Történt egyszer, hogy barátom megcsinálta a motorját. Február óta nem motoroztunk. Így végre újra felpattantunk a vasakra és mentünk egyet. Ketten elég szegény az élmény, ezért elmentünk társaságot szerezni. Marci barátunk sajnos nem érte rá. - Akkor kit? - Dodó? - Oké.
Na és itt lett elrontva a nap.
Felhívtam dodót, kérdeztem otthona van-e. Nem volt a válasz, mire kérdeztem, hogy merre van, nem lenne-e kedve kijönni motorozni? "Nem megyek ki, itt vagyok a foci pályán, nagyon nagy gáz van! Az egyik csávó egyszercsak összeesett, és meghalt. Itt vannak a mentők és most élesztik." - Ne hülyéskedj - mondtam - tényleg?
Nem viccelt. Odamentünk, a pályán kívűlről láttuk a mentőt, és a mentőst, amint pumpálja az idősödő focistát.
Besétáltunk a barátommal, odamentünk Dodóhoz, megkérdezzük mi a helyzet.
- fél órája élesztik újra...
- Családja?
- Itt van a 2 gyereke, meg a felesége.
- Hogy esett össze?
- Kapus volt, rosszul lépett és elesett... Szívrohamot kapott...
Borzalmas látvány volt, ahogy a félmeztelenre vetkőztett kapus ott fekszik és a mentősök küzdenek az életéért.
Lassan fél órája ülünk már ott, mikor a mentős nézett lefelé, abbahagyta az élesztést, elkezdte visszapakolni a "szerszámokat". Egy orvos odament a családhoz és közölték velük a szörnyű hírt, a borzalmas tényt. Idegesen néztük az eseményeket. Miért hagyta abba? Lehet, hogy ha még egy percig próbálkozik, akkor sikerült visszahozni őt. Kicsit olyan ez, mint amikor egy motor nem indul; Ha nem indul első rúgásra, addig kell rúgni, amíg be nem indul. A különbség annyi, hogy a motorért nem sír senki, nem hagy űrt maga után, azzal lehet próbálkozni később is. Viszont egy ember más... nem vert a szíve, nem volt keringése... kész. Nincs mit tenni. Szembe kell nézni a ténnyel. Azzal, hogy aki 1 órája még vígan kergette a labdát, illetve védte a hálót, két gyermek apja volt, és kitudja milyen jó ember volt, soha többé nem lesz. Ez főleg a két gyermekre lesz hatással. Arra a két 13 év körüli gyermekekre, akiknek apa nélkül kell felnőniük.
Miközben az orvos vígasztalta a családot, a férfi ott feküdt a fűben. Én még mindig nem tudtam felfogni, hogy meghalt, vártam, hogy mikor kel fel, mikor vesz újra levegőt. De hiába.
Ezt követően szomorúan motoroztunk haza, és elgondolkoztunk az egészen. Nekem folyton az járt az eszemben, hogy megszületni milyen sok nyűggel jár. Vannak meddők, rengeteg komplikáció léphet fel, ami megnehezíti a utód érkezését. Meghalni viszont ennyire könnyű. Elég hozzá egy rossz lépés...