Még meg se jelent, de már acéllemez
Előtte.
Alaplap alá lapnak egy régi acéllemezt találtunk ki. Mágneses betűket és számokat rakosgattunk rajta ide-oda testvéremmel, valamikor az ezredforduló hajnalán. Volt némi fekete máz-szerű bevonat rajta, amit már megkezdett az idő vasfoga. És a dörzspapír fejezte be. Jó kis anyag, 1 mm-es és biztos nem rozsdamentes. Túlzásnak tűnhet ez a vastagság azokban az időkben, amikor már a 0,6 milliméteres lemeznek is örülni kell egy hagyományos számítógépház esetén, és talán az is. De szükségünk van a tartására, hiszen Ercsi - elnézést a kifejezésért - csak egy üres műanyag héj. És mivel nincs lehetőségünk hidegen sajtolt formával merevvé tenni a lemezt, az anyag vastagságával kell operálnunk. Ha időnk engedi, még kikönnyítjük néhány helyen, de egyelőre nem szempont a súlycsökkentés. Persze vehettünk volna jóval könnyebb alumínium lemezt is, de mindketten hiszünk az újrahasznosítás fontosságában. És a környéken sajnos épp senki sem akart egy 400 x 300-as alumínium lemezt kidobni.
Utána előtt picivel.
Levágdostunk némi felesleget, majd MSZ-jól-van-az-úgy szabvány szerint felmértük a távtartók helyét. M3-as menetes-szárhoz - tévedés jogát fenntartva - a lyukakat 4-es fúrószárral fúrtuk ki. Gyors próba után a kihagyott két jelölést is kifúrtuk. Olyan jól sikerültek a likak, hogy alig fél óra reszelgetés után a helyén is volt az összes távtartó. Hiába no, Melós Szabvány.
Maradva az újrahasznosítás szelleménél, innen-onnan lecsavarozott hatszögletű távtartókat használtunk. Ezek fél centis magassággal igyekeztek hozzájárulni a színvonal emeléséhez. A rögzítő anyák felcsavarozása közben kellett rádöbbennünk az alaplap fonákján rejtőző ExpressCard foglalat azon kellemetlen tulajdonságára, hogy több mint 5 milliméterrel türemkedik ki az alaplap síkjából. Teljesen el is felejtkeztünk róla, olyan ügyesen rejtőzött eddig a pontig. Nem lévén más megoldás, arra a napra be is szüntettük építő jellegű tevékenységünket, és egyebek mellett megrendeltünk kettő híján egy tucat, 10 milliméteres távtartó mütyürt.
Feszült a helyzet.
Sikerült még karácsony előtt hozzájutni ezekhez, így a két ünnep között szépen össze is állítottuk az alaplap tartó tálcát és az alaplapot. Következő napirendi pontunk a tálca rögzítésének megoldása volt a magnóban. Mindenképpen mozgatható konstrukciót szerettünk volna, hogy komolyabb csavarozás nélkül is hozzá lehessen férni a tálca mögött helyet kapó egyéb berendezési tárgyakhoz. Nézegettünk kisebb és nagyobb zsanérokat is, ám hamar kiderült, hogy nem elég simán csak kihajthatóra megcsinálni a tálcát. Végül a megoldást két régi, talán ablakokhoz való buktatható sín képében találtuk meg. A preparálásra előkészített munkadarabokat az ősi hagyományok szerint egy csodálatos vasárnap reggelen, a kert akusztikailag legmegfelelőbb pontján méretre flexeltük.
Autofocus fail.
Makróban azért megvan a kettes. Alá.
Eleinte úgy gondoltuk, egy csavar és a felső peremre felakasztott fül elegendő lesz a kihajtható sínek felszerelésére. Végül inkább maradtunk a hagyományosabb, két csavarral történő rögzítés mellett. A tálca aljára felkerült egy-egy, majd a lötyögésmentesebb mozgatás érdekében még egy pár, sínen futó ellendarab. Kell még az alsó holtponti állapotra egy kis gumi bak, illetve a szekrényajtókról ismert mágneses zár, és kész is. Egy kézzel kényelmesen ki / fel lehet hajtani az alaplapot, és a tálcával együtt a szerkezet megbontása nélkül eltávolítani a készülékházból. Ezzel a megoldással kényelmesebben szerelhető a konstrukciónk, mint a piacon kapható számítógép házak "up to" 83%-a. Innováció, iKényelem, iVilágmegváltó iÚjítások. Patent pending.
Még jó hogy megjelöltük, hová kell felszerelni.
Ezek a képek még eleinte készültek.
Itt a magasabb távtartók is megcsodálhatóak.
Kolléga megmutatja, hol van Ercsi sarka.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
