülök. Aki figyelemmel kíséri "munkásságom" az már nagyjából tudja, hogy hol van az az "itt". Az erkélyen ülök a laptopommal, merthogy egy laptopot is beújítottam a télen. Csend van, kedves szomszédaim is alszanak hál' Istennek. Szemben a Bogádi úton egy autó tűnik fel, érzem ahogyan elvakít lámpájának fénye, hallom, ahogyan szeli a levegőt, végiggurul a domboldalon és eltűnik a vasúti átjáró mögött. Régen mikor még kevesebb volt a ház látni lehetett innen a vasúti átjáró villódzó fehér fényét. Azóta eltelt néhány év, a város terjeszkedett és ez is eltűnt.
Néha elgondolkozom, hogy mennyi mindent természetesnek veszünk. Egy rakás olyan dolog van amiről évekkel ezelőtt, gyerekkoromban nem is gondoltam, hogy valaha előfordul majd Pécsett. Aztán megépültek és mindennapi életem részét képezik pedig, kissrácként ugyanolyan szép volt a nyár, ugyanolyan jókat szánkóztunk nélkülük télen. Annyira megszokottá vált néhány dolog, hogy talán vissza sem tudok emlékezni, hogy milyen volt mikor még nem volt, mikor még másképp volt.
Közben szél támad és mintha csöpörögni kezdene az eső. El is gondolkozom rajta, hogy milyen rossz idő volt eddig. Nem annyira tűnt fel, hogy sokat esik mert hozzászoktam. Hozzászoktam, hogy ha tanulok akkor az a rossz idővel egyenlő. Közben a felhők közül kibújik a hold és a szél tovább erősödik. Kiráz a hideg, és eszembe jut, hogy mennyi mindent terveztem erre a nyárra. A Hold hideg fehér fénnyel tölti be a hűvös nyári éjszakát. Terveztem nyaralást a Horvátokhoz kedvesemmel de sajnos túl drága, így nem marad más mint a Balaton. Szép az is persze, de azért a tenger más. Van egy varázsa ami semmihez sem fogható.
A zadari naplemente, ahogyan a nap búcsúzó sugarai megcsillannak a tenger vizén és az ezerfelé szórja őket, hát annál szebb dolog kevés van a földön. A hűvös tengerparti szél amikor kicsit rosszabbra fordul az idő és felkorbácsolja a hullámokat és ha az ember belelógatja a lábát a víz még talán meleg a tegnapi kánikulától és a hullámok lágyan nyaldossák az ember lábait. Annyira jól esik az embernek, hogy hajlamos megfeledkezni mindenről ami addig foglalkoztatta. Aztán ottvannak az egésznapos fekvések a strandon amit persze lehet a Balatonnál is de azért az sem ugyanaz. Nem jobb, csak más.
Miközben kattog a klaviatúra fél szememmel az órára pillantok a jobb alsó sarokban és meglepődve konstatálom, hogy nagyon elment az idő. Egy macska igyekszik fel a fenyvesből, valami van a szájában. Délután hazafelé jövet láttam egy macskát egy élő rigóval a szájában, hát elég morcos voltam érte de sajnos nemsokat tehettem mert egy kerítés választott el tőle. A macska meghallja a billentyűzet monoton kattogását és egy pillanatra megáll...
- Sicc! - vetem oda félhangosan.
Nem szeretm a macskákat. A négylábú szőrcsomó talán érzi, hogy nem jelentek rá komoly veszélyt így szép kényelmesen a régi telefonfülke helyén telepedik le. Nemsokára az étvágya is megjön és falatozni kezd. Eszembe jut, hogy én is éhes vagyok de ilyenkor már egészségtelen enni. Vajon a macsek tudja ezt? És ha tudja akkor miért eszik? Elmosolyodom a saját hülyeségemen.
Közben a hold elé ismét egy felhő tolakodik és a hideg fény hideg sötétségre vált. Megborzongok, érzem, hogy hűvös van és ha még sokáig maradok megfázhatok. Ölemben a laptop mely finom meleget áraszt de a karjaim hidegek, fáznak. Egy autó érkezik és a macsek felkapja zsákmányát és visszafut a fenyvesbe. Fenyves miket beszélek már rég nem fenyves, régebben karácsonyfáknak ültették őket de aztán eladták a telkeket és most már alig van pár magányos fenyőfa a házak között.
Újabb változás ami körbevesz minket és vagy észrevesszük vagy nem.
Előbb utóbb persze feltűnik de annyira rohanunk, hogy egy pillanatra elgondolkozunk a dolgon de máris továbbszáguld a képzeletünk és már a következő lépésünkön gondolkozunk. Azon, hogy mi lesz a vizsgán, megkapjuk-e a hitelt, felvesznek-e az egyetemre, alkalmaz-e minket éhbérért az a multicég, és észre sem vesszük de rohanással telik el az életünk.
A végén, amikor majd meghallják a halálhírünket talán elgondolkoznak majd rajta egy pillantra, talán beugrik egy két közös emlék de aztán már száguld is tovább az elméjük más utakon amiket mi már sohasem fogunk megismerni.
Közben ismét az órára pillantok és megállapítom, hogy álmos vagyok. Megyek lefekszem.
Jó éjt!
