Kezdődött az egész történet valamikor 2007 februárjának végén mikoris beiratkoztam egy küzdősport egyletbe, leginkább azért mert mindig is érdekelt a box, de utcán azt nem lehet elég jól hasznosítani, de mégis kéne valami ilyesmit cisnálni és annakidején kissé ellustultam az egyetemi évek alatt.
Fel is kerestem egy helyi dojo-t. A mester mondta, hogy nézzek végig egy edzést és utána döntsem el, hogy jövök-e vagy inkább jobb nekem a termen kívül. Hát végül maradtam pedig azon az edzésen mikor nem csináltam semmit hanem csak néztem, sok-sok esés nekem jobban fájt mint a tanulóknak. Végül elhatároztam magam és kezdetét vette egy hosszú folyamat aminek egyik állomására érkeztem ma. Persze semmi sem megy könnyen, ám velem mindig történnek különös dolgok. Vizsga előtt egy hónappal egyik edzés alkalmával annyira megfeszítették a bal vállamat, hogy a mellizmom a vállizületnél vagy hol részlegesen felszakadt és bevérzett. Ennek eredményeképpen nem tudtam rendesen használni a bal karom, ráadásul az alapállásom miatt mindig elöl volt… ciki. Mondjuk ez még mind nem volt elég, egy héttel vizsga előtt volt egy edzőtábor is ahol volt szerencsénk plusz 2-3fokban 1,5-2 órákat edzeni, hétfőn már-már azt hittem, hogy nem fáztam meg .. tévedtem. Egész héten a seggemen vettem a levegőt kb, és a vizsgán se volt ez másképp.
Szóval vizsga napján kicsit fájó vállal és náthásan érkeztem sokadmagammal, még fehér övesként a dojoba. Kissé furcsa volt, hogy a mesterem senseie azt kérte, hogy minden klubtag jelenjen meg a vizsgán, végül kiderült miért, ekkorra hozta az új övet a 2dan fokozattal, nagyon felemelő érzés volt ez mindnyájunknak mikor kicserélte az edzőnkön a már kissé megkopott feketeövet, és a 3danos mester jelenléte is csak emelte a vizsga presztízsét.
Kisvártatva elkezdődött a vizsga, ekkorra már nem izgult senki sem, illetve nem volt időnk rá, vagy azzal foglakozni mi lesz ha .. mert akkor rögtön vesztettünk, tudtuk, hogy nagy az anyag és azt is, hogy ettől sokkal többet fognak kérni tőlünk ezért csak az adott feladatra koncentráltunk. Amit megtanultam a vizsga alatt az leginkább az, hogy az ember tűrőképessége mennyivel kitolható, ha tudja, milyen sok múlik rajta. Ami addig nem ment jól akkor meg sem kottyant. Amit meg sem tudtam csinálni, azt ha fogcsikorgatva is de megtettem és mindenhol a lehető legjobbat nyújtottam, nyújtottuk ami csak kitelt. Persze hibák vannak voltak és lesznek, de akkor valahogy minden kicsit jobban ment értem ezt az ütés / védés / rúgástechnikákra, az erőnlétre és a formagyakorlatra is. Bár az erőnlétnél kicsit úgy éreztük, hogy végünk, ebben segítségre voltak a haladók, akik gondoskodtak arról, hogy ne legyen annyira egyszerű dolgunk. Pl. szűkkezes fekvőtámasznál rátámaszkodnak a hátadra, mikor leereszted magad szó szerint belenyomnak a parkettába, vagy 5perces meditációs állásnál egy shinai végével szurkálják a hasfalad és de nem utolsó sorban hasizomnál püfölik a gyomorszájad. De még lehetne tovább is folytatni. Aztán a hibáknál a büntik ugye .. mindenkinek kollektíven, ugrókötél, általában 100db utso 10-20 kiaival. Bár a végén ez már 200 volt 40 kiaival csak azoknak akik úgy érezték, hogy még jobban is el tudtak volna fáradni(miért is tettem fel a kezem :S). Az igazság az, hogy a végén nem is éreztünk fájdalmat, csak hogy nem megy, nincs erő, de valahonnan meríteni kell, különben nem lesz sárga öv. Aztán egyszercsak mondták, hogy yame és sorakozó. Nem is hittük el, hogy a végére értünk, az időt nem is érzékeltük, egyáltalán nem pedig 3,5 órán át megállás nélkül hajtottunk leszámítva a 3x fél percet amikor engedtek minket inni. A Senpaiok és a Senseiek felálltak velünk szembe és egyenként személyre szólóan adták át az okleveleket, a budopasst és mindenkinek meghajoltak gratuláltak. Ez volt a legjobb érzés mikor meghajoltak a teljesítményünk előtt és büszkék voltak ránk, mint ahogy mi is a mesterünkre aki felkészített bennünket. Vizsga után úgy éreztem magam, hogy a föld felett járok fél méterrel, a szeles, havas hideg időben is teljesen jól éreztem magam és igazán fel sem fogtam, hogy vége, megcsináltuk mindnyájan. Délelőtt fél1kor szinte a körmünket rágtuk, hogy jajj mi lesz, délután fél3kor pedig már büszkén vettük át az okleveleket, még fel sem fogtuk igazán mekkora erőpróba volt ez. 6x20 hasizom, 6x20 fekvő + büntik mégegyszer ennyi kb. 800 ugrókötél legalább, az összes ütés és rúgástechnika ütőpárnára teljes erővel 2x30as szériákban (ball, jobb oldal).
Mától sokkal jobban értékelem azt az övet amit magam köré tekerhetek edzések előtt bár csak citromsárga és méginkább a magasabb fokozattal rendelkező senpaiokat és senseieket, hogy ezt és ettől sokkal komolyabb erőpróbákat kiálltak előmenetelük során..
Ja és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy már nem kell edzés előtt termet takarítani sem. :DD
Üröm az örömben, hogy a vállam kicsit rosszabb állapotban hagyta el a vizsga helyszínét mint ahogy odaérkezett, de bízom benne, hogy ebben a pihenőidőszakban teljesen rendbejön majd.

Akiknek néhány szó nem volt tiszta:
Shinai: bambuszbotszerű képződmény
Kiai: harci kiáltás
Sensei: feketeöves megszólítása
Senpai: rangidős megszólítása
Yame: állj
Dojo: edzőterem
Budopass: olyasmi mint az egyetemistának az index, vagy a kisiskolásoknak az ellenőrzőkönyv