A Kevélyek
A Csobánka fölé magasodó Oszoly-csúcsról széles panoráma tárul elénk nyugatra, de a teljes körbe is csak a fák zavarnak be kissé. Innen nagyrészt belátható a nap során eddig bejárt utam is. Mégsem vissza, inkább előre tekintettem a közelben fekvő célpontjaimra. Az észak felől közeledő felhők nem, inkább a lábam jelzett elő kellemetlen folytatást.
A kép közepétől kissé jobbra látható a reggeli kiindulópont.
A csúcson üldögélve megfordult a fejemben, hogy befejezem az utat, de ilyen egyszerűen mégsem akartam feladni. Következő kiszállási pontnak még Pilisborosjenő is megfelelő, addig is láthatok szépeket. Azt azonban már eldöntöttem, hogy az „Egri-várat” nem nézem meg, ezek szerint indultam tovább egyre lassulva. Fájt a lábam.
Kilátás a sziklákról: Csúcs-hegy a közeli, a Kis-Kevély a távolabbi hegy.
A Csúcs-hegyre még úgy-ahogy felmásztam egy több gyerekes csoportot követve. Nem zavartak egyáltalán, jól viselkedtek. A Csúcs-hegy és a Kis-kevély között fekvő Majdán-nyergen azonban megálltam zoknit cserélni. A felhők közben újabb támadásra sorakoztak fel, 5 perc múlva ismét csöpörgött az eső. A zoknicsere és a lábam szellőztetése segített, de éreztem a vesztem.
A Mackó-barlang már közel volt, nem áztam el túlságosan a korábbihoz hasonló szemerkélésben, de nehézkesebb volt már az odaút. Túl szorosan kötöttem meg a bakancsom fűzőjét.
Megállni nem akartam, viszont folyamatosan javult, nem nyúltam hozzá, úgy értem be az előttem haladó csoportot a védett helyen. Az eső intenzitása nem változott, így a folytatást szavaztam meg magamban; ennyi víztől nem lesz semmi bajom a sapka és az átázott könnyű dzseki alatt.
Pilis-tető a távolban.
A Kis-kevély oldalában haladó ösvény nagyon jól kitaposott, kemény felszínű, több helyen kissé kifelé, a meredek hegyoldal felé lejt. Száraz időben ez kiváló, a mostani esőben azonban rettentő csúszóssá vált a felázott felső réteg.
Szinte tyúklépésben tudtam csak haladni, hogy ne csússzak el. Hamar elértem azért egy tűzrakóhelyet a jelzések találkozásánál. Addigra elállt az eső, én pedig ettem még egy keveset. Perceken belül beért a csoport is, de megállás nélkül továbbhaladtak lefelé, Pilisborosjenő felé.
Az Egri csillagok című film forgatása során használt díszletvár maradványaihoz nem mentem le, fáradt voltam visszamászni. Ezt az egy rövidítést engedélyeztem magamnak, követtem hát a piros jelzést, fel a Nagy-Kevélyre. (Május 30-án szombaton teljesen véletlenül visszakeveredtem ide és a Kevély csúcsról lenézve lőttem egy új képet a várról, az látható lejjebb. A többi kép az eredeti, húsvétkor készült.) A bakancsom fűzője kissé lazult, beállt egy megfelelő szintre. Csak a sarkam fájt nagyon, ami a köves ösvényen nem gyorsította meg az előrejutást.
Pilisvörösvár és Pilisszentiván a fénysugarak alatt.
A Nagy-Kevély, majd az Ezüst-Kevély mentén talán még szebb a kilátás, mint a Hosszú-hegyről, ráadásul néhány 10 méterenként van egy-egy kiugró pont. Az eső utáni látványt igazából a Pilisvörösvárt megvilágító, a felhők között áttörő fénysugarak adták. Utólag lefoglalt néhány órára a GIMP és az a néhány fotó.
Az "Egri-vár" a Nagy-Kevélyről nézve.
A felhők ekkor még nagyon gyorsan mozogtak, folyamatosan változtak a fények, tisztult a levegő. Kis kompakttal fénnyel szemben fényképezni könnyű ugyan, a végeredmény már kérdéses. Gyakorlat nélkül csak a bátorságomra hagyatkozhattam az utómunkák esetén. Az eredeti RAW látvány szerencsére a fejemben megmaradt.
Budapest belvárosát így lehetett látni az eső után az Ezüst-Kevélyről.
Az Ezüst-kevélyről lefelé lassacskán az ürömi tanösvény északi ágán haladtam továbbra is lefelé. A lábfájástól egyre jobban kezdtem unni az eseménytelen lépdelést. A köves út egyáltalán nem használt a lábamnak és a kedvemnek sem. A pomázi úton átlépve még unalmasabb szakasz kezdődött, egyben beértem Budapest területére.
Sajnos messzebb volt még ekkor, mint ahogy tűnik a képről.
A József-hegy és a Róka-hegy közötti üres területen letértem a piros jelzésről. A hatalmas fehér oszlopra festett vastag piros csík valószínűleg nem volt elég egyértelmű, és inkább az utca vége felé vettem az irányt.
Felmásztam a Róka-hegyre. A Fenyves utca, majd a Borostyán és Kormorán utcán végigsétálva lyukadtam ki a tanösvény részeként bemutatott Róka-hegyi kőbányánál. Nos, eredetileg nem erre akartam jönni, de ha már így sikerült, egye fene. Innentől legalább egyértelmű volt az útvonal.
Elég sokára, 19:30-ra értem le a Csillaghegy HÉV megállóba, ezzel túrámat befejeztem. Már csak a hazaút volt hátra. Az eredeti terveimhez képest végül rövidebb, az OpenMaps szerint 37,5 km lett a megtett távolság a Lom-hegy felé a rendes útvonallal számolva. Az ottani és a csobánkai bolyongás miatt viszont még maximum 500 métert hozzáteszek.
A teljes szint nem változhatott sokat, így egészében 38 km volt a megtett út és 1350 méter a szintemelkedés a teljes túrára. A 12 óra 20 perces idő ehhez viszonyítva nem eget rengető.
Egyelőre ennél nagyobb utat nem tervezek. Hobbiszinten napi 20-25 km-ig érzem ésszerűnek a túrázást, ha szeretné az ember a környezetet is megnézni. Emellett pillanatnyilag ennyit bír a térdem, mint azt az utolsó ereszkedő szakaszon jelezte is.
Ettől függetlenül ezt az útvonalat kezdőknek inkább 2-3 részletben ajánlom, hiszen látnivaló van bőven. Egészben inkább gyakorlott túrázóknak és jobb kondícióban lévőknek érdemes teljesíteni, mindenképpen kényelmes cipőben.
Köszönöm a figyelmet!
