Bevezető, Watt számok
Bevezető:
A következő hosszabbra sikerült összefoglalóban azoknak szeretnék segíteni, akik porszívó vásárlása előtt állnak és elbizonytalanodtak a felhozatal, típusok, jelzések, Watt-számok láttán, hogy melyik is lenne a jó választás a számukra. Az összefoglaló elején a legfontosabb alapinformációkat vesszük végig, majd típusokra lebontva találhatjuk meg a számunkra ideális porszívót.
Ebben az írásban nem találunk márkákat, best-buy készülékeket, egyszerűen a piac néha kissé átláthatatlan kínálatát szeretném rendszerezni.
Ha valaki előtte szeretne a porszívógyártás izgalmas és különleges múltjáról olvasni, akkor a Wikipédiában ezt megteheti
Henry a Numatic cég porszívója, Anglia közkedvelt márkája
Watt szám de melyik-melyik?
Hirdetés
A porszívók esetében kétféle teljesítmény-jelöléssel, azaz Watt számmal is találkozunk.
Az egyik az elektromos teljesítmény, vagyis az elektromotor teljesítményének az értéke Wattban kifejezve. Ezt minden forgalomba hozott porszívó esetében kötelessége megadnia a gyártónak. Régebben nem volt ritka a 2200 W sőt 2500 W-os teljesítményű motorral szerelt porszívók jelenléte sem a piacon, ez a helyzet nagyot változott 2014 óta, amikor uniós törvény 1600 W-ban maximalizálta az Unió területén forgalomba hozható porszívók teljesítményét. A következő lépcső 2017 szeptemberében lép életbe, amikor maximum 900 W-os porszívók kerülhetnek a gyártótól az üzletbe. (Az üzletek raktárkészleten maradt darabok természetesen eladhatóak lesznek.)
A másik Watt szám pedig a porszívó szívóteljesítményét jelzi. Ezt az értéket már nem kötelező megadnia a gyártónak. Jellemzően 180-450 W közötti értékeket találunk porszívótól függően. Az uniós teljesítményszabályozás előtt nagyjából érvényes volt az a szemlélet, hogy nagyobb motor, nagyobb szívóteljesítmény. A mostani időkben viszont ez a szemlélet megdőlt. A gyártók ugyanis rákényszerültek, hogy fejlesztéseik révén a kisebb teljesítményű motorokból is kihozzák a megfelelő szívóteljesítményt.
Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy rossz úton járunk, ha csak a szívóteljesítmény alapján választunk porszívót, „amilyen nagyobb, az a jobb” alapon. Ugyanis a szívóteljesítmény nem jellemzi megfelelően a porszívó hatékonyságát: az nem csak a szívóteljesítménytől, hanem a megmozgatott levegő mennyiségétől, légáramtól, fej kialakításától, fejtípusoktól is függ. Könnyen előfordulhat, hogy egy 380 W szívóteljesítményű porszívó rosszabb eredményt ér el a szőnyegtisztítás-teszten, mint egy 280 W szívóteljesítményű. Hiába a komoly szívóerő, ha nincsen rendesen áramoltatva, kihasználva a levegő.
A tapasztalatok alapján elmondható, hogy egy korszerűbb, energiatakarékosabb (800-1200 W) porszívó elegendő teljesítményt nyújt mind szőnyegen, mind a szilárd burkolaton.

Porszívók szívóteljesítményt mérő eszköz - vákuummérő
Energiacímke, porszívóválasztás
Energiacímke:
A porszívó választásának megkönnyítésére - a mosógépek, hűtők mintájára itt is bevezetésre került - használt eszköz a már jól ismert energiacímke. Ezen az adatlapon 6 fontos értéket találunk.
Az energiahatékonysági osztályt, valamint ehhez kapcsolódóan az éves energiafelhasználást. A kifújt levegő tisztaságát, a szőnyegen és kemény padlón történő tisztítás eredményét, valamint a zajszintet.
Fontos megjegyezni, hogy a teszteket, vizsgálatokat egy meghatározott protokoll szerint a gyártók maguk végzik el, így ők állapítják meg az általuk forgalomba hozott porszívók értékeit, de fogyasztóvédelmi testületek bekérhetik ellenőrzésre az egyes típusokat, hogy az ott feltüntetett értékek megfelelnek-e a valóságnak. Ezek az adatlapok már egy jó kiindulási alapot adnak a porszívóvásárláshoz.
Útmutató az energiacímke értelmezéséhez
Akkor melyiket is?
A következőkben a porszívóválasztás lényegére térünk rá megvizsgálva az egyes kategóriákat.
Kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy ahány ház, ahány család annyiféle porszívózási szokás és igény. Amelyik porszívó tökéletes az egyik háztartásban, lehet, a másikban nem lesz túl praktikus. Ennek a miértjeit vizsgáljuk meg.
Porszívó vásárlása előtt jó, ha a következő kérdéseket megválaszoljuk magunknak:
1, Mekkora a lakás alapterülete amit tisztán szeretnénk tartani?
2, Milyen a szőnyeg-szilárd burkolat aránya a házban?
3, Van-e poratka-allergiás a családban?
4, Van-e kisgyermek/gyermekek a családban?
5, Lakik-e háziállat (kutya, macska) a háztartásban?
6, Fontos-e a minél halkabb és gazdaságosabb üzemeltetés?
7, Átlagosan milyen gyakorisággal vesszük használatba a porszívót egy héten?
Ezeket megválaszolva leszűkíthetjük a kategóriákat. Ha ez sikerült és kiválasztottuk a nekünk tetsző és megfelelő típusokat, akkor a döntés előtt érdemes számításba venni a garancia hosszát, az anyagminőséget, a mobilitást, a méretet, a kábel hosszát, illetve adott esetben mennyire könnyen és milyen áron kapunk az adott porszívóhoz porzsákot, szűrőket. Ha a lehetőségeink engedik, érdemes a kiválasztott porszívókat élőben is megnézni.
Kategóriák
1, Porzsák nélküli porszívók
1,A, Száraz tartályos porszívók
Az utóbbi években terjedtek el igazán az úgynevezett tartályos porszívók. Ennek a típusnak a lényege, hogy a felszívott por nem egy porzsákba kerül, hanem egy üríthető és mosható tartályba. Az alapelv az eldobható porzsákok kiváltása, így anyagi megtakarítás a tulajdonosnak. Működési elvük a centrifugális erő hatásán alapul. A beszívott levegőt a tartályban ciklonszerűen megpörgetik, majd a centrifugális erő hatására a szennyeződések kisodródnak, kilökődnek, így már csak a finom por jut tovább a tartályból, melyet ezután extra szűrőkkel kell felfogni. Ez lehet hengeres szűrő, szivacs, Epa/Hepa filter, stb..
Ha a tartály megtelik, egyszerűen ki kell üríteni, illetve az extra szűrést elvégző szivacsot, filtert kitisztítani és kimosni.
Az elképzelés jó, s ezt a gyártók marketingesei is igyekeznek eladni, azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a valóság és az elképzelés nem mindig fedik egymást. A tartályos porszívót nem ajánljuk porallergiásoknak, mivel az ürítéskor megkerülhetetlen, hogy belélegezzük a felszívott poratkát, illetve azok ürülékét.
Másrészt az extra szűrést biztosító filtereket gyakran kell mosni, s amíg száradnak, addig a porszívó nem használható. Különösen az olcsóbb modellekre igaz, hogy ezek a filterek nagyon gyorsan eltömődnek, jelentősen lerontva a porszívó szívóteljesítményét. Ha van időnk a száradást kivárni, és ezek a hátrányok nem zavarnak, akkor lehetőség szerint olyan porszívót válasszunk ahol a tartályon belül nincsen hengeres szűrő.
Kakukktojás a porzsák nélküli porszívók esetében a Sir James Dyson által tervezett és róla elnevezett porszívók, ahol több orgonasípokhoz hasonló hengert találunk, itt történik a por és a levegő szétválasztása olyan hatékonysággal, hogy nincs szükség extra szűrőfelületre, nincs szívóerő-csökkenés és nincs várakozás a száradó filterre. Hátrányként az árcédulát említhetjük, amely igen komoly összeget mutat.
Előnyök: Nem kell porzsákra költeni.
Hátrányok: Ürítéskor szálló por. 24 óráig száradó szűrők. Bár porzsákot nem kell venni, a többi szűrőközeget időnként cserélni kell.
1,B, Vizes tartályos porszívó – vizes porszívó
A porzsák nélküli porszívók másik ága a vizes porszívó, ahol a porszívón belül egy vízzel feltöltött tartály helyezkedik el. A felszívott por ide kerül, ahol a víz megköti a levegővel együtt szállított koszt, ami a vízben marad. Ez a kategória különösen ajánlott allergiások számára, hiszen az allergén anyagok a vízben maradnak, ürítéskor nem kerülnek a levegőbe.
Ugyanakkor ennél a típusnál tudni kell, hogy minden porszívózás után el kell mosni a tartályt, különben bepenészedhet, valamint minden porszívózás előtt tiszta vízzel kell feltölteni.
A porszívó használata tehát kompromisszummal jár együtt. Jellemzően azoknak jó választás, akiknél hetente 1-2 alkalommal kerül csak elő a porszívó, egy alkalommal takarítják végig az egész lakást. Ahol naponta kell porszívót használni, kisgyermek lakik és vele együtt morzsálás és rendetlenség van, ott az említett okok miatt nem a legjobb választás egy víztartályos porszívó.
Előnyök: Allergiásoknak megfelelő készülék, nem kerül káros anyag a levegőbe, nincs porzsákköltség.
Hátrányok: Minden porszívózás előtt tiszta vízzel kell feltölteni, minden porszívózás után alaposan el kell mosni a tartályt, nem lehet csak úgy „előkapni” és elrakni.
2, Takarítógépek
A takarítógépek multifunkciós eszközök, hiszen a porszívózáson kívül képesek víz felszívására, takarítószer adagolására is. Vagyis kémiai úton, tisztítószerrel is képesek kitakarítani a szőnyeget, textil ülőgarnitúrát. Kaphatóak hozzá porzsákok, illetve különböző szűrők is.
A megvásárlása előtt azonban érdemes átgondolni, hogy milyen gyakran használnánk a szőnyegtisztító funkcióját, mert ha évente 1-2 alkalommal akkor nem biztos, hogy megéri kifizetni az extra felárat, költséghatékonyabb lehet egy ilyen gép bérlése porszívónk mellé.
Előnyök: Sokféle felhasználási mód, szőnyeg mosás/habosítás, takarítás.
Hátrányok: Nagy a helyigénye, nehezen manőverezhető, ritkán kihasznált szőnyegtisztító funkció.
3, Porzsákos porszívó
Talán ebben az esetben van a legtöbb félreértés és összehúzott szemöldök, ha meghalljuk, hogy porzsákos porszívó. Ezt a rossz tapasztalatot az elmúlt évtizedekből hozzuk magunkkal, mikor a porzsák egyet jelentett a kiporolható, és kitisztítandó textil porzsákkal, melyet ütögettünk az udvari kuka felett tetemes porfelhő kíséretében és próbáltuk esetleg kompresszorral kitisztítani, amennyire lehetett.
Értelemszerűen ez nem hagyott kellemes emlékeket a felhasználókban. Manapság amikor porzsákos porszívókról beszélünk, nem a kitakarítható és újra felhasználható textil porzsákra gondolunk, hanem az eldobható porzsákokra, melyek ha megtelnek, egyszerűen kidobjuk a kukába és újat teszünk a helyére.
Természetesen ez extra költséggel jár, hiszen a porzsákokat meg kell venni. Ugyanakkor ez nem olyan tetemes összeg mint elsőre gondolnánk. Egyrészt manapság már nagyon jó minőségű után gyártott porzsákokat kaphatunk szinte minden nagyobb áruházban (pl: Menalux Duraflow porzsákok), másrészt egy jó minőségű porzsák 2 hónapig is használható, így nagy általánosságban olyan havi 200 Ft-os költségről beszélünk. A modernebb porzsákok már nem papírból készülnek, hanem ellenálló és többrétegű szintetikus anyagból, mely az előszűrés nagy részét elvégzi.
A porzsákos porszívónál nincs elmosandó extra szűrőfelület, így bármikor elővehető és elrakható mindenféle kötöttség nélkül.
Allergiásoknak ajánlott, mert ürítéskor nem kerülnek kapcsolatba az allergén anyaggal, illetve Hepa szűrővel ellátott modellt is választhatnak.
Előnyök: Kényelmes és könnyű a használatuk, nem igényelnek extra karbantartást.
Hátrányok: Porzsákok költsége.
4, Akkumulátoros álló porszívók
Áruházakban egyre többször találkozhatunk akkumulátoros porszívókkal. Ezek a készülékek remekül kiegészítik a már meglévő porszívónkat például a konyhában, különösen ha kisgyermek is van a családban. Egy pillanat alatt lehet levenni a töltőről és átszívni a morzsákat, kiömlött lisztet, cukrot, stb... Praktikus, ha kivehető morzsaporszívóval is el van látva. Ha anyagi lehetőségeink engedi, akkor a Lithium akkumulátoros verziókat keressük. Ugyanakkor itt lehetőleg a tartályos típusokat részesítsük előnyben, amiből könnyen kiborítható a felszívott élelmiszer, ételmorzsák illetve egyéb bomlásnak induló szennyeződések. A porzsák egy ilyen környezetben (konyha, előszoba) inkább hátrány, hiszen egészségügyi és higiéniás okokból sem célszerű a lebomlásnak induló anyagokat hetekig benne tárolni.
Ugyanakkor nem alkalmasak arra, hogy az egész lakást csak ezzel az egy porszívóval tartsuk tisztán sem a teljesítménye, sem az üzemidejük miatt. Kiegészítő porszívónak viszont tökéletesek.
Előnyök: Nagyon könnyű, gyors a használatuk. Praktikusak, remek kiegészítő a konyhában.
Hátrányok: Nem váltják ki a klasszikus társaikat.
5, Robotporszívók
A robotporszívókkal elérkeztünk a XXI. század legújabb vívmányaihoz. Bár még nagyon kicsi a piaci részesedésük, és a gyártók is folyamatosan fejlesztik a hardvert és a szoftvert is, mégis érdemes odafigyelni rájuk. Létezik néhány márka, mely kimondottan életképes megoldást kínál a robotporszívók terén, közülük is kiemelkednek az iRobot és a Neato porszívói.
A fejlődés tagadhatatlan és évről évre életképesebb, a mindennapok munkáját megkönnyítő robotporszívók kerülnek a piacra. Jelen formájukban még nem teljesen képesek arra, hogy teljes egészében átvegyék a hagyományos porszívók helyét. Különösen a szőnyegen történő takarítási hatékonyságuk bizonyul meglehetősen gyengének. A drágább modellek ugyanakkor képesek felmérni a lakás paramétereit, a bútorok elhelyezkedését, számtalan beállítással bírnak, s amíg nem tartózkodunk otthon, a porszívók elvégzik a takarítást. Különösen ügyesen boldogulnak abban a lakásban, ahol nagy a szilárd burkolat aránya, és viszonylag nagy teret tud bejárni a székek, állólámpák, könyvek, gyerekjátékok kerülgetése nélkül. Mindenesetre olyan nagy téma a robotporszívók kérdése, hogy ezt csak külön cikkben lehet részletesen kielemezni.
Szűrés, kiegészítők
Szűrés
A porszívók kilépő levegőjét egy úgynevezett utószűrővel, egészen pontosan kimeneti levegőszűrővel szűrik, hogy a kisebb, mikronnyi méretű szennyeződések se kerüljenek vissza a levegőbe. Ezek a filterek szűrőképességük alapján több osztályba sorolhatóak.
"Az apró részecskék kiszűrésén belül is léteznek fokozatok. A szabvány azt rögzíti, hogy a szűrőrendszer képes a rajta átfolyó levegőből a 0.3 μm-nél (0.3 mikronnál) nagyobb szennyeződéseket legalább X %-ban, valamint az 1 mikronos és annál nagyobb méretű szennyeződéseket pedig 100%-ban eltávolítani, kiszűrni, ahol X a HEPA fokozattól függő érték az alábbi táblázat szerint:
Osztály a szűrés tökéletessége szerint
HEPA E10 > 85%
HEPA E11 > 95%
HEPA E12 > 99.5%
HEPA H13 > 99.95%
HEPA H14 > 99.995%
HEPA U15 > 99.9995%
HEPA U16 > 99.99995%
HEPA U17 > 99.999995%
Tehát ha egy gyártó annyit mond, HEPA szűrős készüléket árul, kérdezzük meg, hogy annak milyen a HEPA besorolása. Minél nagyobb a szám, annál tökéletesebb szűrést végez a porszívó.(Forrás: Sebo-porszivo.hu)
Egyes gyártók azzal a lehetőséggel reklámozzák termékeiket, hogy az eltömődött EPA/HEPA szűrő csapvízben kimosható, így nem szükséges újat venni a telítődött szűrő helyett. Igaz, a tisztítások számát 4-ben maximalizálják, és így is ajánlják az évenkénti cserét. Én mindenesetre azt javaslom, hogy ha kimossuk a szűrőt, akkor azt lehetőleg ioncserélt vízben tegyük, hiszen mint láttuk, itt mikronnyi méretekről beszélünk. A csapvízből visszamaradó vízkő pedig szépen beül a HEPA szűrő apró pórusaiba, részlegesen eltömítve azt.
Allergiásoknak ajánlott legalább Hepa13-as besorolással ellátott szűrőt vásárolniuk.
Az Electrolux cég mosható Hepa szűrője
Fejek, kiegészítők:
A porszívókhoz alapesetben egy úgynevezett klasszikus, univerzális porszívófej jár, melyen találunk egy billenőkapcsolót, amivel válthatunk szőnyeg és kemény burkolatmód között. Ha a lakásban sok a kemény burkolat, akkor érdemes lehet elgondolkodni külön parkettához való porszívófej vásárlásán, vagy szettben parkettaszériás modelleket venni. Ezek ugyanis nagyban megkönnyítik a szilárd burkolaton való munkát és alaposabban is tisztítanak.
Ha a háziállatot a laskásban tartjuk (kutya, macska) és sok a szőnyeg, akkor érdemes lehet megfontolni az úgynevezett hengerkefés fejeket. Ezeknek két fajtájuk van.
1, Turbókefe - a porszívó szívóereje által működik, ahol a beáramló levegő segítségével megpörgetik a kefehengert, ami alaposan összeszedi az állatszőröket, hajszálakat és valamennyire a szőnyeg szálait is kiporolja. Hátránya, hogy a szíverővel működik, így a szőnyeg szálai képesek jelentősen visszafogni a kefe pörgését. Állattartóknak kimondottan ajánlott kiegészítő.
A Miele STB 205-3 típusú turbókeféje
Elektromos kefe - az elv ugyan az mint a turbókefe esetében, azzal a különbséggel, hogy itt egy elektromotor hajtja meg a kefehengert, így nincsen teljesítménycsökkenés. A forgó kefe magasságát állítani lehet, így képes teljesen kiporolni a szőnyeget. A takarítási hatékonysága többszöröse a klasszikus vákuum-elven működő fejekhez képest. Ára miatt hazánkban nem elterjedt, inkább szállodák használják, illetve olyan épületekbe, házakba ajánlott, ahol a helyiségeket padlószőnyeg borítja.
Mivel a fejnek áramra van szüksége, így csak speciális porszívók esetében használható. Ezeknek a porszívóknak és fejeknek az ára együtt 130-160 ezer Forint között mozog. (Országonként változó szokások miatt például Angliában és az USA-ban nagyon sok ilyen fejjel ellátott porszívóval találkozni.)
Ugyanakkor érdekességképpen megjegyzendő, hogy a Multi Level Marketing elven működő cégek háznál történő porszívó-bemutatóin is ilyen fejjel ellátott készülékek szerepelnek. Megkérik a tulajt, hogy porszívózza át a saját szőnyegét, majd előveszik a saját modelljüket. Teljesen természetes, hogy néhány pillanat múlva egy maroknyi port, koszt mutatnak a családnak, hogy ez mind a szőnyegükben volt, ugyanis az elektromos kefék működési elvük miatt sokkal-sokkal több port szednek össze, mint a hagyományos vákuumos elven működő fejek. A kefe sörtéi a szőnyeg szálainak tövéből is kiporolja, felszedi az oda betaposott port. Mindez azonban nem a csodaporszívó érdeme, hanem az elektromos fejé. Ezért szükségtelen 400-600 ezer Forintot kifizetni, mikor mindez töredék áron is elérhető.

A Sebo ET-1 típusú elektromos feje
Orrszívó-porszívó
Kisgyermekes szülők számára nem ismeretlen a fogalom. Az orrszívó a porszívócső végére csatlakoztatható készülék, mely a kisgyerekek orrváladékát segít kiszívni.
Amennyire hasznos a gyerekek szempontjából, annyira ártalmas a porszívónak, ugyanis annyira lecsökkenti a beszívott levegő mennyiségét, hogy az már elégtelen a motor hűtésének, ezért az képes leégni Erre érdemes odafigyelni orrszívó használatakor. A porszívó csövének markolatánál található szellőzőnyílást teljesen nyissuk ki, hogy a motor levegőhöz jusson. Az orrszívó használata után ne kapcsoljuk ki a készüléket, hanem vegyük ki az orrszívót és 1 percig hagyjuk bekapcsolva, hogy a motor visszahűlhessen.
A legideálisabb megoldás persze ez lenne, ha egy régebbi leselejtezett de még működő porszívót használnánk orrszívásra, hogy az újat megóvjuk.
Gyógyszertárban is kapható orrszívó-porszívó
Konklúzió
A legjobb porszívó?
Erre a kérdésre nagyon nehéz egyöntetű választ adni, ugyanis mindenkinek más. Más porszívó kell egy olyan gazdinak aki a lakásban tartja kedvenceit, más egy panziótulajdonosnak, más egy allergiásnak és más egy kislakásban élőnek. Persze minden kategóriának vannak olcsóbb és drágább modelljei, vannak kevésbé sikerült darabok és vannak nagyon masszív, tartós porszívók. Szélsőséges esetben 10 ezer Forinttól egészen 180.000 Forintig találunk a piacon porszívót és akkor még nem is szóltam az MLM stratégiával, házi bemutató során forgalmazott, durván túlárazott (400-600 ezer Forintos) készülékekről.
Nem lehet egyértelműen kijelenteni tehát, hogy melyik a legjobb porszívó, mert mindenkinek más felel meg. Egyébként is elképzelésünknek legtöbbször a pénztárca szab határt. Viszont ha elkerüljük a nagyon olcsó modelleket, nem sajnáljuk az időt és az energiát, hogy utánaolvassunk a kiválasztott típusoknak, kérdezünk a fórumban, akkor biztos, hogy meg fogjuk találni a számunkra megfelelő porszívót mind ár, mind pedig érték viszonylatában, amellyel nem nyűg a takarítás, hanem öröm.
Egyéb kérdésekkel szívesen várunk mindenkit a Háztartási gépek fórumban.
Ha robotporszívók témában szeretne tájékozódni, akkor ajánlom figyelmébe az erről szóló cikkemet.
Jó porszívózást!
Ribarszki



