Hirdetés

Gamer PC építés nem szakértői szemmel

Tápegység, háttértárak, ház

Tápegység:

Seasonic X 650. Teljesen moduláris kábelezésű, 650 W-os, fejlett ventilátor-vezérléssel ellátott, csendes és minőségi tápegység. Remélem jól is teszi a dolgát még évekig, hiszen a felára az EVGA-hoz viszonyítva elvitte az X-et a videokártya mögül! Tetszetős mindene, a csomagolás, maga a táp is.

A vezetékek kellő hosszúságúak, még az én viszonylag nagy házamba is. Kellően merevek, ugyanakkor jól hajlíthatóak, alakjukat formára igazítás után megtartják, nem ugranak vissza a „gyári” feltekert állapotba. A színük egységes fekete, szemben a honlapon és az egyéb helyeken található képekkel, ahol fekete-sárga harisnyázást találtam. Vagy ezt gyanúsnak kellene inkább találnom? Én csak megörültem neki, hiszen a sárga nem illett volna a gépemhez, de úgy voltam vele, a kábelt újraharisnyázom, vagy kicserélem.

Minden csatlakozón felirat van, így el sem lehet téveszteni, mit hová kell dugni és csak annyi kábelt kell felhasználni, amennyi feltétlen szükséges.

Háttértárak:

Számomra az 1 terás WD merevlemez sokáig elég lesz, így nem is kerestem nagyobbat. Meglehet nincs szükség a 7200-as fordulatszámra és 64 megás pufferre, de ezért az árért inkább már választottam ilyet. Eddig még nem hallottam a hangját.

Samsung 840 EVO 120 (128) GB SSD: nagyszerű. Gyors, tetszetős küllemű, és az ára is kedvező. Még nem mértem meg pontosan, csak úgy egyszerűen számoltam a másodperceket, RAM-disc nélkül kb. 20 másodperc alatt feláll a rendszer (Win7).

Ebben nincs benne a várakozási idő, amit a BIOS-ba belépéshez fenntart magának a rendszer, ez kb. 8-10 sec. Szóval maradjunk, annyiban, hogy gyors nagyon.

A DVD íróról nem nagyon tudok mit mondani, csak azért van, ha esetleg valamit fel kell telepíteni, valamint fekete ez is. A legolcsóbb a piacon, amit kaptam, egy LG, és meg kell mondjam, egyelőre messze a leghangosabb része a konfigurációnak, amikor felpörgeti a lemezt.

Gépház:

Corsair Obsidian 750D. Amikor elkezdtem nézegetni a házakat, nem is figyeltem az árakat. Csak arra figyeltem, melyik tetszik. Több jelölt is akadt: Bitfenix-Ronin, Zalman Z9 Plus valamint Thermaltake házak, de mégis ez tetszett a legjobban. Egyszerű, letisztult forma, elegáns. Az ára sokáig visszatartott, de végül is összességében most hogy már „belaktam”, nem bántam meg a választást.

Minden belefér, szellősen, egyszerűen, a kábelek jól elhelyezhetőek, az egyik legnagyobb plexivel rendelkező ház a piacon. Porszűrők mindenhol. Vannak persze negatívumok is: az előlap műanyag, a ventilátorok nagy teljesítménynél lehetnének csendesebbek, és meglehetősen csúnyák. Nem fehérek, hanem szürkék.

Az ház alsó lemeze lehetne vastagabb anyagból, néha berezonál. És az SSD tartók, hát azok... Műanyagok, de abból az igazi fröccsöntött érzetet keltő, egy évszázaddal korábbi bakelites korszakból.
És lötyög is benne az SSD, bele kell csavarozni mindenképpen (zaj elkerülése végett). De mindezek kisebbségben vannak a pozitívumokhoz képest. És még egyszer mondom: minden belefér.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Gépfejlesztésem története

    Honnan indultam, milyen volt az első gépem, milyen amatőr hibákat vétettem, és, hogy hol tartok most...

Előzmények