Bevezető
Eredetileg Mauríciusz és La Réunion volt a terv. Pálmafák, rum, vulkánok, az Instagram által hivatalosan jóváhagyott naplementék, minden adott volt egy nyugodt, elegáns, „megérkeztünk az életbe” típusú nyaraláshoz, amit aztán jól megosztottunk volna a szosöl médiában, hogy mindenki irigykedjen 
Aztán valahogy eljutottunk oda, hogy inkább Vietnámba foglalunk jegyet.
Mert míg Mauríciusz és La Réunion azt ígérte, hogy koktéllal a kezünkben nézzük a tengert, Vietnám azt ígérte, hogy robogók között cikázva próbálunk életben maradni egy pho levessel a gyomrunkban.
És őszintén? Ez sokkal jobban hangzott.
Rájöttünk, hogy Vietnámban nemcsak napozni lehet, hanem komplett kalandfilmet forgatni. Így lett a „luxi szigetes pihenésből” egy olyan utazás, ahol a napi program része lett az alkudozás, az utcai műanyag széken evés, és annak megfejtése, hogy a zebrán való átkelés pontosan melyik buddhista életszakaszhoz tartozik.
Viccet félretéve, még tavaly év végén, amikor Ilha das Floresen, az Azori-szigetek egyik gyöngyszemén voltunk (itt írtam róla, ha még nem olvastad: LINK), már akkor tervezgettük, hogy mi lehetne a következő célpont.
Van egy nagy listánk azokról a helyekről, ahová el szeretnénk jutni, és természetesen a győztes szinte soha nem erről a listáról kerül ki. Most sem volt másképp.
A listánkon tényleg szerepelt Mauríciusz és La Réunion. Azért gondoltunk ezekre a célpontokra, mert láttunk róluk néhány dokumentumfilmet, és úgy voltunk vele, hogy akkor legyen most ez.
El is kezdtük tervezgetni az egészet, és az alapterv az volt, hogy egy hétig Mauríciuszon leszünk, majd onnan átrepülünk La Réunion szigetére, és onnan indulunk haza.
Hirdetés
Itt jött az első probléma!
Mi mindenképp májusban akartunk szabadságra menni. Az odaút még rendben lett volna, de a visszaúton kétszer is át kellett volna szállni, mert szezonon kívül nincs közvetlen járat. Ez még önmagában nem lett volna gond.
Csakhogy míg az odaút normális áron volt, a visszaút körülbelül háromszor annyiba került volna. Olcsóbban kijöttünk volna, ha visszarepülünk Mauríciuszra, és onnan egyetlen átszállással megyünk vissza Svájcba.
Mondjuk azt sem igazán értettük, hogy odafelé van közvetlen járat, visszafelé meg nincs. Na mindegy...
A következő gond a szállás volt.
La Réunionon annyira szezonon kívül van ez az időszak, hogy alig találtunk szállást, és azok is inkább rosszak és drágák voltak. Eléggé úgy nézett ki a dolog, hogy a szezonon kívüli turistákat próbálják lehúzni, amennyire csak lehet.
Kezdtünk afelé hajlani, hogy legyen csak Mauríciusz.
Igen ám, de arra meg két hét bőven sok lett volna nekünk, mert egyikünk sem az a klasszikus strandolós, „nem csinálunk semmit” típus. Valószínűleg pár nap alatt bejártuk volna az egész szigetet, a maradék időben pedig halálra untuk volna magunkat.
Január elején aztán az egyik kollégám visszatért a három hónapos fizetés nélküli szabadságáról. Ezalatt bejárta Mianmart, Kambodzsát, Thaiföldet és Vietnámot.
Annyira bejött a beszámolója, hogy elkezdtünk ebbe az irányba nézelődni, de mi csak egy országot akartunk meglátogatni.
Egy csomó utánajárás után végül Vietnámot választottuk.
Baromi jó áron találtunk repülőjegyet Premium Economy osztályra. Mondjuk itt sem volt közvetlen járat, de ez különösebben nem zavart bennünket.
Zürichből mentünk át Bécsbe, majd onnan Bangkokba, végül Hanoiba. Bécsben körülbelül egy óránk volt az átszállásra, Bangkokban pedig nagyjából másfél.
Közel 10 óra az út Bankokba.
A tervünk az volt, hogy északról délre beutazzuk az országot.
Így is tettük. 😊
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
