Egy soha el nem megírt regény (leállat)

Csak a címe nem fért ki.

2012. március 5. 13:54
Én a guga vagyok, ez pedig egy igen bonyolult regény (lesz). A legegyszerűbben úgy tudnám felvezetni, hogy vagyok én, aki írja, de nem vagyok benne biztos, hogy rendelkezem oly mértékű felkészültséggel és lexikális tudással, hogy ezt az igen bonyolult regényt megírjam. De engem nem abból a fából faragtak, hogy ilyen apróságok eltántorítsanak a célomtól.
Kitaláltam egy írót, aki teljesen biztos, hogy ezt a regényt meg tudja írni, mert már befutott és sikeres író. A regény témája pedig egy 1800-as évekbeli világítótorony, Phare de La Vieille, egy aprócska sziget, tényleg pici, csak is a világítótorony van rajta és benne egy ember, aki gondoskodik róla, hogy éjjel a hajósok el ne tévedjenek a kereskedelmi útvonalon.
A regény erről az emberről fog szólni, hat hónap magány, s havi egyetlen alkalommal kiköt nála egy hajó, friss vizet és élelmiszert hoz. Majd hat hónap után leváltják. Erről a hat hónapról lesz szó. Jól hangzik?

Az előző regényemben (Beparipa) is igen nehezen találtam megfelelő nevet a főhősnek, aki végül Felhő Tamás lett. Most még nehezebb helyzetben vagyok, mert nem csak a főhős nevét kell kitalálnom, aki ugye eleve nem lehet magyar, hanem az íróét is, aki a regényt megírja.
Az íróhoz már van egy karakterem, a figura létezik, beszéltem is már vele, nem író a foglalkozása, de valakit ide kell rángatnom, hogy te leszel az és kész. Remélem, nem jön rá, hogy róla mintáztam. Kezdjük a főhőssel, aki a világítótoronyban fog eltölteni hat hónapot. Férfi, életkorát tekintve 35 éves, alacsony, 162cm magas, rövid barna haj, erősen borostás, vastag szemöldök, kemény arc, harcedzett, sokat látott, sokat szenvedett a neve pedig legyen Cletus Coquet.

Az író 55 éves, agglegény, de azért bőven vannak nőügyei, fiatalos lendületű, határozott, keveset szól, azt is inkább utasítás szintjén, nem kedves ember, de a zárkózottságának megvan az oka, mindjárt belelesünk, hogy jobban megértsük, mit takar az őszes halánték és a minden reggel akkurátus mozdulatokkal frissen borotvált arc, amit drága arcszesszel hint. Lapogatja az arcát finoman, enyhén felszisszen, sokáig nézi magát a tükörben, elégedett önmagával.
Kilép az ajtón, középszerű autója van, 5 évente lecseréli, csak a márka marad. A luxust nem szereti, felesleges felhajtás, a kényelemre utazik. Elegáns és diszkrét megjelenés, tiszta és ügyel mindenre kínosan. Finoman csukja be a fekete Toyota ajtaját. Az első mozzanat mindig ugyanaz és ezen évek óta nem változtat, Mike Oldfield Crises c. lemeze. Otthon van egy falnyi cd lemeze, de az autóban csak ez az egyetlen. Hangtalan kigurul az utcára, a kaput nyitva hagyja, ahogy a lakás ajtaját is, csak egy órára megy el, amíg friss élelmiszert vásárol aznapra. Ez a környék kihalt, soha nem jár itt senki, pont azért választotta magának ezt a házat. A legközelebbi falu Legénd, pont olyan távolságra, hogy a déli harangszót még hallja.
A falubeliekkel nem kommunikált, ha áthajtott a falun csak megnézték, de soha nem intettek neki, mint jó ismerősnek.

Rétságra tartott, rendelt egy csomagot, postán maradót. A rétsági posta ostoba helyen van, nem lehet parkolni. A város eleve a létezés és nem létezés határán billeg. Az ablak mögött csinoska tanonc, ügyelt rá, hogy a mellei odavonzzák a férfitekintetet. Mire a csinoska tanonc megkérdezte, hogy mi is a neve? Addigra lezavart vele gondolatban egy menetet, mindenféle pózban kipróbálta és már majdnem elárulta magát. Hogy mi? Hja, itt az igazolványom, Zólyomi Zoltán, a csinoska előrehajolt az üvegablakhoz és elvette az igazolványt a kezéből, finom ujjai voltak, mindenképpen érezni szerette volna a bőrét. A tekintetét végig a csinoska mellén tartotta, nehogy szem elől tévessze.
Ahhh, igen, tényleg van egy csomagja, egy pillanat, rögtön hozom és ezzel felállt, s ahogy arra számítani lehetett, igen formás harapdálni való fenékkel rendelkezett.

A csinoska, mint ha érezte volna a levegőben életre kelt feszültséget, a szája szegletében kaján vigyorral tért vissza és illegetve, megvidámodva huppant le újra a székre. Ez utánvét, gondolom, tudja… az a kis hatásszünet, ahogy a férfira nézett, abban az egy másodpercben benne volt egy vacsorameghívás, egy szál piros rózsa, a férfi saját maga főz otthon, előtte lefürdenek, egymásnak esnek, s utána elszívnak egy szál cigarettát, megisszák a maradék pezsgőt. A lány megkérdi, hogy itt aludhatok? Persze, maradj csak nyugodtan, majd reggel beviszlek időben, mire felébredsz az asztalon a specialitásom, omlett Zólyomi módra.
Mennyi lesz pontosan? Nem azért kérdezte a csinoskától az összeget, mert nem tudta, pontosan lelevelezte a dealerrel és tételesen, csak húzta az időt, hogy lássa még azt a kis buja mosolyt a szája szegletében. Tudta, hogy esélye sincs a csinoskánál, hisz ősz a halántéka, a csinoska meg akármilyen gömbölyded alkatrészekkel is rendelkezik, nem biztos, hogy betöltötte a 18. életévét.
A csinoska kacérkodott továbbra is és kidüllesztette a mellkasát, tetszett neki a férfi mohó pillantása, vágya, látta, nem tudta nem észrevenni. Gyorsan bevasalta a tekintetet, aztán végre kinyögte, hogy 39.500 Ft. lesz, majd csiklandós hangon megjegyezte, hogy vajon mi lehet benne, hogy ha ilyen könnyű?
A férfi a kérdésre nem válaszolt, a lány kezébe rakott 40.000 Forintot és egy kézcsókommal elköszönt, a lány pedig nagyon sajnálta. Egész jól indult ez a hétfő számára.

Zólyomi a csomagot az anyós ülésre helyezte, kedve lett volna itt és most feltépni, beleszimatolni, de ügyelnie kellett a látszatra és a diszkrét, kifinomult, udvarias, és kikezdhetetlen megjelenésre. Az út hazafelé pont egy májkoldfildnyi, főleg ha lassan vezet. Bánkig még istenes az út minősége, de onnan akkora kátyúk vannak, hogy elefántcsordák úgy tűntek el, mint századelőn a katonai repülő és hajórajok a Bermuda háromszögben. Megfontoltan vezetett, úgy is vásárolt. Pontosan tudta, hogy milyen kenyeret, s milyen húst, s mit főz ebédre. A hentesnél vett sertésbordát, orrában érezte a konyhában terjengő illatot. Sok hagymával, fokhagymával és zöld fűszerek, amiket nagyon szeretett. Bazsalikom, majoranna, oregano, kakukkfű, mesterien főzött, alaposan és mániákusan, fejedelmi étkezéseket gyakorolt otthon egymagában.

Gondolkodott rajta, hogy szerez egy kutyát a falubéliektől, hogy legyen házőrző, nem a kutyával volt gond, hanem a falubeliekkel. Egy régebbi regényéhez rászánta magát és elment a templomba, hogy valami megszállja, hangulat, amiről éjszakákon át írhat. Beült a hátsó padba, halálosan unalmas pap, az asszonyok feketében, a férfiak elkülönülve, rémes volt, ahogy énekeltek, egyetlen üdítő dallamsort sem talált benne. Ha Isten létezett volna, ott és akkor kötelességének érezte volna, hogy megjelenjen, s ahogy Jézus kizavarta a kufárokat, Isten is korbáccsal kergette volna ki a kötelességtudattól és képmutatás által vezérelt falusit, hogy húzzatok innen a bús picsába! Ne szomorítsatok!
Ült a hátsó padban, hűvös volt, a prédikáció senkit sem érdekelt, a papot a legkevésbé.
Azt figyelte, hogy van e olyan asszony a padsorokban, akihez lenne kedve.
Amelyik sűrűn forgolódik, les, firtat, de úgy, hogy senki se vegye észre. Aranyos pofikája van, kár, hogy a kendő a fején csadorként hat, eltakarja a haját, pedig van benne még tűz, nem hiába tekergeti a nyakát. A férjének biztos kicsi a nemi szerve, ha egyáltalán van férje.
A pap belekeveredett valami matematikai egyenletbe és zavarodottan elővette a papírját, szamárvezető, pár pillanatig a beállt csöndben, amíg belekapaszkodik a következő mondat első betűjébe, a padsorok illedelmesen megreccsentek.

Úgy döntött, hogy nem lesz kutya. Kapu nyitva, begördült, be sem csukta maga után, bár tartott tőle, hogy egyszer csak valaki megzavarja hívatlanul a magányát. A lakás nyitva, sajnálta volna az ajtót, ha feltörik. Úgy volt vele, hogy vigyenek, amit akarnak, nagy értékek nincsenek, sem ékszerek. Inkább könyvek, rengeteg zenei cd, egy elég komoly hifi berendezés és a fotelek, amibe néha bedőlt. A regényírás nem szalagmunka, vagy van mondanivaló, és akkor dől belőle a szó, vagy erőlteti, olyankor pontosan érzi, hogy nem kell írni, nem szól semmiről. A délutánját még nem tudta eldönteni, hogy milyen véget fog érni. Szerette az olyan reggeleket, amikor úgy ébred, hogy órákon át írt, és mélységes szégyenérzet lesz úrrá rajta, marja a lelkiismeret, mert olyan mélyre ásott, olyan dolgokat megírt.
Belépett a konyhába és a sertésbordával indított. Szép darab, bele illatolt hosszasan. Kikészítette a késkészletet, hagymát aprított vágódeszkáján, lilát is és vöröset, fokhagymát apróra, vékony szeletekre. A húst beirdalta és a saját fűszerkeverékével bedörzsölte, egy csöppnyi vizet engedett alá és feltette a tűzhelyre. Fatüzelésű, régimódi sparhelt, imádott rajta főzni és megmelegedni mellette. Lefedte a húst, hogy a saját zsírjában süljön, s lesétált a pincébe, keresett hozzá illő bort. Több hordó is rendelkezésére állt, s rengeteg palack különlegesség. Vöröset gondolt mellé, meg is csapolta a hordót, egy pohárkával felhörpintett, csak megízlelte, pont jó, érezni, hogy zamatos, gyümölcsös és a hordó íze is, passzol. Nem tagadta le önmaga előtt, hogy hedonista, szerette az életet, elégedett volt, semmi sem hiányzott az életéből.

Étkezni a szobában szokott, egy kancsó bor, hideg napokon kandalló, napszakhoz, hangulathoz illő bakelit lemez, az étel az asztalon. A legtöbb időt azzal töltötte, hogy kiválassza, milyen zenét hallgasson. A bakelit lemezek különleges státuszt foglaltak el az életében, bakelit lemezt hallgatni szertartás. A sorrend úgy kezdődött, hogy megtervezte az ételt, önmaga volt a komornyik, felszolgálta az étket, felszolgálta a bort, majd elkezdte lapozni a bakelit lemezeket. Egy NAD lemezjátszója volt, Roger Waters: Amused to death albumát emelte ki. Leült, belekortyolt a borba, finom zene, finom bor, finom étel, a szájában az első falatok hmmm. Elégedett volt. A zene lassú és megnyugtató volt számára, kifejezetten kellemes volt rá étkezni. S, ahogy egyre távolodott időben és a tányér is üres lett, érezte, hogy írnia kéne, a fejében már ott voltak a részletek, milliónyi puzzle darab, ami arra várt, hogy kirakja. Mint egy történet, amit visszafelé játszanak le. Az ő fejében egy regény úgy kezdődött, mint ha betörtek volna egy ablaküveget. S szilánkonként újra összerakja. Soha nem volt meg egészben, csak egy érzés, ami mentén halad, ami katarzisba csap át a végén, s kerek lesz, egész. Ezért szerették a könyveit. Különlegesen írt, ahogy senki más, egyedi megfogalmazás, de ahhoz, hogy mindezt elő tudja adni, megjárta a poklok poklát.

Tudta, hogy miről szeretne írni, a fejében volt rengeteg részlet és hangulat, csak még nem dördült el a startpisztoly. Leült a számítógép elé, legépelt egy sort, leírt egy dátumot, hogy 1845, Franciaország, Bretagne partjainál, Gorbella szikla. Aztán eszébe jutott, hogy lehet hibás a dátum. Felpattant, felütött néhány lexikont, nem találta és egyre idegesebb lett, hogy még elkezdeni sem tudja. Lehajtott mérgében egy pohár hűvös bort, aztán még egyet. Majd felfigyelt a zenére, megkapó, ahogy a hölgy énekel, az egész, ezt most nem lehet kihagyni. Leült, végül is nincs veszve semmi, még nem a regény felénél tart, ez csak az első mondat.
Kikapcsolta a számítógépet és átadta magát a zenének. Megvárta, amíg vége van a számnak és kikerül a hatása alól. A lemezjátszó karját finoman felemelte az olajnyomású karral, hogy majd innen folytatjuk, ne menj sehová.
A csomag.
Feltépte és elégedetten konstatálta, hogy grammra pontosan annyi, ahogyan megrendelte.
Az ő pozíciójában nem kockáztathatott, hogy az utcán vásárol drogot.
Mindig ugyanazt rendelte, mindig ugyanattól, 10 gramm fű, 5 gramm speed és egy kis varázsgomba. A fű jó volt mindenre, a speed csak akkor kellett, ha elkapta a gépszíj és nem akart a fáradtságról tudomást venni. A gombát különleges napokra tartogatta, amikor végképp elakadt. Nem tudta hogy folytassa, improvizálni sem tudott. Nem segített a bor, a finom étel, sem a zene, sem a fű. Lenyelt egy kis gombát, miután hatott felszívott egy csík speedet és bort is ivott, majd a maradék füvet, amit az asztalon hagyott szétszórva, mindet elszívta.
Miután azt sem tudta, hogy ki fia borja, s hogy milyen zene szól, s hogy melyik bolygón van, meg az élet mélységes kérdései helyett megjelent a gyermeki rácsodálkozás, utána aludt egy nagyot. Örült ennek az állapotnak, hogy egyedül van, megteheti, s nem szól rá senki, nem zavarja senki. Egyedül ébredt, imádta a magányt, nagyon beteg volt és leharcolt.

Kinyitotta a szoba ablakát, madarak csicseregték, hogy napfény, hunyorgott, főzött egy hatalmas adag kávét. Reggelire szalonnás tojás, jó alaposan megduplázva fokhagymával. Bekapcsolta a tévét, valaki nagyon meg akart ölni valakit, átkapcsolt és ment a bűnügyi hírek, rengeteg halott, átkapcsolt és hogy a politika tulajdonképpen, átkapcsolt és valami szakállas buzi, akinek sohasem volt gyereke, de pszichológus, átkapcsolt és rájött, hogy fárasztó, erre az egészre nincs szüksége. Bekapcsolta újra a hifit, a bakelit újra elindult onnan, ahol tegnap abba hagyta, arra sem emlékezett, hogy mikor került ágyba, meg milyen gondolatokkal.

Sétált egyet a ház körül, körben dombok és tölgyes, sehol egy ember, csak a természet, ujjai már bizseregtek, alig várta, hogy bekapcsolja a számítógépet. Pontosan tudta, hogy ki az az ember, akivel szemben áll, akinek a magánya olyan fájdalmas, hogy fél évre egy világítótoronyba menekül. Cletus Coquet, aki 35 éves, alacsony, 162cm magas, rövid barna haj, erősen borostás, vastag szemöldök, kemény arc, harcedzett, sokat látott, sokat szenvedett, s most válaszokat keres. Vett egy mély levegőt, beleszippantott, az erdőbe is besétált volna mélyen, de Cletus Coquet integetett, hogy gyere már, gyere, írjál le, kelts életre!

1882, Gorlebella szikla, Cletus, akkor még börtönben ült emberölésért, és fázott a lába, próbálta beledugni a szalmába, de akkor meg a kő hidege járta át, didergett.
Az Idős Hölgyet akkor kezdték el építeni a hajósoknak, a megnövekedett kereskedelmi forgalomra való tekintettel szükség volt még egy világítótoronyra.
Cletus pontosan akkor szabadult, amikor kiszögelték a hirdetőtáblát, embert keresnek a világítótoronyba, igen kemény munka és veszélyes. Jó pénzt ígértek, jelentkezett. Azt sem kérdezték kicsoda, micsoda. Szedje össze reggelre a cókmókját és legyen a kikötőben. Egy árbócos várta, rakodták be az árut. A legfinomabb sajtokat, borokat, vitték más francia kikötőkbe, őt meg a szigetre, ami nem is sziget, csak egy pici szikla hatalmas hullámokkal. Tudta, hogy mit akar, nem akart embereket látni maga körül. Magányra vágyott, sajgott a lelke és bárkivel találkozott, csak még jobban megterhelte. Cletus még nem tudta mi az a lélek, de tudtán kívül azt kereste, a lelkében, amiről nem tudott hogy létezik, támadt egy űr, a magánnyal kívánta betömni.

Kikötöttek a szigeten, ami valójában egy szikla, a Gorlebella és föléje tornyosult az Idős Hölgy, a világítótorony. Sokat nem vacakoltak vele, kirakodtak, elmondták, hogy mi a teendője, ott az olaj, ott az élelmiszer, ott a szoba, havonta egyszer jön a hajó kikötni és hoz friss fizet. Érezd jól magad és már dagadt is a vitorla.
Cletus megilletődötten nézett a távolodó fregatt után, nem tudta mit vállal, de bízott benne, hogy ezen a csöppnyi sziklán és a magány megoldja azt a lelki problémát, amiről nem is tudott, hogy létezik. Csigalépcső, fehérre meszelt, hideg falak, fapriccs, az ablakból lenézett és vastag hullámok nyaldosták a sziklát. Hamar otthonossá varázsolta a csöppnyi szobát. Rengeteg könyvet hozott magával, egy bőröndnyi dohány és szivar, két hordó bor, szárazbab, sózott húsok, s ha a kedve úgy tartja, akkor gyűjthet kagylót, vagy rákászhat, vagy csendesebb időkben van itt egy háló. Éhen halni nem fog.
Estig még van ideje, eldőlt a priccsen és bámulta a mennyezetet, kívülről sirályok visítozása, a tenger morajlása, monoton, ismétlődik. A mennyezeten megjelent egy kérdőjel. Biztos, hogy erre vágytál? Nem félsz?

Zólyomi itt megállt és elgondolkodott. Rájött, hogy olyan ponthoz érkezett, hogy valami ólomsúlyú és időtálló mondanivaló következik, ami a saját életéről szól. A kérdés nem légből kapott, ő is egy világítótoronyban lakik önként száműzetve, de miért? Mi történt, hogy ide menekült, s miért érzi itt jól magát, mitől helyes ez, vagy ki kérdőjelezi meg? Elégedett.
De valamikor nem volt az, kereste a gócpontokat az életében, ami alapján úgy döntött, hogy emberektől távol, s miután biztos volt benne, hogy így lesz a legjobb.
Melyik volt az első mozzanat, fájó pillanat? Cletus is azért vállalta el azt a munkát, azért menekült el, hogy az emberektől minél távolabb legyen, hogy ne bántsák.

Ha az első nem is jutott eszébe Zólyominak, a második, vagy a harmadik biztosan. Őszinte és nyílt volt, emberséges, kedves. Elutasították, belerúgtak, eltiporták. Akár egy mozi, megelevenedtek a képsorok, gonosz, buta és kishitű emberek vermébe esett. Megalázták, bántották, hátat fordítottak neki, leköpték, és olyasmivel vádolták, amit soha nem követett el.
A keserűség a hatalmába kerítette, kétszer is meggondolta, hogy leírja e, amit gondol valójában, s hogy megszemélyesítse e vagy hagyja a fenébe. Töltött egy pohár bort, aztán még egyet, a bakelit sercegett, az ujjait a klaviatúra fölé helyezte, gondolkodnia sem kellett. A hideg veríték futott végig a hátán, újra átélte az emberek gonosz és mélységes gyűlöletét, az ujjai önálló életet éltek. Ő csak ott volt és tartotta a kezét.

Cletus, türelmetlenül dobolt a mellkasán, a mennyezet már nem elégítette ki a kíváncsiságát, túl fehér volt, túl tiszta, be akarta mocskolni magát. Felcipelt egy kisebb hordót és egy göngyöleg sózott húst. Nézett jobbra, nézett balra, azt sem tudta melyikkel kezdje, tyúk vagy a tojás? Beleharapott a húsba, nagyon sós volt, muszája volt inni rá, a bor meg kívánta a húst, muszája volt harapni rá, az meg olyan sós volt, hogy muszája volt inni rá. Magáról megfeledkezve leállatiasodott, aztán tapogatta a szívét, hevesen dobogott. A só és a vörös bor, nem akart róla tudni, tök részeg volt, rengeteg bort megivott. A saját horkolására ébredt és arra, hogy kiszáradt a szája, a tenger ugyanúgy morajlott, a sirályok sem távoztak.
Vizet kívánt, lebukdácsolt meggyalázva a csigalépcsőn, hideg fehér falak, jól esett érinteni, aztán az arcát belemártotta a tengervízbe, a hullám beterítette a fejét, rákok futottak szerteszét.

Esteledett, megtöltötte a torony lámpáját olajjal és begyújtotta. Hatalmas lánggal égett, olyan hőt termelt és úgy izzott, hogy menekülnie kellett, csak arra kellett vigyáznia, hogy az olaj ki ne fogyjon. Hívogatta a fapriccs és a mennyezet, a tenger továbbra is mondta a magáét, de a sirályok már messze jártak, csak a tenger zúgott. Kereste a válaszokat, a világítótorony fénye a mennyezeten körtáncot járt és pislákolt, mint egy gyertya, úgy pörögtek körbe, ahogy a celláját járta napról napra. Egyik sarok, másik sarok, keresett valami érdekeset, bele kellett nyugodnia, innen nem szabadulhat, hiába nem ő ölte meg. Oroszlán jár így fel s alá a ketrecében, emberek meg bámulják, majd feladja, leül egy sarokba és liheg, az emberek meg rácsodálkoznak, hogy nézd milyen aranyos, de kedves kis jószág. Cletus elméjében újra és újra lejátszódott az a pillanat. Egy sötét sikátorban sétál, léptei nyomán patkányok menekültek, orrában mosott ruha illata, igazi francia, a kikötőből bűzös szagot hordott a szél, s a matrózok halovány ordítozását, ahogy rácsaptak egy szoknyára, hogy ejjj kisanyám.

Utána se kép, se hang, arra ébredt, hogy ütlegelik a katonák, egyenruhások szidalmazzák és azt állítják, hogy azt az embert ős szúrta le. Mellette egy őszes, idős ember, a szemei még nyitva és a szája is, mint, ha mondani akarna valamit. Vértócsában feküdt, a katonák azt állították, hogy voltak szemtanúk, akik látták, hogy küzdöttek egymással. Hiába mondta nekik, hogy soha sem láttam ezt az embert! Elcipelték, berácsozták, elítélték, megverték, éheztették, fagyoskodott és betegeskedett. De túlélte, s most itt van, hat hónapig ez a menedéke, itt senki sem bánthatja, nem szólhat hozzá, el vannak zárva tőle, végre szabad, megmenekült, senki gonoszsága nem érheti utol. A mennyezet átvette a torony fényét, már nem izzott, egyenletesen égett, s egy angyalt ábrázolt, szárnyai voltak, egyébként semmi, csak odaképzelte. Félálomban magára húzta a lószőr pokrócot és arról álmodott, hogy ő egy nagy király, ült a trónján, s meg sem mert szólalni, el sem hitte, hogy ő király lehet, várta a pillanatot, hogy mindjárt ellene jönnek, s letaszítják a trónjáról, mert nem tud uralkodni másokon.

Kezded már érteni, hogy miért bonyolult megírni egy olyan regényt, amit valójában én írok, de mivel pontosan tudom, hogy tehetségtelen vagyok és felkészületlen, így ki kell találnom magam helyett egy alkalmas személyt, akit mindenki elfogad, s ha rá gondol, akkor nem is kérdéses, hogy valójában meg tudja írni ezt a regényt. A mondat végéről hiányzik a kérdőjel.
Ilyen regényt megírni azért is jó, mert nem az enyém a felelősség, aki megírom, hanem azé, akit kitaláltam, így aztán egyáltalán nem aggaszt, ha rosszul sikerül.
Kettisz írta, hogy olyan, mint, ha egyszerre két regényt olvasna. Kedves Kettisz! Ki kell, hogy ábrándítsalak. Egyetlen regényt olvasol, én írom minden betűjét, oké, hogy a valóság ez, s ami az emberek lelkében közben lezajlik az sem kettő regény, hanem minimum három, de ha nagyon ügyes vagyok, akkor lesz az több is. A Beparipában játszottam ezt, hogy beleírtam egy szereplőt, aki otthon írogat és néha felolvassa a munkatársainak. Olyan írásaimat raktam bele abba a regénybe, ami nem illett oda, de így még is része lett.
Zólyomi Zoltán szlovákul Zvolenszki Zoltán, Cletus Coquet pedig létező személy, részt vett a történetben szereplő világítótorony építésén. A világítótorony is létezik. A nejem kérte, hogy a regényt úgy írjam meg, hogy csak Zólyomi Zoltán és Cletus Coquet legyen jelen, én ne jelenjek meg. A történet számára sokkal hitelesebb lenne úgy. Mondom, ne viccelj már! Pontosan tudom, hogy mennyire lesújtó, amikor valaki beleéli magát a történetbe, váltakozik a kép, holy Zólyomi Zoltán, hol Cletus Coquet jelenik meg, izgalmas, és egyszer csak filmszakadás, jön ez a hülye guga és az egészet leoffolja azzal, hogy jelen időben elmagyarázza, hogy a regényt hogyan is miért írja. De egyébként is, igazából kinek a problémái kerülnek felszínre? Gugáé? Zólyomi Zoltáné, vagy Cletus Coquet-é?

Zólyomi szarul ébredt, már az ébredésből tudta, hogy az este úgy végződött, hogy a végletekig püfölte a billentyűzetet, hallgatta Roger Waters lemezét, fél szemmel ránézett az erősítőre, be volt kapcsolva, nem emlékezett rá, hogy miként került ágyba. Rengeteg bort fogyasztott és egy marék füvet elszívott. Szerette elkövetni ezeket az aljasságokat önmaga ellen, mert öntudatlanul is, de a magáról kialakított tökéletes képet rombolta le napról napra. Ha ezt nem teszi meg, akkor körülötte és benne minden a legnagyobb rendben. Legbelül érezte, hogy valami nem stimmel, ezt kereste, a választ. Figyelte az embereket, a mondataikat, ahogy gesztikulálnak, ahogy élnek külsőségesen és loholva a boldogság után. Rengeteget dolgoznak, nem élvezik a saját életüket, nem szeretik a férjüket és a feleségüket, a gyerekeiket sem, minden csak kötelező teher. Minden követ megmozgatnak, hogy boldogak legyenek, mégsem azok. Fáradtak, panaszkodnak, valakit vádolnak, és állandóan felelőst keresnek.
Zólyomi már csak figyelt, nem tartott kapcsolatot senkivel, a szexuális élete miatt nőkkel, de visszafogottan, hogy többet ne zaklassa, ne keresse. Ne élje bele magát semmibe. Önző módon kihasználta, de úgy, hogy a hölgynek is öröme teljék benne, de tudjon róla, hogy nincs folytatása a történetnek.

Felült az ágyon, bizsergett a homloka, a tarkója, a tenyere izzadt. Kitántorgott a konyhába, olyan gyalázatosan másnapos volt, hogy valamivel el kellett tüntetni az érzést. Főzött egy kávét, csak is a legjobbat, nem sajnált önmagától semmi kényelmet és jót, egyedül a felsőkategóriás luxust kerülte, hogy ne figyeljenek fel rá. A kévé illata, a kávé finom, rühellte a dohányos embereket, akiknek a szája állandóan büdös a bagótól és krihácsolnak, barnásat köpnek, és azzal védekeznek, hogy nem tudnak leszokni. A kávé mellé azonban minden reggel rágyújtott egy cigarettára. Dunhill, 120-as Dumont, vagy volt finom szivarja is, de azt csak ritkán, ha elindult reggel egy hosszú sétára az erdőbe, hogy a madarak csivitelése helyre rakja a lelkét. Amíg a kávé főtt, keresett a reggelhez egy bakelitet, lapozta a lemezeket, hogy milyen zene illik a legjobban a nyomorultság érzéséhez. Túl vadat nem szeretett volna, de nem is Enya, mert Enya-t csak akkor hallgatott, ha szerelmes epizódot írt valamihölgynőről, akinek a megjelenése sejtelmes, átlátszó hálóing és a mellmimbója átszúrja, a fehérnemű színe is olyan, hogy a hálóinget azonnal csípő fölé gyűrné rajta. S először finoman végigsimiítaná a fenekét, majd az ujjai lassan bekúsznának a hölgynő bugyija alá, a nyakát csókolgatná, az ujjai a hátán zongoráznának, megnyalná a fülcimpáját a hölgynőnek. Na neee, ez a mai reggel nem erről szól, szarul érzi magát, a számítógép bekapcsolva, ahhoz sem volt bátorsága, hogy megnézze mi volt az utolsó mondat, amit leírt. Majd kávé után.

Talált egy lemezt, narancssárga borítóval, Nagy Feró és a Bikini, Hova lett…. A lemez hangulatára, ízére emlékezett, már időtlen idők óta nem vette kézbe. Mikor először hallotta, az unokatestvérénél voltak, BRG MK-29-esről, a szobában volt egy nagy virágcserépben valami pálma, előző este telehányta és gondban voltak, hogy tüntessék el, ha bejön Manyika az anyja. Késő volt, meglátta. Beadták neki, hogy rosszul lett. Holott olyan részeg volt, hogy az ajtót alig bírta kinyitni. A lemez energikus, néhol értelmetlen, de olyan mély mondanivalókkal is bír, hogy a világ kifordul a sarkából. Nagy Ferót már rég nem szereti, amióta rájött, hogy valójában kicsoda, és mekkora átverés, de a lemez megőrizte az értékét. Közben lejött a kávé, sercegett a bakelit, jó szelet kívánok! Ami energikus, nem feltétlenül értelmes, s ami értelmes, nem feltétlenül energikus, a kettő nem jár mindig együtt, pedig kereste.

A piros dobozos Dumont, barna cigaretta illata, elhúzta az orra előtt, úgy érzem, egyre jobban szeretlek, ígérem, megkérem a kezed. Mit gondolsz majd akkor rólam? Nem vagyok én olyan lány, minden fiú azt akarja, és azután odább áll. Elnevette magát, majdnem kilöttyintette a kávéját, a cigaretta már füstölt. Mélyen beleérzett a lányok naivitásába, hogy mennyire képesek elhinni, ha egy fiú udvarol nekik, és micsoda rózsaszín ködbuborékok pukkannak el közben az agyában. S a fiú tényleg csak önző módon azt akarja, a lányt megkapni, a húsát.
És azután tovább áll, a lány pedig végtelenül csalódott, s hosszú évekbe telik, mire rájön, hogy mire használja az énjét, a testét, s hogy legyen önző.
Ma már ritkán kezdeményez, inkább szemlélődik, egyik este olyan volt a téma, hogy be kellett mennie egy közeli városba, hogy a saját szemével lássa, mert ha nem teszi meg, nem tudja leírni hitelesen. Akkor már három napja írt és be volt szpídezve, füvezve, le volt aljasodva. Nem evett semmit, s egy ponton elakadt, fiatalokról írt egy könyvet, látni akarta őket, hogy miként működnek.

Beült az autóba, előtte felszívott egy csíkot és a fém cigaretta tárcájába bekészített 5 szál előre megtekert jointot. Vácra menet Mike Oldfield Crises c. lemeze, nem léte túl soha a 90Kmh-t. Nem érdekelte, ha valaki kilógatta mögötte a kocsi orrát sűrűn, tisztes távolságban vezetett, ha előtte baj van, akkor időben tudjon reagálni, vagy azonnal megfordulni. A 2A veszélyes hely, látott már korláton kettészakadt motorost, fej nélkülis testet autóban ülve, de komplett családot kiterítve is, ahogy pakolták őket hordágyra. Tudta, hogy a baj egy pillanat alatt érkezik, nem úgy hogy kiszámítható és az autósok zöme nem megfontoltan közlekedik, hanem bíznak önmagukban. Mindenki úgy ül be az autóba, hogy nagyon jó sofőr, jól vezet, úgy is hagyja ott a fogát, de már nincs alkalma visszavonni halála után az önmagáról kialakított képet, hogy helytelen volt. Ezért inkább úgy gondolkodott, hogy figyel, még vezetés közben is csak szemlélődik, hátradől az ülésben és inkább nem hisz magáról olyat, hogy jó sofőr, megúszni szeretné minden nap. Nem félt, de a tény, hogy befüvezve, beszpídezve ült autóba, arra késztette, hogy sokkal óvatosabb legyen másoknál. Igazoltatta már rendőr, amikor percekkel előtte egy parkolóban beszívott. Pont akkor kezdődött a hatása, amikor a rendőr megállította, uralkodott magán, holott lehetetlen volt, épp valaki alaposan fenékbe rúgta, hogy kiesett a cipőjéből és úton volt az űrbe. Erre kiáll elé egy rendőr, hogy jogosítványt, forgalmit, személyi igazolványt. Az első szónál elakadt. Jogosítvány. De hülye szó, valamire fel vagyok jogosítva, jogom van hozzá, de mint ha nem lenne, megkérdőjelezik és igazolnia kell nem csak a jogosítványát, hanem a saját személyét is elszámoltatják, hogy létezik, nem létezik, minek, gyanús, meg egyáltalán. De azért odaadta.

Leparkolt Vácon a diszkó közelében észrevétlen, megfelelő hely, park a közelben, a bejáratra is rálát, látja, ahogy ki-be járnak. Kiábrándult, mert igénytelenek. Ezeknek a fiataloknak nincs tartásuk, vagy elvárásuk önmagukkal szemben, le lehetne cserélni őket kutyákra, gorillákra, kecskékre, birkákra, vagy tyúkokra, akkor is így viselkednének, ösztönlénye. Türelmetlen ifjú vagyok, mindent, mindent akarok, még, még ma. A drog az kézről kézre jár. Szia! Van egy cigid? Tudnál adni egy cigit? Az öltözékükkel próbálják kompenzálni a silány jellemüket, a kiválasztódás adott. A csajok azokat rajongják körül, mint húst a légy, akik komoly autóval jöttek. Akik nem komoly autóval jöttek, azok messzebb parkolnak, a komoly autósok miatt nem mutatkoznak a diszkó közelében. Minden csupa külsőség, lélektelen és gyalázatos. Egy fiú lányt ölel át, a lány vihog, de a fiú szeme nem arról árulkodik. Sokkal több esze nincs, lehúzza a sliccét, a lány letérdel elé, és a szájába veszi a nemi szervét. A fiú kínlódva élvez el, vagy nagyon részeg, vagy nagyon drogos, igénytelen. Előtte meg sem mosakodott, a lányt sem érdekelte, az aktus után kiköpte a földre, s megkérdezte, hogy ugye szeretsz? Ettől remélte? A fiú megkínálta egy cigarettával. Zólyomi végtelenül csalódott volt és kiégett, ezekről nincs mit írni. Kár volt ide jönni.

Zólyomi a kávéval a kezében leült a bekapcsolva hagyott számítógép elé, hogy megnézze mit írt előző este.

Cletus Coquet átaludta az éjszakát, nyomorultul ébredt, fájt a feje, szédült és hányingere volt, rengeteg bort ivott, émelygett a gyomra a sós hústól, és mint, ha egy tüzes kohó lett volna a gyomrában. Forgott vele az ágy, a szoba és a világítótorony lángja még mindig égett, fentről bevillódzott a szobába és táncot járt a mennyezeten. Behunyta a szemét, félt, megijedt, egyedül érezte magát, csak most jött rá, hogy mire vállalkozott. 6 hónap önkéntes száműzetés, a világtól elzárva. A zene a tenger morajlása és a sirályok zajongása, ahogy leszállnak a sziklára és lesik az eleséget. Kihajolt a kőablakon, a friss levegő észhez térítette, maga előtt csak a tenger kéksége, szépsége és a belső nyomorúsága. Nézte, nézte, sehogy sem tudta összeegyeztetni, a tenger tökéletes, a lelke nyomorult, csak szemlélte, válaszokat keresett, valami nem stimmelt. Cletus kitántorgott a konyhába, s szemrevételezte, hogy mit művelt előző este, hatalmas rendetlenség, lerágott csontok a földön is, semmire sem emlékezett, meg hogy miként került ágyba. Arra sem emlékezett, hogy mit álmodott, a részeg álmai mindig csak vészjóslóak voltak, csak az ízére emlékezett, nem volt jó. Keresett egy fazekat, amiben teát főzhet, meg tüzet is kell rakni, hasogatott a feje. A lépcsőn úgy ment le a hűs tengervízhez, mint egy élőhalott, a fejét a víz alá nyomta, rákok futottak szerteszét.

Zólyomit idegesítette már Nagy Feró és a Bikini, valami hirtelen nagyon gyorsan vette le a tűt a bekelitről és oda sem nézett mit emel ki, Boney M, jó lesz, egyszerűen csak szerette volna elolvasni, amit tegnap este írt, és a Nagy Feró túlzúzta az agyát, a kávéhoz sem ment, Nagy Feró pont oda való, ahonnan elővette. A Boney M lemeze meg tengerkék, Oceans of Fantasy, csak arra emlékszik, hogy amikor ezt a lemezborítót utoljára látta, akkor az egyik nő képére maszturbált, pedig utálta a négereket, pornófilmet soha sem néz meg, ha néger van benne. Nem faji felsőbbrendűség, a négereket nem azért utálta, mert négerek, vagy barna a bőrük, csak a szexualitásba nem fért bele. Érdekes, most, hogy így visszagondolt, néger nőre maszturbált, miután felnőtt és önálló értékrendje lett, már nem tudná megtenni, de egyben kíváncsivá is tette a dolog. Boris Vian könyvében olvasta egyszer, hogy a fickó direkt azért ment el egy néger prostituálttal, hogy letesztelje képes e elélvezni. Aztán arra is rájött, hogy ő maga is néger, félvér, vagy valami ilyesmi, beteg egy könyv volt, Boris Vian összes művét elolvasta, meg Kurt Vonnegut, Williem Wharton, Patrick Süskind. Miattuk adta a fejét az írásra, de már az iskolapadban is felelt a faliújságért, és volt naplója.
A Boney M zenéje érdektelen, háttérzene, ha úgy szeretné, és úgy hallgatja.
Kíváncsi volt, hogy előző este hol hagyta abba az írást. A kényszer, hogy többet már nem kéne írnia, az első jelek, hogy a betűket nem tudja helyes sorrendbe rakni. Egyetlen szót 5-6 alkalommal is vissza kell szednie. Agyilag rendben minden, tiszta, sőt, aktív, de az ujjai nem engedelmeskednek és elkezdi nagyon sajnálni, majd kitalálja, hogy felszív egy csík szpídet, de már azt sem tudja kiszórni az asztallapra, olyan részeg. A szertartás fontos, de nem tudja végrehajtani, leszórja a padlóra és az ujját megnyálazva, szedi fel, és dörzsöli a fogínyéhez.
Már semmi értelme, nem hat, nem segít, olyan részeg, hogy sem írni nincs kedve tovább, sem létezni. Erre várt, leállatiasodott, leittasodott és be is van tépve, a három hatás egymást váltja, itt az ideje, hogy megadja magát, megsemmisüljön. Dülöngélve lefekszik az ágyra és a lemez még nem járt le. Tisztán hallja, hogy Roger Waters miért zenél.

Cletus leült a lépcsőre, a hűs víz jótékonyan hatott, a hajáról csöpögött a víz a vállára, az ingére, a mellkasa is vizes lett. A sirályok messze elrepültek ijedten, majd szemtelenül visszajöttek, és számon kérték rajta, hogy létezésével, jelenlétével megzavarta őket.
Nem tudta mit kívánt, üresség volt benne, vágyott, égett a lelke valami után, és borral próbálta csillapítani, vagy hússal, vagy valami. Éhes maradt legbelül és romlott, nyomorult és szomorú, válaszokat keresett és hiába tartotta a szemét nyitva.
A földszinti raktárból vitt fel egy vödörben fát, első tűzrakás, a feladat lekötötte, amíg valamit kell tennie, van célja, nincs semmi probléma. Amint a gondolataival marad egyedül, elveszett ember, ezért kényszeresen valamit csinálnia kell, ezt már a börtönévek alatt megtanulta. Elég volt egy dalt elénekelnie és a cellát körbejárni, vagy a takarót levenni, szemléletesen összehajtani, ha úgy tartotta kedve, akkor ki is rázta.

A rendre pedánsan ügyelt, kínosan, volt ideje, mivel emberölésért csukták le, és különösen veszélyes, így az alagsorban, egy hideg magánzárkába csukták, megszólalni nem lehetett. Ha az őrök észrevették, hogy valaki beszél, akkor az másnap nem kapott ételt.
Elkezdhetett volna üvöltözni, hogy ne legyetek birkák, nyugodtan beszélgessünk, ne féljetek, legfeljebb napokig nem eszünk, és éhezünk, de a lelkünk akkor is szabad. Megtanult lélekben szabadnak lenni és a napi rutinnal elfoglalta magát. A cellából soha nem engedték ki, napi 3 alkalommal nyílt az ajtón a rés. Reggeli, ebéd és vacsora. Jobbára hal, vagy egyéb tengeri élelem, algaleves, kagyló, rákok, és rengeteg rizs. Az adagra nem volt panasza. Az őrök némák voltak, soha nem szóltak hozzá, hosszú évekig csak a szemüket olvasta.
Az őrök a szemükkel, sokkal többet beszéltek, mint ha a szájukat szólásra nyitották volna, az is meghatározó volt, hogy meddig néznek be a résen és hogy. Elraktározta magába a pillantásokat, és amint becsukta a rést, tudta, hogy az őr sokkal nagyobb gondban van, mint ő.

Baj, az asszonnyal, baj a gyerekkel, baj a pénzzel, baj van az életével, látszik a mozdulatain, hogy az ételt, hogy adja be. Ha úgy, mint egy embernek, akkor aránylag rend van, ha úgy, mint egy disznónak, akkor áldozat. Látszik a szemén, hogy felképelte az asszonyt, mert hisztériázott, hogy valamit nem kapott meg. Megtorolta, és rajta is megtorolja, mert megteheti, úgy vágja rá az ételbeadó ajtaját, mint egy gyermek, aki duzzogva vágja be maga mögött az ajtót, hogy soha többet nem jövök haza. Csak ebédre, de ha nagyon makacs, akkor vacsorára biztos, hogy otthon lesz.

Egyszer én is elszöktem, bocs, most guga vagyok, megszakítjuk adásunkat, egyébként is azt írok, amit akarok :D
Szóval kollégiumban laktam, tanyasi gyerek. Találtam egy sérült rigót, az egyik gyerek, meg megölte, látta, hogy ápolom, s a fiókot rácsukta a fejére, ami leszakadt. Sírtam, vigasztalhatatlan voltam, az egyik tanárnő megjegyezte, hogy nagyon érzékeny a lelkem. Másnap, amikor indultunk csoportosan iskolába, és bementünk a kisboltba szokás szerint csokit venne (én mindig loptam, Melba kocka, stb.) akkor hátra maradtam. Megvártam, amíg mindenki kimegy a boltból, a kísérő nevelő tanár nem vette észre, hogy lemaradtam. Na azt az érzést, amikor akkor átéltem, leírhatatlan, hogy milyen felszabadító volt, szárnyaltam. Felültem a dobozi buszra és elindultam anyámék tanyája irányába, a buszsofőrnek nem kellett fizetni, mert mostoha apámnak rokona volt, a tanya előtt állt meg a busszal. Nem volt otthon senki, csak a Lilla, a meglőtt vizsla csaholt elém. Átdobtam az iskolatáskámat a kerítésen, és az volt bennem, hogy basszátok meg. Igazi punk mentalitás, már akkor, mára meg úgy kinyílt a csipám, hogy bárkit elküldök, bármit leírok, bármit bevállalok, és mindenkit leszarok.

A Szanazugba stoppal jutottam el, ott Koncz Gábor színész motorcsónakkal vett fel, hamvas bőrű fürdőruhás lányokkal volt övezve, legeltettem a szemem rajtuk. Marik Punyinál kötöttem ki a nap végén, Fényesi szőlők, Punyi megijedt, amikor hazajött. Elmesélte, hogy az egész iskola engem keresett, párosával indultak a városba, rendőrök is autókkal.
Késő este volt, amikor megjelent apám, neki volt egyedül annyi esze, hogy beleolvasott a naplómba, s megtalálta név szerint felsorolva a barátaimat. Punyi volt a legnagyobb haverom, az egész iskolába a legbetegebb arc. Apám Verhovina motorral jött értem, nem hozott sisakot.

Cletus teája felforrt, Zólyomi közben elkortyolgatta a kávét, és rájött, hogya a Boney M is idegesítő. Éhes is volt, de erősebben vágyott arra, hogy beüljön az autójába, szóljon a Crises és lehúzza az ablakot, hegyeken át, völgyeken át, és valami hűvös levegő, amibe beleszimatolhat, erdő, ahová a napfény nem jut be, a többi majd jön magától.

Cletus kitöltötte a bögrébe a teáját, a cukrot nem szerette, a kávét sem. Ismerte a gyógynövényeket, ha tea, akkor Ambrosia artemisiifolia, szerette az illatát, a tea színét és az íze, Istenek eledele volt. Azonnal elmúlt minden testi és lelki problémája. Megivott egy liter teát forrón, óvatosan szürcsölte és gondosan megtervezte a napját, nehogy megőrüljön. Pontosan tudta, hogy milyen veszélyekkel jár a magány.
Két járható utat ismert, ha a gondolatait elengedte és arra figyelt, akkor hamar azon kapta magát, hogy zárt osztály. Ha kitűzött célokat, feladatokat, és végrehajtotta, testileg is lelkileg is elfáradt, nem volt mód gondolkodnia. Az első teendője, hogy rendet rak a tegnap este nyomán. Hamar ment, mert nagy felfordulást nem csinált. Eszébe jutott, hogy kioltja a világítótorony fényét, ami még égett, hogy ne menjen pazarba az olaj, hisz világos nappal volt. Seprűt ragadott és minden porszemet lesepert a lépcsőn egészen a tenger vizéig, ott aztán mocskos tajtékot vert. A takarókat is lehozta, kilógatta egy kifeszített kötélre és odacsomózta, hogy a szél el ne vigye. Aztán eszébe jutott, hogy főz valami finom reggelit. Átnézte a raktárt a földszinten, hogy mit hagytak neki itt egy hónapra a friss vízen kívül. Talált zsírt és szárított osztrigát, hagymát, és rengeteg szárított fűszert. Tojásra vágyott, de az nem volt, eszébe jutott, hogy kisétál a sziklára és keres a sirályfészkekben. Szerette a tojást rengeteg hagymával. A szikla ténylag csak egy kis röpszikla volt, amire a világítótorony épült. A sirályok viszont még egy árbócra is fészket raknak, ha az hajlandó nem elmozdulni, hiába nyaldossa a tenger. 15db tojással tért vissza a néhány méteres sétáról, és eszébe jutott rögtön, hogy nem sokkal tágasabb, mint a cellája volt.

Zólyomi megkönnyebbült, hogy nem írt le olyat, amit megbánt volna, s legszívesebben kitörölne, vagy átírná. Ahogy átolvasta, bevillant az előző estéje részletesen, a hangerő diszkrét, nem szerette, ha a zene hangos, ne legyen tolakodó, csak alap, háttér, ami kizárólag akkor vonja magára a figyelmét, ha inspirációra van szüksége és a hangulat olyan, mint a flipper, a golyót kilövi. S miután már annyit írt, hogy erejét vesztette, akkor ismét abbahagyta az írást, és csak a zenére figyelt, beleslukkolt a fűbe, hátradőlt, s a zene nem szólt, hanem beszélt. Minden zene, ami bakeliten megvolt, beszédes volt, nem azért tartotta őket, mert érdektelen. Egyetlen olyan lemeze volt, ami bakeliten és cd lemezen is megvásárolt. Mike Oldfield Crises c. lemeze.

Beült a Toyotába, lehúzta az ablakot, macskaléptekkel gördült ki a ház elé, nem csukta be a kaput és nem zárta be az ajtókat, nem tervezte, hogy egy óránál tovább lesz távol. Annyi idő alatt meg a házát gyalog meg sem tudják közelíteni, csak véletlen, ha valaki eltéved, az meg vigyen, amit akar. A kényelmi rítushoz hozzátartozott, hogy mindent nyitva hagy, nincsenek zárt ajtók. Imádta az autóját, az ülését, a hangját, s hogy mindig ugyanaz a lemez. Az autója kiszolgálta a kényelmét, elindult Nézsa, Alsópetény, Felsőpetény, Nőtincs, aztán a 2-es úton Vác felé, nem volt határozott célja, a lelkében lévő üresség vonzotta.
A váci kanyargó előtt prostitultak kínálgatták magukat formás rövidnadrágban, miniszoknyában a kamionosoknak. Lassított, túlment, majd visszatolatott.
Lehúzta az anyós ablakot, a lányok mind a négyen behajoltak az ablakon. Szia picim! Mi az óhajod? Kit szeretnél elvinni, ha nem egyszerre négyünket? A lányoknak olyan csábos és odaadó mosolyuk és kacajuk volt és olyan kis gödröcske a szájukban, hogy egyikről sem akart lemondani. Csak annyit kérdezett, hogy hol? Az a te dolgod! Lehet itt is autóban, mutatott maga mögé a piros, feszes miniszoknyás a földútra, hogy itt senki nem zavar, van, aki figyel. S egy régi okkersárga Mercedesre mutatott, akiben ült egy ember, unottan és lapozta az újságot. De, ha elviszed valamelyikünket, akkor felírjuk a rendszámod!

Zólyomi mind a négy lányt beültette, a lányok kérték, hogy, ha elviszi őket, akkor a pénz előre adja oda és lerakták a hátsó ülésre. 4 X 5000 Ft, fejenként, és amint útnak indult a négy lánnyal hazafelé, már megbánta előre a tettét. Legszívesebben magyarázkodás nélkül visszafordult volna, hogy tegyék el a pénzt, ne kérdezzenek semmit, változott a helyzet. De annyira már ismerte magát, hogy az ilyen lelkiismereti fellángolások semmit sem jelentenek.
Simán lealjasodik, majd a lányok segítenek rajta.

Nahhh, megint a guga. Tudom kiábrándító, hogy mindig belekotyogok kéretlenül, meg különben is, mi a bánatnak kuruttyolok bele a jó kis történetbe?
A feleségemmel sokat szoktunk lelkizni. Ő zenész, szerintem zeneileg hasonló katarzisokat él át, mint én írás közben. Ő is vallja magáról azt, hogy skizofrén, de a szó jó értelmében. Én is skizofrén vagyok. Van egy fékezhetetlen, állatis énem, ilyen a feleségemnek is van. A házasságunkra való tekintettel, és a két gyerekre, csiszolódunk, elviselünk, megnémulunk, az állatias szabadság énünk a háttérbe vonul, és onnan integet. Ha nejemben nem lenne annyi bátorság és nem zenélné el, s bennem nem lenne annyi, hogy leírjam, akkor valószínűleg mindketten megőrülnénk. Én ilyen vagyok, amit írok, a nejem olyan, amit zenél. A szintnek nem kötelező állatiasnak vagy durvának lenni, ami kettőnkben közös, hogy valami szunnyadó vulkánt rejtegetünk. S, ahogy a házasságok zöme azért megy tönkre, mert nem őszinték egymással, nem beszélik meg, így mi ennek esélyt sem adunk. Ha a nejem zenél, akkor mindenki tudja, hogy nem nyitunk rá ajtót, az az ő világa, akkor ég. Az én lakástüzem meg akkor tombol, ha a bungi ajtaját magamra húzom, és a telefont kikapcsolom.
Írok.

Cletus előtt sercegett a zsír a serpenyőben, szelte be a hagymát, a tojásokat kavargatta.
Zólyomi zavarban volt, a lányok egymással incselkedtek, érezték, hogy valami nem stimmel.

Cletus leült, az első falat az egész világgal felért, hosszasan ízlelte.
Zólyomi nem tudta eldönteni, hogy a lányokat hazavigye, vagy egy motelbe.
Cletus miután megreggelizett, fejben elkészítette a menetrendet, nehogy megbomoljon az elméje. Zólyomi úgy döntött, hogy a lányokat hazaviszi, otthon minden kényelem adott. Zene, bor és drog, nem tudta ki mit kíván meg.
Cletus letörölte az asztalt, a morzsákat kidobta az ablakon és a sirályok örömódát zengtek, majd az egész átment panaszkodásba, hogy alig jutott egynek, kettőnek, holott mind azért kapott szárnyra.
Zólyomi megkérdezte a hölgyeket, hogy hozhat e a pincéből bort fel nekik. A lányok bólogattak helyeslően, hogy igen, igen. Zólyomi lement a pincébe borért, és örült, hogy addig is megszabadult tőlük, idegesítette, hogy erőltetett módon viselkednek, s nem úgy, mint a kurvák. Próbálnak úgy tenni, mint ha rendes háziasszonyok lennének, holott az út mellől szedte fel mind a négyet és ne tegyenek úgy, mint ha nem lennének kurvák. Viselkedjenek és beszéljenek úgy, kezeljék őt is úgy, ne finomkodjanak és illedelmesedjenek.
Cletus egy lépésre volt attól, hogy megbolonduljon. Eluralkodott rajta kivédhetetlenül. A tenger morajlása és a sirályok visongása, idegesítő volt, hiába tervezte el, hiába volt kitűzött cél és feladat. A sirályok szünet nélküli sivalkodása meghozta a nem kívánt eredményt, a fejéhez kapott, a tenger továbbra is morajlott, nem állt le. Hiába tépte a haját. Rohant fel, s alá, a saját elméjében nem találta a tisztást, a kijáratot, elveszett.
Zólyomi mire felhozta a pincéből a bort, a lányok addigra megtalálták a dohányzó asztal alatt a drogot és beszívtak.
Cletus elméje tombolt, ezer apró szilánkra hullott, mint a törött tükör és próbálta magát összeszedni, semmi otthonos, vagy énes, vagy kézzel fogható, csak a sirályok vádaskodó és nehézteljes sivalkodása, mint ha a szemét akarnák kitépni, vagy az agyát.
Zólyomi megjegyezte, hogy látom feltaláltátok magatokat hamar! Lehet, hogy a bor már nem is kell? Dehogynem, rajongták őt körbe kórusban, és ahogy az asztalra tette a kancsót, az egyik hölgynő prostituált, már is a sliccét húzta, a másik felállt és megcsókolta a nyakát, mind a négy nem vethette rá magát, de kiszolgálták, s Zólyomi végre elernyedt, megadta magfát.
Aztán türelmet kért, várjatok! Keresek valami zenét hozzá! Sietve, mert a lányok már bugyira vetkőztek, s a fejében sokkal sürgetőbb érzés volt, hogy valamelyik lánynak beleharapjon a fenekébe, igyekezett kiválasztani egy lemezt, ami megy az 1 in 4-hez a négy lányhoz, a hangulat. Enya, Enya tökéletes erre az alkalomra, ez tényleg olyan pillanat az életében, amiről soha nem írna. De kényszeresen megteszi és a világ tudomására hozza. Az első lány bőre forró volt, a második, aki elkezdett rajta dolgozni, az hűvösebb, a többi…

Cletus sírt, folytak a könnyei, mint egy csecsemő, a falat támogatta, kapaszkodót keresett, egyetlen kiút volt számára és egyetlen mentsvár, hogy ilyet már átélt és vége lett, bár nem tudta meddig fog tartani az elmebaj, mert amikor rátör az végtelen, se vége, se hossza.
Zólyomi engedte, hogy szeressék, vagy elhitette magával, hogy a pénzért, amit megszabtak, szeretik, törődnek vele. A lányok sokkal tisztábbak és hamvasabbak voltak, mint ahogy várta, a fehérnemű mindegyiken más. Egyenként végigsimította és az ujjait a bugyi alá dugta, játszott, szerette volna, ha az egész nem gyakorlatias, nedvesedjenek be és élvezzék, ne a pénz legyen mérvadó. Elveszett a húsok csodálatában, négy fenék, nyolc mell, nyolc felhevült comb, az egyiket nyalta, a másiknak a mellét szorongatta és a bimbóit cirógatta, a harmadik türelmesen várt, majd helyet cserélt, a negyedik a jointot szívta és egyre szemtelenebb volt, nyakalta a bort, majd nekiesett a Zólyomi segglyukának és nyalta.

Oké, hogy ez most kezdett túlmenni minden határon, de ez van. A házasságok pont azért mennek tönkre, mert ilyesmit nem, hogy leírni, de kimondani sem szabad. Férfi embernek van olyan vágya, hogy egyszerre két nővel, csak letagadja. Még azt is el tudja képzelni, hogy egyszerre hárommal, csak az egyik félre állva vár, de hogy egyszerre néggyel? Ilyen kalandokra ugyan nem vágyok, nem azért írom, helyette inkább bevallom, hogfy milyen lett volna kettővel, ha 17 évesen van annyi eszem, s nem vagyok bátortalan.
A gyulai várfürdőben voltam szobafestő-mázoló, karbantartó munkás és néha medence őr, meg éjszakás. Kifogtam két jó csajt. A medenceőrnek általában az a dolga, hogy ül a medence partján és figyel, ha valaki levegőért kapkod, akkor beugrik és kimenti. Mivel ilyesmit sokáig nem tapasztaltam, eluntam magam és én is elvegyültem a fürdőzők között, a fehér köpenyemet pedig a széken hagytam. Összeismerkedtem két lánnyal, sokkal idősebbek voltak nálam, meg sem mertem őket ölelni, imponált, hogy engem kísérnek figyelemmel.
Addig fürödtünk, amíg a fürdő be nem zárt, ha most lennék én, már rég megszexeltem volna őket, de akkoriban nem voltam ilyen bátor. A két lány levette előttem a melltartóját és úgy zuhanyzott, már senki sem volt, a fürdő zárva.

Hazavittek, Trabant autóval, kellett volna, hogy legyen eszem, hogy behívjam őket, bátortalan voltam, el sem hittem, hogy nekem ilyet lehet, pedig a két nőhölgylány csak arra várt.
Kiszálltam a Trabant autóból és, aki vezetett megkérdezte, hogy azért egy puszit kaphatunk?
Lesmároltak mind a ketten, anyám otthon volt, valószínűleg látta az egészet az ablakból, nem is lett volna ellenére, én nem tudtam, hogy ki vagyok, a lányokat elengedtem.

16 éve vagyok házas ember, van két fiú gyermek, nem ilyesmin jár az eszem, vagy is igen, mert még most is imponál, ha egy nőhölgylány felkínálja magát, de már nem azért nem élek a helyzettel, mert bátortalan vagyok. Voltam netet beállítani egy nőhölgylánynál, aki 35 éves lehetett, de agyilag legalább olyan 17 éves és bátortalan, mint én. Vittem vissza neki a gépet, laptop és az asztalon egy mappa. Saját magát fényképezte meztelenül, bugyiban, melltartóban.
Elégedetlen volt magával, nem volt visszajelzése. Nem minősíteném, mint nőhölgylányt, mert erre egyedül már csak a feleségem méltó. A csaj rendben volt, remélem ez nem minősítés. A feleségemre való tekintettel nem szeretnék más nőhölgylányokat megdicsérni, csak ha előtte a feleségemet bevontam arannyal. Szóval állítom be a netet a visszavitt laptoppal ennek a nőhölgylánynak és kérdezi.
Biztos láttad a mappát ugye?
Csak bólogattam, s egyben biztosítottam, hogy a munkám része, hogy hozzáférek mások intim dolgaihoz, de nem élek vele vissza. Nem mentem le, nem rakom ki a netre, max. ha nagyon izgató, akkor kiverem rá, de ennyi, mert elég a legkisebb hiba és a munkámnak vége.
Na? És? Szerinted? Aztán körbefordult, megmutatta a testét. Én meg férfi vagyok, nem hülye.
Megnéztem, és megnyugtattam, hogy figyelj, semmi gond. A probléma nem veled van, a világ lett körülötted ilyen, pontosan tudom, hogy mire vágysz. Teljesen rendben vagy testileg is, lelkileg is. Ami után vágysz, az teljesen természetes. Egy férfi, aki megteszi számodra azokat a dolgokat, amit kívánsz, cserébe főzöl a belébe és elrakod, kimosod utána a szennyeseket. Az élet ilyen, vagy megteszed, elviseled, hozzá idomulsz és megszereted, vagy nem és a magány, meg a valami után a vágy lesz a részed, amit soha nem fogsz elérni.
A csaj szomorúan lerogyott az ágyra, legalább olyan elcsüggedt volt, mint én, amikor a zuglói önkormányzatnál melóztam, mint környezettanulmányos. Becsöngettem, csaj, kellemes, illatos, átlátszó kék hálóingben nyitott ajtót. A mellbimbói furdalták a hálóinget és nagyon szép csipkés fehérnemű volt rajta. Nem tudtam hova tenni a dolgot, akkoriban már kandúrkodtam. Arra gondoltam, hogy szándékosan nyitott így ajtót, hogy megkívánjam, mert akár fel is öltözhetett volna, valamiért nem tette. Hogy megkívántam, s felajánlottam a testi szolgálataimat, abban nem volt hiba, s abban sem, ahogy kikérte magának. Dühösen elment átöltözni, a fürdőszoba ajtaját nyitva hagyta, levette a hálóinget, csak a bugyi volt rajta.
Felöltözve jött ki, és úgy zavart el. Panaszt nem emelt a munkám ellen.
Vannak ilyen nőhölgyemberek, akiknek teljesen természetes, hogy idegen emberek előtt meztelenek, az idegen emberek meg félreértik. Ezt is megtanultam.

Zólyomit a lányok úgy fonták körbe, mint a földigiliszták, senki sem tudta, hogy kié melyik testrész, csak habzsolták. Egymásba fonódtak, nem volt lényeg, hogy ki mit ér, vagy mihez.
Cletus lecsendesedett, elmúlt a roham, már nem félt, végtelen nyugalom lett úrrá rajta, lesétált a vízhez a lépcsőn és a fejét újra vízbe dugta. Rákok futottak szerteszét.

Zólyomi örült a lányoknak, jó kedve lett tőlük és marasztalta őket ebédre, azok inkább mentek volna vissza, mert aki a Mercedesben unottan ült, néha megverte őket, ha nem úgy teljesítettek. Oké! Figyeljetek lányok, mennyibe kerül, hogy itt maradjatok nálam ebédre? Nehogy elszaladjatok! Meg egyáltalán mi a keresztnevetek? Egyenként bemutatkoztak neki.
Kata, Renáta, Judit, és Eszter. A kanapén ültek, egyiken sem volt melltartó, egyenként megcsókolgatta a nyolc mellett, s csak utána kérdezte meg, hogy mit kértek ebédre, s az mennyibe kerül? Mit lehet enni?
Zólyomi felsorolta a menüt, hogy ha nagyon ínyencek, akkor az időbe kerül, mire előkészül, de fejedelmi étekkel tud szolgálni, van hozzá tehetsége. Ha nem szeretnének az ebéddel bíbelődni, akkor lehet pizzát rendelni Nőtincsről a Szent Flórián étteremből.
A csajok két táborra oszlottak, az egyik himbálódzó mellekkel jelentkezett, hogy segítünk főzni, a másik csapat egy helyben ült és megszigorítva a jelenlétük okát jelezte, hogy óránként és fejenként 5000 Ft, ha ebédet is akar főzni. Zólyomi értette, a lányok felhívták a Mercedesben ülő embert, aki éppen a sporthíreknél tartott, s hogy Barcelona.

Könyörtelenül bemondta, hogy 50.000 Ft, vagy 5 percen belül itt vagytok az út szélén és dolgoztok!!!

Zólyomi lerakta nekik a pénzt az asztalra, a lányok örültek, hogy nem a koszos kamionosok faszán kell lógni, hanem finom úriember szolgálja ki őket, mint ha étteremben lennének és még froclizhatják is, nem veszi fel. Incselkedtek vele, Zólyomi néha közéjük ült és egyszerre két combot simogatott, olyan merev farokkal főzte nekik az ebédet, hogy már rendesen fájt neki. Zólyomi mesterszakács volt, a maga nemében, soha nem tanulta, de volt ízlése és kifinomult. A négy lánynak elegánsan kosztolt és főzött, ahogy nöhölgylányoknak illik. A fagyasztóból elővett 8db csirkecombot, megforgatta oreganoban, majoránnában, kakukkfűben és finomra vágott zöldhagymában, majd kisütötte tojásos bundában, s hozzá fokhagymás mártás. A lányok addig teljesen elszédültek, elszívták az összes füvet, amit a dohányzóasztal aljában találtak, az ételnek nagyon megörültek, a melleik kacagtak a boldogságtól, ahogy falatoztak. Köretnek sült burgonyát tálalt nekik és leszaladt a pincébe még borért, mert a négy lány olyan volt, mint a sáska. Ebéd után elpihentek, hallgatták a bakelitet és Zólyomit egyszerre ketten simogatták, mint ha édes hármas lenne, utána egymást váltották, s a lányok sértődötten tolták egymást félre, hogy naaa, ne stoppold már leee!
Zólyomi inkább lelkileg volt kiürülve és fáradt, amikor a lányokkal megállt az út szélén, ahol felvette őket, út közben már türelmetlenül csörgött az egyik telefonja, hogy hol vagytok? Pénz megvan? Miután leparkolt a ház előtt, és a kaput abban a hitben nyitva hagyta, hogy úgy sem jön senki, akkor vette észre, hogy a pénz ott hever a hátsó ülésen.

Cletus keresett magának egy létezhető ént, amint elmúlt a pánikroham, azt vizslatta, hogy mi van ismerős. Ami helyre teszi az agyát, és nem kell levegőért kapkodnia. A tenger morajlása volt az első, az nem változik. A tenger hullámzása és hangja nem változik, megnyugtató, a sirályok is, akármilyen bántó és fülsüketítő a sivalkodásuk, minden nap ugyanaz. Felszállnak, sivalkodnak, a nyomukban kis fiókák tátognak, majd kirajzanak, rendszer, terv, ütem, ritmus.
Már nem félt, remélt.
Cletus előtt hosszú és unalmas nap állt, valamivel izgalmassá szerette volna tenni, megmérgezni, elrontani, hogy másnap reggel is úgy ébredjen, mint akinek gyónnia kell.
A földszinten tárolt boroshordók alkalmasak voltak e célra, de félt, hogy ha így halad, akkor nem tart ki egy hónapig. Csak egy pohárkával engedett magának, hogy enyhítse az előző napot, s utána egy másikkal öblítette le, mert ízlett neki. Olyan óvatosan és vigyázva ivott, hogy megint lerészegedett és elérnyézekült. Bocs, elérzékenyült, de ha nem ittam volna ugyanannyit, hogy tudnám hitelesen megírni?
Cletusnak eszébe jutott az apja, s ahol laktak. Az apja öntödei munkás volt, egészen addig, amíg egyszer a lábára nem folyt a forró, tüzes öntvény, és levágták. Utána nem volt a családnak miből élnie, az apja tudott hegedülni és minden nap kiült a város főterére fél lábbal, az volt a család keresménye. Az apja szépen és szívhez szólóan, szívet szaggatóan kezelte a vonót, ismerte a francia emberek lelkét és gyomrát. Ha valaki megállt előtte, a szeme csillogásából látta, hogy a lelkének, vagy a testének kell hegedülni. Mindenki sírva fakadt, annyira tudott, annyira ismerte az emberi testet és lelket.