A memória fejlődése
Egy számítógéphez, a CPU után a második legfontosabb elem a memória. A mikroszámítógépek megjelenéséhez szükség volt arra, hogy a VLSI memóriák olcsón hozzáférhetőkké váljanak. Mielőtt a 4. generációhoz ugranék érdemes megnézni az elődeit:
Az első gépek (1940-es évek) jelfogókat és elektroncsöveket használtak. A memória William csövekből, mágneses dobmemóriából, esetleg mágneses huzalokból állt. Mindegyik gép egyedi kivitelű volt, amit szinte folyamatosan debugoltak, modernizáltak.
1952-ben Jay Forrester feltalálta a ferritgyűrűs memóriát, ami a 60-as években volt a csúcson. Minden bitet egy apró ferromágneses gyűrűben tárol, annak mágneses hiszterézisét felhasználva. Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a 0-hoz az egyik, míg 1-hez a másik irányba mágnesezi fel. Sok kis mag felhasználásával már elég szép méretű memóriákat tudtak építeni. A képen is látható, hogy igen macerás volt a gyártás és nem volt se kis méretű, se olcsó.
Ferrit memória forrás: [wikimédia]
Magyarországon a KFKI-ban is volt ferritgyűrűs memóriafejlesztés/gyártás, amiről így emlékeznek meg: "Az 1966. évi technológiai szintet jól jellemzi a 4096 szó nagyságú, szavanként 16-bites tároló, amely 2 mm átmérőjű, cseh gyártmányú ferritgyűrűkből készült mátrixokból volt felépítve. Egy-egy mátrixsík 4096 gyűrűt tartalmazott. A tároló kiolvasási ciklusideje 6 mikroszekundum volt." [forrás]
1968-ban megalapították az Intelt. A céljuk az volt, hogy a ferrit memóriát leváltó integrált áramköröket gyártsanak. '69-ben már több fajta memóriát gyártottak:
- 3101: 64 bites (igen, összesen 8 bájt) kapacitású statikus RAM
- 3301: 1024 bites ROM (csak olvasható memória)
- 1101: 256 bit MOSFET statikus RAM
A 1101 érdekessége még, hogy az volt első nagyobb sorozatban gyártott MOSFET áramkör. Az Intel már akkor is élen járó, házon belüli gyártástechnológiára támaszkodott. Az igazság az, hogy ez a termékportfólió nem volt elég az áttöréshez. De ahhoz igen, hogy letegyék a névjegyüket az asztalra és tapasztalatot szerezzenek a MOS áramkörökkel.
Intel 1103 forrás: [wikimedia]
A 1103-as megjelenése, ami 1972-ben a legkelendőbb áramkör volt, már nagy változást jelentett. Ez a dinamikus memória (DRAM) 1kbit kapacitással alkalmas volt a ferritgyűrűs memóriák kiváltására. Említettem már statikus, dinamikus memóriát és ROM-ot, talán érdemes az legfontosabb előnyeiket összefoglalni:
- SRAM (statikus memória) A beírt információt amíg feszültséget kap megtartja. Hátránya, hogy egy bithez bonyolultabb áramkör, több tranzisztor tartozik, ergo a kapacitása jóval kisebb a dinamikushoz képest.
- DRAM (dinamikus memória) A beírt információt egy miniatűr kapacitásban tárolja, aminek a töltését adott időnként frissíteni kell. Ami fontos, hogy a SRAM-hoz képest nagyobb kapacitást lehet vele elérni azonos szilíciumméreten.
- ROM (csak olvasható memória) A processzor csak olvasni tudja. Az alap program (oprendszer, értelmező...) tárolására tökéletes. Van elektromosan írható verziója is, de akkoriban maximum EPROM volt, amit külön "égetővel" lehetett írni és UV fénnyel törölni.
A microcomputerekhez már a SRAM is elég volt. 1 kB memóriával még a 80-as évek elején is boldog volt egy hobbiból gépekkel foglalkozó ember, mert az talán meg tudta fizetni. A legtöbb gépben persze több memória volt. A 4116-os IC-vel, vagy annak klónjával találkoztam eddig a leggyakrabban, aminek az eredeti verzióját a Mostek dobta piacra. Az elterjedését két fontos dolognak köszönhette: olcsó volt és tömegesen elérhető. Ez egy 16 kbit-es IC, amiből logikusan 8 darab kell a fantasztikus 16 kbájt RAM kapacitás eléréséhez. Használták például a Primoban, HT1080Z-ben, Spectrumban, PET 4016-ban. Több tápfeszültség (12,5,-5V) kell neki, amikre igen érzékeny. Aztán sorba jöttek a nagyobb kapacitású verziók, mint például a 4164, ami 64 kbites és a C64-ben is használták.
Primo memória javítás forrás: [logout.hu]
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
