Tainan

Amikor kimentek az első anyagok a Computexről, történt egy igen meglepő fejlemény. Kaptam ugyanis egy emailt, egy olvasónk írt rám, hogy látja ám, hogy épp Tajvanon garázdálkodunk, ő itt él már négy éve, és örömmel megmutogat pár dolgot. Hoppá! Ez tényleg meglepett, és persze rettentően örültem is neki, úgyhogy fogtam magam és leutaztam Tainanba, ami sokkal délebbre van, egyébként pedig az ország korábbi fővárosa, az egyik legrégebbi település. Gábor ugyanis itt lakik, a HSR pikk-pakk levitt, találkoztunk a városban, értem jött robogóval és elvitt egy csomó érdekes helyre, miközben megpróbált válaszolni az összes idétlen kérdésemre.

Gábor, én és a robogó

Robogózni hatalmas élmény volt, első állomásunk a Konfúciusz templom volt, ami a legrégebbi fennmaradt ilyen szentély. Érdekes módon nincs is felújítva, néha talán festenek, de ennyi. Bóklásztunk a parkban, s belebotlottunk egy helyi bácsiba, aki épp verset írt, s nagyon megörült Gábornak, lévén egy idegen, aki beszéli a nyelvet. Instant kiselőadást kaptunk történelemből, meg kellett néznünk az egyik falon az amerikai fegyveresek által ütött golyókat a második világháborúból, és aztán adott nekünk egy példányt a verséből. Ez egy A3 lap, tele kínai jelekkel, állítólag a naplementéről szól, persze egy mukkot sem értek belőle, de kézzel festette a betűket, tök jól néz ki.

A holland erőd

Utána elmentünk Fort Zeelandhez, ami egy hollandok által épített erőd, egész jól egyben van, majd ezt követően a Tree House volt az úticél, ami egy sima ház, de az a különlegessége, hogy keresztül-kasul benőtték a fák. Állati jól néz ki, sosem láttam még ilyesmit. Aztán elsétáltunk egy olyan étterembe, ami a környék legjobb tésztázója. Várnunk kellett az asztalra, de megérte, s magamtól be nem jövök ide, egyrészt kínai az étlap, fogalmam sem lett volna, hogy mit kell enni, másrészt a staff is csak a helyi nyelven tud érintkezni a vendégekkel, nem is voltak idegenek, csak helyi arcok. A kaja pedig zseniális volt, mellé pedig kaptam hideg tejesteát, a legjobb ital ebben a hőségben. Aztán elugrottunk a vásárlós részre, mert mondtam, hogy valami geek póló kéne, de annak ellenére, hogy igen masszív a felhozatal, egyik sem volt túl ötletes, a turistás pólók pedig egyszerűen bénák voltak. Addig-addig mászkáltunk, míg ránk esteledett, úgyhogy ideje volt egy újabb kaját burkolni.

A fákkal benőtt ház

Gábor megint egy tipikus helyi étkezdébe vitt, persze robogóval. Itt nyárson sütött dolgokat ettünk, egy csinos promoter csaj tukmált ránk sört, de mi a helyit ittuk (a fantáziadús Taiwan Beer), sokkal enyhébb, mint az otthoni. Közben megtudtam egy csomó dolgot, ezeket jellemzően megírtam már az eddigiekben, úgyhogy az olvasó nem marad le igazából semmiről. Tainan girbe-gurba, szűk utcáit magam mögött hagyva és Gábornak megköszönve az élményeket visszatértem az éjszakai vonattal Taipeibe. Tainanban láttam először egyenruhás középiskolásokat, itt ez szabály. Minden sulinak más a színösszeállítása, ennek van annyi fegyelmező ereje, hogy amikor mennek haza az iskolából, akkor is kulturáltan viselkednek, mert könnyen beazonosítható, hogy ha valaki ordibál, akkor hova jár.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!