2017. június 29., csütörtök

Gyorskeresés

Házcsere - Antec Solo, hangszigetelve

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Minap sikerült végre beszereznem az Antec cég Solo típusú PC számítógép házát. A beszerzés...

[ ÚJ TESZT ]

Minap sikerült végre beszereznem az Antec cég Solo típusú PC számítógép házát. A beszerzés nem volt túl gyors, webáruházon keresztül rendeltem, cirka 20.000 forintért. A megrendeléstől számított 1 hét múlva sikerült hozzájutnom. Azt hittem max 2-3 napba kerül majd ez a mozzanat, de mint kiderült egy importőr hozza be hazánkba a terméket. Többször érdeklődtem telefonon, mikor várható a ház érkezése és kiderült van, aki már egy hónapja vár a szállításra. Ekkor kicsit megrémültem, ennyit nem szándékoztam várni, ezért el kezdtem keresgélni más céget is. Budapesten egyet találtam, ahonnan még beszerezhető, de ott 4 ezer magyar valutával drágábban juthattam volna hozzá. Persze kiderült ő is az importőrre vár, tehát kénytelen voltam várni. Szerencsére csak egy hetet kellett.
Szóval, aki ilyen házat szeretne venni magának, az készüljön fel a beszerzési nehézségekre és lehetőség szerint előre érdeklődjön, mikorra várható, ha rendel.

Kép

Én zajcsökkentés céljával választottam ezt a házat, hiszen elvileg kimondottan halk és jól szigetelő háznak hirdetik mindenhol. Rákellett jönnöm, a zajcsökkenést csak a fülemmel – szubjektív módon- fogom tudni mérni, mivel eszközeim erre nincsenek. Azonban, ha már jobban szigetelt házban lesznek az alkatrészek, kíváncsi lettem vajon mennyivel lesz melegebb odabent.

A ház zajcsökkentési tulajdonságai:

- hangszigetelt oldalfalak
- gumis HDD rögzítés
- speciális ODD rögzítés
- viszonylag nagy gumitalpak

Egyéb tulajdonságok:

- lakkozott fekete szín (az elülső panel ezüst)
- hátul 120mm-es TriCool venti
- elöl 2db 92mm-es ventinek kialakított hely
- 4db 5.25” külső férőhely (1db 3.5”-ra alakítható)
- 4db belső 3.5”-os hely HDD-nek, hagyományosan rögzítve, vagy 3db gumírozottan rögzítve
- elülső panelen: ON/OFF, reset, 2x USB, firewire, audio/mic csatlakozók
- az elülső panel kb. 90 fokban kihajtható a szerelés végett.

Csomagolás, első benyomások

A ház szokványos méretű dobozban érkezik, azonban nem egy sima kartondoboz, hanem szépen kialakított design-nal vértezték fel. Magát a házat két habszivacsszerű – de igen erős, nem esik darabokra, mint a hungarocell – rögzítő párna közé tették, egy vékonyabb fehér színű zsákba csomagolva. A dobozban, a házon kívül csak a leírás található, ami viszont harmat gyenge. Minimális szöveg és nincsenek képpel illusztrálva a speciális rögzítési lehetőségek. Aki nem beszél vagy legalább ért valamilyen idegen nyelvet, annak nehézségei adódhatnak itt-ott. Szerencsére a honlapon található 3D-s animáció, amely segíthet az összeszerelésben.

Már a dobozból való kivételnél érezhető, a ház komoly súllyal bír. A gyári adatok szerint 9,2kg, ez érződik is. Nem a gyakori emelgetésre találták ki. Aki sűrűn cipeli a gépét, annak nem ez lesz a megfelelő ház.

Látványra nagyon igényes a ház, de ennyi pénzért (táp nélkül) azt hiszem ez el is várható. A lakk fekete tényleg szép és az ezüsttel megbolondított elülső panel összhatása véleményem szerint rendben van. Tény, a lakk fekete borítás ujjlenyomatgyűjtő és várhatóan a karcokat is érzékenyebben fogja összeszedni, tehát odafigyelést igényel a mindennapokban.

A két oldallap közül csak az egyik csavarhúzó mentes rögzítésű, a másik hagyományos.
Az oldallap eltávolítása után látható a tartozék 3 fokozatban (manuálisan) állítható 120mm-es TriCool ventilátor és csavarkészlet. Ez meglepett, csavarokat általában az alaplaphoz kaptam eddig, úgyhogy ez jól esett, ráadásul nem fukarkodtak a mennyiséggel sem. Önmagában az oldallapnak is meglepően nagy a súlya. Az oldallap kétrétegű, acél és műanyag (ami elvileg hangszigetel).

Összeszerelés

Miután régi Spire BlackFin házamból kiszedtem az alkatrészeket, megkezdődhetett a beépítés.

Első körben eltávolítottam az oldallapokat. Az alaplap hátsó kimeneteihez szükséges panelt bepattintottam, majd helyére került az alaplap. Ezután a táp következett. Rá kellett jönnöm a sorrend hibás. Ugyanis a táp nem fér be elölről, csak ha az alaplap előtt helyezem be. Úgyhogy alaplap ki, táp be, alaplap vissza. Később – mikor már kész volt minden – rájöttem a tápot a hátsó oldalról kell betenni, így nincs alaplap probléma, bármikor könnyedén cserélhető.

Második körben a HDD és a két optikai meghajtó beszerelése következett. A HDD behelyezésével kezdtem, és ha már zajcsökkentés, akkor egyértelmű, hogy a gumis felfogatást fogom alkalmazni. Ennek legegyszerűbb módja, ha az elülső panelt kinyitjuk és a két 92mm-es ventilátor hely előlapját lecsavarozzuk (szintén csavarhúzómentes a megoldás) és innen már egy könnyed mozzanattal a winchestert becsúsztatjuk a két gumi pánt közé. Elég bizonytalanul van a helyén a HDD, úgyhogy óvatosan kell a házat ezek után mozgatni, mert szinte a levegőben „lóg” a winyó, tény, hogy ezáltal minden rezgés elnyelődik a pántokon keresztül.
Az optikai meghajtók rögzítése is speciális módon történik. A ház aljában található 6 db műanyag oldalpánt. Ezeket kell a meghajtó oldalaira felcsavarozni, majd ezután kattanásig betolni a helyére. A dolog előnye, hogyha a meghajtót mondjuk szerelés vagy kábelezés miatt el kell távolítanunk, akkor egyszerűen csavarozás nélkül ki tudjuk venni, majd vissza tenni. Hogy a meghajtó rezgéseit ez a megoldás elnyelné, azt erősen kétlem.

Harmadik körben bekerült a videokártya is a helyére és jöhetett a kábelezés. Mivel egy HDD-t és két ODD használok csak, így bőven volt hely a tápkábelek „elrejtésére”, hogy ne az alaplap előtt kavarogjanak. Az alaplap háta felöli oldallap eltávolításával megnyílik számunkra a ház kábeleinek ésszerű elvezetésének lehetősége. Szépen feltekerhetjük a gumipántokat tartó műanyagokra, amik erre a célra lettek kialakítva. Praktikus, ennyivel kevesebb kábel kavarog a ház belsejében.

Ezzel készen is van az összeszerelés. Én elégedett vagyok a helykínálattal, maximum még egy winchester kerül a közeljövőben a gépbe, de az még bőven elfog férni.

Zajcsökkenés, melegedés

A házban egy Zalman 360b-aps táp üzemel, gyári adatok szerint 18dB-es zajszinttel, a CPU-t egy AC Alpine 7-es hűti, 2100-2200rpm-es fordulaton, 0,6 sone zajszint mellett (kb. 22-25dB), illetve egy GeForce 8600GTS gyári hűtője zakatol, amire zajszint adatokat nem találtam. És persze a TriCool ventilátor, ami a házhoz jár, a legkisebb fordulaton 1200rpm-en, 25dB zajszint mellett az adatok szerint.

A Spire házban annyi volt a különbség e téren, hogy egy 92mm-es ventilátor dolgozott hátul, rpm és dB adatokat itt nem találtam.

Első bekapcsolás után úgy éreztem semmi különbség. Egy leheletnyivel halkabb a gép, ami szerintem a TriCool ventinek köszönhető, ez lett halkabb, Nem érzékelem, hogy a hangszigetelt oldalfalak miatt magába zárná a zajokat. Ez véleményem szerint annak köszönhető, hogy az elülső panel oldalán rácsozás van az első két 92mm-es venti számára, illetve a hátulja olyan, mint minden háznak, semmi szigetelés. Tehát e két helyen ugyanúgy szűrődik ki a zaj. Ha a CPU hűtőjét 1000rpm-re leveszem, klasszisokkal halkul a gép, máris a VGA hűtője válik szűk keresztmetszetté. De ez más tészta, én személy szerint a háztól hangszigetelés téren sokkal többet vártam, ha már egyszer így hirdetik.

Melegedés

A Spire házban az alábbi adatokat mértem:
Alaplap: 28 fok
CPU: 50 fok
GPU: 43 fok
HDD: 28 fok

Mindez az Antec Soloban:
Alaplap: 33 fok
CPU: 50-52 fok
GPU: 44-45 fok
HDD: 31-33 fok

Ezek terhelés nélküli adatok, mert utóbbi időben főleg netezésre használom a gépet. A CPU és a VGA lényegében ugyanolyan hőfokon üzemel, az alaplap és a HDD azonban jó 5 fokkal melegebb lett. Az alaplap érthető, mert a Spire házban az alaplap hátuljánál lévő oldallapon van két hosszanti rácsos nyílás, ahol távozni tudott a hő egy része. Ez a Solo esetében nincs meg, mindkét oldallap teli. Gyanítom a HDD esetében a Spire házban szintén az oldallap alján végigfutó rácsos nyílás segített a szellőzésben.

Bevetettem egy Noctua 92mm-es hűtőt a ház elülső paneljébe. Lényeges változás csak a HDD hűtésében jelentkezett, jó 5 fokkal 28 fokra hűti a merevlemezt. A ház szellőzésében javulást nem tapasztaltam, de tény 1000rpm-en működtetem a Noctua-t.

Akkor megérte-e?

Ha a zajcsökkentést nézem: NEM! Ugyanazt a konfigot csak minimálisan érezhető szinten működteti halkabban. Zajcsökkentést megfelelő hűtők cseréjével jobban elérhettem volna és 20 ezer forintból ki is tudtam volna hozni. Így ez plussz költség lesz, ha nem is 20 ezer, de 10-12 ezer biztosan. A rezgéscsillapítás azért jól meg van oldva a házban.
Ezen túltéve magamat azt kell mondanom nem bántam meg, hogy megvettem de az elsődleges célt nem teljesítette. Azonban igényes a ház. Gyönyörű a lakk fekete ezüst kombináció (persze ez szubjektív dolog), a HDD és ODD ki-be rakosgatása egyszerű. Nem egy modding ház, inkább szolid eleganciát sugároz, mindenféle hivalkodás nélkül, és én pont az ilyen házakat szeretem, úgyhogy ezt a célt jól teljesítette. Plusz a jó venti és a bőséges csavarkészlet kárpótol valamelyest, az így nézve viszonylag magas árat (hiszen táp nélkül volt 20.000 forint)

Összességében nem bántam meg, hogy ezt választottam, de tény lehetne úgy 5-7 ropival olcsóbb, úgy lenne igazán ár/értékben is ott, a szerintem gyenge hangszigetelési teljesítményét figyelembe véve.

Hirdetés

Azóta történt

  • Aerocool Aerocube - bemutató

    Egy újabb PC ház bemutató következik részemről. Körbenéztem a hazai piacon mit kínálnak a HTPC házak táján...

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.