A GRAVIS ULTRASOUND
A Gravis Ultrasound (rövidítve GUS) egy hangkártya-család, amelyet a kanadai székhelyű Advanced Gravis Computer Technology Ltd. gyártott. Nagyon népszerű volt az 1990-es évek demókészítői között, köszönhetően a korabeli hasonló árkategóriájú hangkártyák közül kimagasló hangminőségének.
A Gravis Ultrasound egyedülálló volt megjelenésekor (1992) a hullámtáblás minta alapú zene szintetizáció technológiájával az IBM PC platformon. Ezt azon képességének köszönhette, amely lehetővé tette a valós hangzás megszólaltatását szemben a mesterséges, számítógép által generált hullámforma alapú zenei hangszereléssel. Így tehát egy zongora pont úgy szólt, mint egy valódi zongora, a trombita mint egy valódi trombita, és így tovább. A GUS figyelemre méltó volt a MIDI lejátszási minősége miatt, hála a hangszer patch-ek nagy számának, amelyet a saját RAM-jában tudott tárolni, valamint a 32 hardveres hangcsatornájának.
A kártyák (mind piros NYÁK-on gyártva, hasonlóan a szintén kanadai ATI cég Radeon 9700 Pro utáni kártyáihoz) kellemes árral rendelkeztek, habár valamennyivel drágábbak voltak, mint a Creative kártyái; nagy árkülönbözettel alávágtak sok hasonló professzionális kártyának, megcélozva a zenészeket, és elhozták a CD minőségű hangvisszaadást az otthoni számítógépek felhasználói számára.
AZ ADVANCED GRAVIS COMPUTER TECHNOLOGY LTD.
Az Advanced Gravis Computer Technology LTD. céget 1982-ben alapították Brit Kolumbiában, Kanadában. A cég alapítója két játék-megszállott fiatalember volt, akik egészen addig nem találtak olyan joystickot, amely elég agilis és elég határozott mozgású lett volna az ő játékstílusukhoz. Elhatározták, hogy létrehozzák életük első saját játékvezérlő botkormányát. Kettejük vállalkozása rövid idő elteltével egy rohamosan növekvő üzleti tevékenységgé nőtte ki magát. A vállalkozás a sokatmondó Gravis nevet kapta, mely szó a latin nyelvben erőset, súlyosat jelent.
A cég legsikeresebb alkotásai között volt a Gravis PC GamePad, amely egy időben a legnépszerűbb PC-s játékvezérlő volt, valamint a Gravis Joystick – a mindenütt jelenlévő fekete szín a piros gombokkal. Csúcspontján a Gravis közel 300 alkalmazottat foglalkoztatott, és akkoriban a világ legnagyobb számítógépes joystick gyártója volt.
A játékvezérlők piaca után a cég a hangkártyák piacán is meg szerette volna vetni a lábát. Bár az évek során elért kisebb-nagyobb sikereket, de egészében véve kudarcot vallott próbálkozás volt a Gravis Ultrasound hangkártya-család, amely a Sound Blaster hangkártyák versenytársa volt. A cég a sikertelenséget követően kivonult a PC alkatrészek ezen szegmenséből, és újra csak a játékvezérlőkre koncentrált, de nem volt képes visszanyerni korábbi nagyságát és stabilitását.
A Gravis-t végül a Kensington Technology Group 1997-ben akvirálta.
GRAVIS ULTRASOUND VERZIÓK
Gravis Ultrasound (Classic)
Az első Ultrasound 1992. nyarán került gyártásba. A kezdeti kártya nem felelt meg teljesen a multimédia PC követelményeinek, mivel hiányzott belőle a 16 bites hangrögzítés és a fedélzeti analóg keverő (amely az analóg CD, vonalbemenet, stb hangerejének vezérlésére szolgált). A GUS Classic végső revíziója (v3.74) már rendelkezett 256 kB fedélzeti memóriával (amely bővíthető volt 1024 kB-ra a DIP aljzatoknak köszönhetően), hardveres analóg keverővel, és támogatta a 16 bites rögzítést egy kiegészítő kártyán keresztül, amely a Crystal Semiconductors CS4231 kodek chipjét tartalmazta.
Gravis Ultrasound MAX
A GUS MAX a CS4231 kodek chipet, 512 kB memóriát (bővíthető 1024 kB-ra egy SOJ chippel) és Panasonic/Sony/Mitsumi CD-ROM csatolókat kapott. A CS4231 Windows Sound System támogatást nyújtott (azonban az I/O port tartomány nem egyezett a WSS hardver követelménnyel), és lehetővé tette a Sound Blaster emulációt. A szofver CD tartalmazott egy demót, amelynek jellegzetessége a „3D holografikus hang” volt a szoftveres HRTF szűrők használatával.
Gravis Ultrasound Plug & Play (PnP)
Az új kártya az AMD InterWave technológián alapult teljesen eltérő hangkészlettel. 1 MB hang ROM-mal rendelkezett, nem volt fedélzeti memóriája (azonban 8 MB-ig lehetett bővíteni két 30 pines SIMM modullal), és ATAPI CD-ROM interfésszel volt felszerelve. A „Pro” verzió 512 kB fedélzeti memóriát kapott, amely szükséges volt a GUS Classic-kal való kompatibilitáshoz. (A „non-Pro” alapverzió csak a memória bővítése után vált kompatibilissá a korábbi GUS Classic kártyával.)
Gravis Ultrasound ACE
Az ACE verzió egy olcsó kiadása volt a Ultrasound Classic-nak, 512 kB RAM-mal (1024 kB-ra bővíthető, mint a MAX); nem volt game portja és hangrögzítési képessége. A Wave Blaster-kompatilis kártyák versenytársaként dobták piacra, javasolt volt egy Sound Blaster Pro/16 kártya mellé telepíteni, mint hullámtáblás szintézis upgrade. A prototípus „Sound Buddy” névre hallgatott.
Gravis Ultrasound CD3
Egy OEM verziója az Ultrasound Classic-nak 512-1024 kB RAM-mal; AT-BUS CD-ROM interfészekkel rendelkezett (Sony, Mitsumi és MKE/Panasonic). A kártyát a Synergy gyártotta. Ez az egyetlen Gravis hangkártya, amely zöld nyomtatott áramköri lappal készült, és hasonlít a Primax SoundStorm Wave (Sound M-16B modell) és AltraSound klónokhoz.
Gravis Ultrasound Extreme
Ez a kártya egy külső gyártó általi megoldás, amely egyesíti a Ultrasound Classic-ot egy ESS1688 Audiodrive hangchippel a Sound Blaster Pro és AdLib emuláció biztosítása érdekében. Ezt a típust a Synergy gyártotta ViperMAX néven. 1 MB RAM-ja volt gyárilag, de nem volt lehetőség a további bővítésre.
NÉHÁNY ULTRASOUND KLÓN ÉS OEM KÁRTYA
Minden klón az eredeti Gravis GF1 vagy az AMD Interwave hangchipet használta.
Primax SoundStorm Wave (GF1)
Két variáns került ki a jól ismert scanner és egérgyártótól. Az átcímkézett Altrasound mint Sound M-16B és a tőle különböző Sound M-16C 4x CD-ROM Interfésszel.
Synergy ViperMAX (GF1)
Ugyanaz, mint a később újracsomagolt Ultrasound Extreme, de csak 512kB RAM fedélzeti memóriával.
Expertcolor MED3201 (Interwave LC)
Valószínűleg az egyetlen, amely a butított GFA1 chippel készült – az AM78C200 Interwave LC típussal. Az első sorozatot még a standard Am78C201KC chippel gyártották.
Compaq Ultra-Sound 32 (Interwave)
Egyike az utolsó Interwave kártyáknak. A Compaq Presario asztali számítógépekben kerültek értékesítésre. Az újabb, "C" revíziós Interwave – AM78C201AKC és TEA6330T fader – került beépítésre. A kártyákat az STB Systems gyártotta.
STB Systems Soundrage 32 (Interwave)
Standard Interwave kártya SIMM slotok és IDE interfész nélkül. Volt egy "Pro" variáns 512kB RAM-mal. AM78C201KC chippel készült.
Dynasonic 3-D/Pro (Interwave)
Külön DSP chippel rendelkezett, amely grafikus equalízert és további hangeffektus beállításokat kínált.
Lung Hwa SW101 (Interwave)
A tajvani Lung Hwa Electronics gyártotta 1996. körül OEM-ek számára ezt a kártyát, 1 MB ROM-mal, RAM bővíthetőség és CD-ROM interfész nélkül.
Philips PCA761AW (Interwave)
A kártya megegyezik a Lung Hwa által OEM-eknek gyártott kártyával. A Philips csak dobozolta és forgalomba bocsátotta a kártyát.
A GF1 CHIP
Az Advanced Gravis GF1 chipet a Forte Technologies segítségével fejlesztette (akik a VFX1 Headgear virtuális valóság sisakot is megalkották), és az ICS gyártotta ICS11614 elnevezéssel. A chip valójában az Ensoniq OTTO (ES5506) chip leszármazottja, egy újgenerációs változata a zene-szintetizáló chipnek, amely az Ensoniq ESQ-1 és Mirage profi-szintű szintetizátorokban, az Ensoniq Soundscape és VIVO kártyákon, valamint az Apple IIGS számítógépében is jelen volt.
A GF1 egy tisztán minta-alapú hangszintetizáló chip volt, 32 hangos polifóniával, azaz 32 monó PCM hangmintát tudott egyszerre megszólaltatni (vagy 16 sztereó mintát) hardveresen. A chip nem rendelkezett beépített kodekkel, így a hangokat le kellett tölteni a kártya RAM-jába, mielőtt lejátszásra kerültek volna. A hangtömörítési algoritmus, mint például az IMA ADPCM, nem volt támogatva, emiatt a tömörített mintákat ki kellett csomagolni a RAM-ba való letöltés előtt.
A GF1 hangminősége nem volt állandó, függött a kiválasztott polifónikus szinttől. A CD-minőségű 44.1 kHz mintavétel 14 hangú polifóniáig volt biztosított; a mintavételi szint fokozatosan csökkent 19.2 kHz-ig, a maximum 32 hangú polifónia alkalmazásakor. A polifónia szintje szoftveresen programozható volt, így a programozó meg tudta választani a megfelelő értéket, amely az alkalmazásnak leginkább megfelelt. A fejlett hangeffektusok, mint a zengetés vagy a kórus, hardveres támogatást nem kaptak, azonban szoftveres szimuláció megoldható volt (egy alapszintű „visszhang” effekt szimulálható volt további hangcsatornákkal).
HANGMINTA MEMÓRIA
Az Ultrasound a MIDI lejátszás során a hangszer patch-eket a kártya RAM-jába töltötte fel, ellentétben a minta-alapú hullámtáblás kártyákkal, amelyek ROM-ban tárolták a hangszereket hangmintáit. A kártya 5.6 MB-nyi hangszer patch (*.PAT) fájllal érkezett; a legtöbb patch 16 bites felbontással volt rögzítve és hurkolva volt (egy szakasza végtelen ismétlésre volt beállítva) helymegtakarítás végett. A patch fájlokat folyamatosan fejlesztették és frissítették minden egyes szoftver kiadás alkamából.
A kártyát támogató programok különböző .INI fájlokat használtak annak megadására, hogy a program eseményeihez milyen patch-ek legyenek feltöltve. Ez az architektúra lehetővé tette az együttműködést a General MIDI-kompatibilis leképezés sémájával. A Windows 95/98 meghajtók az Ultrasound.INI fájlt használták a szükség szerinti patch fájl beltöltéséhez. DOS alatt a patch-ek betöltését az UltraMID kezelte, egy middelware (alkalmazás-összekötő) TSR megoldás a Gravis-től, feladata pedig a közvetlen hardver-kezelés megszüntetése volt. (A programozóknak azonban lehetőségük volt az UltraMID könyvtár statikus verziójának beépítésére az alkalmazásaikba, így feleslegessé téve a TSR-t.) Az alkalmazás programozó egyrészt választhatta a patch-ek előbetöltését lemezről (szükséges mértékben átméretezve azokat, hogy beférjenek az Ultrasound RAM-jába), vagy pedig ráhagyhatta az alkamazás-összekötő TSR-re a patch-ek esemény szerinti változásainak lekövetését és a szükséges patch-ek dinamikus betöltését. Ez utóbbi stratégia, bár jobb hangminőséget biztosított, számottevő késést eredményezett a patch-ek betöltésével, így a legtöbb alkalmazásnak előre be kellett töltenie egy előre meghatározott hangszerkészletet.
Minden egyes alkalmazásnak rendelkeznie kellett egy saját UltraMID.INI fájllal, amely tartalmazta a patch beállításokat minden lehetséges RAM mennyiségre (256/512/768/1024 KB), így hasonló hangszereket használtak, amikor nem volt elég RAM az összes patch tárolására (még a kisebb méretre való konvertálás után sem), és a nem használt hangszerek egyáltalán nem kerültek betöltésre. Ez a koncepció hasonló volt a digitális samplerek minta bank kezeléséhez; néhány játék – köztük a Doom, Doom II és a Duke Nukem 3D – saját, optimalizált UltraMID.INI fájllal kerültek kiadásra.
Az Ultrasound hangkártyák nagy népszerűségnek örvendtek a PC zeneszerkesztői közösség soraiban. A tracker formátum a 80-as évek végén Commodore Amigán alakult ki, azonban köszönhetően annak, hogy időközben a PC magas minőségű grafikai megjelenítésre és hangvisszaadásra vált képessé, a demó scene átáramlott erre a platformra, és magával hozta a tracker formátumot. A korszak tipikus tracker formátuma volt a MOD, S3M, majd később az XM. A tracker formátum a fájlban tartalmazza a lejátszási utasításokat és digitális formában a hangszereket, ahelyett, hogy a hangkártyára hagyatkozna a hangszerek hangjának reprodukálásában. Egy tracker zene lemezre mentve tipikusan magába foglalja a lejátszási adatokat a mintákkal együtt, és a zeneszerző a hangszerlistában elhelyezheti a nevét és egyéb közölnivalókat. A modern samplerek ezen egyszerű előfutára megnyitotta a Gravis útját a piacra, mivel a követelmények ideálisan találkoztak a GF1 chip képességeivel. A probléma a többi hangkártyával az volt, hogy ezen formátum lejátszásánál le kellett mixelniük egybe a hangokat szoftveresen, és további romlást okoztak a 8 bites minták a folyamatban. Egy Ultrasound le tudta tölteni a mintákat a RAM-jába, és keverni tudta őket a gyors és magas minőségű hardveres megvalósításával, felszabadítva a CPU-t a feladat alól. A Gravis hamar felismerte, hogy a demó scene támogatása forgalomfelhajtó hatással lehetne, és 6000 darab kártyát ingyen odaadtak a scene leghíresebb csapatainak és személyeinek.
KOMPATIBILITÁS
Mivel a GF1 chipből hiányzott az AdLib-kompatibilis OPL2 áramkör és a kodek lapka, így komplikált volt elérni a jó Sound Blaster kompatibilitást. A fogyasztóktól remélték, hogy megtanulják, hogyan használják az emulációs szoftvereket más standardok emulálására, amely tevékenység nem volt szükséges sok más kártyához a Sound Blaster emulálása érdekében. Az emulációs szoftver nagyméretű TSR-ként futott, amit nehéz volt kezelni a komplikált DOS extenderek Windows előtti időszakában.
Habár sok népszerű játékhoz létezett natív támogatás, amelyek middleware hangzás könyvtárakat használtak (HMI Sound Operating System, Miles Audio Interface Libraries, Miles Sound System és hasonlók), a felhasználónak patch-elnie kellett a játékot a meglévő hang meghajtók lecserélésével az Ultrasound verziókra, amelyek az installációs CD-n foglaltak helyet. Ezen kívül a GUS két DMA csatornát igényelt a full-duplex működéshez, és a 16 bites csatornák általánosan gyorsabbak voltak, így sok felhasználó azokat választotta, de ez hibákhoz vezetett a DOS/4GW DOS extendert használó programoknál, ami általános volt az Ultrasound érában.
A két legfontosabb hang emulátort a szofvtercsomag tartalmazta:
SBOS (Sound Board OS) – SB Pro 8 bites sztereó emuláció és AdLib FM szintézis. Ez egy valós módú szoftver emuláció volt, amely újraalkotta az OPL 2 operátoros szintézist és legalább egy i286-os processzorra volt szükség hozzá. Speciális verziója létezett a GUS MAX-hoz (MAXSBOS) és az AMD InterWave-hez (IWSBOS), amely kihasználta a CS4231 kodek chipet.
Mega-Em – fejlett emulációs szoftver, amely i386-os processzort és EMM menedzsert igényelt DPMI/VCPI támogatással. A hangeffektekhez 8 bites Sound Blaster emulációt, a zene szintetizációhoz MT-32/LAPC-1, Roland Sound Canvas/MPU-401 emulációt biztosított. Támogatta az UltraMID TSR működését.
FEJLESZTŐI TÁMOGATÁS
A GF1 minta-alapú architektúrája áldás és átok is volt egyszerre. Egyrészt magas színvonalú zene és hang biztosításának lehetőségét kínálta (megfelelő alkalmazás-szintű támogatással). Erős kontrasztot mutatott a versenytárs Creative Labs Sound Blaster kártyáival összehasonlítva, amelyek a zenét FM-szintézis segítségével generálták, míg a GF1 digitalizált hangminták felhasználásával állította elő a zenét. A PC játékosok és amatőr zenészek (mint például a demó scene zenészei), akik hallották a Gravis-t működés közben, azonnal szerelmesek lettek bele. A Creative Labs Sound Blaster kártyáihoz hasonlítva a Gravis messze komplexebb játékbeli hangzást tudott előállítani, míg a hangminta-RAM megnyitotta az ajtót a csaknem határtalan zeneszerzői kreativitás előtt. Sajnálatos módon a legtöbb PC szoftver audió-motorja a Sound Blaster programozási modellre lett tervezve és kivitelezve; ez pedig konrétan azt jelenti, hogy FM-szintézist alkalmaztak a zene és hangeffektek megszólaltatására, alkalmanként PCM hangmintát a ritka, jobb minőségű effektekhez. Azokban az időkben sok DOS játékfejlesztő már más middleware audió csomagot alkalmazott (mint például a Miles Audio Design), és az eltávolításukhoz az alacsony szintű audió rutinokat kellett volna átírni. A legtöbb fejlesztőnek ahhoz, hogy kihasználja a Gravis PCM képességeit, teljesen át kellett volna írni a dedikált kódbázist. Sajnálatos módon az alkalmazások GF1 támogatása lassan érkezett és szórványosan. A legtöbben ragaszkodtak a Sound Blaster programozási modellhez, a Gravis-t javított MIDI lejátszásra használva, míg megtartották az esetleges PCM audió effekteket. Csak egy maréknyi játék támogatta natívan a Gravis-t a „freeform” PCM lejátszás és a nagyszerű effektek alkalmazása érdekében (mint például a Star Control 2).
A GF1 chipet nagyon könnyű volt programozni a bevezető tanulási fázist követően. Mivel a GF1 mintákat játszik a hangminta-RAM-ból, amint feltöltésre kerülnek a hangminták, a PC fel tudja szabadítani a rendszermemóriát egyéb feladatokhoz. A GF1 programozása leginkább a fire-and-forget (kb. tüzelj és felejtsd el; önmagát célravezető rakétáknál használt kifejezés) esetnek felel meg: töltsd fel a mintákat, mondd meg, mit tegyen velük, és működik anélkül, hogy további figyelmet kívánna a programozótól (egy nézőpont, amelyet vitattak egyes játékkiadók hangmérnökei). A legfontosabb, hogy a Gravis-re kiadott szoftver csak minimális (PC) konvencionális memória-többletet igényelt (anélkül, hogy igénybe venné az expanded vagy extended memóriát, vagy a védett módot).
AMD INTERWAVE
Az eredeti Ultrasound nagyszerű potenciálja lehetővé tette az Advanced Gravis számára, hogy a chip továbbfejlesztésében gondolkodjon. Az AMD, aki abban az időben megpróbált belépni a hangchip piacra, megfelelő partner volt ehhez, és az együttműködésből megszületett az új GFA1 chip. Ez az új fejlesztés 1995-ben került kiadásra, a stílusos AMaDeus kódnevet viselte, Am78C201 alkatrész kóddal gyártották, és piacra InterWave néven került. A továbbfejlesztésnek köszönhetően 8 MB fedélzeti memóriát és IMA ADPCM tömörítésű mintákat tudott kezelni, valamint nem volt mintavételezési butítás 32 hangcsatorna esetén; ezen kívül további áramkörökkel rendelkezett a hardveres FM szintézis emulásához, és egyszerű késleltetés-alapú digitális hangeffektezési lehetőségeket nyújtott, mint például a zengetés és a kórus. Kompatibilis volt az Ultrasound MAX vagy a Classic verzió 16 bites kiegészítő kártyáján helyet foglaló CS4231 kodekkel.
A hang patch készlet átdolgozásra került, a különálló hangszer .PAT fájlokból egy egyesített .FFF/.DAT hangminta bank készült, hasonlóan a SoundFont-hoz, amely egyaránt lehetett ROM vagy RAM alapú. 4 verziója volt a hangminta banknak: egy teljes 16 bites 4 MB méretű egy 8 bitre konvertált 2 MB verzióval, valamint egy 16 bites 2 MB méretű (hangminta-hurkolás alkalmazással) egy 8 bitre mintavételezett 1 MB méretű verzióval. A már meglévő .PAT/.INI gyűjteményekből .FFF/.DAT bankok létrehozásához egy konverter felhasználói programot (GIPC) biztosított a Gravis.
A referenciakártya 1 MB μ-law ADPCM tömörítésű hangminta ROM-al rendelkezett, amely alapszintű General MIDI hangmintákat tartalmazott az FM emuláció elősegítéséhez, és 2 darab 30 pines SIMM RAM foglalatot a bővítéshez. Az IWSBOS emulátor átdolgozásra került, így tartalmazta a Mega-Em lehetőségeit, mint a General MIDI emuláció, valamint az SBOS kernelt tartalmazták a Windows 95 meghajtók, hogy emulációt biztosítsanak a DOS Box ablakban.
A middleware „hangmeghajtók” patch-elésének folyamata nagyban egyszerűsödött a PREPGAME programmal, amely kijavította az ismertebb DOS játékokat automatikusan azzal, hogy megfelelően installálta és konfigurálta a natív InterWave meghajtókat, vagy pedig lecserélte néhány ritka eszköz, mint pl. Covox programsorait. Ezen kívül frissítette a DOS/4GW extendert, hogy megkerülje a 16 bites DMA hibát.
A GFA1 rendelkezett GUS/MAX kompatibilitási móddal, de az alapkártya addig nem volt kompatibilis az Ultrasound Classic-kal, amíg valamennyi memória nem lett installálva.
Az InterWave technológiát a Gravis Ultrasound PnP kártyacsalád használta. Ezen kívül különböző OEM-eknek licenszelték, mint például az STB Systems, Reveal, Compaq, Dynasonic és ExperColor. Néhány minőségi OEM változat 4 MB ROM-ban tárolt patch készlettel, valamint a saját hardveres DSP-nek köszönhetően további hangeffektezési algoritmusokkal és grafikus equalízerrel rendelkezett.
Az InterWave meghajtó szoftvereit az eTek Labs írta, magába foglalva ugyanazt a fejlesztői csapatot, amely korábban a Forte Technologies-nél dolgozott rajta. Az eTek Labs közvetlenül ezen munka megkezdése előtt vált ki a Forte Technologies-ből. 1999. augusztusában az eTek Labs-ot beolvasztotta a Belkin, ők lettek a cég kutató és fejlesztő csapata.
ÖRÖKSÉG
A földrengető képességek ellenére a Gravis egyedi hangminta-RAM architektúrája túl soknak bizonyult az iparág számára. Néhány korabeli játékfejlesztő a fejlesztői szoftvercsomagra és a termék hardveres kivitelezésére panaszkodott. Felhasználói oldalon a Sound Blaster emuláció okozott problémát, és ez nagymértékű termékreklamációt és visszavitelt okozott az üzetekben, ami szűkítette a termék kiskereskedelmi csatornáját. A hozzáadott szofvereken időközben finomítottak, de a Gravis nem tudta hatékonyan terjeszteni a továbbfejlesztett szoftvereket. (Mivel abban az időben az Internet elterjedése kismértékű volt, és emiatt nehéz volt a terjesztés.)
A cég önmaga is megcsinálta a maga problémáját. Amikor a Gravis által kiadott támogatást ígérő játékok listája nem valósult meg, a cég elvesztette hitelét a fogyasztók és a fejlesztők előtt. Számos kiadó és fejlesztő azzal fenyegetőzött, hogy pert indítanak a társaság ellen a termékekkel kapcsolatos megtévesztések miatt – hivatkozva a Gravis által koholt listára.
A shareware játék iparág inkább keblére ölelte a Gravis-t, mint a kereskedelmi játékok iparága. Ezek a híres cégek, amelyek ezt még a korai szakaszban megtették, az Apogee kiadó, valamint az id Software és az Epic Megagames játékfejlesztők voltak. A Gravis szintén magáénak tudhatta a győzelmet a demó scene-en, amely szívébe zárta a GUS-t, biztosítva egy évekre szóló kultusz kialakulását. Azonban a Creative Labs marketingje és fejlesztéseinek jelenléte miatt a Gravis nem volt képes sem olyan eladásokat generálni, sem olyan szintű támogatást nyújtani a Gravis hangkártyákhoz, amellyel fel tudta volna venni a versenyt a mainstream piacon a de-facto standarddá vált Sound Blasterrel.
Ha az Advanced Gravis ki tud tartani néhány évet addig, amíg a Windows 95 végleg átveszi a DOS helyét mint játékplatform, akkor a történetnek boldogabb befejezése lehetett volna. A támogatás terhét a kártyák Windows-os meghajtói vették volna át, így nem kellett volna minden alkalmazáshoz (leginkább játékhoz) beépített támogatást készíteni. Akárhogy is, ez nem történt meg.
Emellett az InterWave chip hiába volt a GF1 nagymértékben továbbfejlesztett verziója, az új kivitel nem tudott lépést tartani a Sound Blaster AWE32-vel. Ráadásul akkoriban az AMD pénzügyi problémákkal küszködött, így kénytelen volt több projektjét törölni, és sajnálatos módon ezek közt ott volt az InterWave is.
A csökkenő eladások miatt a Gravis arra kényszerült, hogy kilépjen a hangkártya üzletágból, és az Ultrasound bukása majdnem csődbe vitte a céget. Az Advanced Gravis, amely valaha az egyik domináns szereplő volt a PC periféria piacon, a cég jövőjét tette fel az Ultrasoundra, és megfizette a kudarc árát. A részvényesek perbe fogták a céget a menedzsment nagyfokú hozzánemértése miatt, hivatkozva az Ultrasound termékcsalád sikertelenségére. Jelentős átalakítás után, amihez hozzátartozik a Kensington Technology Group általi 1997-ben történt akvizíció (az anyacégen, az ACCO World Corp-on keresztül), a cég visszavonult eredeti piacára, az egyetlenre, amelyen valóban sikeres tudott lenni – a játékvezérlőkére.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az írás nagyrészt az angol nyelvű Wikipedia Gravis Ultrasound szócikkén alapul, kiegészítésekkel.
