2019. július 19., péntek

Gyorskeresés

Élet napkeleten, hatodik rész

  • (f)
  • (p)
Írta: |

A múltkori rész után jöttem rá, hogy mennyi dolgot kifelejtettem az ételekről szóló leírásból.

[ ÚJ TESZT ]

A múltkori rész után jöttem rá, hogy mennyi dolgot kifelejtettem az ételekről szóló leírásból. Ezek közül a fontosabbakat majd beleszövöm a többi téma közé, csak tessék jól figyelni!


Ez volt az osztályom [requested]

Ismét ki kell térjek egy pár szó erejéig az időjárásra. Az ugyanis hihetetlen szokatlan volt számomra, hogy az itthon "vénasszonyok nyara" néven ismert jelenség ott milyen formában mutatkozik. Az időjárás jelentés szerint 22 fok, napos idő, 75% páratartalom. Ez eddig normális is lenne talán szeptember végén, de a lényeg a sorok közt van: hőérzet 42°... Igen, ez már közelebb állt a valósághoz. A város a kabócák folyamatos ciripelése mellett ismét légkondik dübörgésétől volt zajos, mivel ezt a némileg az ember ajánlott üzemi hőmérséklete feletti hőt valahogy el kell viselni. A szép, napos idő ellenére a reggeli pára dél körülre sem enyhült cseppet sem, és a változatosság kedvéért tejfölös homályba burkolta az amúgy koszos-szürke nyolcadik emeleti látképet. A nap hátralevő részében sem nagyon változik ilyenkor már a helyzet, legfeljebb csak annyit, hogy a Nap leszálltával a pára éjjeli ragadozó módjára felemelkedik, elfedi a csillagokat a kíváncsi szemek elől, majd egyesült erővel, minden haragját kitöltve igazi trópusi zivatar formájában lecsap a gyanútlan áldozatára. Ebben az időszakban szinte minden este esőkopogásra alszik el az ember, majd hajnalban a szomszéd vietnámiak "Stairway to heaven" című dalra előadott karaoke műsorszámára ébred.


Evés közben

Az ilyen napok monotonitását szakította meg egy röpke délelőtt erejéig egy otthonról kapott csomag. A dolog érdekessége nem is a csomagban rejlő szalámi, májkrém, ropi és focicipő, hanem az, ahogy megkaptam. Egy év alatt sikerült rájönni, hogy habár a kínai posta viszonylag működőképes, de az egyetemen belül teljességgel kaotikusan üzemel. Nem volt két alkalom, hogy levelet, vagy csomagot ugyanazon a helyen kellett volna átvegyek, pedig elméletileg van erre egy külön épület is a kampuszon, ami ezért felelt. Ez a csomag is valahova megérkezett, de az én kezembe csak egy postai értesítőt nyomtak, hogy vegyem át magam. Az első megkérdezett szerint a keleti kapunál levő postára kellett volna menjek. Ez sima ügy volt, jártam már ott máskor is, ez egy elég nagy épület, hatalmas írásjegyek hirdetik, hogy miről is van szó. De rövid sorbaállás után kiderült, hogy nem itt van a csomagom, hanem már átvitték egy másik postára, ami az északi kapunknál van, ezt bizonyította az értesítőre halványan ráhelyezett kisebbik pecsét, amit én alig tudtam kivenni is. Tehát visszamásztam az egyetem másik kapujához, 2km séta tűző napon, hegymenetben. A gondok ott kezdődtek, hogy az északi kapu környékén semmi olyan nincs, amit én postának neveznék, de még postának látszó tárgynak is nagyon híján volt a környék. Újabb gyors körkérdés a járókelők közt elirányított az egyik számítógépes pláza földszintjére, ahol tényleg találtam egy postát, de itt csak csomag átvétellel foglalkoztak. Ekkor kezdtem tanácstalan lenni, de végül megkérdeztem a kapunál álló portást, aki elmondta, hogy a kapuban van a postai átvevőhely. Rövid mászkálás után rájöttem, hogy ezt hogy értette, ugyanis az ottani egyetemi kapuk nem kis létesítmények, hanem általában méretes, 10-15 méter magas műmárvány tömbök, amik egyértelművé teszik, hogy itt bizony valami van. De a baj az volt, hogy ez a műmárvány hóbort csak viszonylag új-keletű, és a posta az még valami őskorból maradhatott fenn. Egy kis, jellegtelen bódéról volt szó, ami éppen ember magasságú, keskeny és fehérre mázol ajtajára apró írásjegyekkel volt felvésve, hogy bizony milyen célt is szolgál. De idővel erre félig ráépült egy kapufélfa, a másik oldalról pedig több sorban újságosok, üdítős és lacipecsenye árusok, hirdetések takarták el. Miután ezeken átverekedtem magam, egy komótosan keresztrejtvényező embertől a diákigazolványom felvillantásával meg is kaptam a csomagom. Pofonegyszerű, ugye? Az azért kár, hogy a zacskó ropit vagy felbontották út közben, vagy kiszakadt, de még két hét után is ropi maradványokat takarítottam a focicipőmből...


Elva Xiao
<爱的主打歌 - A szerelem dala>, <Capuccino>

Idővel sikerült rátalálni az egyetemen belül működő kávéházra is, amit az egyik újdonsült ismerősöm mutatott meg. Mivel a főnök az egyik közeli barátja volt, így meghívást kaptam a szülinapi bulijára is. Azt azért hozzá kell tegyem, hogy itt most mindenki, akit említek, az korban valahol velem egy környéken helyezkedik el, 20 és 30 közt nagy vonalakban. Ez a kávéház is egy olyan srác vállalkozása, aki az egyetemről kikerülve inkább valami gyakorlatiasat csinált, nem pedig belefulladt a hétköznapi munkakeresés tengerébe.
Maga a buli talán kicsit viccesnek is mondható, hasonlított a filmekben látható jelenetekre, amikor a maffiavezér összehívja a baráti körét, és együtt ünnepelnek valami füstös lebujban. Persze a résztvevők többsége még egyetemista volt, talán nálam is fiatalabbak pár évvel. Persze az országos zsúfoltság azért megmutatkozott, ugyanis teljesen véletlenül éppen azonos időben egy tőlünk teljesen független, másik születésnapi bulit is tartottak még a kávézóban...
Volt sokféle kaja, pia, meg persze torta a végén. Persze az itteni torták nagyjából bármire alkalmasak, csak evésre nem. Kiválóan lehet velük például dobálózni, egymás arcába kenni, és ennek megfelelően többnyire erre is kell őket használni. A másik furcsaság az az étkezési mód. Nem a "mit", hanem inkább a "hogyan" lehet az, ami elrettent egy átlagos külföldit. Például a csonttányér kérdése. Illetve hiánya. Persze van csonttányér, de mi ezt kulturáltabb körökben úgy szoktuk becézni, hogy "asztal", vagy esetleg "padló". A helyzet az, hogy az elit helyeket leszámítva teljesen normális, hogy a nem kívánatos maradékokat csak úgy az asztalra köpködjük, legyen az szálka, vagy csont. Akartam bőrt is írni, de azt nem nagyon hagyják meg a kínaiak, ahogy az egyéb fura dolgokat sem (halszem, ökörhere, stb). Persze cigizni sem vétek evés közben, főleg nem ilyen alkalommal, és a csikkeket sem feltétlen hamutálban szokták elnyomni, hanem akár a már nem használt tányérokon, poharakban. Ezért is van az, hogy egy evés utáni asztalkép felér egy csatatérrel, és ezért van az is, hogy jobb helyeken folyamatosan járnak a pincérek, és takarítják a romokat, hoznak új étkészletet, ha szükséges. Az asztalok is vagy sok rétegnyi fóliával vannak takarva, amikből csak lehámoznak egyet, és jöhet a következő vendég, vagy valami fényes, sík, könnyen takarítható lappal rendelkeznek. Praktikus dolog tehát a(z asztalra) leesett pálcika helyett újat kérni, ki tudja... Illetve ruhákat gondosan elhelyezni, mert ha valami esetleg a földre esne, az igen koszos lehet. Még az is esélyes, hogy röptében leköpik...
Aztán persze táncolásba fulladt a buli, ekkor már a szomszéd szülinapos társaság is becsatlakozott. Bár azt hozzá kell tegyem, hogy ugyan vannak nagyon nagyon jó kínai zenék, és például a kínai (meg japán) pop az sokkal jobban bejön, mint a nyugati, de azért persze silányból is rengeteget talál, aki keres. Annyira keresni sem kell, mert mindenhol azt üvöltetik, az ilyen bulikon is időről időre előtűnnek a gyöngyszemek.


Karen Mok
<爱死你 - Halálra szeretlek>, <台 - Színpad>, <隐隐 - Rejtélyes>

A kávéházi hétköznapok persze nyugisak, de akad más hely, ahol ki lehet kapcsolódni. Egy viszonylag közeli kocsmába járt a többség, amit az elmondások szerint külföldieknek szántak kimondottan, de ez szerintem leginkább az áraikban látszott meg. Persze tényleg sok külföldi járt oda, de szerintem leginkább azért, mert mást egyszerűen nem ismertek. Én csak néhányszor voltam, mert elég gyér volt sok szempontból. Leginkább ilyen kis helyi punk vagy altern bandák, illetve külföldi senkiházi együttesek léptek fel. Ezek valami iszonyatosak voltak. De itt értettem meg az üzleti profiljukat: otthon legfeljebb záptojást és fonnyadt paradicsomot kaptak volna olyan teljesítményért, de viszont Kínában, mivel külföldiek, fizettek nekik, hogy fellépjenek, és még talán el is tudtak sózni pár lemezt a kijáratnál. Mindezt még olyan botrányosan vacak teljesítmény mellett, amit produkáltak.
Egyetlen jó koncert volt ezen a helyen, azt is egy kínai "sztár" adta. A helyzet az, hogy egy átlagos koncerten egyszerűen nem volt hangulat. A színpad előtti tömeg (már ha egyáltalán összegyűlt annyi ember, amit már tömegnek nevezünk) állt mint a főtt-répa, és bámult ki a fejéből. De még a legnagyobb punk zúzásra is. Amikor egyszer egy argentin lánnyal, meg még két sráccal elkezdtünk két sorral hátrébb pogózni, hogy történjen már valami, akkor meg mindenki odafordult, és minket bámultak, hogy mi a fenét csinálunk. Azon az egy koncerten, ami tetszett, viszont tényleg jó hangulat volt, de nagyon. Teljesen más volt a felállás, mert már bőven órákkal a koncert kezdete előtt megtelt a kocsma, főleg kínaiakkal persze, mert a külföldiek nem ismerik a helyi bandákat. Egy gombostűt nem lehetett leejteni, nagyon jó volt a hangulat már az előzenekarok alatt, akik mind nagyságrendekkel jobban tolták, mint a kivetítőre feltett előzetes műsorajánlóban levő "neves" külföldi bandák. Az a helyzet, hogy így utólag visszatekintve maga a zene nem nagy durranás, de mégis ez volt messze a legjobb hangulatú koncert, amin kint voltam, énekelt, táncolt a közönség. Felcsillant a remény, hogy nem teljesen értetlenek, csak hozzám hasonlóan nem tudják igazán értékelni a vacak zenéket/előadókat.
Ilyesmi bárban még egy helyen jártam, ami említésre méltó lenne. Az a város másik felében van, szóval nem túl gyakran mentünk át, mert metró hiányában alsó hangon egy óra utazást jelent odajutni. Egy ismerősöm hívott meg, akinek az egyik fellépő bandában a gitáros jó haverja. Mondjuk ez egy normálisabb műsor volt, színvonalas fellépőkkel, főleg ahhoz képest, hogy mind helyi banda volt. Bár javában nem saját dalokat játszottak, de ez olyan esetben megbocsájtható, ha Guns 'n' Roses és Bob Dylan kerül terítékre. Itt sikerült is összebarátkozni ezzel az együttessel, egészen annyira, hogy később meg is hívtak egy-két koncertre vendégszerepelni (kicsit tudok gitározni, és jól mutat az együttesben).


Hostess lányok az egyik fellépésünkön

Aztán persze vannak az elektronikus zenét játszó helyek. Nem saját akaratomból mentem ilyen szórakozóhelyre először, mert alapvetően nem szeretem ezt a stílust annyira. De nagyon kellemesen csalódtam. Először a kínai újév alkalmával voltunk a Soho nevű helyen, miután kellemesen eltöltöttük az időt egy csendesebb bárban, részben az újévi műsort nézve, részben dumálva, majd megsüketülve és pernyével borítva a tűzijátéktól. Rögtön a folyóparton rengeteg ehhez hasonló hely található, egymást érik a klubok, mi meg találomra kiválasztottunk egyet, és bementünk. Azt azért had osszam még meg a nagyérdeművel, hogy amíg oda eljutottunk, majdnem halálra gázoltak az úton átkeléskor: bementünk a felezővonalig, hogy ott megvárjuk a maradék elhaladó kocsit, de a sor végén két versenyzőjelölt úgy gondolta, hogy túl lassú a tempó, és beelőzött mindenkit (szerencsére minket is). Azért volt hajmeresztő, mert nagyjából semerre nem tudtunk ugrani, csak álltunk, és néztünk, hogy mi lesz.
Maga a bár elég jó, élő zene volt egész éjjel több DJ felváltva kevert, és közben időnként előpenderült egy-egy énekes, akik helyi csillagok dalait adta elő, mint Elva Xiao, és Jolin. Amin meglepődtem, hogy mennyire tele volt a hely, alig találtunk helyet egy asztalnál, és nem csak külföldiek voltak, hanem rengeteg kínai is. Ez azért érdekes, mert az újév ott elvileg családi ünnep, nagyjából a Karácsonyra hasonlít, csak tovább tart. Viszont a koszos vidéki város itt már megcsillantotta a profizmus szikráját, mert a zene, a hangulat, a kiszolgálás kegyetlen jó volt.
Hasonló helyeket még Yangshuo-ban láttam, de ott köztudottan külföldiek üzemeltetik a bárokat, így nem csoda, hogy itthoni szemmel is profi a hangtechnika, kiszolgálás. Persze ami jobban tetszik az ottani szórakozóhelyekben, hogy nem nagyon látni azt a rakás sznobot, akikkel itthon megtelik egy-egy klub. Illetve ha mégis, akkor sincs akkora arcuk, sokkal közvetlenebbek az emberek. Az utcán deszkázó punkok közé is simán be mer sétálni az ember, mert egyáltalán nem érződik az, hogy esetleg valami baj érhetne, legfeljebb csak az, hogy összehaverkodunk. Ilyen bandák egyébként minden este voltak az egyetemünk főkapujánál, amint besötétedett, máris megjelentek a deszkákkal, bringákkal, és késő estig tolták a mutatványokat.


Kelly Chen
<对不起不是你 - Bocsánat, nem te vagy>, <希望 - Remény>


Stanley Wong
<音浪 - Hanghullám>

Azt azért érdemes tudni a kínai sztárokról, hogy legalább olyan mértékben termelik őket, mint az felénk megszokott. Viszont amit sokan nem tudnak, hogy ezek a sztárok mennyi embert érintenek. Jó eséllyel az itt megemlített nevekről még senki sem hallott, akinek nincs kifejezetten ilyen érdeklődési köre. Pedig ez nagjyából olyan, mintha sosem hallottuk volna Brittney Spears, Justin Timberlake, Victoria Beckham, vagy Jennifer Lopez nevét. Sőt, még annál is durvább, ugyanis ezek a sztárok az egész ázsiai régióban igen ismertek, és ez viszont annyit embert foglal magába, hogy az is könnyen elképzelhető, hogy le is körözik a nyugati sztárokat rajongótábor tekintetében. A másik jellemző, hogy egy-egy sztár nem csak zenei életben mozog otthonosan, hanem szinte minden híresebb művész szerepelt már filmekben, reklámokban. Nehéz is eldönteni, hogy például Andy Lau inkább filmsztár, vagy énekes. Aztán arrafelé péládul nem Michelle Pfeiffer, meg Angelina Jolie a neves kozmetikumok reklámarcai, hiszen ezek a nevek eltörpülnek a helyi hírességek mellett. Eddig még nem sikerült, de egyszer majd el akarok jutni egy olyan koncertre, ahol valaki ennyire híres lép fel, mert elképesztő hangulat, és rengeteg ember szokott lenni a koncertjeiken, amit eddig láttam. Az íráshoz, rendhagyó módon, nem képeket szúrtam be, hanem inkább a számomra leginkább tetsző előadók néhány videóklippjét, hogy egy kis betekintést lehessen nyerni az ottani zenei életbe. Elnézést a források miatt, de nyugati videómegosztókon nem nagyon találtam ilyesmit, a kínaiak viszont néha igen lassan töltenek be...


S.H.E.
<Superstar>, <中国话 - Kínai nyelv>

A kis térbeli, és időbeli kalandozás után azért még egy pár klasszikusabb kultúrát idéző eseményről is írnék. Szeptember vége ugyanis nem csak a vénasszonyok nyara, hanem ekkortájt van az Őszközép ünnepe. Különösen megdobogtatja egy ex-csillagász tanuló szívét, ha közel két hónap után először lát csillagos eget, és azt is pont jókor. Sem pára, sem szmog, sem pedig a kolesz melletti építkezésről felszálló por és reflektorfény nem zavarta a kilátást, ami elég ritka, ugyanis folyamatosan dolgoznak. Persze nem tudom bizonyítani, de később hagyták abba, mint ahogy általában aludni mentem (12-1 óra felé), és korábban kezdték, mint keltem (8 körül), több műszakban építkeznek, mint benzinmotorban az ütem.
De visszatérve az ünnepre. Azért érdekes lehet az ilyesmi, mert itthon már szinte teljesen kihaltak a hasonló jellegű ünnepnapok. Valami vagy vallási ünnep (Karácsony, Húsvét, Pünkösd), vagy történelmi megemlékezés (államalapítás, márc. 15, és így tovább). Persze a vallásos ünnepeknek is volt valami alapja régebben is, csak azok már teljesen kivesztek, és talán manapság már a vallásos vonatkozás is kevésbé népszerű (vagy lehet, hogy én látom rosszul).


Sárgadinnyés holdsüti


Még holdsüti

Az Őszközép ünnepe szintén a holdnaptáron alapszik, ahogy a hagyományos ünnepek mind. Története nagyon régre nyúlik vissza, 2-3000 ezer évvel ezelőtt már volt megmutatkozott a Hold szimbólum, és azóta is több kevesebb változáson átesve folyamatosan él, de különösen népszerű az utolsó két (Ming és Qing) dinasztia idején lett. Az ünnep egyik legfontosabb eleme, hogy az emberek ilyenkor összegyűlnek, és a szeretteikkel töltik az estét, együtt élvezik a holdfényt (ami ezen a napján az évnek különösen fényes). Azok, akik nem tehetik ezt meg, mert távol vannak a családjuktól a Holdra tekintve mégis közel érezhetik magukat, tudva, hogy a szeretteik is hasonlóképpen tesznek, és a holdfény közvetítésével mégis együtt lehetnek lélekben (bár ez igen romantikus gondolat, de én mégis inkább a skype-ot használtam).
Mint talán minden kínai ünnephez, ehhez is kapcsolódik valami étel, a holdsütemények fogyasztása. Ennek a története a Yuan dinasztiára (mongol dinasztia, nagyjából a tatárjárás ideje környékén) nyúlik vissza, amikor az előző (Song) dinasztia hívei meg akarták dönteni a betolakodó uralkodó hatalmát. Mivel nyíltan felkelést szervezni veszélyes dolog, így a közelgő ünnepet kihasználva a parancsba adták speciális sütemények készítését, amiben a haditervet és parancsokat lehetett csempészni. Ennek emlékére esznek ezen a napon holdsütit. Ezen a történeten kívül is persze van jelentősége a süteménynek, a család és az élet teljességét szimbolizálja (ahogy a fényes, kerek telihold is).


Holdsüti formázó

A sütemény maga amúgy töltött tészta, ahol a töltelék lehet mogyoró, dió, passzírozott vörös-bab, kínai datolya, vagy lótuszmag krém (nekem a sárgadinnyés ízlett leginkább). A süteményeket házilag, hagyományosan olyan eszközzel formázzák, ami leginkább szerintem a szapulóra emlékeztet, csak valamivel mélyebb minta van bele faragva, amibe a tésztát teszik. Az ünnepre egyébként még különféle hagyományok is vannak, mint a lampion és/vagy gyertya gyújtás, és így tovább.

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.