Hirdetés

Gamer PC építés nem szakértői szemmel

Processzor, vízhűtés, memória

Processzor:

Mint korábban írtam, a ház felára elvitte a magasabb verziót, így maradt az i5-ös. Természetesen nekem ez is elég lesz még nagyon-nagyon sokáig. Gyakorlatilag húzás nélkül is mindent visz, puhán és könnyedén. Az alaplap által ráküldött automatikus emelést (valami 35% körül) nem bírja, de szerintem a memória inkább a ludas ebben. Majd a későbbiekben kitapasztalom.

Egyelőre a kupak is rajtamarad. 40-50° között megy játékok során, teszteknél is 55° körül állapodott meg, és a turbóra állított FanXpert 3 is csak időszakonként pörgeti fel a ventiket. Igaz még nincsen 40 fokos kánikula, ezt majd akkor meglátjuk. Stabilitási teszteken simán átment.

Mondjuk a processzor csak a hűtőjével együtt értelmezhető igazán, ezért azt is ideveszem. Ez ugye a Corsair H110 2 db 140 mm-es ventilátorral, amelyek egységesen fekete színűek. Alapjáraton hangtalanok, de amikor dolgozniuk kell, na akkor megjön a hangjuk.

A pumpa egy cseppet hallható, a teljesítményért valamit fel kell áldozni. Későbbiekben kipróbálom nem gyári ventikkel, és meglátjuk. Egyelőre teszik a dolgukat, akinek befér a házába, csak ajánlani tudom. Én a gyári pasztával használom, szerintem ez is megfelelő. Az összeszerelése egyszerű, a hozzáadott kézikönyv egyértelmű.

Azt hozzá kell tennem, hogy az egész PC összerakása során egyedül ezzel merült fel némi probléma, ugyanis az alaplap hátlapjához kerülő műanyag támasz nem teljesen illeszkedett az alaplapi furatokkal.

Hiába tettem be a 1156-1150 jelzéssel ellátott furatba a menetes perselyeket, maga a támasz nem állt precízen, kicsit erőltetni és deformálni kellett. Talán 1-1,5 mm-ről van szó, de akkor sem illeszkedik teljesen. Ezt azoknak mondom, akik esetleg szembesülni fognak ezzel a problémával. Megoldható és tökéletesen működik az eszköz, inkább a zavaró témába sorolnám.

Memória:

Corsair Vengeance Pro (CMY8GX3M2A1600C9r), tehát 1600 MHz-es, 2x4 GB, CL9 késleltetésű, fekete-piros DDR3-as memória.

Elméletben. Illetve ez van írva a dobozra. Ugyanis az alaplap 1333-nak ismerte fel. 1600 MHz-en simán fut, de állítani kellett hozzá a BIOS-ban. Sokat olvastam utána és azt szűrtem le, hogy bőven elég ez a sebesség és méret egy meglehetős játékkonfighoz. Ezt csak megerősíteni tudom. Mivel ezt az alkatrészt is felülről látja az ember, nem mindegy hogyan néz ki a teteje, de nincs mit szégyellni a Corsairnak, szerintem bárhol megállná a helyét ez a memória is. Nem húztam még, mert ahhoz amire most kell, elég, így erről nem tudok nyilatkozni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Gépfejlesztésem története

    Honnan indultam, milyen volt az első gépem, milyen amatőr hibákat vétettem, és, hogy hol tartok most...

Előzmények