Mikroszámítógépek belülről

Már volt szó a CPU és memória fejlődéséről, ami lehetővé tette a 70-es évekre a mikrogépek elterjedését. Elég gyors evolúciós folyamat történt, alig pár év alatt a kezdeti modellektől eljutottunk a használható darabokig. Szándékosan írok evolúciót forradalom helyett. Amikor technológiai forradalomról és valami hatalmas újításról olvasok, akkor eszembe jut egy másik gép, ami már valami hasonlót tudott kicsit korábban. Sokkal jobban szeretem azt mondani, hogy a 70-es évek második felében az addigi fejlődés hihetetlen módon felgyorsult. A cégek egyszerre fejlesztettek és újabb kis cégeket alakítottak az "öregekből" kilépő szakemberek. A sok gép közül három emelkedett ki az eladott példányszám tekintetében:

- Apple II
- TRS-80
- Commodore PET

Egyikből sem rendelkezem első szériás hibátlan példánnyal. Az áruk sajnos meghaladja a költségvetési kereteimet. Például egy TRS-80 beszerzése bőven 100 000 Ft-ot meghaladó mutatvány.

A gépek eltérőek voltak. Ötletes, sőt néhány helyen zseniális mérnöki megoldások születtek. A közös alapokat nem tagadhatták meg, ezért a főbb részletek hasonlítottak egymásra. Az alábbi táblázatban összefoglaltam a főbb műszaki jellemzőket.

A piacra kerülés dátumát adtam meg, mert a bejelentés csalóka. Tramiel a PET megjelenését már 1977 januárjában megszellőztette. A piacra kerülés egyik gépnél sem jelentette, hogy meg is lehetett őket vásárolni. Mind a háromnál várólista volt és hónapokig tartott, amíg normalizálódott a helyzet.

A táblázat alapján látható, hogy a három gép hasonlít egymásra. Fontos tudni, hogy egy "killer app" vagy bolthálózat többet számított, mint maga a vas. TRS-80 NYÁK-on kiemeltem pár komponenst. Kékkel a Z80-at, pirossal a memóriát és sárgával a ROM-ot. A szalagkábel a Level II ROM-hoz vezet, az ugyanis egy külön kis áramköri lapon kapott helyet.

TRS-80 PCB forrás: [wikimedia]

Processzor oldalon a TRS-80 kicsit gyengébb, mint a másik kettő. A Z80 csak 0.256 MIPS-et tudott, míg a 6502 0.43-at, de a Z80 utasításkészlete kifinomultabb volt. Egy jó programozó 20% alá tudja szorítani a különbséget.

RAM-ból mind a három gépnél 4 kB volt az alap. Kb. ez volt az a mennyiség amivel már értelmes munkát lehetett végezni. Az Apple II több lépcsőben volt bővíthető akár 48 kB-ig. A PET kicsit le volt maradva ilyen téren, 79-ben mutatták be a 2001-N (N=New) szériát. Ez jó pár hibáját javította a kezdeti szériának, többek között a RAM limitet is emelték 32 kB-ra.

A ROM mérete nem annyira fontos, mint a benne tárolt alap programok. Mindegyik gép saját BASIC nyelvjárással rendelkezett. A TRS-80 alap BASIC-je gyenge volt, csak a Level II ért fel a többiekhez. Természetesen csak felárért lehetett megvásárolni. Az Apple is Microsoft BASIC-re váltott a II plus-nál a PET-hez hasonlóan.

Háttértárként magnót használtak a gépek, amikor bemutatták őket. A szalagok nem voltak teljesen megbízhatóak. Otthonra megfelelt, maximum mindent többször kellett rögzíteni, de a profi felhasználóknak ez nem volt elég jó. Nem tartott sokáig és megérkeztek a floppy meghajtók is. Nem csak megbízhatóbbak és gyorsabbak voltak, de az adatokat menet közben is lehetett menteni, illetve dinamikusan betölteni a lemezről.

Megjelenítőként saját monitort vagy televíziót lehetett használni. A PET beépített monitorral rendelkezett, a másik kettőhöz pedig rendelni lehetett azt. A kimenő videojelet elvileg könnyen lehetett volna TV-re kötni, de nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban még nem rendelkeztek külön bemenettel a TV-k. Ez csak a videomagnók elterjedésével vált általánossá. Egy ügyes szerelő könnyen ki tudott alakítani ilyen bemenetet, ahogy azt itthon is tették például a Junosztoknál. Egy modulátorral is megoldhatták ezt a problémát, csak ilyenkor tovább romlott az amúgy sem tűéles kép minősége. A PET-Apple páros karakteres megjelenítése volt leginkább alkalmas irodai használatra. A grafikus megjelenítés egyiknek sem volt az erőssége. 1 kB memóriával 8192 képpontot lehet ábrázolni, ami 4:3 képaránynál 105x78-as felbontásra elég. Nagyobb felbontáshoz több memória kell és ha színeket is használni szeretnénk, akkor a videomemória igény tovább emelkedik. 4, de még 16 kbájt alap memória mellett is aránytalanul sok a felhasznált memória. Például, ha az előbbi példa 105x78-as felbontását emeljük 310x156-ra, akkor máris 4 kb-ra van szükségünk. Wozniaknak mégis sikerült megoldania a színes megjelenítést, de azt igazán csak a több memóriával rendelkező gépeken lehetett kihasználni. Képpontonként két bitet használva a 280x192-es felbontás kicsit több, mint 13 kB memóriát igényel.

Visicalc Apple II-őn forrás: [wikimedia]

Hangot a mai értelemben nem lehetett kicsiholni a gépekből. Az Apple és a TRS-80 kb. azon a szinten volt, mint a PC speaker. Egy hangszórót lehetett 1 biten vezérelni és csak a programozó ügyességétől függött, hogy mit tud ebből kihozni. Néha a programozók meglepően jó hanghatást csiholtak ki belőle, gyakorlatilag 1 bites DA-ként használva a kimenetet, de a legtöbbször maradt az egyszerű csipogás.

Billentyűzet terén mind a három gép hiányosra sikeredett. Az Apple és a TRS billentyűzete elég jól használható, de csak a nagybetűket ismerték. Ebben benne volt az is, hogy a megjelenítésen is spóroltak, a karakter ROM-ban sem szerepeltek a kisbetűk. A Commodore ugyan ismerte a kis és nagybetűket is, de számológépből vették át a gombokat. El sem tudom képzelni, hogy ez hogyan mehetett át bármilyen belső teszten. Valakinek fel kellett volna tűnnie, hogy milyen rajta hosszabb ideig dolgozni. Pontosabban tudom, hogy ez nem véletlenül került elfogadásra, hanem a nagyfőnök, Tramiel, döntése volt.

Commodore PET 2001 billentyűzet forrás: [wikimedia]

A bővítőportokon különböző eszközöket lehetett a gépekhez csatolni. Természetesen nem voltak egymással kompatibilisek. Wozniak terve szerintem a legjobb, házon belül 8 kártyát lehetett a gépbe helyezni. Ezek egy része gyárilag foglalt volt, mint például a floppy vezérlő, ha megrendelték, de maradt szabad slot további kártyáknak is. A TRS-hez külső bővítő dobozt lehetett vásárolni. A PET viszont szabványos IEEE-488-as portot kapott, ezen keresztül érte el a floppy meghajtókat is.

TRS-80 bővítő egységgel a monitor alatt. forrás: [wikimedia]

Hogy a fentiek alapján melyik volt a legjobb gép? Szerintem nem egyértelmű. mindegyiknek megvolt a maga előnye és hátránya. Hardveresen talán az Apple II volt a legjobb, de csak ha kihasználták a bővíthetőségét.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!