Hirdetés

2021. június 17., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Elza és Mása emlékére - kutyatartásom 10 éve

A kutyatartás legszomorúbb pillanatai, történetek, emlékek, fájdalmak, amin minden kutyatartó átesik.

[ ÚJ TESZT ]

A hibáim

Nem vagyok tökéletes kutyatartó, nem vagyok tökéletes falkavezér, vannak hibáim a felsoroltakon kívül is és sok mindent igencsak másképp gondolok mint mások, ebből sokszor vitám is van. De a kutyatartásban mindig rengeteg a vita, az egyszerű kutyatartóktól kezdve egészen a csúcson lévő emberekig, a tényleges falkavezérekig. A kutyás élet egy nagyon bonyolult, komplex és erősen változékony terület, hiszen ahogyan nincs két egyforma ember, úgy két egyforma kutya sem, nagyon sok esetben nem működik az, ami másnál viszont tökéletesen.
Nem is szeretnék tökéletes lenni, ellenben a hibáinkat ismerni kell, ha nem is javítjuk ki őket, hogy tudatában legyünk és ismerjük a határokat. Sok mindent nem úgy csinálok ahogy a könyvekben le van írva, utálnak is miatta egyesek kutyás körökben, de működik a rendszer és jól érzik magukat a kutyák. Talán a hibákra szükség is van, hogy valami normálisan működjön. Ez az én falkám, az én szabályaim, az én rendszerem és működik.

Enyhébb hibák.
A kutyakertet, a kutyaajtót csak 3 éve csináltam meg, addig nem volt. Pedig ez valami elképesztően jó dolog, hogy nem kell kiengednem őket, hanem szabadon tudnak mozogni és nem kell az udvar háta mögül visszahívnom őket, mert elől a kutyakertben vannak és csak közösen megyünk az udvar többi részére. A járdákat, az udvarok közti átkelőket, hogy ne legyenek sárosak, a kapunál az ugató rámpát amin kilátnak az utcára, a lépcsőkön a kutyarámpát a könnyebb közlekedés miatt is csak ekkor csináltam meg. A második kijáratot, hogy a szobából közvetlen a kutyakertbe mehessenek és ne kelljen mindig körbe. Ezek elég nagy kényelmek a kutyáknak és nekem is, sokkal korábban meg kellett volna csinálnom, már voltam azon a tapasztalati szinten korábban is.

A két öreg fiatalon se szerette, ha esik az eső és sáros a lábuk, nekik még nyárra esőkabátot is vettem és azt is szerették, de ezt is csak a vége fele kapták meg. A hámok, a sétafelszerelés, a kinti, benti fekhelyek is csak azóta vannak, az ortopéd fekhelyet is csak félidőben kapták meg az öregek. Nem olcsóak ezek a felszerelések, de megvehettem volna előbb.
A termos padlószőnyeget is csak most raktam le, a kuvasznak és a másik öregnek is nagyon tetszett. Három hétig tudta élvezni a kuvasz összesen, mert meghalt, elkéstem vele. Pedig már két éve abbahagyta a vakarózást, tehát lerakhattam volna a padlószőnyeget akkor. Eddig azért nem volt, mert nem lehet normálisan takarítani, a kutya meg allergiás volt, 8 éve fel is szedtem a padlóról és linóleum volt. De már két éve abbahagyta, lerakhattam volna akkor a padlószőnyeget... Mivel ágyban aludtak nem nyomta az oldalukat így sem a kemény föld, de ez is egy figyelmetlenség volt.
A ház is csak akkoriban került átrendezése, hogy jobban elférjenek, kényelmesebben közlekedjenek, meg az udvar is akkor lett kutyásra építve 3 éve.
Akkor kezdtem el őket hétvégente autóval hordani sétálni a nemzeti parkhoz amit nagyon szeretnek, ez is egy eléggé megcsúszott dolog lett, jóval előbb kellett volna, mert imádták. Ezek azok amit csak akkor ismerni fel igazán mikor megszakad a folytonosság és rádöbbent a hibák mennyiségére és súlyára.

Nyilván ezek nem annyira komoly dolgok, a kutyát egyáltalán nem érdekli mennyibe került a fekhely vagy a szőnyeg vagy a kutyahám, neki pont olyan jó a párezer Ft-os, mint a húszezres. Ugyanolyan jól elvannak a házban és udvaron is teljesen függetlenül attól mennyire van átalakítva kutyásra vagy nincs. Nem nagyon érdekli a kutyát az sem, hogy mikor mellette vagyok akkor épp babrálok-e valami hobbi szerűséggel vagy őket simogatom. Őket csak az érdekli, hogy mellettük vagyok és bizony egész életemben mellettük vagyok. Viszont most mégis teherként nyom, hogy foglalkozhattam volna vele komolyabban. Bár igazából ezeket most csak a fájdalom miatt érzem, tudom mennyire jó életük van, nem szenvednek hiányt semmiben és mindig ott vagyok mellettük, de ez a 10 év annyira kevés és gyors, hogy tényleg minden kieső percét ilyenkor visszamenőleg fájdalomként élek meg.

Kezdő voltam az elején, de mindenki más is pont ugyanígy kezdő. Viszont mindig az első kutyák a legközelebb állók és pont az ő életük jelentős része megy el azzal, hogy a gazdájuk kezdő és lépésről, lépésre halad felfele, nekik viszont az idejük fogy. Nagyon kevés ez a 10 év. Ha most ezzel a tudással kerülnének hozzám az első kutyáim újra, sok mindent másképp csinálnék. Nyilván ez képtelenség és ez is egy fájdalmas része a kutyatartásnak a temetésükön túl, hogy az első kutyák a legjobbak, állnak legközelebb és pont az első kutyákkal vagyunk kezdők botladozásokkal, az idő meg eltelik, és ez a végén derül csak ki.

Közepesebb problémák.
Sok dolgot nem vettem meg nekik, illetve nagyon elkéstem vele, hónapokat, évet. Egy kutyának egy hete az két hónap, a majd kaptok jövő hónapban vagy hónapok múlva mondatnak felfoghatatlan nagy súlya van ami csak most érződik.
Nem azzal van a bajom, hogy hobbijaim vannak, hanem azzal, hogy előtérbe volt a kutyákhoz képest, pedig ennek pont fordítva kell lennie. A kutyákkal foglalkozunk előbb és utána magunkkal. Ettől falkavezér a falkavezér. Tipikus huszonéves végein járó, még nem látja át az élet jelentőségét teljesen és az évek telésének súlyát.
Főleg kutyás szempontból ami 7x.
A tárgyak megvárnak hónapokat is, a kutyáknak viszont már éveknek számítanak a hónapok. Egy régebbi Iditarod-on említette az egyik versenyző, hogy a jó hajtó mindig a kutyákkal foglalkozik előbb és csak utána saját magával. Miközben pakolta alájuk a szalmát és csinálta nekik a kaját, őmaga pedig félig átfagyva, kimerülve, éhesen vacogott. Én is ezt az elvet vallom. Ehhez képest sokszor pont fordítva csináltam, ez az ami igazából bánt, mert ez nem falkavezérhez méltó viselkedés...

Amíg fiatalok voltak nem vettem komolyan sok mindent, lévén sok évük van még vissza és be lehet pótolni. Itt állva most viszont minden perc amit elvesztegettem súlyosan fáj, már nem lehet bepótolni.
Volt olyan mikor odajött simogatásért vagy ölelgetésért, hogy elzavartam, mert nem értem rá, nem volt kedvem, pedig ráértem volna. Ilyenkor komótosan elvonult az ágyba szegény. Természetesen este visszakapta a simogatást, de a szomorú sétája tőlem az ágy felé most sokszor bevillan.
Vagy elvihettem volna őket sétálni is pluszban, sokkal hasznosabb időtöltés lett volna. Volt, hogy teljesen jó sétaidő volt és mégis csak egy kisebb kört mentem velük, mert otthon akartam feküdni vagy valami felesleges dolgot babrálni, ezek most eléggé zavarnak. Rájuk kellett volna fordítanom.
Bár valószínű ezeket is csak én nagyítom fel saját magamnak a fájdalom miatt, mert tudom megkaptak mindent és folyamatosan mellettük voltam, de 10 évnél a minden is kevés, ha valakit nagyon szeretünk.

Az ember hajlamos belemélyülni a szürke hétköznapokba is, az általánosan elterjedt munkahelyi problémák, a rokonok közötti konfliktusok, a világ dolgai, túl sok a negatív dolog és a stressz, annyira elvonja a figyelmet, hogy csak pörög az élet. Az ember minden hülyeségre figyelmet fordít és koncentrál, olyanokra is amikre totál felesleges. A szép dolgok pedig suhannak. Ez még nekünk embereknek is gyors, csak úgy telnek az évek, de mikor 10 éves életekről beszélünk... Ezek viszont jogos felvetések, ugyanis:

Észre se vettem, hogy megöregedtek.

És a súlyos hibák.
Ami miatt jogosan lehetek dühös, hogy elhanyagoltam a vizsgálatait és nem vettem komolyan a daganatos betegségeit. Attól, hogy a típusa miatt nem ráknak nevezik, még ugyanolyan probléma. Azt is tudtuk korábban, hogy genetikailag nem tökéletes, el kellett volna vinnem már korábban jobban kivizsgáltatni specialistához is, korábban fény derült volna pár dologra amik kezelésével még lehet mindig élne, mert nem jöttek volna a komplikációk. El lett hanyagolva ez a része, felelőtlenség volt.
Bár nem akartam stresszeltetni 2 órányi autóutakkal vadidegen klinikákra többször is, ez így még rendben van, hogy nyugalmat biztosítottam neki ezzel, de azért lehetett volna pár vizsgálatot helyben is.
A vérvételek kihagyását legfőképpen nem bocsátom meg, ugyanis azokat bármikor lehetett volna helyben pár perc alatt. Többször is az elmúlt egy évben mivel mindig vittem valami miatt, valószínű már látszódott volna azon is és korábban kiderülhettek volna a problémák. Ehhez képest utoljára évekkel ezelőtt csináltattam, azon hiába volt még minden érték rendben...
Sokszor megvizsgáltattam természetesen a dokival, szív és tüdő hangra, ultrahang, hasnyomkodás, amiket meg lehet nézni általában a rendelőben azokat megnézettem, megkérdezte miket vettem észre rajta és mindig rendben volt, egészségesen viselkedett, de a vért azt nem vizsgáltattam pedig pár perc levenni a mintát és a rejtett problémákat előre jelzi, még ha komolyabb átvizsgálásra nem is viszem el az ország másik felére. Tervben volt, hogy elkezdünk neki adni az immunerősítőkön kívül daganatellenes gyógyszereket is, de annyira jó állapotban volt nem kezdtük el ezt sem, bár lehet nem változtatott volna a végeredményen az se. Valamennyit még azért rá tudtunk volna húzni az idejére. Most már hiába gondolkozok ezen.

Ezt a hibát a másiknál nem követtem el, el is vittem és ki is derült a májgyulladása. Ha nála is elhanyagoltam volna a vérvizsgálatot akkor mire a tünetek jelentkeznek már késő. Őt megmentettem, legalábbis ebből.
Bár a gerincével nem tudtunk mit kezdeni, ezt nem lehet sehogy gyógyítani, így Mása életén ha ki is derül előbb a probléma nem tudtunk volna semennyit hosszabbítani. Elzáén egy kicsit még lehetett volna, ha odafigyelek, ha pedig évekkel korábban komolyabban veszem talán egy évet is.

Nem fogadtam el, fel sem fogtam, észre sem vettem az idejük véges, bár felszínesen egyetértettem vele, hogy ilyen kutyáknál a 10-12 év a várható, mind a kettő el is érte tehát le a kalappal, valahogy mégsem tudom elfogadni, pedig az életet nem érdekli ki mit fogad el, csak megtörténik. Nem készültem fel rá, nem fogadtam el beléptek ebbe a korba, azt hittem még évekig velem lesznek és mikor az évek leteltek is még mindig ott voltam, hogy évekig velem lesznek és sosem öregszenek meg.
Nem vettem észre, hogy megöregedtek, hogy eltelt 10 év.

Nagy hiba volt még, hogy nem vettem fel a kapcsolatot korábban az előző tulajokkal és tenyésztőivel. Elza és Mása szüleit és testvéreit is láthattam volna élőben még, ha akkor mikor hozzám kerültek felkeresem őket, de most már hiába. A fiatalok szüleit és testvéreit sikerült megismernem, még ha legtöbbet csak fotóról vagy videóról, néhányat élőben is, de náluk ezt már nem hanyagoltam el és jelenleg is tartjuk a kapcsolatot legtöbben. Elza és Mása esetében viszont már csak a halálhírüket tudtam közölni az előző gazdákkal és tenyésztőkkel.

Akit esetleg érdekel a falka élete megtalálhatóak Deviantarton és Youtubeon.
Ezek eddig zárt csatornák voltak ismerőseim között, Elza miatt tettem nyilvánossá.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.