Háború és béke

Az egész úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött...

"Az üzlet háború." Ezt többször is kifejtette Tramiel, aki a Commodore vezérigazgatójaként a VIC-20 fejlesztését elindította. Ez a gép lett az eszköz, amivel visszaüthetett több év után. Tramiel kegyetlen és haragtartó ellenfélnek bizonyult. A történet gyökere még a 70-es évek elején kezdődött:

A Commodore az írógépek, majd mechanikus számológépek után az elektronikus számológépek felé fordult. A fő beszállítójuk a Texas Instruments volt, tőlük szerezték be a legfontosabb alkatrészeket. Egy ponton a Ti is belépett a számológép-piacra, és a házon belül gyártott alkatrészeket önköltségen számolták be a saját gyártmányaikba. Könnyű belátni, hogy ezzel a Commodore nem versenyezhetett, csődbe is ment volna, ha Tramiel nem előre menekül. Ez a menekülés külső befektető bevonása, a MOS-sal való gyártatás, majd annak a felvásárlása volt. Egyszerűen azt tervezte, hogy házon belül gyártat chipeket a számológépekhez. A felvásárlással került a céghez a 6502-es CPU és Chuck Peddle is. Utóbbi alkotta meg az előbbi felhasználásával a PET szériát, így lett a Commodore a kor egyik legnagyobb számítógépgyártója. Tramiel a computerek fejlesztésével eleinte nem foglalkozott, csak a VIC-20-nál jelölt ki egy új irányt. Ahogy már írtam olcsó, a tömeg által elérhető gépet akart gyártani a PET utódok helyett.

A háborúhoz azonban kellett még pár dolog:

- Az első a megváltozott piaci környezet volt. A home computerek elérték azt a pontot, ahol már nem csak az számított, hogy egyáltalán legyen egy gép. Már elég sok ember figyelmét keltették fel és a piac elkezdett szegmentálódni. Az időbeli, vagy műszaki elsőség nem jelentett sikert. Sokat számított az ár és az is, hogy a megfelelő célcsoportot szólítsák meg. Az Apple például az felsőbb kategóriát és az üzleti felhasználókat célozta meg, miközben az Atlanti-óceán felénk eső oldalán Sinclair az olcsó gépek piacát igyekezett meghódítani.
- A második legfontosabb tényezővé már a szoftver vált. A 80-as évek elejére ezres nagyságrendű szoftver állt rendelkezésre. Egy gépet sikerre tudott vinni, ha sok program volt rá elérhető. Egy gyengébb, de jól dokumentált gépre készült játékok fel tudták venni a kesztyűt egy erősebb, de kevésbé ismert, esetleg nehezebben programozható géppel.
- A harmadik részelem az ellenség volt. Ahogy fent írtam, Tramielnek megvolt az oka, hogy utálja a Texast, és közismert, hogy a sérelmeit nem felejtette el. De a másik oldalon is kellett valaki, aki felvette a kesztyűt.

Bill Turner kívülről érkezett a Texashoz és marketing managerként dolgozott. Az ő feladata volt, hogy a fentiek közül az első pont alapján megtalálja a célcsoportot. Turner úgy gondolta, hogyha a számítógépet tömegesen akarják terjeszteni, akkor a jó viszonteladói hálózatot nem a számítógépes boltok jelentik. Ebben igaza is volt, a tömegeket a K Mart, Toys R Us és 7-Eleven boltjain keresztül lehetett elérni. Abban viszont hibázott, hogy az eladásokat pusztán az ár leszállításával akarta felpörgetni. A kezdeti 550 dollárról hónapok alatt 375-re csökkentette az árat. Hogy a profit megmaradjon, a mérnököknek kellett a gépet optimalizálni, hogy azt olcsóbban lehessen gyártani. Az ötlet működött, az eladott gépek száma a többszörösére nőtt. Aztán elkezdték árulni 299 $-ért a VIC-20-at. Megérkezett az ellenség is a piacra. A többi gyártónak természetesen követnie kellett az árcsökkentést, hogy el tudják adni a gépeiket, így az Atari is árat csökkentett.

A harc kimenetele egyértelműnek látszott, mert a 99/4A minden téren modernebb volt, de Tramiel rutinosan a VIC legnagyobb erősségére épített: Az egyszerűbb szerkezetet olcsóbban lehetett gyártani. A visszaemlékezések alapján a Texas mérnökei szétszedték a konkurencia gépét. Tisztában voltak azzal, hogy mennyivel jobb a gépük, ahogy azzal is, hogy mennyivel kerül többe gyártani. Valószínűleg ezt a főnököknek is jelentették. A harc több fronton indult el:

- Mind a két oldal igyekezett megcélozni a nagy viszonteladói hálózatokat. Nem csak a műszaki áruházakkal, de a játékboltokkal is leszerződtek. Fej-fej mellett haladtak a szerződésekkel.
- Elindultak a TV-hirdetések. A Ti inkább komolyabb hirdetéseket használt. Ezzel szemben a Commodore játékként is hirdette a gépet, gyakran közvetlenül a gyerekeket célozva meg. Szerintem az is szuper húzás volt, hogy James T. Kirket (William Shatner) választották a kampányhoz.

A Commodore jött ki jobban ebből az összecsapásból. Nagyjából kétszer annyi gépet adtak el, mint a Texas. Erre Turner árcsökkentéssel reagált, amivel a Texas már csak kb. 20% hasznot tudott realizálni a gépén. Tisztában volt azzal, hogy a mérnököknek még hónapokra van szükségük a további költségcsökkentéshez. Az árspirál beindult, és árat csökkentett mind a két oldal újra és újra. Természetesen ebben ismét részt vett az összes piaci szereplő, de a fő harc a Texas és a Commodore között dúlt. Az újságok az árak zuhanása mellett az eladások emelkedését jósolták, ami akár kompenzálhatta is az árcsökkenést.

Compute! 1981 októberi kiadás

1982 szeptember

A 99/4A ára 300 $-ról 200 $-ra csökkent. Még ugyanazon a napon Tramiel a VIC-20 árát szintén 200 $-ra csökkentette. A Ti eladásai megugrottak. Az év végi szezonban nagyjából háromszor annyi gépet adtak el, mint a Commodore. Azonban a haszonkulcs alacsony volt, ezért azt a szoftveren próbálták realizálni. Egészen odáig elmentek, hogy független fejlesztőket perrel fenyegettek meg, hogy licencdíjat fizessenek. A forgalomra jellemző, hogy 82-re már több, mint 1 millió VIC-20-at adtak el.

forrás: wikimedia

1983 január (CES)

Billt Turner és csapata 1983-ra 7 millió gép eladásával számolt. A CES jól indult, a viszonteladók jelentős mennyiségű gépre adtak le rendelést. Az ünnepi hangulatot a Commodore bejelentése szakította félbe. A VIC-20 ára 125 $-ra csökkent. A 99/4A ára követte a konkurenciát néhány héten belül. A Texas gépe ezen a ponton nem termelt nyereséget. Az már csak hab volt a tortán, hogy egy hibás alkatrész cseréje további 50 millió dollárba került a TI-nek.

1983 április

Tramiel bevitte az utolsó ütést. a VIC-20 árának 99 $-ra csökkentésével. Turner még ekkor is optimista volt, de már nem volt esélye a 99/4A-nak. Még egy utolsó árcsökkentést megtettek májusban, de ez már hatástalan volt. Mind a két gép eladásai csökkentek, de a Commodore ekkor már a C64-re fókuszált. Végül a teljes home computer divíziót bezárta a Texas Instruments, a tervezés alatt lévő gépeket is a kukába dobva. Ezt megelőzően, '83 harmadik negyedévben már 300 milliós veszteséget könyvelt el a részleg. Részletesebb elemzésért érdemes elolvasni a NY Times cikkét.

Az elbukott harmadik és a rövid béke

Eddig csak a Commodore és a Texas Instruments csatájáról volt szó, de három gépet mutattam be az előző oldalakon. Az Atari a háború ideje alatt a Warner tulajdonában állt. A céget súlyosan érintette a konzolpiac összeomlása mellett a home computerek folyamatos árcsökkenése is. A Warner a végén 500 millió dollárt volt kénytelen veszteségként elkönyvelni. Az Atarinak új tulajdonost igyekeztek keresni akár egyben, akár részenként.

A Commodore is megérezte a csatározást. A VIC-20-ból ugyan sokkal több, mint 1 milliót adtak el, de a nyereségessége folyamatosan esett. Ettől függetlenül a cég stabil lábakon állt és Tramiel még nagyobb szeletet akart kihasítani a piacból. Ehhez a C64 árát akarta csökkenteni, de '84-ben a januári CES-en valószínűleg ezen összekülönbözött Irvin Goulddal, a legnagyobb részvényessel. Néhány napon belül Tramiel távozott a Commodore éléről. Ezzel a győztes céget is jelentős veszteség érte, az alapító távozásával a Commodore elveszítette azt az üzletet szem előtt tartó vezetőt, aki a motorja volt a cégnek.

Tramiel Föld körüli útra indult a feleségével, de ezt nem sokáig élvezte. Megalapította a Tramel Technology-t, hogy egy új gépet fejlesszen. Egy visszaemlékezés szerint kapott egy fülest, hogy lehetőség nyílt az Atari megszerzésére, ami részben tényleg a tulajdonába került 1984 nyarán. De az Atari Corporation története már egy másik cikk témája lesz...