Második oldal

Erős parfüm illat, büdös dohányfüst, és a nemrég kiköpött rágó íze áradt a lányból, de mindezt ellensúlyozta a kicsi, törékeny test ölelése, ajkainak lágysága, forrósága. A fiún soha nem érzett izgalom uralkodott el. Férfiassága megmerevedett, mint ’14-ben a nyugati front. Ez önmagában nem számít rendkívüli helyzetnek, sokszor a buszon zötykölődve is előfordul, s aztán az okoz gondot, hogy leszállva mivel leplezze, nehogy kicsúfolják miatta. Most nem zavarta, hiszen éppen Julcsi váltotta ki ezt a helyzetet. Nem akarta leplezni, inkább magához szorította a lányt, hagy érezze ő is.

- Találkozhatnánk gyakrabban is ezután. – mondta Zsolt két csókolózás közben.
- Eddig – ha jól számolom – háromévente találkoztunk. Azt hiszem, megoldható. Jövő hétvégén?
- Hol?
- Akár itt is…mennyi az idő? Azt ígértem a nővéremnek, hogy éjfélre hazamegyek.
- Addig még akár vissza is mehetünk ha akarod, de én inkább hazakísérnélek.
- Maradok még egy fél órát. – döntötte el a lány.

A kapuban egy enyhén ittas srác, szinte rátámadt Zsoltra, miközben a befelé igyekvő lányt egyik karjával magához ölelte.

- Téged ismerlek öreg. Jól vagy hugi? – nyomott egy puszit Julcsi arcára.
- Te részeg vagy. – húzódott el tőle a lány.
- Lehet, hogy tán ittam, lehet, hogy tán torgok…- kezdte idézni maga se tudta, hogy mit.
- Honnét is ismerlek? – fordult feltartott mutatóujjal Zsolt felé, jelezvén, hogy erősen gondolkodik.
- Oda jártam nyaranként a tanyára, ahol laktok. – válaszolt Zsolt, miután emlékeiben erősen kutatva rájött, hogy ez a fiú a Julcsi testvére, a Gabi.
- Úgy van, – helyeselt – de már nem ott lakunk. Én meg pláne nem. Együtt jártok a hugival?
- Ez így túlzás – kezdte volna Zsolt, de Julcsi megfogta a kezét, miután kiszabadult a bátyja öleléséből, és húzta maga után befelé az udvarra.
- Vigyázz a tesókámra sógor! – kiáltott utánuk Gabi.

***

Ahogy visszaemlékezett Zsolt a történtekre, még el is mosolyodott, ezen a „sógor” megszólításon. Nagyon vagány kis csaj ez a Julcsi, reményteljesen kezdődött a kapcsolat, de még az együtt járás sem igaz, hát még a sógorság. Nem lenne ellenére, de ilyeneken nem igazán gondolkodik még. Egyelőre barátnőt keres magának. Persze olyat, aki kizárólag az ő barátnője.
Most meg kiderül, hogy egy este két fiúval is lefeküdt, miközben azt remélte, hogy majd ő fogja megkapni ezt a lányt. Nagyot csalódott Julcsiban. Az pedig határozottan dühítette, hogy ez a másik kettő mekkorákat nyerít, miközben nagy hangon dicsekednek egymásnak. Valójában nem is értette, hogy miket mondanak, de nem is volt rá kíváncsi. Azok felfigyeltek rá, hogy mennyire magába roskadt.

- Nagyon el vagy kettyenve Zsoltikám. Bánt valami?
Nem volt vicces a kérdés, mégis kuncogtak rajta.

- Semmi bajom – válaszolt – csak álmos vagyok, meg el vagyok fáradva. Az ötös buszt már biztosan nem érem el. Aludni mindenképpen muszáj egy kicsit.
- Biztos, hogy csak ez a baj? – állt meg Miki, hogy Zsolt utolérje, majd átölelte a vállát.
- Rá se ránts cimbora! Majd legközelebb partiban döntjük le a kiscsajt, és akkor te is sorra kerülsz.

Ezen megint hatalmasat röhögtek. Zsolti nem nevetett. Gusztustalannak tartotta még az említését is. Nem is reagált rá semmit, így továbbra is némán kullogott a vihorászó társai után. Gondolatban megpróbálta összerakni, mi is történhetett, miután a lánnyal elváltak.

***

Elmúlt már éjfél, amikor látta, hogy Gabit támogatja hazafelé. A hazakísérésből persze nem lett semmi. Nem is beszélték meg biztosra a következő találkozást. Ha esetleg még visszajött Julcsi a bálba, azt észre kellett volna vennie. Persze nem biztos. Az idő lehetett akkor egy óra, most pedig van fél három. Mikivel lefeküdt egy fél órája, a Jóskával pedig amikor visszaért, azonnal. Na, de korábban nem is láttam őket együtt.

- Egy nagy lószart! Ti átvágtok engem. – kiáltott utánuk. Felvidult a felismeréstől. Teljesen mindegy, hogy beismerik, vagy sem. Hazudnak és kész.

***

Nagyon rövid volt az éjszaka, de a hetes buszon ott kellett lennie, hogy a nyolcas vonatot legalább elérje. A vasútállomáson megváltotta a jegyet, majd leült egy üres padra a váróteremben, hiszen volt még húsz perc a vonat indulásáig.

Rajta kívül alig volt néhány várakozó, hiszen aki munkába utazik, már elment korábban. Fejét a falnak támasztotta, s nézte, hogyan ugrál az órának a mutatója rovátkánként odébb, odébb. Nagyon fáradt volt a szeme, minduntalan becsukódott. Nem aludt el, hallotta, amint neszeznek a várakozók, hallotta, hogy halkan beszélgetnek, amiből egy szót sem értett. Aztán egy ismerős női hangra figyelt fel.

- Lajcsika! Az anyád úristenit! Jössz ide rögtön? Mindjárt ráverek a fenekedre, ha nem fogadsz szót.
Lajcsika? Nem ismer senkit, aki így hívná a gyerekét. Bár valaki mégis. A fejét nem mozdította, csak a szemét nyitotta résnyire. Egy hat-hét év körüli fiú vigyorgott egészen közelről az arcába. Nem szólt, de a tekintete azt sugallta, mintha ismernék egymást.
- Ne molesztáld azt a legényt! – lépett oda egy feltűnően ápolatlan kócos fiatal nő, és elkapta a fiú karját. Csak egy pillanatra nézett Zsoltra, aztán húzta is magával Lajcsikát a másik padhoz, ahol egy kicsi leánygyerek térdepelt az ülőlapon, s a háttámlára támaszkodva figyelte az akciót. Amikor odaértek, a nő picit megrázta a fejét, mint akinek rendet kell tenni az agyában, s visszanézett. Mintha emlékeztetné Zsolt valakire, vagy talán ismeri? Aztán úgy döntött, hogy mégse.
- A szép juhászné! - villant át Zsolt agyán a felismerés. – Vagy mégse? Nem így emlékszem rá.

Alvást mímelve, csak a szeme sarkából figyelte, s egyre biztosabb volt, hogy jól ismeri. Ez a nő a Zsuzsa, csak rettentően elhanyagolja magát. Egyáltalán nem kívánatos.
- Na, de mit akarok én egy ilyen asszonytól, mikor ott van nekem a Julcsi. Hét végén találkozunk. Aztán majd megtudja az a két hazudós alak, hogy ki fogja ledönteni – mosolyodott el magában.
- Mi van öcsi, valami szépet álmodtál? – szólt rá egy idős úr
- De szépet ám bátyám. Nagyon szépet.