2024. április 25., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Kultúra rovat

Ember-érték

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A könyvtár második otthonom, a könyvtáros nénik szinte a második családtagjaim. Voltak.

[ ÚJ TESZT ]

Ma beugrottam a Szabó Ervinbe és meglepődtem.

Az én szememben a könyvtárak eléggé megbecsült helyet foglalnak el. Sok városban éltem, mindegyikben tag voltam, mindegyiket második otthonomként szerettem.

A könyvtáros nénik kedves pótmamáim, a könyvek őszinte barátaim voltak. Ez a híres fővárosi épület is hasonlóképp kedves szívemnek, bár itt a hatalmas látogatottság és a nagy méretek miatt kevésbé tud érvényesülni az a meghitt légkör, ami tényleg megadja a báját ezeknek az intézményeknek.
Persze az épület hatalmas méretei és a gyönyörűen kidolgozott külső-belső ámulattal tölt el és ha az ember igazán akarja, itt is megtalálhatja a csendet, de itt sokkal inkább a színtiszta funkciót látta el mindig is a szememben minden. Nem beszélgethettem soha a könyvtárosokkal, minden gyorsan szakszerűen történt és ehhez az embereknek valahogyan mindig pörögnie kellett.

Egy kicsit talán elembertelenedett a folyamat, hogy a folytonosság fenntartható legyen.

De így is örültem, mert a "hosszabbítós" néni nem egyszer olyan természetes jókedvvel és humorral beszélt, miközben piszmogott a gépen, hogy nekem is nevetnem kellett és azért amikor visszamentem, mindig megismertem látásból a dolgozókat. Emberek közé mentem, puha érintések, vagy ráncos bőrű meleg kezek, de emberi kezek adták a kezembe a könyveket.

Most viszont nem ez történt.

A könyvtár júliusban kivett egy kis pihenőt. Lehet, hogy eztán majd nem fog, mert a hónapnyi idő alatt sok minden megváltozott.

Először érdeklődve néztem a változásokat, de aztán már nem tetszettek annyira. Hozzá kell tegyem én egy olyan emberközpontú lény vagyok, aki isteníti a technológia fejlődését, de retteg a kiszolgáltatottságtól. Imádom az új kütyüket, érintő-mániás vagyok és tetszik, hogy a Google mindenembe beeszi magát, mert amit elfelejtenék azt is tudom.

A könyvtárban már nem emberek adják-veszik a könyveket, hanem automaták. Valóban vannak még a pultok mögött személyek, de a kiadásnál csak gépeket láttam.

Egyszerűen betesszük vagy bedobjuk a könyvet,az érintőmonitoron beírjuk a kódunkat és kész.
Sokkal gyorsabb, sokkal egyszerűbb, sokkal olcsóbb.

Egyetlen kérdést tudtam feltenni a hölgynek, aki segített. Ez nagyon tetszik, de nem fog ezért a maguk állása megszűnni? A válasz az volt, hogy erre sajnos nem felelhet...

Gondolom akad aki azt mondja, hogy ne okoskodjak, mert ez így sokkal jobb el kell fogadni a technológia térhódítását, amúgy is ez sokkal kényelmesebb és gyorsabb, márpedig az idő pénz...

Ezért meg kell jegyezzem én nem okoskodom, csak sajnálkozom. Mert a berendezések ára nem kerülhet túl sokba. Hasamra csapok és azt mondom egy gép, egy ember félévi fizetéséből megvan, áramot meg nem fogyaszt sokat. Tehát tavaszra már simán megérte.

Csak én azt nem tudom, hogy mi lesz a könyvtárosnénikkel? Mert nyilván ha itt beválik máshol is alkalmazzák ezt a rendszert, ami amúgy hasonló formában látható már bevásárlóközpontokban a kasszasorokon...
Nekem mondhatni mindegy is lehetne, mert én a munkám végett nem vagyok helyettesíthető egyenlőre gépekkel, mert embert emberségre nevelni-tanítani gép nem tud.
De rengeteg ismerősöm könnyen pótolható lenne masinériákkal, ha arról lenne szó.

Én jobban szeretem ha beugrom valahova és nem minden steril, csendes, funkcionális.
Nem a pár-száz forintokat sajnálom, amiket sokszor nálam hagytak, mondván majd legközelebb úgysem késik. Nem is négyszeres hosszabbítást, hogy visszavittem és egyből újra kiadták, mintha minden rendben lenne. Csak nem tudom ezek az emberek mit csinálnak most, ha kirúgják őket a nyugdíjmizéria mellett ötven-hatvan évesen, értelmiségi, de azért eléggé szűk lehetőségeket felvonultató diplomával.

Eszembe jut néhány mű, amelyben az emberek hasznáról, vagy éppen használhatatlanságáról van szó. elborzadva olvastam, láttam őket, most pedig a szemem láttára cserélik le a gépek a társadalom tagjait... Persze ezek csak dobozok, nem humanoid gépek lézerágyúkkal és atommal, de én akkor is úgy érzem, hogy önmagunk ellen küldünk legyőzhetetlen ellenséget...

Sok ez nekem...

A mellékelt kép nem a könyvtárból való,a neten kerestem, de tökéletesen ugyanilyen rendszerről van szó.

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.